2022. július 13. szerda

júl. 13
0:12
Kirsten Dunst hat év után hozzámegy élete szerelméhez (hirado.hu)
Hat év együttélés és két közös gyermek után Kirsten Dunst feleségül ment élete párjához, Jesse Plemonshoz, akivel 2015-ben a Fargo című krimisorozat második évadának forgatásán ismerkedett meg.
júl. 13
0:12
Sokatmondó üzenetet tett közzé Curtis exe (Ripost)
Úgy tűnik, nem csak a rappernek van szüksége elvonulásra.
júl. 13
0:12
A Z-generáció többsége elvárja a szülői segítséget az egyetemi évek alatt (Noizz)
A Z-generáció igen tudatosan tervez előre: 81%-uk már az egyetemi tanulmányok alatt is olyan munkakört szeretne, amely összefügg tanulmányaival, közülük 40% pedig kizárólag a szakmájában hajlandó elhelyezkedni - derül ki a közel 1200 fiatal bevonásával készült el kutatásból, amelyet a Schönherz Iskolaszövetkezet végzett, és a fiatalok első munkahel
júl. 13
0:12
Áll a bál: Halálos fenyegetéseket kapnak a jégkármérséklők (BorsOnline)
Mindenki egyre ingerültebb az aszály miatt. Most a gazdák azért fenyegették meg életveszélyesen a jégkármérséklő rendszert üzemeltetőket, mert úgy gondolják, miattuk nincs hónapok óta áztató eső Kelet-Magyarországon. Ezt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tételesen cáfolja, ám így is vannak, akik nem hisznek a szervezetnek.
júl. 13
0:12
Kiderült: ez okozhatta Máté Péter halálát (Life)
A legendás énekes egész életében a szakmai tökéletességre törekedett, melyet sokak szerint abszolút sikerült elérnie. Ennek ellenére önértékelési problémákkal küszködött, mely még inkább arra sarkallta, hogy a maximumot hozza ki magából – ez vezethetett fájdalmasan korai halálához is.
júl. 13
0:16
Rosszul lett Tom Jones, elmarad a budapesti koncertje (Ripost)
A koncertet augusztus 16-ra halasztották.
júl. 13
0:16
Orrplasztikáért adta el újszülött gyermekét az anyuka (BorsOnline)
Gyorsan pénzzé tette a babát.
júl. 13
0:16
Váratlanul hunyt el a népszerű színésznő: otthonában találtak rá (Life)
Mindössze 36 évesen hunyt el a Netflix sztárja, Busisiwe Lurayi.
júl. 13
0:20
Így emlékszik 24 évvel ezelőtti balesetére Judy (Ripost)
Az énekesnő még ma is részletesen képes felidézni a szörnyű balesett előtti nap minden pillanatát.
júl. 13
0:20
Újabb azonosítatlan repülő tárgy tűnt fel az égen (BorsOnline)
A helyi lakosok megálltak, hogy lefotózzák a furcsa ezüst tárgyat, amely jól látható volt a Bristol feletti nyári égbolton. Lehet, hogy hétköznapi magyarázat áll a jelenség hátterében.
júl. 13
0:20
Solti Ádám neje meddőségéről panaszkodott, miközben szeretője gyermeket szült neki (Life)
Solti Ádám és felesége, Bernadett évek óta küzdenek azért, hogy közös babájuk legyen, egyelőre hiába. Pár hónapja kiderült azonban, hogy a már párkapcsolatban élő színész gyereket csinált a szeretőjének, aki közel két éve adott életet közös kisfiuknak.
júl. 13
0:24
A homokban fekve villantotta meg kőkemény popsiját az Exatlon bombázója (Ripost)
Szabó Franciska aztán nem bízott sokat a képzeletre.
júl. 13
0:24
Megszólalt az ügyvéd, sorsdöntő ítélet születik VV Fanni ügyében (BorsOnline)
Szerda reggel megszületik az ítélet Vv Fanni ügyében. Ezúttal Fanni édesanyja, Novozánszki Sándorné, Kati is ott lesz első alkalommal a tárgyalóteremben, hogy hallja, hogyan dönt a bíróság. A gyászoló család nevében is megszólaló ügyvéd, dr. Lichy József árulta el a Borsnak, mire számíthatnak az ügyben.
júl. 13
0:24
A Vezúvba zuhant egy férfi, mert tilosban akart szelfizni a vulkán kráterénél (Life)
Egy 23 éves amerikai turista július 9-én a Nápoly mellett magasodó tűzhányóba zuhant, miközben megkísérelte magát lefotózni mobiltelefonjával.
júl. 13
0:28
Nagy bejelentést tett a gyászoló Berki Mazsi: erre készül (Ripost)
Berki Mazsi a közösségi oldalán számolt be a döntéséről.
júl. 13
0:28
Budapesti fellépése előtt rosszul lett Tom Jones, elmarad a mai koncert (BorsOnline)
Augusztus 16-án pótolják az elmaradt koncertet.
júl. 13
0:28
Fegyveres rablók támadták meg az RTL sztárját, majd szerelme is kegyetlenül átverte (Life)
Rábai Roxána, a Mestercukrász egyik versenyzője húsz évig élt Venezuelában. Miután fegyveres rablók támadtak rá egy nyaralás alkalmával, úgy érezte, vissza kell térnie Magyarországra.
júl. 13
0:32
Megszólalt a szeánsz egyik résztvevője, kiderült, mi történt VV Anettel (BorsOnline)
A Borsnak egy szemtanú mesélte el a részleteket.
júl. 13
0:32
Gyász: elhunyt a legendás hazai sportvezető (Life)
Pál Tibor, a Magyar Evezős Szövetség korábbi főtitkára hosszú betegség után, 83 éves korában hagyta itt a földi létet.
júl. 13
0:36
Meglepő: Nem akármire vállalkozik a magyar műsorvezető (BorsOnline)
Eper Márton egy emlék miatt vágott bele a projektbe.
júl. 13
0:36
Elmarad Tom Jones mai koncertje Budapesten: rosszul lett az énekes (Life)
Tom Jones sajtóértesülések szerint rosszul lett, ezért elmarad a mai budapesti koncertje.
júl. 13
0:40
Észreveszed a ruhát a szőke nehézbombázón? Ennyi erővel meztelenül is elhagyhatta volna a házat (BorsOnline)
Találd meg, amit (állítólag) felvett magára!
júl. 13
0:40
Halálfélelme volt Pirner Almának: remegő térdekkel az életéért imádkozott (Life)
Pirner Alma, a rúdtánc hazai meghonosítója mostanában minden idejét videós tartalomgyártással tölti, és nemcsak bemutatja saját életét, hanem hasznos tippeket és tanácsokat is ad női nézőinek, hogyan érezzék magukat jól a saját bőrükben.
júl. 13
0:44
Dráma a játszótéren: súlyos agysérülést szenvedett egy diáklány (BorsOnline)
A 13 éves lányt azonnal kómába helyezték.
júl. 13
0:44
Zámbó Krisztián meglepő ajánlatot tett hölgyrajongóinak: hatalmas a sikere (Life)
Zámbó Krisztián legutóbbi Facebook-posztja felrobbantotta az internetet. Ez azonban nem is akkora csoda, ha meglátjuk, mit ajánlott fel követőinek.
júl. 13
0:48
Döbbenten nézték a járókelők a szexelő párocskát, volt, aki videóra is vette (BorsOnline)
Nem igazán zavartatta magát a pár.
júl. 13
0:48
Gelencsér Timi drágállta a piát, hajába rejtve csempészte be a fesztiválra (Life)
Mindannyian tudjuk, hogy a különféle rendezvényeken és fesztiválokon drága az étel és az ital. A bevihető mennyiséget egyes helyeken csak korlátozzák, máshol viszont egyenesen tilos saját itallal érkezni. Gelencsér Timi ezt a rendszert játszotta ki, és a trükközésről videót is készített.
júl. 13
1:24
Unokában reménykedik Kárpáti Rebeka édesapja (Blikk)
R. Kárpáti Péter elárulta, hogy egyre többször hozza fel a lányának, Kárpáti Rebekának az unokázás gondolatát.
júl. 13
2:00
Ezt viselte Katalin hercegné, mikor Vilmos herceg beleszeretett egy életre (Joy)
A ruha, ami megváltoztatta Kate Middleton életét!
júl. 13
3:12
Sámánszeánsz a siklósi erdőben: Veszélybe került VV Anett élete (BorsOnline)
Vv Anett egy tudatmódosító hatású teát ihatott, majd eltűnt az erdőben.
júl. 13
3:36
„Valamit az embernek a múltjából is szabad megőriznie” – megkezdődtek a Mérleg próbái (Metropol)
Göncz Árpád drámájának szerepeit Varga Mária és Zsótér Sándor alakítják, az előadást augusztus 3-án mutatják be a Csokonai Művelődési és Rendezvény Házban.
júl. 13
4:18
Napi horoszkóp – július 13: Hiába van 13-a, a bolygók szerencsét jósolnak a Szűznek, de a Skorpió számára is pozitív változás jöhet (Promotions)
A Bikának nem szabad túl magabiztosnak lennie, mert az végzetes lehet, de az Oroszlán is visszaeshet, ha nem figyel oda néhány dologra.
júl. 13
4:24
Akkor és most: Meghökkentő, hogy mennyit változatott a plasztika Nicola Peltz arcán az évek során (Joy)
Bármilyen meglepő, megannyi sztárhölgyhöz hasonlóan, Nicola Peltz is kés alá feküdt, hogy elérje a vágyott eredményt!
júl. 13
4:42
Úgy állnak a modell mellbimbói, hogy mindenki kikészült (BorsOnline)
Ember legyen a talpán, aki képes a szőke bombázó szemébe nézni!
júl. 13
4:48
Megrendítően döbbenetes: repülő emberről került fel videó a YouTube-ra, a felvétel pedig valódi (Promotions)
A videó pedig valódi.
júl. 13
5:12
Kilőtték a Balatonnál egy család alól az autót (Infostart)
Balatoni nyaralójából íjazta le a négytagú család autóját a 7-es úton egy budapesti férfi.
júl. 13
5:18
Így halt majdnem bele a sámánszeánszba VV Anett (Ripost)
VV Anett egy tudatmódosító hatású teát ihatott, majd eltűnt az erdőben.
júl. 13
5:24
Reese Whiterspoon hasonmását nem kellett sokáig keresni (hirado.hu)
A gyönyörű színésznő kiköpött másával, a 22 éves lányával fotózkodott a tengerparton.
júl. 13
5:30
80 éves lett a legendás Harrison Ford: íme 8 érdekesség a Star Wars sztárjáról (Promotions)
Egészen hihetetlen, hogy a Han Solóként és Indiana Jonesként elhíresült Harrison Ford ma ünnepli a 80. születésnapját.
júl. 13
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: új szerelem vár rád? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
júl. 13
5:54
Milliókba kerülhet exének Opitz Barbi pucér videója (Ripost)
Még évekig várhat Opitz Barbara, hogy elégtételt kaphasson.
júl. 13
6:18
Kárpáti Rebeka és a magyar Playboy-modell mellei már most forróságot okoznak Magyarországon (Promotions)
Végül a mostohaanya Zayla szeretne mindenkit kezelésbe venni, aki nagy OnlyFans-sztár.
júl. 13
6:30
Itt a vége: 15 év után szakított fiatalabb párjával Ullmann Mónika (BorsOnline)
Nem verték nagydobra a kapcsolatukat, amely 15 év után ért véget.
júl. 13
6:42
A hidegfront után visszatér a kánikula: 33 fok is lehet szerdán (BorsOnline)
Szerdán újra ragyogóan napos időre számíthatunk, csak kevés fátyolfelhő szűri a napsütést.
júl. 13
6:48
Észbontóan bonyolult kvíz: már a 3. kérdés nagyon durván meg fog izzasztani, vagy téged nem? (Promotions)
10 kérdés, amely meg fog izzasztani.
júl. 13
6:54
Tizenöt év után szakított Ullman Mónika fiatalabb párjával (Ripost)
Elképesztő részletekről számolt be a pár egyik barátja.
júl. 13
7:00
Újabb megrázó részletek: a testvére talált rá az egyik leggazdagabb magyar holttestére (BorsOnline)
Az édesapja szerint depresszió gyötörte Claessens Petert.
júl. 13
7:12
Minden szülő rémálma: Kerti medencébe fulladt egy hároméves kisfiú (BorsOnline)
A hároméves kisfiú holttestére édesanyja talált rá.
júl. 13
7:18
Állatkertet nyit a tévés műsorvezető (Metropol)
Első hallásra talán meglepőnek tűnik, de Eper Márton állatkertet nyit a családjával. A népszerű műsorvezető az édesapja emléke előtt tiszteleg az állatparkkal, a Metropol olvasóit pedig a projekt részleteibe is beavatta.
júl. 13
7:18
Napi horoszkóp 2022. július 13.: Ha hiszed, ha nem, hamarosan pénz áll a házhoz (Life)
Telihold van a Bak jegyében szerdán, ami az önmegvalósítás, kreativitás teremtő erőit hozza mozgásba.

Keresés