2022. november 19. szombat

nov. 19
0:12
Varga Judit dönthet a Pesten elfogott drogbáró kiadatásáról (Infostart)
A férfit az amerikaiak pénzmosással gyanúsítják, kiadatási őrizete alatt amerikai kábítószerellenes hivatal, a DEA nyomozói is felkeresték.
nov. 19
0:12
Orbán szerint Magyarország sosem szavazta meg a szankciókat, pedig de (444.hu)
A miniszterelnök megpróbálta meggyőzni a hallgatóit péntek reggel, hogy ő aztán nem dobott bombát a gazdaságra.
nov. 19
0:16
Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák (Infostart)
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Csák János, Kemény Dénes, Kaiser Ferenc, Tálas Péter, Kónya Imre, Köbli Norbert és Stumpf István.
nov. 19
0:16
Bejegyezték Iványi Gábor egyházát (444.hu)
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget még 2011-ben fosztották meg státuszától.
nov. 19
0:20
Bemutatkozott az árnyékkormány romaügyi felelőse (Infostart)
Dobrev Klára bemutatta a Demokratikus Koalíció árnyékkormányának romaügyi tanácsadóját.
nov. 19
0:24
Újabb tüntetés az oktatásért Budapesten (Infostart)
Már nemcsak a tanárok béremelését, hanem oktatási reformot is követeltek a tanárok, diákok és szülők a péntek esti vonulásos tüntetésen Budapesten, amely a reggeli élőlánc folytatásaként indult a Március 15. térről.
nov. 19
0:28
Vegyes a kép a magyarországi jogállamiságról szóló mai meghallgatás után (Infostart)
Amennyiben az Európai Bizottság megállapodik Magyarországgal a helyreállítási tervvel kapcsolatban, akkor a magyar kormány által javasolt reformintézkedéseket nagyon fontos lesz hatékonyan és erőteljesen végrehajtani - jelentette ki Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos pénteken Brüsszelben.
nov. 19
5:48
Orbán Viktor már nagyon várja december 6-át, de nem a Mikulás miatt (Menedzsment Fórum)
Vannak ugye ezek a fránya brüsszeli szankciók, amelyek miatt Magyarországon a társadalom szegényebb rétegeit megnyomorító infláció alakult ki. Ó, várjunk csak egy pillanatot, ezek azok a szankciók, amelyek eddig egyáltalán nem érintették az energiahordozókat, amelyek emiatt mégis drágultak? Azokról a szankcióról beszélt Orbán Viktor pénteken is, am
nov. 19
5:48
A hódításairól beszélt a magyar politika Nagy Ő-je: 200 nője volt Deutsch Tamásnak?! (Blikk)
Bár nem hitelesített a rekord, úgy tűnik, az aktív politikusok közül Deutsch Tamás bezsebelte „A Politikusok Nagy Ője” címet, s nem érdemtelenül.
nov. 19
6:48
Drónt vetettek be Magyarországon is (Infostart)
Pécsen vetették be a légi megfigyelést.
nov. 19
6:54
Kiadták az előrejelzést a meteorológusok: Az ország egyik felén ónos eső, míg a másikon napsütés várható (BorsOnline)
Változékony lesz az idő a hétvégén, többfelé várható eső, zápor, az északi hegyekben havazás.
nov. 19
6:54
A kormány átcsoportosítja a Nemzeti Tehetség Programra szánt több mint ötszázmillió forintot (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 19
7:42
Embercsempészek próbáltak beépülni a határvadászok közé (444.hu)
Hogy könnyebben tudják átcsempészni a határon a bevándorlókat.
nov. 19
8:24
Szakértő: jelentősen gyorsulna az infláció, ha nem lenne árstop és rezsicsökkentés (Demokrata)
Ebben az esetben a távhő, a gáz, az áram, a víz, a csatorna és a hulladékszállítás díját kellene figyelembe venni – jelentette ki Regős Gábor.
nov. 19
8:30
Szankciók helyett béke – beszélgetés Szentkirályi Alexandrával (Demokrata)
A szankciók felélik mindazt az előrelépést és növekedést, amely az elmúlt tizenkét évben történt – mondta a Demokratának Szentkirályi Alexandra.
nov. 19
8:36
A Mikulás sztori: „Az egyik kiskölyök már az oviban lelőtte a poént!” (Ripost)
A Mikulás sztori: Így jöttek rá a budapestiek
nov. 19
8:48
Határvadászok közé próbáltak beépülni az embercsempészek (rtl.hu)
Rétvári Bence miniszterhelyettes szerint Magyarországnak van egy olyan védelmi képessége, amivel ki tudták szűrni a gyanús elemeket.
nov. 19
9:12
A kormánybiztos szerint ilyen lesz az idei bor (Ripost)
Kisebb mennyiséggel, de jó minőséggel számolhatunk.
nov. 19
9:36
Hatalmas büntetést kaphat, ha ennél a táblánál a gázra lép (Infostart)
Tetemes büntetésre számíthat az az autós, aki azt gondolja, hogy a település vége tábla feloldja az úton korábban elhelyezett sebességkrolátozási előírást. Több ilyen "kombináció" van az ország útjain.
nov. 19
10:00
Hoppá, már a performansz is tanulható! (Ripost)
Bejutottunk a Képzőművészeti Egyetem restauráló műhelyébe.
nov. 19
10:12
Két bíró egy évig Rogán Antalnak fog dolgozni (444.hu)
A Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint ez nem sérti a hatalmi ágak szétválasztásának elvét.
nov. 19
10:24
Még mindig rengetegen hagyják el otthonaikat: több mint 10 ezren érkeztek Ukrajnából pénteken (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 6075-en léptek be pénteken Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4087-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.
nov. 19
10:30
Az igen! Embercsempész akart belépni a határvadászok közé: döbbenetes cselre derített fényt a Nemzeti Védelmi Szolgálat (Blikk)
A déli határon folyamatosan szolgálatba álló határvadászoknak nemcsak a magyar-szerb határ túloldalán “dolgozó” embercsempészekkel kell – olykor szó szerint is – felvenniük a harcot, hanem már a határ innenső oldalán is, ahová ezek a bűnözők meglepően kreatív módszerrel próbálnak beférkőzni: felvételre jelentkeznek a határvadász századokba.
nov. 19
10:48
Kiszorul a teljes rezsicsökkentésből a családok egy része? (Blikk)
Könnyítést kaptak a gázszámlák kifizetéséhez a nagycsaládosok. CSak úgy tűnik, nem minden önkormányzat egységes ebben.
nov. 19
11:12
Rendkívüli mondatok Orbánról és Varga Juditról az Európai Unióból! – Ami történik, egyesek szerint lenyűgöző (Blikk)
Orbán átgázol Brüsszelen, hogy pénzt mentsen Magyarországnak, de ugyanakkor zsarolni is próbál. Közben az Európai Bizottság még mindig "további részletekre" vár a lengyelek uniós pénzének felszabadításáról szóló tárgyalásokon. Nagy cikket közölt a lengyel sajtó Orbán Viktor tevékenységéről. Több uniós diplomata lenyűgözőnek tartja Orbán gyors válto
nov. 19
11:18
Törley Katalin: a rendszer rettenetesen szegregált, ami egy dél-amerikai típusú katasztrófához vezethet (ATV)
A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint már ennek a szélén vagyunk, ez a probléma azonban nem most kezdődött. Schermann Fruzsina úgy látja, tudatos döntés a kormány részéről, hogy tankerületi szintre viszik le a kommunikációt. A Harcosok klubja vendégei Törley Katalin és Schermann Fruzsina voltak.
nov. 19
11:30
Hollik István: mutassuk meg együtt, hogy Magyarország nem hagyja magát! (Demokrata)
Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy Magyarország ki tudjon maradni a gázt és az atomenergiát érintő európai uniós szankciókból – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója.
nov. 19
11:36
98 éves korában meghalt egy magyar legenda (Infostart)
Meghalt Pákh Tibor. 98 éves volt. 1956-ban a forradalom oldalán harcolt, a kommunizmus esküdt ellensége volt.
nov. 19
11:36
A Fidesz és az ellenzék is óriási pofont kapott Majkáéktól, már több mint egymillióan látták a klipet (ATV)
A rendszerkritikus új klip egy nap alatt egymillió magyart fogott meg.
nov. 19
11:36
Kárpátaljai gyermekotthon javára gyűjtenek idén a családszervezetek (Demokrata)
A kárpátaljai Ráton működő Szent Mihály Gyermekotthon árváinak karácsonyát szeretnék szebbé varázsolni a hazai családszervezetek.
nov. 19
11:48
Szia, uram! Katalizátor érdekel? – Lecsaptak a rendőrök Vas megyében (Blikk)
Harminckét rendbeli katalizátorlopással gyanúsítják a 34 éves Vas megyei férfit.
nov. 19
11:48
Meggyalázzák Kóbor János emlékét az Omega életben maradt tagjai? (ATV)
Hatalmas a botrány az Omega rockegyüttes körül, mert sokak szerint a még életben lévő tagok, nyerészkedési szándékkal gyalázzák meg az Omega-emlékművet.
nov. 19
12:00
Holdjáró, műanyag katona, Moncsicsi: ezekért a játékokért őrültek meg a szocializmus gyerekei (Blikk)
Október óta karácsonyi dekorban tündökölnek a játéküzletek, legyen elég időnk kitalálni, kiválasztani a legjobb ajándékot. A hetvenes-nyolcvanas években november közepén hiába kerestük még az ünnepi hangulatot az áruházakban, játékból viszont egész évben nem volt hiány. Egyes darabok ismerősnek tűnnének a mai gyerekeknek is, mások előtt viszont ért
nov. 19
12:00
Vérfagyasztó jelenetet rögzítettek: szó szerint centiken múlt a tragédia Zuglóban (rtl.hu)
Halálos iramban közelítette meg az átjárót.
nov. 19
12:36
Csúszik a döntés Brüsszelben, pácba kerülhet az Orbán-kormány (Menedzsment Fórum)
A magyar kormány nagyon küzd Brüsszelben az uniós pénzekért, és minden jel szerint zsarolási potenciálját is beveti. Ha az EU nem ad uniós forrásokat, blokkolhatja például az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós uniós támogatást. De mekkora esély van a megállapodásra, és mi a tétje az átlagemberek számára a politikai pókerjátszmának? Erről is beszéln
nov. 19
12:36
Nagyon fontos hír jött a magyar nyugdíjasoknak (ATV)
Két hét múlva jön az esedékes nyugdíj.
nov. 19
12:48
Kunhalmi: Amíg Európában segítik az embereket, addig Magyarországon csak az elvonásokat látni (ATV)
Gondolja át a kormány, hogy kivonul-e az állami szolgáltatásokból - szorgalmazta az MSZP társelnöke a postabezárásokról szóló, más szocialista politikusokkal közösen tartott online sajtótájékoztatón szombaton.
nov. 19
13:00
Villany-Trabin szállni élvezet: nem döcög, nem pöfög, hú de kafa! (Blikk)
Ne aggódjon, nem káprázik a szeme! Ez a papír-Jaguar bizony zöld rendszámmal hasít, a múlt évezredbeli keverék helyett pedig elektromos áram hajtja. Jogosan állhat be bármelyik elektromos töltőállomásokhoz Gergely Sándor Trabantja, ezzel alulról súrolva az ufókategóriát.
nov. 19
13:12
„Segítség!” – A nő aranyait is vitte a lomtalanító (Ripost)
Segítségnyújtásként állította be a rablást, de lebukott.
nov. 19
13:18
9000 milliárd forint sorsa múlik az Integritás Hatóság munkáján, a Jobbik szerint (ATV)
Az Integritás Hatóság munkáján 9000 milliárd forint sorsa múlik - jelentette ki a Jobbik elnöke, európai parlamenti képviselője szombaton Budapesten, az ellenzéki párt Facebook-oldalán is közvetített sajtótájékoztatón - az MTI közlése szerint.
nov. 19
13:30
Orbán Viktor: A szankció egy lépés a háború felé (Ripost)
Mi a béke pártján állunk! – hangsúlyozta a miniszterelnök.
nov. 19
13:30
Latorcai Csaba: Szent László király összeköti a közép európai nemzeteket (Demokrata)
Szent László nem csak a magyarok és a magyar nemzet számára fontos.
nov. 19
13:36
A Jobbik elment a korrupció üldözését ma kezdő Integritás Hatósághoz, de az zárva volt (444.hu)
A hatóságot azért állították fel, hogy Magyarország végre megkapja az EU-s pénzeket.
nov. 19
13:36
DK: az „orbáni infláció” egyre nagyobb szenvedést okoz (Demokrata)
A DK árnyék-pénzügyminisztere szerint kétségbeesett vásárlókkal vannak tele a boltok.
nov. 19
14:00
Elefánt-nyugdíjasház működik a Kisalföldön (Blikk)
Mindenki tudja, hogy az elefántok hazája Afrika és Délkelet-Ázsia. Ám ideje felülvizsgálni, amit eddig gondoltunk róluk, a Kisalföldön, a kis magyar pusztában ugyanis igazi ormányos óriásokkal találkozhatunk.
nov. 19
14:18
Hihetetlen: Ez a 7 tünet előre jelzi a szívrohamot (Ripost)
Ennyivel előbb tudsz felkészülni a közelgő bajra.
nov. 19
14:18
Kevesebb lesz az üzemanyag, írta egy posztban az agrárminiszter, kisebb kapacitással működik a Dunai Finomító (SzMo)
Nagy István szerint azonban „az ország energiaellátása jelen körülmények között is biztosított”, így szerinte szükségtelen a hangulatkeltés.
nov. 19
14:36
Varga Judit: a közjegyző pártatlan jogi szolgáltatást nyújt (Demokrata)
A miniszter a 33. Közép-Európai Közjegyzői Kollokvium plenáris ülésén mondott záróbeszédet.
nov. 19
14:54
Varga Judit: a közjegyző pártatlanul, a jogviták peren kívüli elintézéséért dolgozik (Infostart)
Az igazságügyi miniszter a 33. Közép-Európai Közjegyzői Kollokvium budapesti plenáris ülésén beszélt.
nov. 19
14:54
„A karatés bor dolgozik” – Elszabadult az apokaliptikus zene a 4-es, 6-os villamoson: a Szentháromságra táncoltak az utasok (Blikk)
Az atya, a fiú és a szentlélek nevében elestél! - így kezdődik az a remix, amelyre néhány budapesti utasban még az elernyedt izmok is megfeszültek és táncra perdültek. Futótűzként terjed az interneten az a felvétel, amelyen hatalmas bulit csaptak a napokban a 4-es, 6-os villamoson. Mutatjuk!

Keresés