Rögtönzött közvélemény-kutatásunk szerint az október 20-ról 21-re virradó éjszakával többen is megküzdöttek, már ami a pihentető alvást illeti, és többen is arról számoltak be, hogy nem csak az elalvás, de az éjszaka is szenvedősen telt, nem beszélve az ébredésről.
Ugyan a járvány továbbra is az életünk része, de muszáj már most elgondolkoznunk: mit üzen számunkra az elmúlt másfél év, és van-e „zöld” jövőnk? Ha igen, milyen lesz az?
Pápai Joci hazánk egyik legnépszerűbb előadója, aminek köszönhetően hétről hétre járja koncertjeivel az országot, arról nem is beszélve, hogy rendszeresen tűnik fel különböző műsorokban. Mindezek mellett azonban férj és apa, igaz, a lánya életkora miatt egyre nehezebben feladatokat állít elé az élet, így nem meglepő, hogy – elmondása szerint – lass
November 4-én mutatják be a hazai mozik a Marvel-univerzum legújabb darabját, a két és fél óra hosszúságú fantasy-akciófilmet, az Örökkévalókat. A film külön érdekessége, hogy rendezője a kínai-angol Chloé Zhao akinek tavaly a Nomádok földjén című filmje három Oscar-díjat is elvitt, a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb női főszereplő kat
Látványos és félelmetes videók kerültek fel az internetre a háborgó Balatonról, ami Keszthelynél visszahúzódott, Balatonakarattya partjait pedig teljesen elöntötte.
A 20 perc őszintén című új videósorozatunk következő vendége Tóth Andi énekesnő. Ha azt gondolnátok, hogy a látszólag nagyszájú énekesnő élete nyitott könyv, hallgassátok meg vallomásait poligráfon. Andival a sorozat házigazdája Kraszkó Zita, a Femcafe.hu főszerkesztője beszélget.
A szombati Békemenet is a Műegyetemtől indul, azonban a helyszínen már pénteken, az állami, központi ünnepségek részeként is tartanak rendezvényeket: a helyszínen már zajlanak az előkészületek.
Rajongsz a brit királyi családért, de vajon tényleg mindent tudsz róluk? Nos, most tesztelheted tudásod: te felismered a család tagjait a régi fotókon?
A Blikk Sztárchat vendége volt Nádai Anikó és Hajmásy Péter, az RTL Klubon futó Nyerő páros első kiesői. Élőben meséltek jó és rossz élményeikről. A videót itt tudja megnézni:
Mihez kezd egy humorista 24 órával az esküvője előtt? Megkönnyebbül vagy beletörődik? És ha a jó párkapcsolat alapja a szeretet, akkor mi a malter? A Showder Klub és a Dumaszínház humoristájának, Bálint Ferencnek a legújabb regénye a boldogító igenekről és az elkerülhetetlen nemekről szól.
A V4-es vállalatvezetők körében végzett felmérés eredményei szerint a gyógyszeripari innováció jövőbeli ösztönzését leginkább a gyógyszerkassza növelésétől, a klinikai kutatások támogatásától, valamint az egyetemi képzés ösztönzésétől várják a megkérdezettek, a prioritásokat tekintve azonban vannak eltérések az egyes országok között.
Az európai vezetők már jóval az Európai Unió létrejötte előtt lefektették a nemek közötti egyenlőség alapjait. 1957-ben aláírták a Római Szerződést, amely a nemek közötti egyenlőséget az Európai Közösség alapvető értékeként határozta meg. Az Európai Közösségek Tanácsa 1975-ben elfogadta a nők egyenlő díjazásának elvét. De sajnos még mindig nagyon n
Hollywood szépségideáljaival mindig nehéz volt lépést tartani, hiszen hol a vékonyság, hol a szilikon mellek, hol pedig a kerekded idomok voltak követendőek.