2022. november 19. szombat

nov. 19
0:00
Puskás-Dallos Bogi komoly dologra szánta el magát (Blikk)
Puskás-Dallos Bogi az utóbbi időben kívül-belül megújul! Pár hete a frizuráját változtatta meg, nemrég bejelentette, hogy hosszú idő után sikerült rátalálnia önmagára, és végre új szerzeményekkel jelentkezik, most pedig újra belekezdett a reggeli edzésbe!
nov. 19
0:12
Hódi Pamela: „Jó emberismerőnek érzem magam” (Blikk)
A Tehetség első látásra utolsó adásában Hódi Pamela és Csonka András segítik civil párjukat a győzelemhez.
nov. 19
0:12
Stork Natasa: „Érdekel ez a rafinált tettenérhetetlenség” (Glamour)
Szereti magát folyamatosan képezni, azt pedig még jobban, ha sikerül szinte észrevétlenül ábrázolnia egy-egy színészi gesztust. Stork Natasa okos és érzékeny játéka tökéletesen megállta a helyét a Veszélyes lehet a fagyi című filmben. Olvasd el vele készült interjúnkat.
nov. 19
0:12
A saját fiát sem ismeri fel a gyógyíthatatlan beteg édesanya (BorsOnline)
A nőnek egy ritka betegség keseríti meg az életét.
nov. 19
0:12
Billie Eilish: bársonyos hang, de hercegnőt nem találsz mögötte (Promotions)
Billie Eilish néha tényleg úgy öltözik fel, mintha a túrkálóból válogatta volna ki a ruháit, de őt ez a legkevésbé sem zavarja.
nov. 19
0:16
Meglepődnél, milyen egyszerű boldoggá tenni a Bika, Szűz és Bak csillagjegyeket (Glamour)
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ma felfedi, mi teszi boldoggá a föld elemű csillagjegyeket, vagyis a Bikát, a Szüzet és a Bakot.
nov. 19
0:16
Megrendítő vallomást tett Szandi: Születése pillanatában megküzdött az életéért a lányom (BorsOnline)
Szandi a koraszülöttek világnapja alkalmából üzent lányának.
nov. 19
0:16
Bochkor Gábor úgy beleállt A Konyhafőnökbe, hogy aranyba kellene foglalni (Promotions)
Bochkor Gábor kemény kritikával illette A Konyhafőnök VIP-t, de igaza van.
nov. 19
0:20
„Te vagy ebben a videóban?” - Eláruljuk, miért ne dőlj be soha ennek a kérdésnek a Messengeren (Glamour)
Az üzenetküldő alkalmazások nagyon hasznosak, mert a legegyszerűbb módja, hogy a családtagokkal és a barátainkkal egyszerűen és gyorsan tartsuk a kapcsolatot. De pont emiatt szeretik a csalók is.
nov. 19
0:20
Megrázó vallomást tett a Hospice-ház nővére: ezt mondják a betegek, mielőtt meghalnak (BorsOnline)
Kiderült, mit mondanak a haldokló betegek, mielőtt véget ér a szenvedésük.
nov. 19
0:20
Kolumbusz végképp elbukott, egy angol aranypénz gazdája hét évtizeddel korábban eljutott Amerikába (Promotions)
Feltehetőleg mégsem a nagy utazó fedezte fel az új kontinenst.
nov. 19
0:24
Köztük van az X-Faktor idei ásza: bemutatjuk a tehetségkutató döntőseit (Blikk)
A hétvégén véget ér az idei X-Faktor, három énekes között dől el, kié lesz az év hangja.
nov. 19
0:24
„Mámorító a vaginám illata és íze" - Te megbarátkoztál már magaddal odalenn? (Glamour)
Sok nő szorong amiatt, hogy a lába közötti ízek és illatok esetleg gusztustalanok lehetnek. Nem is csoda, hiszen annyi negatív üzenetet kaptunk ezzel kapcsolatan. Amikor először meg mertem szagolni a bugyim, nagy meglepetésben volt részem!
nov. 19
0:24
Pap Dorci elárulta, milyen számára a tökéletes kapcsolat (BorsOnline)
Az egykori exatlonos és táncpartnere, Baranya Dávid szerelemmel kapcsolatos kérdésekre válaszoltak a Tv2 stúdiójában.
nov. 19
0:24
Szabó Zsófi olyan képet rakott ki magáról, hogy Nádai Anikó sem hagyta szó nélkül (Promotions)
Szabó Zsófit mindig öröm látni, főleg ilyen fotókon.
nov. 19
0:28
Így van most súlyos autóbalesete után Szaszák Zsolt: Még szoknom kell az új arcomat (BorsOnline)
Közel egy hónap telt el Szaszák Zsolt autóbalesete és műtétje óta, de arca élete végéig emlékeztetni fogja a történtekre. Bár az operáció jól sikerült, mégsem ugyanaz az arc néz vissza a tükörben, mint korábban.
nov. 19
0:28
Rácz Jenő belebetegedett volna, ha nem kapja meg a Michelin-csillagot (Promotions)
Egészséges önbizalom az mindig pozitívum.
nov. 19
0:32
Óriási az izgalom, ma este kiderül, ki nyeri a Money or Love-ot (BorsOnline)
Ma este kiderül, melyik páros a nézők kedvence. Ezután a pár tagjainak dönteni kell, a pénzt vagy a szerelmet választják.
nov. 19
0:32
Egy titokzatos hajó rejtélye, és a leggagyibb Frankenstein történet vár rád a héten (Promotions)
Ideje újranéznünk a Harry Potter-szériát az HBO Max-on, de a Netflix is tartogat nekünk egy izgalmasnak ígérkező, új, misztikus sorozatot.
nov. 19
0:36
„Anya megütött” – egy 4 éves fiú brutális állapotban került kórházba (BorsOnline)
Borzalmas kegyetlenséggel bánt négy fiával egy nő. Még az orvosok és a rendőrök is sokkot kaptak az autista gyermek állapotát látva.
nov. 19
0:36
Eurojackpot: egy szerencsés magyar is elvihette a 10,8 milliárd forintos főnyereményt, ha ezeket a nyerőszámokat rakta meg (Promotions)
Na kinek hoztak szerencsét a nyerőszámai?
nov. 19
0:40
Sztriptízbárban ünnepelte a 100. születésnapját a pajkos bácsi (BorsOnline)
Öltáncot kért 100. szülinapjára a huncut bácsi. Lánya szervezte meg a különös bulit édesapjának egy sztriptízbárba, aki két dolgot szeretett életében: „általánosságban a nőket, és különösképpen a cickókat”.
nov. 19
0:40
A világ legmisztikusabb tava, ahol gyógyító erővel bíró hatalmas színes szigetek jelentek meg (Promotions)
A British Columbia állam Okanagan-völgyében található a világ egyik legmagasabb sókoncentrációjú tava télen és tavasszal tó ugyanúgy néz ki, mint bármely más tó.
nov. 19
0:44
Elképesztő hajsza: ők lettek az Ázsia Expressz győztesei (BorsOnline)
A drámai csavar után egy elképesztően nehéz hajsza várt az Ázsia Expressz két döntős párosára. Végül ők vihették haza a hatalmas összegű főnyereményt.
nov. 19
0:44
A halálraítélt gyilkos ezt a trilógiát akarta megnézni DVD-n, mielőtt kivégzik (Promotions)
Ronnie Lee Gardner nagyon hosszú időt töltött a halálsoron, és még a filmek se voltak rövidek, amiket megnézett a halála előtt.
nov. 19
0:48
Megvan a nyertes: Ők nyerték a Money or Love-ot (BorsOnline)
Vége a Money or Love-nak. A nézők kedvence Petra és Bazsi lett. A pár elárulta, mi lesz az első dolguk, ha hazajönnek.
nov. 19
0:48
Olyat villantott Cristiano Ronaldo párja, hogy még a fotósokat is zavarba tudta hozni (Promotions)
Mindenki nagyot nézett, amikor Georgina Rodriguez megjelent a vörös szőnyegen.
nov. 19
2:18
Katalógusból választotta ki új nemiszervét a magyar sztárfodrász (Promotions)
Amióta megműtötték, jobban élvezi az együttléteket.
nov. 19
3:12
Erre költi 10 milliós nyereményét az Ázsia Expressz győztes párosa (BorsOnline)
Mélység és magasság! Ahogy az Ázsia Expresszben hosszú heteken át láthattuk, ez a két szó jellemzi leginkább Halastyák Fanni, vagyis Nemazalány életét. Amióta csak az eszét tudja, egy hullámvasúton ül, ami nem csak zuhan és emelkedik vele, de néha bizony a feje tetejére is állítja. Erre a hullámvasútra ült fel mellé Szlépka Armand alig négy hónappa
nov. 19
3:24
Szívfacsaró vallomások a színfalak mögül: 7 inspiráló memoár a híres emberektől, amelyeket képtelenség letenni (Joy)
Motiválatlannak érzed magadat a mindennapokban? A most következő életrajzi könyvek biztosan erőt adnak neked a nehéz pillanatokban.
nov. 19
4:18
Napi csillagjóslás – november 19: az Oroszlán anyagi gondjai végre megoldódhatnak, a Skorpiónál pedig váratlan szerencseszéria indulhat be (Promotions)
A hétvégén is muszáj megtalálnod az egyensúlyt, szóval nézzük, hogy mire figyelmeztet a mai napi horoszkóp!
nov. 19
4:48
Észveszejtő szépség? Így néz ki a Múmia sztárja, Brendan Fraser csúcsbombázó szőke barátnője, garantáltan le fog esni az állad (Promotions)
Egy gálán jelent meg a csudaboldog páros.
nov. 19
5:18
Érzéki fotó, mellbimbót villantott a kebelcsoda üzletasszony (Ripost)
Tawny Jamaicán dobta le a textilt.
nov. 19
5:36
60 év, 2 Oscar-díj: a szülinapos Jodie Foster legjobb filmjeit mindenkinek látnia kell (Promotions)
Ma ünnepli a 60. születésnapját Jodie Foster, ennek örömére összeszedtük a legjobb filmjeit és pár érdekességet róla.
nov. 19
5:42
Videó – a repülőn alázták meg Messi jóbarátját a brazilok (Ripost)
A legendának nagyon kellemetlen élményben volt része.
nov. 19
5:48
A filmsztár figyelméért akarta megölni az amerikai elnököt az elmeháborodott zaklató (hirado.hu)
Jodie Foster alig volt tizennégy éves, amikor a Taxisofőr drogfüggő tinédzser prostituáltjának szerepéért először Oscar-díjra jelölték.
nov. 19
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: rájönnek a titkodra? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
nov. 19
6:00
A rajongók súlyos vádja: meggyalázzák az Omega emlékét! (Blikk)
Ezek a napok a gyászról, az emlékezésről is szólhatnának az Omega rajongói körében. Két éve hunyt el Benkő László, s november 18-i halála után három nappal a zenekar másik legendája, Mihály Tamás. Aztán egy évre rá, tavaly december 6-án elment Kóbor János is. Ez a nyirkos, szürke, rosszkedvű őszi időszak róluk is szól. Az Omega megsiratott, eltemet
nov. 19
6:18
Felkavaró vallomást tett a múltjáról Pogány Judit: a színésznő felidézte gyermekkora legfájdalmasabb emlékeit (Femcafe)
Sosem hallott részleteket árult el az életéről Pogány Judit: a Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművésznő többek között elmesélte, gyerekkora nagyon szélsőséges volt, amelyben egyszerre volt jelen az eufórikus boldogság és a fájdalom is.
nov. 19
6:18
Schobert Lara szétrakott lábakkal mutatta meg, aztán használat közben is (Promotions)
Schobert Lara mindig tudja, mi kell a követőinek.
nov. 19
6:48
Kiadták az előrejelzést a meteorológusok: Az ország egyik felén ónos eső, míg a másikon napsütés várható (BorsOnline)
Változékony lesz az idő a hétvégén, többfelé várható eső, zápor, az északi hegyekben havazás.
nov. 19
6:54
Emlékszel még, kik nyerték meg az X-Faktort az elmúlt 10 évben? Utánajártunk, mi történt a győztesekkel (Joy)
Frissítsd fel velünk a tudatásodat a tehetségkutató első helyezettjeiről, akikkel hatalmasat fordult a világ, mióta elfoglalhatták a dobogó első fokát.
nov. 19
6:54
Irreálisan nehéz kvíz: 10-ből 9 magyar már az első kérdésbe belebukik - te lehetsz a kivétel (Promotions)
Új kvízünkben képeket kell majd felismernetek.
nov. 19
7:12
"Az egyik legnagyobb megtiszteltetés ért" - Orlando Bloom sétált be a magyar fiatal üzletébe (Ripost)
Ráadásul a színész nem is távozott üres kézzel.
nov. 19
7:12
G.w.M rajongói akkora bakit fedeztek fel, hogy az már kínos: Nem csak Kulcsár Edinát viseli testén (BorsOnline)
Számtalan képet láthattunk már a neten arról, hogy a szerelmesek magukra varratják egymás nevét, vagy akár arcát.
nov. 19
7:18
Napi horoszkóp (2022. november 19.): az Oroszlánnak különleges napja lesz, a Nyilas élvezze ki a pillanatot (Life)
A szombati nap sok örömet hozhat. A Nyilasban járó bolygók jó hangulatot varázsolnak körénk, és egy-két konfliktust leszámítva igazán kiélvezhetjük a hétvégét. Napi horoszkóp következik.
nov. 19
7:24
Igazi csoda: 720 fokos, olvasztott alumíniummal teli kohóba zuhant egy munkás, mégis túlélte (Promotions)
Komoly sérüléseket szenvedett, mégis hatalmas szerencséje volt a 25 éves férfinek.
nov. 19
7:42
Imádnivaló: Videón üzen az apukájának az SMA-s Zsombor (BorsOnline)
Zsombitól minden egyes újabb mutatvány igazi csoda, hiszen gerinceredetű izomsorvadásban, vagyis Sma-ban szenved, és annak is a legsúlyosabb formájában. Kilenc hónapon át gyűjtött neki az egész ország a világ legdrágább gyógyszerére, a Zolgensmára. Egyelőre ugyanis ez a génterápia az egyetlen, ami Zsombinak és a hozzá hasonló gyermekeknek reményt a
nov. 19
7:48
Véget ért az Ázsia Expressz 3. - Ők nyerték meg a játékot (Life)
Ahogy arról mi is beszámoltunk, Gyebnár Csekka azonnali orvosi segítségre szorult, állapota súlyossá vált. Orvost kellett hívni hozzá, aki vesegyulladást állapított meg. Mérai Kata és Csekka így nem tudta folytatni a versenyt.
nov. 19
7:54
„Más férfiak is tetszenek. Hűtlen vagyok?" (Glamour)
Vajon akkor élünk tökéletes párkapcsolatban, ha soha nem tetszik meg más férfi a párunkon kívül? Vagy éppenhogy gyerekes dolog ilyesmire vágyni, és még az sem bűn, ha szexuálisan megkívánunk mást? Egyáltalán: létezik ártatlan flörtölés? És sírig tartó szerelem?

Keresés