A vádbeszéd szerint a korábbi jobbikos képviselő jól felépített, bejáratott konspiratív kapcsolatot tartott fent diplomáciai fedésben dolgozó orosz hírszerzőkkel.
Bíró Icát tavaly májusban lakoltatták ki az elárverezett házából, de a budai lakást két évvel ezelőtt vásárolta meg valaki egy árverésen. Az új tulaj a köztes időt fizettetné ki, havi egymillió forintos lakbérrel számolva.
Kevesebb búza termett a vártnál, ráadásul a termés egy részének rendkívül rossz a minősége. A liszt ára ezért tíz százalékkal emelkedhet, és ez hatással lesz a kenyér és a péksütemény árakra is.
Varga Mihály kedden bejelentette, hogy újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket tervez a kormány. A pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy 7-9 százalék között GDP visszaeséssel számolnak, de ez még mindig jobb arány, mint a környező európai országokban.
Ihász Sándor volt fővárosi főügyész lett a DK igazságügyi szakértője. A párt közleménye szerint feladatai közé tartozik kormányváltás utáni elszámoltatás és a független igazságszolgáltatás kidolgozása lesz.
A Lauder Javne iskolában a szülők és az iskola közösségi finanszírozással tesztelik a tanárokat és diákokat, így sikerült a tünetek megjelenése előtt megtalálni a koronavírus fertőzötteket az intézményben. László Imre szerint itthon ezzel szemben diagnosztikai célból zajlik a tesztelés.
Kásler Miklós közösségi oldalán gratulált a Ferencvárosi TC-nek tegnapi teljesítményéhez BL-selejtezőben. A csapat 2-1-es győzelmet aratott a Dinamo Zagreb felett a Groupama Arénában.
A kormányfő állítja, hogy felkészült az egészségügy, de a lapunk birtokába került levél szerint a Korányiban és a Szent Lászlóban annyi a súlyos beteg, hogy a „lélegeztető kapacitása betelt”. A Korányiban már a szakemberek is fogytán.
Hat településen tartanak időközi önkormányzati választásokat vasárnap, a választások között több is van, amelyet a veszélyhelyzet miatt nem tudtak megtartani az eredetileg kiírt tavaszi időpontban. A helyi választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2020/38. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálatos szelvény, a jövő héten 550 millió forintért izgulhatnak a szerencsevadászok. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő
Legutóbb egy négymilliárd forintos turisztikai pályázatból zárta ki Budapestet, pedig épp a kormányfő rögzítette, hogy ott „szakadt be” az idegenforgalom.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/17/1725/
Szeptember derekára ígérte a kormány gazdaságvédelmi intézkedések második nagy adagját, azonban ennek megszerkesztéséből kihagyták az érdekképviseleteket, akik most azt tervezik, leírnak mindent. Az InfoRádiónak pedig el is mondták.
Az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt kockázatos területnek minősítette Budapestet szerdán a német kormány. Pénzre van szükséged? A Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorának segítségével könnyen megtalálhatod
A Népszava úgy tudja a Korányi és a Szent László kórházban annyi a súlyos koronavírus-beteg, hogy betelt a lélegeztetőgép-kapacitás, a Korányiban ráadásul a szakemberek is fogytán.
Enyedi Ildikó szerint Vidnyánszky Attila "most már olyan gyors ütemben váltogat az őszinte odafordulás és a bagázsozás, illetve a nemzetközi háttérhatalmazás között, hogy lassan követhetetlen".
Németországban mind többen vélik úgy, az igazi szankció Oroszországgal szemben az Északi Áramlat 2 gázvezeték építésének leállítása lenne. Ezt azonban mind gazdasági, mind politikai okok miatt kockázatosnak tarja a berlini kormány.
MSZP-sek tüntettek MSZP-sekkel szemben a tegnapi napon. Tüttő Kata tegnap az Egyenes beszédben azt mondta, hogy egy mételyt vágtak ki az MSZP testéből és Mesterházy Attilának nem célja a kormányváltás. Mesterházy Attilát kérdeztük.
15 egészségügyi dolgozó koronavírusos az Országos Onkológiai Intézetben, erősítette meg a kórház az RTL Híradó értesüléseit. Pénzre van szükséged? A Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorának segítségével könnyen
A szociális ágazat felkészült a koronavírus-járvány újabb hullámára - jelentette ki a Magyar Nemzet csütörtöki számában Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára.
710 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 15170 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt kilenc krónikus beteg - közülük nyolcan 70 év felettiek-, így az elhunytak száma 663 főre emelkedett, 4227-en pedig már meggyógyultak.
„Csak tudnám, hogy hova tűntek Szijjártó 17 milliárd forintért vásárolt gépei” – reagált közösségi oldalán Szabó Tímea a Népszava értesüléseire, miszerint két magyar kórházban már nincs szabad lélegeztetőgép.
710 fővel emelkedett a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon és elhunyt kilenc krónikus beteg. Pénzre van szükséged? A Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorának segítségével könnyen megtalálhatod
A Magyar Teátrumi Társaság több tagja is ellenezte az egyetem átalakítását támogató nyilatkozat kiadását, így végül a szervezet elnöke is azt kérte, ne foglaljanak állást az ügyben.
A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte a horvát Dinamo Zagreb együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában, így biztossá vált, hogy valamelyik európai kupasorozat főtábláján lesz érdekelt. Az esélyesebb és erősebb kerettel játszó Dinamo Zagreb 2011 óta nem veszített el idegenben európai kupaselejtezőt, ezért a Groupama