2021. december 2. csütörtök

dec. 2
0:12
Kiszel Tünde angyalként pózol naptárának decemberi lapján (Blikk)
Kiszel Tünde idei naptárának az utolsó hónapja igazán gyönyörűre sikerült.
dec. 2
0:12
Dakota Johnson összetalálkozott Kristen Stewarttal és egy pillanatra helyreállt a világbéke (Glamour)
Nemrég tartották New Yorkban a 2021-es Gotham Awards gálát, ahol olyan hírességek is feltűntek, mint Dakota Johnson vagy Kristen Stewart.
dec. 2
0:16
Tudta? Idén már advent idején elindult a jótékonysági gyűjtés – Segítsen Ön is a rászoruló családoknak! (Blikk)
Idén is elindult az Adni Öröm! akció – a karácsonyi gyűjtés keretében a vásárlók adománykártyával támogathatják a rászoruló családokat.
dec. 2
0:20
Hiába szakítottak, Kárpáti Rebeka még mindig szereti Fecót (Blikk)
A modell őszintén beszélt az exével kapcsolatos érzéseiről.
dec. 2
0:30
Bőrápolási rutin télen: erre a 7 trükkre bizony szükség lesz! (Blikk)
Ahogy az évszakok változásával ruhatárunkat is lecseréljünk, úgy érdemes bőrápolási rutinunkat is a megváltozott körülményekhez igazítanunk, ugyanis a hideg idő és a fűtésszezon beköszöntével bőrünk teljesen más külső hatásoknak van kitéve, mint a melegebb nyári hónapokban.
dec. 2
0:48
Békefi Viki már két éve fülig szerelmes (Blikk)
A Sztárban sztár színpadján talált egymásra Békefi Viktória és Yao Feng, s szerelmük azóta is lángol. Ezt bizonyítja a színésznő érzelmes posztja, amit a második évfordulójuk alkalmából osztott meg az Instagram-oldalán a követőkkel. A fiatalok a mai napig változatlanul turbékolnak.
dec. 2
1:30
Józan László: „Azt gondolom, a járvány alatt megtanultunk alkalmazkodni” (Blikk)
Szeretné átölelni karácsonykor Kárpátalján élő szeretteit Józan László. A színművész bízik benne, a koronavírus nem akadályozza az utazását.
dec. 2
3:18
Így lehet tökéletes a frufrud a hajtípusodnak megfelelően (Glamour)
A frufru az egyik legjobb módszer arra, hogy felfrissítsd vagy különlegesebbé tedd a frizurádat. Az viszont még önmagában kevés, ha besétálsz a fodrászhoz, és kérsz egy csodaszép frufrut – ahhoz, hogy a hatása hosszú távon is megnyerő legyen, nemcsak egy hozzád passzoló fazont kell választanod, hanem azt is tudnod kell, hogyan ápold a későbbiekben.
dec. 2
5:18
Miután a szerelme eladta a Life Tv-t, Joshi otthagyja Hajdúékat (Blikk)
Hamarosan eltűnik Joshi Bharat a Life TV képernyőjéről – tudta meg a Blikk. Az indiai származású sorselemző szerződése ez év végéig szól, amit – már most jelezte – nem akar meghosszabbítani, pedig a szeptemberi sajtótájékoztatón még új műsorról beszélt nagy reményekkel.
dec. 2
5:18
Napi horoszkóp: roppant bonyolult, vagy egy gondmentes nap vár a csillagjegyedre? (Promotions)
A többség az utóbbinak örülne jobban, de ez nem biztos, hogy össze fog jönni.
dec. 2
5:30
40 éves lett Britney Spears: íme a popdíva 10 legnagyobb slágere – Kitalálod, hogy melyik a közönség kedvence? (Promotions)
Ma ünnepli 40. születésnapját Britney Spears, ennek örömére összeszedtük a legnagyobb slágereit a közönség véleménye alapján!
dec. 2
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: valaki titokban rólad ábrándozik? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
dec. 2
6:18
Az egykori Miss Balaton még most is olyan melleket villant, hogy le fogsz esni a székről (Promotions)
Vasvári Vivien is elővett egy szexi fotót, a végén pedig egy kis Playboy nosztalgiával zárunk.
dec. 2
6:42
Napi horoszkóp: Sor kerülhet kényszeres költekezésre, féltékenységre - december 2. (Glamour)
Mivel a Skorpió-Hold a nap első felében a Vízöntő-Szaturnusszal és a Bika-Uránusszal is nehéz fényszöget zár be, hajlamos lehetsz különcségre, makacsságra, ráadásul ingerlékeny és szeszélyes is vagy. Ha képtelen vagy uralkodni érzelmeiden és elvárásaidon, sor kerülhet kényszeres költekezésre, féltékenységre, de az anyagiak is konfliktusforrásként m
dec. 2
6:48
Kvíz: szinte lehetetlen, hogy a 2. kérdésre tudod a helyes választ - már nagyon kíváncsi vagy rá? (Promotions)
Ezen kívül még 9 kérdésre kell majd helyesen válaszolnod.
dec. 2
7:06
Alec Baldwin a tragédiába torkollt filmforgatásról: Nem húztam meg a ravaszt (Femcafe)
A 63 éves amerikai színész váratlan vallomása mindenkit meglepett.
dec. 2
7:12
Szabó Zsófi és Shane Tusup felvállalták szerelmüket: elmondták megismerkedésük és kapcsolatuk igaz történetét (Blikk)
Szabó Zsófi és Shane Tusup most először álltak ki a nyilvánosság elé, hogy felvállalják kapcsolatukat. A pár közt teljes az összhang, valósággal turbékolnak. Pedig kapcsolatuk kezdete nem volt zökkenőmentes, az úszóedző akkor más valakivel volt együtt. Végül minden a helyére került, így már a közös jövőt tervezik.
dec. 2
7:24
Az RTL Klub bejelentése akkorát szólt, hogy a TV2 székházában megrepedtek a falak (Promotions)
Az RTL Magyarország ezzel készül decemberre.
dec. 2
7:48
Geszti Péter és felesége, Edit a kisebbik lányukat is beoltatnák: erre várnak most (Blikk)
Geszti Péter és párja oltáspártiak, s most a kisebbik lányukért, Lenkéért aggódnak, akit mihamarabb szeretnének beoltatni.
dec. 2
7:48
Most már hivatalos: Shane Tusup és Szabó Zsófi egy párt alkotnak – részletesen meséltek a szerelmükről (Femcafe)
Hónapok óta rebesgették, hogy Hosszú Katinka ex-férje és Szabó Zsófi egy pár, de mindezidáig egyikük sem volt hajlandó ez megerősíteni. Most viszont, hogy biztosak egymásban és a kapcsolatukban, bátran felvállalták szerelmüket!
dec. 2
7:54
Szenzáció: 1000 évvel ezelőtt élt magyar király maradványaira bukkanhattak (Promotions)
Nagy történelmi felfedezés.
dec. 2
8:24
Titokban műtötték Bangó Margitot: a harmadik oltást sem vehette fel, a koncertjei elmaradnak (Blikk)
Két hónapon belül másodszor kell sebészkés alá feküdnie Bangó Margitnak, aki minden idei fellépését lemondta.
dec. 2
8:24
Steven Spielberg 74 évesen megcsinálta élete eddigi legjobb filmjét? (Promotions)
A kritikusok egyszerűen imádják a zseniális Steven Spielberg legújabb filmjét.
dec. 2
8:42
Tóth Andi vallomása: tudom, hogy külföldi férjem lesz – Beleőszült a bántásokba a gyönyörű énekesnő (Blikk)
Tóth Andi annyi bántást kapott élete során, hogy szó szerint beleőszült, így most, hogy az ország a szívébe zárta őt a Dancing with the Stars alatt, sem hiszi, hogy mindez tartós lesz. Azt is elárulta, mi van közte és táncpartnere, Andrei Mangra között. Andi biztos benne, hogy külföldi férje lesz.
dec. 2
8:54
Kulcsár Edina és férje, Csuti közös mesekönyvet adtak ki (Glamour)
Volt egyszer egy csepeli fiú, aki úgy döntött, elindul szerencsét próbálni. Mivel a pénzügy világa érdekelte a legjobban, nem volt rest a létra legalsó fokáról felküzdeni magát vezető pozícióba: Szabó András Csuti 18 évesen saját céget alapított, ma 20 cégben van érdekeltsége és így közel 50 embernek biztosít munkát. Sikereitől egyáltalán nem száll
dec. 2
8:54
Kiszel Tünde agyonretusált képpel köszönti a decembert (Promotions)
Nincs december Kiszel Tünde nélkül.
dec. 2
9:24
Nem hiszed el: bambuszból építettek felhőkarcolót a norvégok (Promotions)
Elképesztő, de a fából készült épületek akár a 350 méteres magasságot is elérhetik.
dec. 2
9:30
R. Kárpáti Péter megszólalt lánya szakításáról (Blikk)
Rebeka édesapja szívből sajnálja a fiatalok különválását.
dec. 2
9:30
Saját kollekciót választotta szerdára Réka (Glamour)
Sziasztok! Asbóth Réka vagyok az Asboth márka megálmodója és tervezője amit ikertestvéremmel kezdtünk el lassan 2 éve. Instagramon @asbot_h vagy @asbothwedding néven találhattok meg, ugyanis mára már esküvői, alkalmi vonalunk is elérhető. Divat és stílustervezőként végeztem és miután levizsgáztam, nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy saját vállalk
dec. 2
9:54
Nincs több titok: Szabó Zsófi összejött Shane Tusuppal, mindent elárultak a szerelmükről (Promotions)
Szabó Zsófi sok-sok hónap után végre bevallotta, hogy tényleg egy párt alkotnak Hosszú Katinka exférjével, Shane Tusuppal.
dec. 2
10:12
Tíz éve nem bontotta le a karácsonyfáját Zalatnay Sarolta (Femcafe)
Az énekesnő körülbelül tíz éve nem szabadult meg műfenyőjétől, mely szinte lakása állandó dekorációjává avanzsált.
dec. 2
10:18
Kárpáti Rebeka édesapja megszólalt a lánya szakításáról (Femcafe)
Mindenkit váratlanul ért Kárpáti Rebeka és Frohner Ferenc szakítása, hiszen nemrég még szerelmesen láthattuk őket a Nyerő Páros nyáron felvett adásaiban. Sajnos időközben valami elromlott, az influencer és a sztárfodrász pedig a szakítás mellett döntött.
dec. 2
10:18
Haily Bieber virágos ruhája levett minket a lábunkról (Glamour)
Haily Bieber ikonikus stílusa mára már mindenkit elért, de még ő is képes minket meglepni. A mindennapokban jobbnál jobb szettekkel lát el minket, amiket aztán több ezren inspirációnak használnak öltözködésükhöz. Legutóbb pedig egy eseményen vett le minket a lábunkról a különleges virág mintás overáljával, ami egyszerre szexi és nőies.
dec. 2
10:24
Tóth Andi végre tiszta vizet öntött a pohárba: ez van valójában Andrei Mangra és közte! (Promotions)
Tóth Andi őszintén vallott az Andrei Mangrával való kapcsolatáról, és közben azt is elárulta, hogy nem lenne ellenére fiatalon férjhez menni és gyereket szülni.
dec. 2
10:42
Elárverezik Sylvester Stallone legféltettebb kincseit – Nézd meg, miktől szabadul meg a Rocky sztárja! (Promotions)
Sylvester Stallone árverésre bocsát pár elképesztő relikviát, így valaki akár még Rocky eredeti bokszkesztyűjét is megkaparinthatja.
dec. 2
10:54
Gáspár Zsolti boldog Filoménával: a lagzi sem marad el (Blikk)
Gáspár Zsolti elárulta, hogy miért mondták le az esküvőt gyermekei anyjával, és nehéz gyermekkoráról is őszintén beszélt. Most szegény, gyermekes családokat próbál segíteni, hogy több embernek ne kelljen átélnie azt, amit neki kellett kiskorában.
dec. 2
10:54
"Már nem kergetem minden áron a sikereket" - Szabó András Csutival a családról, a szakmai és magánéleti pofonokról, valamint feleségével, Kulcsár Edinával… (Glamour)
Volt egyszer egy csepeli fiú, aki úgy döntött, elindul szerencsét próbálni. Mivel a pénzügy világa érdekelte a legjobban, nem volt rest a létra legalsó fokáról felküzdeni magát vezető pozícióba: Szabó András Csuti 18 évesen saját céget alapított, ma 20 cégben van érdekeltsége és így közel 50 embernek biztosít munkát. Sikereitől egyáltalán nem száll
dec. 2
11:06
Fantasztikus hírt kaptak az autósok: holnap végre eljöhet az, amire sokan vártak már (Promotions)
Örülhetnek a gépjármű tulajdonosok, ugyanis péntektől lehet, hogy végre jelentősen csökkenni fog a benzin és a gázolaj ára.
dec. 2
11:18
A nőkből élő szülészeti rendszer a nőkért kell működjön! (Glamour)
Vasárnap délelőtt a Másállapotot a szülészetben! mozgalom szervezésében nők és férfiak vonultak a Parlament elé. A menet elején a megszokott molinó mögött rendhagyó módon egy szülőágy gurult.
dec. 2
11:24
Grace Kelly előre figyelmeztette Dianát a bajra: kulcsmondat hagyta el a színésznő száját (Femcafe)
Ha Diana megfogadta volna a színésznő tanácsát, talán még ma is élne.
dec. 2
11:48
A csizma, ami 2017-ben debütált, de most menőbb, mint valaha (Glamour)
Emlékeztek még a Balenciaga kifutóján 2017-ben feltünő, és sokkolóan újszerű darabra, a zokni csizmára?
dec. 2
11:48
Itt a vége! II. Erzsébet olyan döntést hozott, amelynek a családja nagyon nem örül karácsonykor (Promotions)
A döntés oka természetesen megérthető.
dec. 2
12:12
Meghalt Ambrus Kyri táncdalénekesnő (Blikk)
Meghalt Ambrus Kyri táncdalénekesnő, aki a 60-as, 70-es években a Magyar Televizió Táncdalfesztiváljának köszönhetően futott be szép énekesi karriert.
dec. 2
12:12
Papp Gergő: A párom szülei addig bírtak, amíg nem udvaroltam a lányuknak (Femcafe)
Annak idején az egész ország döbbenten konstatálta a hírt, miszerint 17 esztendő után zátonyra futott a közismert riporter, Papp Gergő házassága. A híresség persze nem búslakodott sokáig: viszonylag gyorsan vigaszt talált egy nálánál évtizedekkel fiatalabb hölgy, Petra oldalán. Most azonban kiderült: bár a szerelmesek ragaszkodása töretlen, új párj
dec. 2
12:24
Így néz ki most a szuperzseniális Rex felügyelő-sorozat sztárja, Moser nyomozó, azaz Tobias Moretti (Promotions)
Az ezredforduló egyik legnépszerűbb sorozata volt Magyarországon.
dec. 2
12:36
Itt találták meg az eltűnt, kényszerbeteg édesanyát: súlyos állapotban leltek rá a rendőrök (Blikk)
Az elmúlt napokban az OCD-ben, azaz kényszerbetegségben szenvedők drámai helyzetére világított rá egy, a betegségben szenvedő édesanya sorsa.
dec. 2
13:06
Remek hírt közölt az Omega, végre van minek örülniük a rajongóknak (Promotions)
Az Omega hozott egy kis boldogságot a rajongók életébe, akik jelenleg is nagyon aggódnak a zenekar frontemberéért, Kóbor Jánosért.
dec. 2
13:24
Ma egy fergeteges karácsonyi bemutatón debütál az Asboth alkalmi kollekciója (Glamour)
Sziasztok! Asbóth Réka vagyok az Asboth márka megálmodója és tervezője amit ikertestvéremmel kezdtünk el lassan 2 éve. Instagramon @asbot_h vagy @asbothwedding néven találhattok meg, ugyanis mára már esküvői, alkalmi vonalunk is elérhető. Divat és stílustervezőként végeztem és miután levizsgáztam, nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy saját vállalk
dec. 2
13:30
Egy nő mindent elbír, de kell is neki? (Glamour)
38.7. Megint beteg. Megint nem tudsz elindulni dolgozni, pedig még az előző középfülgyulladás utáni elmaradásokat sem tudtad teljesen bepótolni. Fogalmad sincsen, mit szól a főnököd ahhoz, hogy újra itthon kell lenned, ahogyan arról sincs, hogy hogyan leszel képes az online meetingek közben a gyereked elé ebédet tenni, vagy gondoskodni arról, hogy
dec. 2
13:48
Shane Tusup azt mondja, Szabó Zsófi élete szerelme (SzMo)
Hosszú Katinka volt férje és a színésznő a Best Magazin címlapján vállalták fel hivatalosan is kapcsolatukat.

Keresés