Január 13-án kivégezték Lisa Montgomery-t, aki 2004 decemberében megfojtott egy 8 hónapos terhes nőt, majd kivágta belőle a magzatot és elmenekült vele. Az édesanyát pedig hagyta elvérezni.
Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Nemzeti Színház, a Szent István Egyetem művészeti kara és a Magyar Teátrumi Társaság mellett most már a Kossuth- és Széchenyi-díj kiosztásába is szerepe lesz Vidnyánszkynak.
A Doktor Balaton rajongói kis időre búcsút kell vegyenek kedvenc sorozatuktól, hiszen a balatonmeggyesiek története az első évad végéhez közeledik. Március 1-től így a Tv2 népszerű sport-reality-je, az Exatlon Hungary korábbi idősávban, már 19:40-től jelentkezik majd a Dominikai Köztársaságból Palik László műsorvezetésével.
A csinos műsorvezető, Nádai Anikó lassan öt hónapja van együtt kedvesével, Hajmásy Péterrel. Nemrég kiderült, hogy a rövid idő alatt tartottak már mosolyszünetet.
A csinos modell, műsorvezető épphogy megszerezte a jógaoktatói végzettséget, amikor is beköszöntött a járvány második hulláma, így még nem próbálhatta ki magát „élesben", amelyre már nagyon vágyik.
Hiába szólította fel a lakosságot a Balatoni Vízrendészet, hogy tilos a tó jegére felmenni, az RTL Híradó egy nyilvános Facebook-csoportban olyan videóra talált, amely alapján tömegek veszik semmibe a tiltást. Pedig az egyértelműen látszik, hogy mennyire fontos lenne.
Andy Vajna özvegye soha nem volt egy szemérmes lány. Az eddig is szexi Timi, ismét megmutatta, hogy teste csak egyre tökéletesebb lesz az évek múlásával.
A 20 éves Dasha Pennsylvániában él, 93 centis magasságával még a kisemberek között is kicsinek számít, de ez nem tántorítja el semmitől sem az életben, még az ismerkedéstől sem.
Szlovéniában is Horvátországban is kedvezőek a fertőzöttségi mutatók. Mindkét országban felgyorsultak az oltási programok, és ezzel együtt enyhítéseket vezettek be.
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni.Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 477. rész.
Az aranytorkú énekesnőt borzalmas tragédia sújtotta. Közösségi oldalán osztotta meg fájdalmát rajongóival és barátival. Húgát az utolsó pillanatig ápolta.