Failoni Donatella október 29-én vesztette el élete szerelmét, férjét, Oszter Sándort. A hiánya a mai napig hatalmas űr az özvegy életében, aki a hétköznapokban a természetben talál egy kis vigaszt.
Azt eddig is tudtuk, hogy az oltással megakadályozhatjuk, hogy súlyos szövődményeket okozzon a koronavírus. Most azonban kiderült, hogy nemcsak a megelőzésben lehet nagyon hasznos a vakcina.
Kitty Bich Thuy Ta, vietnámi származású, de magyarnak vallja magát. Az írónő három éves kora óta Magyarországon él, és mindig is érdekelte a filmesek világa. Kitty 2018-ban írta meg első könyvét, idén októberben pedig a harmadikat dobta piacra, de nagy álmokat dédelget.
A Spirit FM-en futó Rocktérítő+ vendége ezúttal az ország egyik legendás vagánya, a szocializmus rebellis punkrock bandájának megmondóembere, a nemzet csótánya, Nagy Feró. A zenész a műsorban nem adja elő a hőst, árnyalja korábbi ellenzéki státuszát azzal, hogy „akkor mertek jobban kilépni, amikor már ennek - bár volt következménye - de ez mégsem v
Majka nagyobbik fia, Marián a napokban ünnepelte a 10. születésnapját. A rapper szívhez szóló sorokkal köszöntötte fel az ünnepeltet az Instagram-oldalán.
Anne Hathaway korunk egyik legkedveltebb színésznőjének számít, aki nemcsak lélegzetelállító szépségével, hanem utánozhatatlan tehetségével is milliókat bűvölt már el. A filmsztár a mai napon töltötte be 39. életévét, ennek apropóján pedig felelevenítettük, minek köszönhette annak idején, hogy világhírnévre tett szert.
A döntő kapujához érkezett a Sztárban sztár leszek! idei évada. A TV2 tehetségkutatójában ezen a héten már csak hatan állnak színpadra, a jövő héten pedig kiderül, ki lesz az év legsokoldalúbb művésze.
Sajnos a jelenlegi helyzet mindenkit megvisel lelkileg, és sokkal stresszesebbek vagyunk, mint eddig. Ez pedig hosszú távon nem eredményez jót. Ezért is fontos, hogy mentális egészségünkre is fektessünk hangsúlyt a testi mellett. Most pedig a Mélylevegő Projekt grafikái mentén mutatunk ehhez néhány nagyon jó módszert!
A kínai diéta nemcsak a zsírégetést serkenti, hanem az egészségünkre is kedvező hatással van, ugyanis helyreállítja a bélflóra egyensúlyát, támogatja az emésztést és a vércukorszintet is szabályozza.
Úgy tűnik, hogy a napokban sokak szerint méltatlan körülmények között elbocsájtott Straub Dezsőnek bőven van még mit mondania. A Vidám Színpad korábbi művészeti vezetője el is árulta, mikor teríti ki a lapjait.
Jövő héten, november 19-én megnyitja kapuit az ország legnépszerűbb karácsonyi vására a budapesti Vörösmarty téren. Mivel tavaly nem lehettek személyesen jelen az emberek, így sokan nagyon várják az idei rendezvényt. Azonban nem mindenki vehet részt rajta.
– „Vigyázat, csalok!” – ez az a mondat, amelyről mindenkinek azonnal beugrik Rodolfo. Bámulatos kézügyességgel és megfejthetetlen trükkökkel kápráztatta el a közönséget. Óvta is azokat az ördöngös arany kezeket, például autót vezetni sem volt hajlandó, nehogy elmerevedjenek az ujjai.
Dick van Duijn holland fotósnak mindene a vadon, rajongásig szereti fotózni az ott élő állatokat, és akár hosszú órákat is képes várni egy-egy jól elkapott pillanatra.
Mindenkit megdöbbentett a hír, hogy az ismert színész, Alec Baldwin legújabb filmje forgatásán lelőtte az egyik operatőrt és megsebesítette a rendezőt.
Magyarországon az idei év első felében közel négymillió ember vette fel az első oltást. A szakemberek kielemezték az első hónapok adatait és megvizsgálták a hazánkban használt vakcinák hatékonyságát.
Utolsó előtti adásához érkezik most szombaton a TV2 táncos showműsora, a Dancing with the Stars. A tét nem más, mint a döntőbe jutás, a versenyzőknek azonban most nemcsak a négy zsűritagot, hanem a vendégítészt, Gabriela Spanicot is le kell nyűgözniük.
Villants egy nagyot a konyhában ezzel a sütőtökös, könnyed finomsággal. Nem kell túl sokat bajlódnod vele, néhány alapanyag szükséges és pillanatok alatt elkészítheted.
A pandémia időszakában robbant be a közösségi médiába. Vanya Timi színésznő igazi komika, aki az egyik legjobb eszközzel, a humorral tart tükröt elénk, és posztjaival rávilágít, hogy nem kell minden pillanatban tökéletes képet mutatni az életünkről. A decemberi magazinban mesél a sikereiről, most elárulja, hogyan élete meg a pandémia alatt a színhá
Rúzsa Magdi hamarosan szülői örömök elé néz. Hogylétéről és terveiről ezúttal a Mokka műsorvezetőinek mesélt, és megválaszolta a mindenkit érdeklő kérdést gyermekeiről.
Bódi Csabin hatalmas teher van, mióta a karantén alatt felélte az összes tartalékát, most pedig minden erejével azon igyekszik, hogy mindene meglegyen a családnak és semmiben ne szenvedjenek hiányt. Ez azonban olykor szorongást, feszültséget kelt benne, amit a legtöbbször elfojt magában.