Az előadóművészek is teljes focilázban égnek hazánkban, ugyanis a legnagyobb sztárok is személyesen vagy a képernyőkön keresztül drukkolnak a magyar futballistáknak.
Fővárosunk jelenleg rengeteg világsztárnak ad otthont, amíg a készülő hollywoodi filmjeiket nálunk forgatják. Mutatjuk, hol szoktak felbukkanni a hírességek!
David Attenborough június 4-én jelentkezett A bolygónk jövőjének tudománya című új filmmel a Netflixen. A készítők különösen nagy figyelmet szenteltek a produkcióban az ausztráliai erdőtüzeknek, a korallzátonyok pusztulásának, és a koronavírus-járványnak, így a végeredmény igencsak megrázó lett. A természeti katasztrófákat vizsgáló, és azokat közve
Aktív, hasznos és eredményeket hozó időszak ez mindannyiunk életében. Döntés? Abból rengeteg adódik, érdemes kockáztatni. Egész héten növekőben lesz a Hold, a Nap pedig eléri az Ikrek ház legvégét, hogy jövő hét elején áthúzódjék a Rákba. A Halak Jupiter nem nyugszik - karrier, tanulás terén hoz helyzetbe szinte mindenkit. Az erős hátszelet érdemes
A részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjait sokkolta a dán Christian Eriksen esete, aki szombaton az első félidő végén összeesett a finnek elleni összecsapáson és a pályán kellett újraéleszteni.
Egy harminc éves kölcsönkocsiban ülve, egy kis érdi söröző tulajdonosaként is a világ legboldogabb emberének tartja magát az egykoron tehetős, népszerű híresség, aki a halálból jött vissza.
– Hosszú időre kidőlt Istenes Bence, aki horrorsérülése után már otthonában lábadozik. A műsorvezetőnek orvosai azt jósolják, három hónap múlva kezdhet el óvatosan edzeni. Istenes alig várja, hogy visszatérjen a pályára, bár abban is biztos, hogy sérülése egy jel volt: ideje lassítania.
Noha minden porcikájával vágyik az anyaságra, Vajna Tímea eddig még nem teljesítette be legnagyobb álmát, egyik szerelmének sem szült gyermeket. Ismerősei szerint pedig karnyújtásnyira van tőle az a férfi, aki készen áll a világ legboldogabb nőjévé tenni, ha engedné.
Nem kell a holland trónörökösnek a neki járó évi 1,6 millió euró A 18 éves Amália koronahercegnő ugyanis kényelmetlenül érzi magát, ha elfogadná az 560 milliór forintnak megfelelő évi járandóságát, amíg nem tölt be hivatalos királyi megbízásokat – írja a hvg.hu.
A Metropol megnézte, most milyen a helyzet a Lánchíd-felújítás körül, és megkérdeztük az arra járókat, mit gondolnak arról, hogy Karácsony Gergely ledózeroltatta a híres, gyönyörű virágágyást és betontengert, életveszélyes biciklisávot építtetett a helyére...
Egy harmincéves kölcsönkocsiban ülve, egy kis érdi söröző tulajdonosaként is a világ legboldogabb emberének tartja magát az egykoron tehetős, népszerű híresség, aki a halálból jött vissza.
A Daalarna új RUSH kapszulakollekciója azért jött létre, hogy azok a menyasszonyok is megtalálják a stílusukhoz illő Daalarna ruhát, akik kis létszámú, minimalista stílusú esküvőben gondolkodnak.
Vajna Timi már másfél éve él boldog, ám kissé viharos párkapcsolatban üzletember kedvesével, azonban még mindig nem szánta el magát a családalapításra.
Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) oltásstratégiai vezetője vasárnap közölte, hogy az AstraZeneca vakcinájának előnyei minden korosztályban sokszorosan felülmúlják esetleges veszélyeit, és különösen igaz ez a 60 évnél idősebbek esetében.
Egy éven át minden nap beugrott a Michigan-tóba egy chicagói buszsofőr, hogy enyhítse a koronavírus-járvány miatti stresszét. A 365. mártózását szombaton ünnepelte.
Egy éven át minden nap beugrott a Michigan-tóba egy chicagói buszsofőr, hogy enyhítse a koronavírus-járvány miatti stresszét. A 365. mártózását szombaton ünnepelte.
Hiába ért véget a sport reality, a Bajnokok és Kihívók nehezen térnek vissza a valós életbe. Öt hónapig csak az Exatlonra, a minden napos küzdelmekre koncentráltak úgy, egy nagy családként élték a mindennapokat. A tíz éve Amerikában élő Jósa Dani arról mesélt a Borsnak, hogy ő sem tudja még elengedni az Exatlon kalandot.
Iskolába indult, de soha többé nem látták szülei az angol tinédzsert. Az iskolatársak között annyira eldurvult a veszekedés, hogy egyikük kést rántott és leszúrta az ellenfelét.
Kovács Ágnes olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő csendben, a nyilvánosságtól távól vált el gyermeke apjától, akivel titokban keltek egybe 2010-ben. Úgy tudni, hogy az egykori házaspár jó viszonyban vált el egymástól.