Természetesen a tőle megszokott módon, nagyon diszkréten csak egy apró részletet mutatott, de Borbély Alexandra már ennyivel is bearanyozta a közösségi médiát. A fotó alig néhány órája landolt Instagram-oldalán, de már most majdnem négyezer követője árasztotta el lájkokkal.
Valódi nemzeti konzultációt az oktatásért! – ezzel a címmel hirdetett újabb tiltakozást 15 órára a Kossuth térre a Pedagógusok Szakszervezete és a noÁr Mozgalom. Tízezreket várnak a helyszínre. A tervek szerint még az esemény előtt egy petíciót adnak át a szervezők a Belügyminisztérium épületénél a tárca egyik képviselőjének, a menet onnan indul el
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) nyílt levélben kéri Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az Országgyűlés által elfogadott szociális törvényt, küldje vissza azt a parlamentnek.
Mindenkit arra ösztönöznénk, hogy részesítse előnyben a Magyarországon készülő kozmetikumokat, hiszen nem csupán a hazai vállalkozásokat és munkaerőt támogatjuk, de vásárlásunk kisebb ökológiai lábnyommal is rendelkezik majd, mintha külföldi terméket vennénk. Ha pedig ezek az értékek minőséggel párosulnak, mint ahogyan az Alveolánál is, nyert ügyün
Sokaknak feltűnt, hogy vicces, az egyenruhásokhoz nem feltétlenül illő szövegekkel osztja meg híreit a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a saját Facebook-oldalán.
Elgondolkozott már valaha is azon, hogy a nemi szerv méretének van-e köze ahhoz, hogy valaki milyen magas? Akármi is a válasz, VV Rico most bevezette a női hüvely rejtelmeibe a villatársait a ValóVilágban. Megdöbbentő állítást közölt a többiekkel.
Amióta megszületett a kisfia, Nádai Anikó a felhők felett jár három méterrel, mivel végre teljes lett a családjuk. Alex érkezése után viszont sem ő, sem pedig a párja nem akarták azt, hogy eltávolodjanak egymástól, ezért megbeszélték, hogy rendszeresen randiznak majd. A tegnap estéjük igazán különlegesre sikerült, melyen a műsorvezető lélegzeteláll
Eros Ramazzotti kivételes karrierutat járt be, azonban nemcsak a szakmai, hanem a magánéleti sikereire is büszke lehet. Legidősebb lánya gyönyörű nővé érett, aki az Instagram-on kápráztatja el követőit szexibbnél szexibb fotókkal.
VV Ákos annyira kiborul a ValóVilág mai részében, hogy a többieknek kellett felkaparniuk a padlóról. A fiatal srác zokogva omlott össze a kamerák előtt, na de vajon mi történt?
Fejedelmi ajándékot kap jutalmul az Argentína elleni, Katarban megszerzett lenyűgöző győzelméért a szaúd-arábiai futball-válogatott, amellyel elképesztő módon sokkolta a futballrajongókat.
Katalin hercegné már túl van a negyedik X-en, emellett három gyermeket is a világra hozott, de továbbra is kirobbanó formában van, így nem meglepő, hogy sokan kíváncsiak arra, vajon mivel éri ezt el.
A tudósok szerint a Dél-Kínában a denevérekben megbúvó, most felfedezett, Covidhoz hasonló vírus egyike annak az öt „aggodalomra okot adó vírusnak”, amely potenciálisan az emberre is átterjedhet.
A mi kis falunk őszi évadában ismét rengeteg balhé és bonyodalom lesz Pajkaszegen. A hetedik évad a közmunkások és egy csocsóasztal harcával indul. Nem akarunk nagyon előrerohanni, de a zárás is rendhagyó lesz: 2022-től karácsonyi adással búcsúznak majd a falu lakói, ebből az alkalomból több korábbi szereplő is visszatér majd.
Vasárnap este A király után újra megnyitja a kapuit a Monet, jönnek az új epizódok, egyszerre három is. És többek között Peller Anna is feltűnik a híres étteremben.
Nyilvánvalóan nem telik el nap a Való Világ villájában valamilyen rendkívül értékes kinyilatkoztatás nélkül, így volt ez tegnap is. Ezúttal VV Ricónak jutottak eszébe különböző - és szerfelett érdekes - kinyilatkoztatások.
Egyre nagyobb a baj a hazai benzinkutakon. A független, kisebb kutak mellett a Shell is súlyos problémákkal küzd, a cégnek akad olyan töltőállomása is ahol már egyáltalán nem lehet hatósági áras benzint kapni.
A 2022-es Dancing with the Stars ezúttal is egy hatalmas, fergeteges hangulatú élő show-al zárult, ahol a nézők óriási meglepetéseknek lehettek szemtanúi, az est végén pedig az is kiderült, melyik páros volt a legjobb a három döntős közül.
Bárdosi Sanyi nyilvánosan kért bocsánatot Berki Mazsitól a Dancing with The Stars-ban látott, nem túl kedves fintorgásért, amit akkor csinált, amikor ő esett ki a műsorból és Mazsi tovább versenyezhetett.
Nem hiába várták oly' sokan a Dancing with the Stars harmadik szériájának fináléját, mivel a döntősök három produkciója mellett Tóth Andi és Andrei Mangra nyűgözött le profizmusával újfent mindenkit! Felejthetetlen táncuk láttán biztos, hogy tátva maradt a rajongók szája! Ferobbantották a stúdiót!