2021. február 24. szerda

febr. 24
0:06
„Tulajdonképpen mellette váltam felnőtté” – A férje segíti A Dalban Szőke Nikit (Blikk)
– Férjének, Barcza Horváth József zenésznek köszönheti a dzsessz iránti szeretetét, egyben ő is a legnagyobb támasz Szőke Nikoletta (37) számára, aki Új esély című szerzeményével a legmagasabb pontszámmal jutott tovább A Dal 2021 első fordulójából és szombaton már az elődöntőben lép színpadra a Duna TV által közvetített dalversenyen.
febr. 24
0:10
Már az édesanyjával is edzést tart Rubint Réka (Blikk)
Most már a teljes családot bevonta az edzéseibe Rubint Réka (42)!
febr. 24
0:14
Komoly döntést hozott Stevie Wonder (Blikk)
Afrikába helyezi át a székhelyét Stevie Wonder (70). Az énekes ezt az Oprah Winfrey-nek (67) adott interjújában jelentette be – írja a CNN.
febr. 24
0:18
„Nem lesz olyan, mint a pandémia előtt” – A járványhelyzet nehézségeiről vallott Miklósa Erika (Blikk)
Miklósa Erika opera-énekesnőt kérdeztük a koronavírus-járvány által fennálló helyzetről.
febr. 24
0:30
Lakberendezési kisokos: hogyan válasszunk jó(l) szőnyeget? (Blikk)
Mivel a szőnyeg jelentősen befolyásolja a lakás hangulatát – pozitívan és negatívan egyaránt –, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen szempontok alapján választjuk ki. Meghatározó például a mérete, a színe, a stílusa és az anyag﷯összetétele is. Az alábbiakban Ambrus Barbara enteriőrtervező ad néhány hasznos tanácsot ahhoz, hogy megtaláljuk azt
febr. 24
4:36
Gyászol Schobert Norbi: könnyek közt tudatta, hogy elhunyt az a férfi, akin segíteni szeretett volna (Blikk)
Élő videóban osztotta meg Schobert Norbi a tragikus hírt: meghalt az az 57 éves, túlsúlyos férfi, akinek segíteni szeretett volna.
febr. 24
4:40
Elkeseredett, hogy a második házassága is zátonyra futott – Mádai Vivienben a barátai tartják a lelket (Blikk)
Egy család életében sem könnyű az időszak, amikor válásra kerül a sor, Mádai Viven (31) is megsínyli lelkileg a szakítást, de szerencsére nem maradt egyedül. A TV2 műsorvezetője február elején egy rövid bejelentésben közölte: 6 év házasság után gyermeke édesapjával külön utakon folytatják tovább. Az okokra nem tért ki, s bár azóta sem törte meg a c
febr. 24
5:12
Kim Kardashian bikiniben, Demi Rose inkább meztelenül pózol (Promotions)
A mostani válogatásban feltűnik Pasha Pozdniakova is, akinek abszolút nem fáznak a mellei.
febr. 24
5:42
Napi horoszkóp: valami váratlan fordulat történik a hét közepén? (Promotions)
Lehet nem szabad elengednie magát a csillagjegyednek. Lássuk, hogy mit jósolnak a bolygók!
febr. 24
6:12
Megan Fox szexi mini ruhát villantott, képtelenség nem belátni a lábai közé (Promotions)
Megan Fox ismét felvette a legszexisebb ruháját, az internet pedig úgy kiakadt, hogy azóta is maxon pörög.
febr. 24
6:30
212 millió kilométerre jár a Földtől: ideiglenes parkolási pályára állt a kínai marsszonda (Blikk)
Ideiglenes parkolási pályára állt szerdán a Tienven-1 nevű kínai marsszonda annak előkészítésére, hogy a következő hónapokban a marsjáró landolhasson a vörös bolygón – jelentette be a kínai nemzeti űrhatóság.
febr. 24
6:42
Kvíz: mennyire ismered a magyar történelem legfontosabb évszámait? 10 nagyon fogós, kicsavart kérdés alapján eldőlhet (Promotions)
10 fontos évszám, amelyeket jó, ha ismersz, mert bármikor jól jöhetnek egy laza kis beszélgetés során.
febr. 24
7:12
Valami nem stimmel Khloe Kardashian fenekével (Promotions)
A 36 éves amerikai valóságshowsztár vasárnap megviccelte egy kicsit a jónépet legújabb popsifotójával.
febr. 24
7:24
Cicciolina kifakadt: „A tökölőm már tele van!” (Blikk)
Rendkívül nehéz időszak a mostani Staller Ilona, azaz Cicciolina számára, aki a koronavírus-járvány miatt teljesen elesett a bevételeitől: az erotika császárnője retteg attól, ami Olaszországban zajlik, úgy érzi, ez már a harmadik világháború.
febr. 24
7:36
Elhárult az akadály: Korda Görgy megtarthatja dühítő szokását, ami rémesen idegesíti Klárikát (Blikk)
Beoltották Balázs Klárit is az Új Szent János Kórházban, ahová Korda György is elkísérte. Az ottani rajongók pedig nagyon örültek a felbukkanásuknak.
febr. 24
7:36
Így vészeli át második válását Mádai Vivien (Femcafe)
A műsorvezető barátaira támaszkodhat a legnehezebb pillanatokban.
febr. 24
7:42
Ewan McGregor úgy kigyúrta magát az Obi-Wan sorozat miatt, hogy Dwayne Johnson elbújhat mellette (Promotions)
Ewan McGregor nem tréfál: komoly étrendet és edzéstervet követ, hogy minél jobb formába hozza magát az Obi-Wan Kenobi sorozat forgatásáig.
febr. 24
8:12
Egy kövér nő kiakadt, mert a tucat neki 50 darab fánkot jelent (Promotions)
A TikTokon elég felkapott lett a videó, amikor a hölgy elmagyarázza az eladónak mennyi is egy tucat.
febr. 24
8:42
Nem lesz ott jövőre a Liverpool a BL-ben? 1923 óta nem voltak ilyen rossz formában a Vörösök (Promotions)
Jürgen Klopp csapata szombaton a bajnokság 25. fordulójában hazai pályán 2-0-ra kikapott az Evertontól. Vagyis a derbit is elveszítették a vörösök, amire 2010 októbere óta most először került sor.
febr. 24
9:12
Jennifer Lawrence csatlakozhat a Marvel-univerzumhoz, de nem Mystique-ként (Promotions)
Jennifer Lawrence eddig az X-men filmek Mystique-jét alakította, de a Marvel Moziverzum egy másik szerepet tartogat számára.
febr. 24
9:30
Szalmán aludt a patkányok között, de Magyarország első számú színésznője lett belőle (Femcafe)
A színház nagyasszonya semmi másra nem vágyott, csak sírig tartó, őszinte szerelemre, s bár ez nem adatott meg neki, a mai napig a legnagyobb magyar színésznőként emlegetik.
febr. 24
9:30
Ilyen hatással vannak a kávézási szokásaid az éghajlatra (Glamour)
Te mennyi kávét iszol?
febr. 24
9:42
Ismételten nemi erőszakkal vádolják Gérard Depardieu-t (Promotions)
Depardieu-t továbbra is azzal vádolják, hogy 2018-ban megerőszakolt egy 22 éves színésznőt párizsi otthonában, a sztár tagadja a vádakat.
febr. 24
9:48
10 csodálatos ruha, amit Meghan Markle kismamaként viselt (Glamour)
Ragyogó kismama!
febr. 24
10:18
Lélegzetelállító élményben volt részük az Exatlon Hungary keddi győzteseinek (Promotions)
Az Exatlonban kedden ismét duplatét napja volt. A versenyzők a karibi élményért és az előnyért küzdöttek.  Az élményt pedig nem más, mint a már hetek óta mindkét csapatot foglalkoztató bálna-kaland volt.
febr. 24
10:30
Gyászol egész Amerika - Meghalt Lawrence Ferlinghetti, a kulturális ikon (Femcafe)
A beatköltő krónikus tüdőbaj következtében hunyt el.
febr. 24
10:30
„Jelentős sérüléseket szenvedett” – megszólalt Tiger Woods orvosa a golfozó súlyos balesete után (SzMo)
A golflegendát feszítővágóval kellett kiszabadítani a roncsból, azonnal kórházba szállították és meg is műtötték.
febr. 24
10:54
Csukás István egy éve nincs velünk - Emlékszel még leghíresebb karaktereire? (Femcafe)
Több online megemlékezést is tartanak a szomorú évforduló kapcsán, melyben felidézik az író különleges főhőseit.
febr. 24
10:54
Súlyos autóbalesetet szenvedett Tiger Woods – Csoda, hogy életben van (Promotions)
A rendőrség a szerencsétlenség körülményeit még vizsgálja.
febr. 24
11:30
Gólyahír! 36 évesen lett anya a gyönyörű énekesnő (Femcafe)
A tündéri kisbaba az Instagramon debütált első sztárfotójával.
febr. 24
11:36
A TV2 megint pofára esett, az RTL Klubnál sírnak a röhögéstől (Promotions)
A TV2-nek megint nem jött össze, hogy megverje az RTL Klubot. Mindenki a Keresztanyut nézi, közben a Doktor Balaton nézettsége egyre csak romlik.
febr. 24
11:36
Gyászol Schobert Norbi - Film-zene-szórakozás 2021. február 24. 11:30 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/02/24/3443/
febr. 24
11:48
Sarah Jessica Parker legutóbbi szettjére Carrie Bradshaw is nagyon büszke lenne (Glamour)
Stíluskeverés mesterfokon
febr. 24
11:50
Még csak 21 éves, de már két egyedi kollekciója jelent meg: divat és művészet találkozása (Glamour)
Interjú Orazio Scelca tervezővel
febr. 24
11:52
Kutyaséltatás stílusosan (Glamour)
Módis Gabi mai szettje
febr. 24
11:54
Schobert Norbi a könnyeivel küszködve mondta el, hogy meghalt egy elhízott férfi, akin segíteni akart (SzMo)
Az 57 éves, 300 kilós férfi volt az első olyan tanítványa, aki elmondása szerint már túl későn kért tőle segítséget.
febr. 24
12:18
Gyászol Schobert Norbi, könnyek közt árulta el a rossz hírt: „Nem tudok minden elhízott embert megmenteni” (Promotions)
Schobert Norbert hiába próbálta megmenteni egy férfi életét, sajnos túl későn kérték a segítségét.
febr. 24
12:48
Vigyél egy kis tavaszi frissességet az otthonodba, mutatjuk hogyan (Glamour)
Így ébresszük fel lakásunkat a téli álomból, a PoliFarbe tippjei
febr. 24
12:50
10 dolog, amit nem tudtál a spermáról (Glamour)
Rengeteg tényező lehet, ami segíti a spermiumok termelődését és még több, ami roncsolja azok minőségét.
febr. 24
13:00
Jön Robbie Williams életrajzi filmje, ráadásul A legnagyobb showman rendezőjétől (Promotions)
Nagy titokban tartják a projektet, de az eddig kiderült információk alapján igazán különleges élményben lesz részünk.
febr. 24
13:36
Hat lábbal született egy kiskutya (Promotions)
A kiskutya természetes módon – nyolc testvérrel együtt – született, és valóságos csodának számít, hogy életben maradt.
febr. 24
13:48
10 dolog, amit nem tudtál a spermáról (Glamour)
Rengeteg tényező lehet, ami segíti a spermiumok termelődését és még több, ami roncsolja azok minőségét.
febr. 24
14:18
Ilyen, amikor a BTS a Coldplay egyik legjobb számát énekli, ráadásul élőben (Promotions)
A BTS nagyon bátor volt, hogy pont ezt a dalt választotta a Coldplay repertoárjából.
febr. 24
14:42
Ganxsta Zolee: Ebben a szakmában mindenki alkoholproblémával küzd, aki nem vallja be, az hazudik (SzMo)
A rapper azt mondta, ő nem akar leszokni, és nem is akar jó példát mutatni másoknak.
febr. 24
15:00
Labancz Lilla átlátszó ruhában mutatta meg hatalmas melleit (Promotions)
Labancz Lilla új posztja nem sokat hagy a fantáziára.
febr. 24
15:06
Gisele Bündchen és Tom Brady elképesztően szigorú étrendje (Glamour)
Nem könnyű így élni.
febr. 24
15:08
2021 év színe(i) - Hogyan használhatjuk otthonunkban? (Glamour)
Megosztunk veletek néhány tippet, hogyan dobhatjuk fel otthonunkat
febr. 24
15:42
VV10: az RTL szerint VV Virág és VV Dani nyerte a legemlékezetesebb szexjelenet-díjat – 18+ (Promotions)
Erős volt a mezőny, de számítani lehetett rá, hogy VV Virág és VV Dani fog nyerni.
febr. 24
16:24
A csütörtöki időjárás 12-es lesz, de néhol akár 18-as (Promotions)
Csütörtökön az időjárás néhol olyan lesz, mint egy kisgyerek: szeles.
febr. 24
17:00
Mi lenne, ha véletlenül heroint tennél só helyett a levesbe? (Promotions)
Rekordmennyiségű heroin volt elrejtve a himalájai só közé, szóval örültek a holland rendőrök.

Keresés