November 18-án, azaz ma reggel országszerte újra több ezren vonulnak majd utcára az oktatásért: a pedagógusok egy része ismét sztrájkol vagy polgári engedetlenségben vesz részt, a velük szolidaritást vállaló Egységes Diákfront pedig újabb élő láncot szervez.
Helikopterrel cikáztak körülöttük, és a nemzetközi sajtó figyelmét is magukra vonzotta az a magyar – főként asszonyokból álló – emigráns csoport, amely több mint hatvan évvel ezelőtt elfoglalta a New York-i Szabadság-szobrot. Az akció mindössze fél óráig tartott, ám az 1956-os forradalom és szabadságharc véres leveréséről az egész világ elkezdett b
A nézők Petra és Bazsi, illetve Kitty és Aidan párosának szavaztak bizalmat a Money or Love műsorában, így Áginak és Bencének kellett távoznia a játékból.
Elég sűrű napjai lehetnek most Tóth Andinak, ugyanis visszatér a Dancing with the Stars című műsorba, mindezt természetesen nem egyedül teszi, hanem Andrei Mangra oldalán.
Sorban jöttek a nehézségek Miksa életében, de a kisfiú minden akadályt legyőzött. Az orvosok szerint minden adott, hogy idővel beszélni és járni tudjon, a szülők most ezekhez a fejlesztésekhez kérnek segítséget.
Valld be, már te is alig vártad, hogy eljöjjön az évnek ezen időszaka, amikor a glitterekből és a csillámból egyszerűen sosem elég! Nem, nincs túl korán ünnepi hangulatba öltöztetni a kezeid, úgyhogy itt vannak a legelső csodás karácsonyi körmök, amikből inspirációt meríthetsz.
Ambrus Attilla és Berki Krisztián közösen írt könyvének egy részét még nem adták el, az ezekből származó bevételt a Viszkis Krisztián két lányának adná.
A korkülönbségről kérdezte Lékai-Kiss Ramóna A Nagy Ő versenyben lévő lányait, mivel az elhódítandó Árpa Attila, és több csábító lány között több évtized áll. Árpa emlékeztetőül 51 éves, egyes lányok pedig 30 alatt vannak. Van, aki szerint ez nem probléma, az Árpához korban közelebb álló hölgyek szerint viszont igen.
Szerencsére még szükség van manapság Magyarországon a tudás alapú vetélkedőkre. Ez derül ki a nézettségi adatokból, amelyek alapján szeptember 18-án újraindult a Géniusz az ATV műsorán.
Napok óta köröz több tucat bárány egy szabályos körben, az óramutató járása szerint, Kína belső részében. A furcsa viselkedést a farm biztonsági kamerája rögzítette.
Rengeteget bántották Herceg Erikát amikor még kislány volt, amely úgy tűnik, komoly nyomokat hagyott a bombanőn. Olyannyira, hogy nem elég, hogy lefogyott, többször vetette alá magát plasztikai kezelésnek is.
Akár információszerzésről, szórakozásról vagy csak szimplán a szabadidőnk eltöltéséről van szó, az internet jelen van mindannyiunk életében, kinek többé, kinek kevésbé.
Egy család hét tagja veszítette életét egy tűzvészben az Oroszországi Föderációhoz tartozó Baskír Köztársaságban - közölte pénteken az autonóm köztársaság rendkívüli helyzetekkel foglalkozó minisztériuma.
Meirivone Rocha Moraes és kézzel készített férje hatalmas kapcsolati problémákon mentek keresztül az utóbbi időben, de még egy esélyt adott a rongybabának, hogy dolgozzanak a házasságukon.
„A történtek után furcsán hangozhat, de ez nem egy maffiaállam” – bizonygatta a szlovák rendőrfőkapitány sajtótájékoztatóján, miután 2018 februárjában kivégezték Ján Kuciakot, az Aktuality.sk oknyomozó újságíróját és feleségét Martina Kušnírova. A gyilkosságot, amely az egész szlovák közéletet megrázta, feltehetően az olasz maffiával is kapcsolatba
25 éve, 1997. november 18-án tartották Londonban minden idők egyik leghíresebb és legsikeresebb filmje, a Titanic díszbemutatóját. A jeles évforduló alkalmából összegyűjtöttünk egy csokornyi különleges érdekességet a jégheggyel sújtott szerelmi történetről.
David Hasselhoff rajongásig imádja a feleségét, aki közel 30 évvel fiatalabb nála – a nagy korkülönbség azonban egyáltalán nem okoz problémát a kapcsolatukban.
Öt év börtönre súlyosította másodfokú ítéletében a bíróság annak a 38 éves férfinak a büntetését, aki egy bozótvágóval támadt egy tanárra az 50-es villamoson - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken az Mti-vel.
Vészesen közeleg a Dancing with the Stars döntője. A legjobb táncosokon kívül a műsor korábbi győztese, Tóth Andi is visszatér a fináléba, és Andre Mangrával szántja fel a táncparkettet.
Fehér Holló hatalmas utat járt be, hiszen egy évvel ezelőtt megnyerte a Farm VIP második évadát, és egy ország megismerte a nevét. Jelenleg több projekten is dolgozik, és boldogabb, mint valaha. Az énekes-dalszerző-producer a Blikknek elárulta, hogy mit gondol az idei évad szereplőiről, illetve rátalált-e a szerelem.