Végre megtudtuk a kérdések kérdésére a választ, ami minden egyes nőt foglalkoztat, aki valaha is járt moziban, vagy legalább bekapcsolta az internetet. Miként nézhet ki Catherina Zeta-Jones 51 évesen úgy, mintha 20 lenne?
Köllő Babett lesz pénteken este 10-kor az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor vendége, aminek már a második évada fut a Life TV-n. A Feleségek luxuskivitelben című reality egykori szereplője őszintén mesélt édesanyjáról és arról, hogyan jutott ki Amerikába.
Ez a brit férfi már maga sem tudja pontosan hány tetoválása van. Az biztos, hogy a külseje nem éppen hétköznapi, és ez a rendőröknek illetve biztonsági őröknek folyamatosan szemet szúr.
Részvéttáviratot küldött Áder János köztársasági elnök II. Erzsébet brit uralkodónak férje, Fülöp herceg halála miatt pénteken. Így tett sok más államfő is.
A tévétörténelem egyik leghíresebb vöröseként igazából szőke a haja, túlélte a mellrákot, férfival és nővel is élt már hosszú kapcsolatban, és elindult New York kormányzói székéért is a választásokon. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben az 55. születésnapját ünneplő Cynthia Nixon kapcsán.
A windsori kastély bejáratánál virágokat helyeztek el a gyászoló emberek, miután bejelentették, hogy 99 évesen elhunyt a királyi család egyik legfontosabb tagja, Fülöp herceg.
Harry herceg utoljára egy évvel ezelőtt találkozott a nagyapjával. A szomorú esemény miatt vajon hazatér végre a tékozló fiú, hogy rendezze a családi drámát?
A nemrég hivatalosan is dollármilliárdossá vált Kim Kardashian bejelentette, hogy nem kezd bele egy ideig új üzletbe, inkább jogi pályájára koncentrál.