2023. január 1-től változások lesznek a tulajdoni lap lekérésében. Évente két alkalommal e-hiteles tulajdoni lap lesz ingyenesen lekérhető, a többi 3000 forint.
Elon Musk elbukta tegnapi saját szavazását, az emberek nagy része ugyanis arra voksolt, hogy mondjon le a Twitter éléről. Az üzletember szokásához híven érdekesen kommentálta a számára kedvezőtlen eredményt.
Tyrone Powerért bomlottak a nők, a filmcsillag azonban állítólag mindvégig a férfiakhoz vonzódott, már ami a hálószobát illeti, ennek ellenére azonban háromszor is megnősült.
Az ország biztonságos működéséhez szükséges források rendelkezésre állnak a jövő évre, a költségvetés finanszírozási helyzete stabil – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a központi költségvetés 2023. évi finanszírozásáról szóló sajtótájékoztatón Budapesten hétfőn.
A világ legnagyobb labirintusa talán nem olyan, mint amire sokan számítanak. Ezek a bambuszból készült hatalmas alagutak inkább élő művészet, mint labirintus.
Egy Hajdú-Bihar vármegyei pulykatelepen is kimutatta a madárinfluenza-vírus H5N1 altípusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.
Részleges beismerést tett Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke, eszerint arra utasította apját, hogy rejtse el az otthonában a későbbi házkutatások során megtalált készpénz nagy részét – tájékoztatott a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.
Egy zenekarban játszik, Erős Antónia fia, Matyi és Czutor Zoli fia, Simon! A banda három tagja a mai Reggeli vendége volt, ahol egy fergeteges produkciót is előadtak.
A rendőri túlkapás még az „átkosban” történt a rendszerváltás előtt. A Fidesz alelnökét igazoltatás közben utasította rendre – igencsak brutális módon – egy rendőr.
A kiváló énekesnő öt évvel ezelőtt szakított szerelmével, azóta pedig az egyedülálló nők életét éli, ám nem esik kétségbe, ha a családalapításról faggatják: a témához most is rezignált derűvel viszonyul.
Világhírű divattervező, üzletasszony, modell, s nem mellesleg a szépségipar valaha élt legnagyobb áldozatainak egyike. Miért hagyta Donatella Versace, hogy ilyen riasztó mértékben eltorzítsák a külsejét az orvosok?
Aligha akad szebb ajándék a gyermekáldásnál, pláne, ha az anyuka is új életet kapott. Éva a tüdőtranszplantációja után adott életet kisfiának a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. A kis Balázs születése valóban felér egy igazi, szívmelengető karácsonyi csodával.
Szakított a legutóbbi gazdag férfijával Berki Mazsi, úgyhogy úgy tűnik, hogy az idei karácsonyt kislányával, Emmával tölti a luxusözvegy. Egy hozzá közel álló anonimitást kérő forrás elhallgatott milliókról is beszámolt.
Advent utolsó hetében az Ökumenikus Szeretetszolgálat napi ezer adag ételt oszt ki hajléktalanoknak és rászorulóknak. Minden nap más mecénás gondoskodik az ételről.
Robotporszívója fotózta le a nőt, miközben a dolgát végezte a WC-n, majd egyből posztolta is Facebookra. Ellenünk fordultak a háztartási gépek, vagy csak a gyártó nem figyel eléggé?
Kövér László szerint Magyarország nemzeti érdeke egy szuverén, erős, demokratikus és a polgárainak, köztük az ott élő magyaroknak, életlehetőséget biztosító Ukrajna.
A színes smink elsőre talán a fesztiválszezont juttatja eszünkbe, pedig a szürke téli napokon is nagyon jó barátunk lehet. Csak úgy, mint egy gőzölgő kávé vagy egy kényelmes pulóver, egy élénk smink is képes pillanatok alatt jobb hangulatba hozni minket.
Ki ne álmodozna üde, rugalmas és feszes bőrről? A magyar piacra belépő Fillerina kollagént, hialuronsavat és elasztint is tartalmazó termékeinek célzott kezelésével személyre szabhatjuk a bőrápolást és elképesztő eredményeket érhetünk el a bőr állapotában.
A srác meghozta döntését, amit a riportszobában közölt. Miután kijött, összeroskadt a földön és sírni kezdett. Végül VV Rico ment ki hozzá, hogy átölelje, és lelket öntsön belé. A videóból kiderül, hogy VV Sajti feladja-e a ValóVilágot.
2022 egyik legjobban várt mozija egyértelműen a Babylon: igazi látványos sztárparádé, olyan nevekkel, mint Brad Pitt vagy épp Margot Robbie. Ahogy korábban már mi is írtunk róla, bár a forgatókönyvben nem szerepelt csókjelenet, Margot Robbie mégis kijárt egyet a rendezőnél, mondván, talán soha többé nem lesz lehetősége megcsókolni Brad Pittet.
Osváth Zsolti és Dobos Evelin félve álltak a zsűri előtt, mert mindketten érezték, hogy ezúttal nem úgy teljesítettek, ahogyan szerettek volna. A kieső azonban rengeteg élménnyel és tapasztalattal távozott a konyhából, ami miatt igazi győztesnek érezte magát.
Ha még nem 100%-os a karácsonyi hangulatod, akkor semmiképpen ne hagyd ki ezt a videót, amelyben a legexkluzívabb sztárpartiba nyerhetsz betekintést. Ben Affleck és Jennifer Lopez stílusosan ünnepli a karácsonyt és ennek most te is picit részese lehetsz!