Egy újabb érdekes rekord dőlt meg az október elején tartott londoni maratoni futóversenyen. Abszolút minden tisztelet azoknak, akik a maraton távját (42,195 km) bármilyen lábbeliben teljesítik, külön elismerés azoknak, akik ezt síbakancsban teszik meg.
Kanye West el akarta kerülni a feltűnést, és valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva úgy gondolta, hogy majd egy furcsa maszk fog segíteni neki ebben.
Virginia Woolf óta keressük a helyünket az irodalomban, a férfi központú történetekben, a világban. Gyuricza Eszternek missziója, hogy platformot biztosítson olyan elsőkönyves szerzőknek, akik meg akarják osztani a történeteiket – így született meg a Saját szoba könyvek sorozat. Eszterrel a könyvkiadás nemi egyenlőségéről, a sorozat folytatásáról é
A bátor, határozott fellépés és a kockázatvállalás sikert és nyereséget hoz a Mérleg-Mars és a Vízöntő Jupiter barátságos fényszögének támogatásával. Ez a konstelláció a társadalmi helyzetben elért szerencse, jó karma és a siker jelképe. Most senki sem kételkedhet a tisztességedben, tudásodban és produktivitásodban. Bátor vagy és elég magabiztos ah
Az egykori szépségkirálynő az első adásban egy órási hasra eséssel nevettette meg a többieket, a következő részben viszont meglepő vallomással döbbenti meg őket.
Itt az október, úgyhogy már nyugodtan kérhetsz valamilyen szuper Halloween-i mintát a körmösödnél. Ha nem tudod, még milyen legyen, esetleg nem akarod a tavalyit ismételni, nézd meg ezt a válogatást. Összegyűjtöttük neked a legjobb dizájnokat az Instagramról. Ezek után biztosan megtalálod a kedvedre valót!
A csibészes mosolyú hollywoodi sztár elhanyagolta a testedzést a karanténidőszakban, ám mikor a Covid-őrület lecsengett, újult erővel rohamozta meg a konditermet, szívós, kitartó munkája pedig meg is hozta gyümölcsét.
Cseke Pétert és Trokán Pétert, a Szomszédok című teleregény két egykori férfiszínészét nemcsak a munkában, a magánéletben is különös szálak fűzik össze.
Köztudott, hogy sokunknak csupán egy fehér köpeny láttán is egyből összerándul a gyomra. Kivéve akkor, ha éppen a kanapénkon ülve, a TV-ben nézzük a doktorokat, mert akkor nagyon is érdekel minket a kórházi élet. De valljuk be, nemcsak a rejtélyes betegségek és az izgalmas pillanatok kötnek le minket, a főszereplők különleges karakterei is nagy von
A GLAMOUR-napok Reloaded a lehető legbiztonságosabb vásárlási élményt nyújtja, hiszen minden kupon a Glamour Napok applikációból csak online használható fel.
Idén ősszel ismét visszatér az online GLAMOUR-napok Reloaded! Vásárolj kedvezményesen a Glamour Napok alkalmazásban ingyenesen elérhető kuponok segítségével.
A naptárdíva örömmel segít a családnak, hogy az otthonuk minél hamarabb új gazdára találjon. Ennek érdekében külföldi barátai figyelmébe ajánlotta az Emilio família rezidenciáját.
Csonka András édesapja nyomdokait követve lett színész, de gyerekkorában felmerült benne, hogy édesanyja szakmáját követi. Az 56 éves színész sok technikai újdonságot tanul meg még ma is, mindezt azért, mert fontosnak tartja, hogy a fiatalabb generációval is megtalálja a közös hangot. Andrást megdöbbentette, hogy milyen mélyre lehet ásni egy személ
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/10/19/5553/
Ha Emma Watson megjelenik valamilyen vörös szőnyeges eseményen, az már felér egy ünnepléssel. Az utóbbi években ugyanis, mióta a filmezéstől is kicsit hátrébb lépett, ritkán látjuk már a nyilvánosság előtt a Harry Potter egykori sztárját, most azonban majdnem kétéves kihagyás után újra visszatért és nem is akárhol!
Első férje nevét viseli Bíró Ica, aki több mint 20 év után döntött úgy, hogy hivatalosan is felveszi ezt a nevet. Döntésébe volt férjét is bevonta, aki támogatta mindebben.
Évekkel ezelőtt láttam egy tévéinterjút, amelyben az ismert magyar - még - kerekesszékes lány, Mosolyka (akinek az orvosok másfél évesen csupán néhány évet jósoltak) éppen arról beszélt lelkesen, hogy filmet akar forgatni a saját életéről. Magamban sok sikert kívántam neki és drukkoltam, hogy megvalósítsa az újabb álmát, de ismerve a filmgyártás út