Megjelent Forró Bence televíziós műsorvezető első novelláskötete a Libertine Könyvkiadó gondozásában. A Variációk boldogtalanságra nyelvezete rendkívül friss, mai, a történetek pedig tele vannak olyan helyzetekkel, pillanatokkal és dilemmákkal, amelyek az olvasó számára ismerősek lehetnek. A szereplők folyton úton vannak: utaznak családjuk, régi sz
Hónapokkal ezelőtt derült ki, hogy L.L. Junior és felesége, Kinga nem élnek együtt. A zenész azóta árulja luxusházát is, most pedig a Nyerő párosban látható, amit korábban, a különköltözésük előtt forgattak.
A divatbemutatók mindig megmutatják nekünk a legújabb trendeket és ez nincs máshogy a smink trendeknél sem. Ugyanis idén is nagyon sok új stílus jelent meg a kifutókon, köztük egy egyszerű, de mégis különleges sminkkel.
A koponyánkban található egy csontos nyúlvány, aminek - már csak a nevéből adódóan is - részben a nyúlás a feladata, de amikor ez túl hosszúra sikeredik, abból bizony komoly egészségügyi problémák is lehetnek. A világ legritkább és legkülönlegesebb betegségeit bemutató cikksorozatunkban most az Eagle-szindróma következik.
Gigi Hadid még 2015-ben jött össze a One Direction egyik volt énekesével, Zayn Malik-kal, akitől tavaly gyereke született. Azonban úgy néz ki, hogy kapcsolatuk zátonyra futott.
A külföldi vendégek lehúzására szakosodott szórakozóhelyet szüntettek meg a rendőrök. Ugyanaz a tulajdonosi kör már korábban, egy másik helyen is hasonló módon üzemeltette a bárját. Hiába költöztették át az üzletüket, ezúttal is megtalálták őket. Az üzletvezetőket őrizetbe vették.
ldi és a portugál Tiago 2019 őszén ismerkedtek meg, amikor a férfi üzleti úton Magyarországon járt. Eleinte egy játékos flörtnek indult a dolog, de miután a férfi hazautazott, sűrű e-mail-váltásba kezdtek, végül pedig már napi kapcsolatban voltak.
Rachel Cusk óriási sikerű Körvonal- trilógiájának második része továbbra is a főhőst, Faye-t követi, ahogyan a válása után újraépíti az életét és saját magát – most éppen Londonban. Cusk gondolatfolyam-szerű regénye a kortárs irodalom egyik legkülönlegesebb alkotása, amelyben egyesül a próza, a társadalmi kritika és lélektan is.
Berki Krisztián és felesége élőben közvetítenék a gyerekük születését, amihez egy nyereményjátékot is hirdettek követőiknek. Erre reagált Kárpáti Rebeka.
Igazán fura új trend hódít a fiatalok körében, hiszen az lett a divat, hogy direkt úgy varrják meg a nadrágot, mintha kilógna belőle a hölgyek bugyogója.
Bár 1999-ben véget ért a Leg...leg...leg... című szórakoztató műsor, amely vicces, érdekes, esetenként pedig komoly vagy művészi értékkel bíró rekordokat mutatott be, a show házigazdája, Rózsa György máig jó szívvel emlékszik vissza rá.
Oszter Sándor váratlanul hunyt el, halálhírét felesége osztotta meg közösségi oldalán. A színész a többi között egy hatalmas birtokot hagyott hátra, kiderült, hogy ki örökli majd.