A Netflix szeptember 17-én mutatta be a Nyerd meg az életed című új koreai sorozatot, melyben lecsúszott, és eladósodott emberek százai vesznek részt egy halálos játékban. A produkció, mely a battle royale műfaját erősíti, rögtön hatalmas siker lett, az előrejelzések szerint a premiert követő 28 napban többen nézhetnek bele, mint az eddigi csúcstar
Javában aktuális a Mérleg hava, ami egész pontosan szeptember 24-től október 23-ig tart. A Mérlegek legfontosabb jellemzője, hogy minden helyzetben békére, harmóniára és egyensúlyra törekszenek, ebből fakad a legtöbb pozitív és negatív tulajdonságuk is.
Ha az egyik családtagunk kedélybeteg, nehéz dolgunk van, mert nem tudjuk hogyan segíthetnénk neki. Az állandó levertség, a rossz hangulat idegessé és türelmetlenné tehet bennünket, pedig ilyen esetben inkább megértőnek kellene lennünk…
Megint sikerült, a Demna Gvasalia kreatív vezetése alatt működő párizsi divatház sokadszorra éri el, hogy mindenki elöl ellopja a show-t a divatheteken. Ezúttal tényleg az egész divatvilágot letarolták, és valószínűleg sikerült megszólítaniuk olyanokat is, akik még életükben nem hallották a Balenciaga nevet.
Tény, hogy Liza nagy reménysége volt a Sztárban sztár leszek! című szuperprodukciónak, mégis várakozáson alul teljesített az első élőshow-ban. Ez okozta a fiatal tehetség vesztét.
A balhés úszóesző úgy tűnik kész lenyugodni Szabó Zsófi oldalán, és talán megérett arra is, hogy édesapa legyen. Egy interneten megjelent őszinte vallomás tanúskodik erről.
Varga Irén ismét bevetette magát a konyhába és természetesen megint nagyot alakított. Most azonban nem csak a végeredmény, de a kiinduló alapanyag is gyomorforgató.