Harry Styles a kortárs popzene egyik legizgalmasabb sztárja – a májusban megjelent Harry’s House című legújabb lemeze a korábbbinál is intenzívebb ösztönzést adott, hogy a nagy sikerű énekes budapesti koncertjét semmiképpen se hagyjuk ki. Ha esetleg lemaradtál róla, cikkünk majd kiengesztel egy kicsit.
Augusztus 4-6. között 40 koncertet hallgathatnak meg a piknikre éhezők. A jubileumi Jazzpikniken a jazz és társműfajai mellett a gasztronómia oltára előtt is tiszteletüket tehetik a piknikezők, ahol válogatott street food kiállítók, pezsgők és balatoni borok várják a gourmet közönséget.
A szégyenlősség náluk nem opció, ahogy fantáziából és kíváncsiságból is kijutott nekik bőven. Csupa olyan tényező, ami különösen fontos az ágyban, ahol a következő csillagjegyek pont olyan magabiztosan lubickolnak, mint hal a vízben.
Kajdi Csaba nem tagadja, olykor-olykor megfeledkezik a nála lévő tárgyakról és képes azokat úgy elhagyni, hogy akár csak napokkal később tűnik fel a hiányuk.
Nem lesz belőle király, hiszen ez a feladat György hercegre vár, sőt Sarolta hercegnőből is hamarabb válna uralkodó, mint Lajos hercegből. Van azonban valami a legkisebb fiúban, ami a másik két kicsiben nincs, és erről maga Katalin hercegné mesélt.
Van néhány figyelmeztető jel, ami arra utal, hogy talán mégsem ő az igazi. Nem árt ezekre odafigyelni, mert a későbbiekben nagyobb problémát is okozhat a párkapcsolatotokban.
Bármilyen szomorú, bizony voltak olyan pillanatok, hogy lelki útvesztőik terhein úgy enyhítettek ezek a sztárok, hogy az önsértést választották és kárt tettek magukban.