Lékai-Kiss Ramóna két hete töltötte be a 38. életévét, viszont nem kapta meg a várva várt ünneplést egy vírus miatt. A műsorvezető alig várta, hogy pótolhassa, így meglepte magát, és végre ellátogatott Rácz Jenőhöz, ami régi vágya volt.
Sydney van den Bosch olyan alakkal rendelkezik, mintha egy magazin címlapjáról lépett volna ki. Nem véltelenül, hiszen egy gyönyörű modellről van szó. A fiatal szépség ezúttal is egy lélegzetelállító öltözékben mutatta meg a bájait.
Antonela Roccuzzo igazán szerencsés nőnek mondhatja magát, hiszen Lionel Messi feleségeként óriási hírnévre tett szert, ám a futballista talán még nagyobb mázlista, hiszen egy olyan nőt tudhat magáénak, akire emberek milliói irigykednek szerte a világon.
A Quimby jótékonysági aukcióán az együttes tagjainak műveiért összesen 2 millió 441 ezer forintot fizettek a licitálók. Az összeg teljes egészében a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátria Kórház és Szakambulancia munkáját támogatja.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a brüsszeli korrupciós botrány az évtized legnagyobb korrupciós botránya, amelynek főszereplői baloldali politikusok, köztük az Európai Parlament volt szocialista alelnöke, a görög Eva Kaili.
Az ukrajnai háború következményeire figyelmeztetett Európában, és bűnnek nevezte a közintézményekben leleplezett korrupciót Ferenc pápa a Canale5 olasz kereskedelmi tévécsatornán sugárzott interjúban vasárnap este, melyben gyerekkora karácsonyáról is megemlékezett.
Egy nap leforgása alatt csaknem hatmillió ukrajnai lakos otthonába kapcsolták vissza az áramot, a vezetékes vízellátással azonban továbbra is nagy gondok vannak - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legutóbbi videoüzenetében.
New York állam betiltotta az állatokon tesztelt kozmetikumok értékesítését, és ezzel az Egyesült Államok tizedik állama, ahol állatvédelmi okokból korlátozzák a megvásárolható termékek körét.
George Clooney 2014-ben vette feleségül Amal Alamuddint, akivel igazi álompárnak számítanak, hiszen azon túl, hogy szerelmük mind a mai napig töretlen, csodaszép családot alapítottak és boldogan nevelik ikergyermekeiket. A legtöbben azonban már el is felejtették, hogy a jóképű filmsztár korábban egyszer már oltár elé állt egy másik nővel, házasságu
A milliárdos, miután minden felsőbb vezetőt eltávolított a Twittertől, úgy döntött, hogy a felhasználókkal szavaztatja meg, hogy maradjon-e a cég élén.
A Jászai Mari-díjas színész eddig is kendőzetlen őszinteséggel beszélt a szexuális életéről, most viszont a legmerészebb fantáziáját is felfedte a nagyközönségnek.
Az utóbbi években lassan, de folyamatosan nő a hazai halfogyasztás; a nehézségek ellenére van elég hal, és mindenki megtalálja a karácsonyi asztalra valót az üzletekben - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn a halfogyasztást népszerűsítő sajtótájékoztatón, Budapesten, a Központi Vásárcsarnokban.
Tévérajongók, figyelem! A TV2 után most az RTL is hírt adott arról, hogy milyen ünnepi változások várhatóak a műsoraikat tekintve. Kiderült, melyek érnek véget és mik kezdődnek karácsony előtt és azt követően. Mutatjuk a részletes képet!
Lékai-Kiss Ramóna két hete töltötte be a 38. életévét, az ünneplés azonban akkor, egy vírus miatt elmaradt. Most bepótolta a szülinapozást, és nem is akármilyen ajándékkal lepte meg magát.