2021. december 17. péntek

dec. 17
0:09
Kincseket rejt Kirk Douglas eladó álomotthona (Blikk)
Beverly Hills – Igazi álomotthonba költözhet, aki megvásárolja Kirk Douglas egykori házát.
dec. 17
0:15
Kati kedvenc second hand blúzával dobja fel a mai megjelenését (Glamour)
Papp Vargha Katalinnak az életét megpecsételte a csokoládé. Pedig nem így indult a története. Politikai pályát álmodott meg magának, és aztán jött Belgium. De minden megváltozott és 2011-ben elindult a Chocomaze vállalkozásának az útján, mely azóta is ezrek életét teszi édesebbé! Ebben az évben két terméke is elnyerte a Great Taste award díjat, ami
dec. 17
5:15
Nagynénje rettegve várja a híreket a kórházból: Damu Rolandot gépek tartják életben (Blikk)
A könnyeivel küszködve nyilatkozott a Blikknek Damu Roland nagy­nén­je, aki nagyon aggódik az életéért küzdő színészért, aki két oltás után koronavírus következtében került az intenzív osztályra. Mélyaltatásban tartják, s műtüdő lélegezteti. Éva minden telefoncsörgésre összerezzen, mert a legrosszabbtól tart.
dec. 17
5:24
Napi horoszkóp: a bolygók új utakat nyitnak meg (Promotions)
Néha vissza kell fogni magadat, és az új ösvényekre lépni. Lássuk, hogy mit súg a jelenlegi bolygóállás!
dec. 17
5:36
Íme a szülinapos Milla Jovovich 5 legjobb filmje – Kitalálod, hogy melyik a közönség kedvence? (Promotions)
Ma van Milla Jovovich 46. születésnapja, ennek örömére összeszedtük a legjobb filmjeit a közönség véleménye alapján!
dec. 17
5:51
Bárdosi Sándor kiosztotta Berki Krisztiánt (Blikk)
undefined
dec. 17
5:54
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: milyen irányba változik az életed? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
dec. 17
6:24
Demi Rose meztelenre vetkőzött, Paris Hilton pedig rózsaszín bikiniben robbantja fel a netet (Promotions)
Azt már nektek kell eldöntenetek, hogy Paris vagy Demi a szexibb.
dec. 17
6:51
A Z generáción múlhat a bolygó sorsa (Glamour)
A magyar háztartásokban keletkező újrahasznosítható hulladék több mint fele műanyag. Egy korábbi felmérés* szerint az emberek többsége tisztában van az újrahasznosítás fontosságával, azt azonban már kevesebben tudják, hogy nem mindegyik csomagolóanyag alkalmas a maradéktalan, gyors és költséghatékony újrahasznosításra. Ezzel szemben a Z generáció 4
dec. 17
6:54
A nap legnehezebb kvíze: 5 jó válasszal már simán az átlag felett vagy - indulhat a játék? (Promotions)
Kvízre fel!
dec. 17
7:09
A Nagy Ő Fanni keményen odaszólt Dávidnak: „Felnőtt emberként itt tartasz egy 24 éves lányt” (Blikk)
Bár Tóth Dávid párkereső műsora alig két hete tart, máris a végéhez közeledik. Vajon kit választ majd párjának?
dec. 17
7:18
Meghan Markle és Harry herceg félelmetesen sok pénzt kerestek egyetlen beszélgetéssel (Promotions)
Hihetetlen mennyiségű pénz ütötte a markát a brit királyi család fekete bárányainak, hála egyetlen podcast epizódnak.
dec. 17
7:27
Frenreisz Károly búcsúztatja a szakma nevében Kóbor Jánost: „Életem legnehezebb napja lesz” (Blikk)
Frenreisz Károly vesz végső búcsút Kóbor Jánostól a szakma nevében: elmondása szerint élete legnehezebb napja lesz a mai.
dec. 17
7:27
A rideg, cinikus nőalakok váltak a védjegyévé - ez a legendás színésznő kapja a Berlinale életműdíját (Femcafe)
Isabelle Huppert a világ egyik legnagyobb színésznőjének számít. Seregnyi zseniális alakítást tett már le az asztalra, megannyi fontos szakmai díjat hódított el, februárban pedig újabb elismerést zsebelhet be a 72. Berlini Filmfesztiválon.
dec. 17
7:51
Napi recept: nincs karácsony zserbó nélkül (Glamour)
Ha csak egy sütit kellene ajánlani az idei karácsonyra, a zserbó mindenképp legyen rajta a listádon! Bár nem a leggyorsabban elkészíthető karácsonyi sütik közé tartozik, hidd el a megéri érte fáradozni.
dec. 17
7:54
A Telekom erősen lenyomta a Vodafone-t és a Telenort (Promotions)
Karácsonykor a Telekom ajándéka a legvonzóbb, ráadásul tényleg nem kell fizetni érte.
dec. 17
8:30
Schobert Norbiék nagyon feldühítették az embereket – Csúnyán helyretette őket egy eszes kommentelő! (Promotions)
Schobert Norbiék nemrég rendesen nekimentek pár közkedvelt terméknek, de egy kommentelő ezt nem hagyta annyiban.
dec. 17
8:39
3 dolog, amit mindenkinek tudnia kell a manduláról (Blikk)
Itt az ideje, hogy még több mandulát fogyasszunk! Legyen szó tortáról, darált pitéről, diós süteményről, marcipánról, vagy mandulás töltelékről. A mandula különleges helyet foglal el az ünnepi asztalon, akárcsak a nagyvilág kultúráiban.
dec. 17
8:45
Balázs Andi szívmelengető ötlettel állt elő karácsonyra: vacsorázni hívja azokat, akik magányosan töltik az ünnepet (Blikk)
Balázs Andi színésznő több fontos ügy mellett is kiállt már, legyen szó kutyákról, gyerekekről, vagy akár a testképpel kapcsolatos előítéletekről.
dec. 17
8:48
Leonardo DiCaprio egy igazi hős: jeges tóba ugrott, hogy megmentse egy kutya életét (Promotions)
Az Oscar-díjas Leonardo DiCaprio egy pillanatig sem gondolkodott, mikor bajba került a kutyája.
dec. 17
9:03
Egyedi és különleges kiegészítőre vágysz? Döbrösi Laura női órakollekciója neked lett kitalálva! (Glamour)
„Azért imádom ezt a kollekciót, mert szerintem nagyon bátor.”
dec. 17
9:09
Beizzott a 28 éves magyar filmrendező karrierje: immár világsztárokkal játszik egy ligában (Femcafe)
A szemtelenül fiatal magyar mozidirektor egy rangos nemzetközi ügynökséghez szerződött. Semmi kétség: fényes jövő áll előtte.
dec. 17
9:15
Napi horoszkóp: ingerlékeny, türelmetlen lehetsz - december 17. (Glamour)
A Hold már tegnap este belépett az Ikrek jegyébe, így a kommunikáció megélénkül, de mivel a reggeli órákban a Nyilas-Mars szembenállásba kerül a Holddal, ingerlékeny, türelmetlen lehetsz, ráadásul könnyen provokálsz vitákat. Fontos, hogy ne mondj kellemetlen és sértő dolgokat.
dec. 17
9:18
Tudni akarod, hogy mit eszik Szabó Zsófi Shane Tusupon? Mutatjuk! (Promotions)
Shane Tusup olyan kockahasat villantott, hogy most a fél ország elkezdte irigyelni Szabó Zsófit.
dec. 17
9:39
Cristiano Ronaldo megható videóban leplezte le születendő ikergyermekei nemét (Femcafe)
A világhírű labdarúgó már eddig is népes családnak örvendhetett, ráadásul a família most új tagokkal bővül. Cristiano Ronaldo az Instagramon tudatta rajongóival, milyen nemű gyermekeket hord a szíve alatt a barátnője.
dec. 17
9:48
Most már nincs finomkodás, mindkét esélyes lány szétnyitotta combjait A Nagy Ő-nek (Promotions)
Elérkezett a finálé ideje, és Tóth Dávid végre megszülte döntését, párra lelt.
dec. 17
9:57
Mindenkit megdöbbentett Kucsera Gábor: erre a szakmára cserélte le titokban a kajakozást (Femcafe)
Úgy tűnik, a közkedvelt hazai celebritás tényleg szakított sportmúltjával - legalábbis erre enged következtetni, hogy most egy egész más szakmában próbálja ki magát.
dec. 17
10:06
A Nagy Ő: Fanni nagyot csalódott Tóth Dávidban, amiért helyette egy 24 éves lányt tartott versenyben (SzMo)
„Felnőtt emberként itt tartasz egy 24 éves lányt” - mondta Fanni, miután nem kapott rózsát a sportolótól, így számára véget ért a verseny.
dec. 17
10:21
Balázs Andi szívmelengető ötlettel állt elő karácsonyra: vacsorázni hívja azokat, akik magányosan töltik az ünnepet (Blikk)
Balázs Andi színésznő több fontos ügy mellett is kiállt már, legyen szó kutyákról, gyerekekről, vagy akár a testképpel kapcsolatos előítéletekről.
dec. 17
10:24
Fantasztikus hírt kaptak a budapestiek, ennek rengetegen fognak örülni (Promotions)
Örülhetnek a budapesti autósok, ugyanis olyan hírünk van számukra, amire már sokan vártak.
dec. 17
10:45
Döbbenetes részletek láttak napvilágot: ezt művelte két nővel a Szex és New York sztárja (Femcafe)
A 67 éves Chris Noth most aztán igazán nagy bajban van, bár ő maga tagadja a súlyos vádakat.
dec. 17
10:48
3+1 hátborzongató dolog, amit előre megjósolt A Simpson család (Promotions)
Ma 32 évvel ezelőtt adták le a tévében A Simpson család első részét, ennek örömére összeszedtünk pár dolgot, amit előre megjósolt a legendás animációs sorozat.
dec. 17
11:06
Kinyitotta a konyhaszekrényt, titkos lejárón pedig egy gigantikus föld alatti világba jutott (Promotions)
Több milliós megtekintést zsebelt be egy közösségi média felhasználó az elképesztő videójával.
dec. 17
11:33
Újra nyit Szlovákia: itt az ország 3 legjobb sípályája (Glamour)
Legyen szó sífutásról, lesiklásról a lenyűgöző Csorbató mellett, éjszakai síelésről vagy síoktatásról, északi szomszédunknál mindent megtalálunk! A javuló járványügyi helyzetnek köszönhetően akár már az iskolai szünetben ellátogathatnak Szlovákiába a téli sportok szerelmesei. December 11-én megnyitottak a síközpontok, december 25-től pedig a szállá
dec. 17
11:42
Kucsera Gábor asztalosnak állt, augusztus óta már csak ezzel foglalkozik (SzMo)
A világbajnok kajakozó a tavalyi karantén alatt barkácsolással ütötte el az időt, így kezdte el érdeklődni az asztalos szakma iránt.
dec. 17
11:45
Mi lelte ByeAlexet? Érzelmes üzenettel köszöntötte fel születésnapján a kedvesét (Blikk)
ByeAlexre a jelek szerint jó hatással van szerelme, hiszen egyre többet nyilvánul meg kedvesen a nagyvilág előtt.
dec. 17
11:48
Bevállalta: félmeztelenül pózolt az X-Faktor dögös rappere, mindenkinek leesett az álla a látványtól (Promotions)
Mardoll már az X-Faktorban sem volt éppenséggel szégyenlős, de a saját oldalán kifejezetten pikáns képeket oszt meg magáról.
dec. 17
11:57
Megtörte a csendet Damu Roland húga: ezt művelte családjával a beteg színész (Femcafe)
Damu Anita szerint a színész magának köszönhet mindent, és már egy ideje nem is tartja a kapcsolatot a hírességgel – azt is az internetről tudta meg, hogy bátyja kórházban van.
dec. 17
11:59
Szívszorító, mit kér a Bűbájos boszorkák gyógyíthatatlan sztárja 2022-re (Femcafe)
Tavaly februárban egy kendővel a fején jelent meg egy rendezvényen, akkor derült ki, kiújult a súlyos betegsége a színésznőnek. "Végső álmairól" vallott a jövő évet illetően.
dec. 17
12:21
Selena Gomez elképesztően sokat tett azokért, akik mentális problémákkal küzdenek (Glamour)
„Azt akarom, hogy legyen egy hely, ahol az emberek összegyűlnek és megértik, hogy nincsenek egyedül.”
dec. 17
12:30
Szomorú döntést hozott II. Erzsébet (Promotions)
Már tavaly is ez történt, a koronavírus-járvány miatt pedig idén is ez történik.
dec. 17
13:06
Náthának álcázza magát a koronavírus omikron variánsa? Íme a tünetek! (Promotions)
Kiderült, hogy milyen tünetek utalhatnak arra, hogy valaki elkapta a koronavírus omikron variánsát.
dec. 17
13:09
Szent a béke: újra együtt Curtis és Barnai Judit (Blikk)
Véget ért a mosolyszünet Curtis és barátnője, a kosárlabdázó Barnai Judit között.
dec. 17
13:15
Hogyan lehet a szabadulószoba a felsőoktatás része? (Glamour)
Mostantól egy egyedülálló eszköz segítségével, egy szabadulószobában tesztelhetik rátermettségüket és szakmai ismereteiket a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának hallgatói, a jövőben pedig már a „külsős” érdeklődők is. Napjaink legkorszerűbb technológiáin és szoftveres megoldásain alapuló fejlesztést a Cisco magyar mérn
dec. 17
13:21
2015-ben forgatták, de csak most adhatta ki hat évvel ezelőtti klipjét Meghan Trainor (Blikk)
Furcsa érzés lehet egy énekesnőnek, amikor leforgat egy klipet 2015-ben, ám csak 2021 végén engedik, hogy kiadja. Meghan Tranior Title című dalához végre megérkezett a klip is.
dec. 17
13:21
Nem akárkivel jött össze Ben Affleck exe - vadul csókolóztak az utcán (Femcafe)
Az év elején szakított Ben Affleckkel, aki azóta már ismét Jennifer Lopez szerelme. Ana de Armas sincs már egyedül, és nem akárkit szedett fel.
dec. 17
13:23
Rendkívüli bejelentést tett Ii. Erzsébet: szomorú elhatározásra jutott (Femcafe)
A királynő meghozta a nehéz döntést.
dec. 17
13:27
Brutálisan szexi: Priyanka Chopra megmutatta, hogyan kell viselni a csipkeoverallt és most azonnal veszek is egyet! (Glamour)
Régóta szemeztem már a csipkeoverallokkal, de egészen eddig nem tudtam elképzelni, hogyan lehet úgy viselni, hogy ne keltsen ízléstelen hatást, mégis szexi legyen.
dec. 17
13:42
„Életem egyik legnehezebb napja lesz” – ma este vesznek búcsút Kóbor Jánostól a Szent István Bazilikában (SzMo)
Egykori pályatársa és barátja, Frenreisz Károly is beszédet mond a gyászmisén. A Duna World élőben közvetíti majd a szertartást.
dec. 17
13:48
Keanu Reeves simán leugrik egy épület tetejéről, de egy dologtól mégis retteg (Promotions)
Van valami, amit még Keanu Reeves sem vállalna be.

Keresés