2022. szeptember 24. szombat

szept. 24
0:12
A magyar vásárlókat egyelőre nem érdekli az élelmiszerek ökotudatossága (Glamour)
Egy friss kutatás szerint úgy tűnik, az ár a legfontosabb és a fenntarthatóság nem számít a magyar vásárlóknak. Mondjuk ez azért érthető is az elszabadult élelmiszerárak mellett. Ennek ellenére és a jövőnk védelmében most kampány indult az élelmiszerfogyasztáshoz kapcsolódó metánterhelés csökkentéséért. A növényi alapú étrendet a Földünk védelmében
szept. 24
0:12
Tragédia a Magas-Tátrában: Barátjuk nézte végig a házaspár halálát (BorsOnline)
A házaspár egy lavina miatt zuhant le a meredek csúcsról, a tragédiáról pedig egy hegyimentő társuk értesítette a mentőket, akik járművel nem, csak gyalog tudták megközelíteni a holttesteket.
szept. 24
0:12
A mérges feleség csak gyerekruhákat pakolt a férjének (rtl.hu)
Legközelebb hamarabb kellett volna szólni.
szept. 24
0:16
15 dögös fotó, ami bebizonyítja, hogy Robert Redford mindig is legendásan stílusos és jóképű volt (Glamour)
Robert Redford egyszer részt vett a Diploma előtt című film főszereplőjének válogatóján, ahol a rendező Mike Nichol azt mondta neki, nem választhatja őt, mert a közönség számára nem lesz hiteles, hogy Redfordot valaha is elutasította egy nő. Valószínűleg igaza is volt. Robert Redford ugyanis egy igazi amerikai szívtipró, akiért nők generációi rajon
szept. 24
0:16
Nyerő Páros Kibeszélő: „Amit itt taktikának hívnak, az inkább keverés” – Détár Enikőéket és Madár Veráékat is meglepte, amit az adásban láttak (rtl.hu)
A Nyerő Páros új évadában már az első adásban olyasmi történt, ami először fordult elő a műsor történetében: egy rossz mozdulat megpecsételte Détár Enikőék sorsát a játékban. Míg a többi pár azért versenyzett, hogy minél jobban teljesítsenek, addig Kiss Péter az egészségéért küzdött, ám végül szembe kellett nézniük az elkerülhetetlennel. A Nyerő Pá
szept. 24
0:18
Young G és Mészáros Norina csatlakoztak a Nyerő Pároshoz: két napunk volt felkészülni (Blikk)
Kiderült, kik lesznek az új beköltözők Détár Enikő és párja helyett a Nyerő Párosban!
szept. 24
0:20
Varga Irén: Üzenem neked ByeAlex, hogy nem vagyok mém, hanem én egy közhírhedt, nagyon nagy showman vagyok (rtl.hu)
Varga Irén 2017-ben még Jónás Lászlónéként indult el az X-Faktorban, produkciója akkor nem került adásba, csak az RTL weboldalára töltötték fel, de így is hatalmas karriert futott be. Tavaly szeptemberben már Mahiana Roszalloként és művésznevén Varga Irénként robbant be. Dalait és videóklipjeit mostanáig 37 milliószor töltötték le és Tik-tok sztár
szept. 24
0:24
Egyetlenegy szavazatot sem kaptak a Nyerő Páros első szimpátiaszavazásán (rtl.hu)
Madár Veronikáék azért kerültek veszélyzónába, mert ők voltak a csütörtöki játékon a leglassabbak. Patrikék az első játékban voltak a legrosszabbak, ők azzal automatikusan a kiesés szélére kerültek, Begiék pedig a legkevesebb pénzt gyűjtötték, ami a már megszokott módon szintén veszélyzónát jelent. Közülük kellett eldöntenie a maradék négy párnak,
szept. 24
0:28
Az életben a saját történetedet a legnehezebb megváltoztatni – vasárnap NőComment! Liptai Claudiával (rtl.hu)
Ezen a héten is összeül Liptai Claudia vendégeivel, hogy mindenkit érintő kérdéseket tárgyaljanak ki tabuk nélkül, őszintén. Ezúttal a gyereknevelés volt terítéken.
szept. 24
0:32
Megyeri Csilla meglepődött, hogy a párja szokott pornót nézni (rtl.hu)
Zsoltit az lepte meg, hogy Csilla nem feltételezte róla a felnőtt filmek fogyasztását. Az influenszer szerelme azt is elárulta, hogy mikor van ideje minderre, Zdroba Patrik pedig bevallotta, hogy a telefonja tele van róluk készült home videókkal.
szept. 24
0:36
Kiderült, hány nővel volt együtt Lotfi Begi és Törőcsik Dani (rtl.hu)
Csupán két pasi merte bevállalni, hogy a párja eltalálja, hány nővel bújtak ágyba. A helyes választ azonban Réka és Bea sem tudta.
szept. 24
0:40
Young G és felesége, Norina is versenybe szállt a Nyerő Páros címért (rtl.hu)
Éppen, hogy csak el tudtak búcsúzni Madár Veráéktól, máris új pár érkezett a Nyerő Páros villába.
szept. 24
2:24
Keleti Andrea csak úgy ragyog az őszi napsütésben (Blikk)
Amint beköszöntött a szeptember, a magyar hírességek lecserélték a bikinit, hogy melegebb ruhákban pózoljanak a kamerák előtt. Keleti Andreának különösen jól áll az ősz, hiszen szebbnél szebb összeállításokban mutatkozik a közösségi oldalakon, követői nagy örömére.
szept. 24
3:18
Mit szól ehhez Tóth Andi? Lányok gyűrűjében kapták lencsevégre Marics Petit (BorsOnline)
Tóth Andi azt mondta, ha menni akar, menjen.
szept. 24
3:24
Újabb törvénymódosításokat nyújtott be a magyar kormány az uniós források felszabadításáért (Blikk)
Az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetéseket és a feltételességi eljáráshoz kapcsolódó jogszabály-módosítások hétfőn beterjesztett első csomagját követően pénteken benyújtotta a kormány az országgyűlésnek a törvénymódosítások második csomagját is.
szept. 24
4:18
Egy éve tart a tündérmese a házasságában és az üzleti életben: Mészáros Lőrinc mellett szélsebesen gazdagszik Várkonyi Andrea (Blikk)
Egy évvel ezelőtt ment feleségül az Alcsúti Arborétumban Mészáros Lőrinchez Várkonyi Andrea.
szept. 24
4:18
Napi horoszkóp – szeptember 24: az Ikreknek a viharos érzelmeit, a Skorpiónak pedig a pénzügyeit kell rendbe tennie a hétvégén (Promotions)
Vajon rossz, vagy jó dolgok fognak történni veled a mostani hétvégén? Lássuk, hogy jelez előre a mai napi horoszkóp!
szept. 24
4:42
Ezt látnod kell! Barátnőjével kézen fogva ruha nélkül sétálgatott az utcán a kolumbiai bombázó -18 + (BorsOnline)
Cseppet sem szégyenlős a kolumbiai szépség.
szept. 24
4:48
Döbbenet: 47 évvel ezelőtt tűnt fel először a filmvásznon Richard Gere, hihetetlenül máshogy nézett ki (Promotions)
1975-ben láthattuk őt először A jelentés a felügyelőnek című alkotásban.
szept. 24
5:18
Demi Moore vadító fürdőruhás képpel búcsúztatja a nyarat (hirado.hu)
Jachton pózolt a nyári nap utolsó sugaraiban az 59 éves színésznő.
szept. 24
5:30
8 dolog, amit csak azután értesz meg, ha már összetört a szíved (Glamour)
A régi mondás szerint okos ember más kárán tanul. De jó is volna, ha az élet tényleg így működne, ez azonban csak korlátozottan igaz. Nagyon korlátozottan, ugyanis bizonyos helyzeteket nem fogunk megérteni, igazán átérezni akkor sem, ha már látjuk, hogy mások hogyan próbáltak megküzdeni hasonló helyzetekkel.
szept. 24
5:36
Friss lesifotók készültek Shakiráról, aki a gyermekeire támaszkodik a botrányos szakítása után (Promotions)
Shakira még ebben a nehéz helyzetben is próbál jó édesanya lenni.
szept. 24
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: óriási szerencse ér? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
szept. 24
6:18
Így néz ki valójában a Gyűrűk Ura sorozat magyar származású kebelcsodája, a 28 éves Ema Horvath (Promotions)
Ema Horvath teljesen máshogy néz ki a való életben.
szept. 24
6:42
Kiadták az előrejelzést a meteorológusok, nem sok jót tartogat a hétvégi időjárás (BorsOnline)
A hétvégére ismét melegszik a levegő és többórás napsütés is várható, vasárnap azonban ismét beborul az ég és a nap második felében már eső, zápor lehet.
szept. 24
6:48
Őrületesen nehézkés kvíz: mit jelent a KRESZ valójában? Sosem gondoltad volna (Promotions)
Vajon mennyire vagy otthon ebben a világban, ahol a mozaikszavak az urak?
szept. 24
7:18
Nyerő páros első kiesői: „Talán úgy gondolták, hogy bizonyos szempontból túl erős páros vagyunk” (Blikk)
undefined
szept. 24
7:18
Minden szülő rémálma: Elraboltak egy 3 éves kislányt a játszótérről (BorsOnline)
A család és rendőrség is értetlenül áll az egész előtt.
szept. 24
7:18
Így kezdődött Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger évtizedekig tartó rivalizálása (Promotions)
1977-ben megpecsételődött Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone sorsa, akik Hollywood egyik legnagyobb riválisai lettek.
szept. 24
7:24
Tudtad, hogy az őszülés nem csak a géneken és az időn múlik? (Glamour)
Van, aki már nagyon fiatalon, és van, aki középkorúként, csak ötvenéves kora körül kezd ez őszülni, de előbb-utóbb mindenkivel megtörténik. A tanulmányok szerint az őszülésnek inkább genetikai, nem pedig környezeti okai vannak, de azért van néhány olyan életmóddal kapcsolatos tényező, amivel befolyásolni tudjuk a folyamatot. Dr. Ozsváth Lilla bőrgy
szept. 24
7:30
Ez az 5 szokás több mint 10 évvel meghosszabbíthatja az életedet (Glamour)
Fiatalon még nehéz belegondolnunk abba, hogy egyes szokásaink hosszú távon akár az életünket is megrövidíthetik. Pedig az életmódunknak hatalmas szerepe van abban, hogy később hogyan érezzük magunkat, és hogy egyáltalán meddig élünk. A Harvard Egyetem Közegészségügyi Karának tudósai is sokat foglalkoztak azzal, hogy bizonyos dolgok hogyan hatnak az
szept. 24
7:42
Reggeli izgalom: Ébredés után készült érzéki kép Tolvai Reniről (Ripost)
Az ágyból kikelve is vadítóan néz ki!
szept. 24
7:42
Elképesztően intim titok derült ki VV Béciék házasságáról (BorsOnline)
Nehéz időszak után végre minden tökéletes Vv Béci és felesége, Norina életében. A modell egészségügyi állapota rendeződött, így visszatérhetett az intimitás is a kapcsolatukba.
szept. 24
7:48
Csősz Bogi elárulta: ilyen az élete a válása után (Life)
Először májusban keltek szárnyra azok a pletykák, melyek az egykori luxusfeleség és török milliárdos férjének kapcsolatáról szóltak. A hírek pedig igaznak bizonyultak, ugyanis Csősz Bogi és Burak Talu bejelentették a válásukat. Most Bogi elárulta, milyen az élete a válás után.
szept. 24
7:54
A vőlegény a legénybúcsún lefeküdt az exével és annak nővérével, persze a menyasszony tudta nélkül (Promotions)
A kalandjairól naplót vezetett a férfi, ez buktatta le.
szept. 24
8:06
Mészáros Máté lecsúszott élete első filmes csókjáról (Blikk)
Mészáros Máté rendszeresen feltűnik a legjobb magyar filmekben és sorozatokban, magánéletéről azonban ritkán beszél. A színész ezúttal megtörte a csendet.
szept. 24
8:12
II. Erzsébet 70 éven át levelezett egy, vele egy napon született észak-dakotai nővel (Life)
Mindketten 1926. április 21-én születtek, és bár személyesen soha nem találkoztak, minden évben felköszöntötték egymást a születésnapjukon.
szept. 24
8:18
Meghan magából kikelve őrjöngött: "nem hiszem el, hogy nem kapok ezért pénzt" (Ripost)
Nem értette meg Meghan, hogy a királyi családban betöltött szerepéért nem jár külön pénz.
szept. 24
8:18
Álmában késelte meg feleségét a féltékeny férj, miután azt álmodta, megcsalja (BorsOnline)
A nőnek minden erejét összeszedve sikerült megmenekülnie.
szept. 24
8:18
Curtisnek kórházba kellett mennie – talán Majka húzta fel? (Promotions)
Igazi újpesti módra akadt ki a közösségi médiáján Széki Attila.
szept. 24
8:42
Íme III. Károly első hivatalos portréját királyként (Noizz)
A királyi család hivatalos oldalain pénteken kiadták az első fotót, ami III. Károlyról készült királyként.
szept. 24
8:42
Napi horoszkóp 2022. szeptember 24.: a Skorpió megnyugszik, a Bak ne foglalkozzon a pletykákkal (Life)
A Nyilas nagyon szerencsés lesz, és ez már szombaton is megnyilvánulhat valamiben. Napi horoszkóp következik szombatra.
szept. 24
8:44
Hatalmas meglepetés! Új pár érkezett a Nyerő Párosba (Life)
Mivel Détár Enikő és párja, Péter egészségügyi okokból már az első nap otthagyták a Nyerő Páros forgatását, új páros érkezett a műsorba: Young G és Mészáros Norina. Elmondták, két napjuk volt felkészülni a játékra.
szept. 24
8:46
5+1 tipp, hogy ősszel is ragyogó legyen a hajkoronád (Life)
Itt az ősz, itt az ideje egy kis megújulásnak. Az évszakváltást nemcsak a bőrünk, hanem a hajunk is megsínyli, így érdemes ebben az időszakban kiemelt figyelmet és ápolást szentelni neki. Íme néhány tanács, amelyeket érdemes megfogadni, hogy a hideg időben is egészséges és ragyogó legyen a hajad.
szept. 24
8:48
Rengeteget fogyott Radics Gigi, átlátszó szoknyában mutatta meg tökéletes alakját (BorsOnline)
Az énekesnő hatalmas változáson ment keresztül az elmúlt időszakban.
szept. 24
8:48
Károly király alattomos húzásra készülhet, meghökkentő koronázási időpontban gondolkodik (Promotions)
A ceremónia megszervezése aligha megy majd gyorsan.
szept. 24
8:54
"Két napunk volt felkészülni" - Young G és Mészáros Norina csatlakoztak a Nyerő Pároshoz (Noizz)
Mivel Détár Enikő és párja, Kiss Péter egészségügyi okok miatt kénytelenek voltak feladni a Nyerő Páros versenyt, ezért az ő helyükre érkezett Young G Béci és Mészáros Norina.
szept. 24
9:12
Ambrus Attila naponta 15 kilométert kerékpározik a kislányáért (BorsOnline)
Két kisgyermek büszke édesapja Ambrus Attila. A munkája mellett, amennyire csak lehet, kiveszi a részét a gyermeknevelésből.
szept. 24
9:18
Ekler Luca: „Ebben a sportban végre nem jelentett hátrányt a fogyatékosságom” (Glamour)
Ekler Luca paralimpikon egy sérülés miatt talált rá az atlétikára. A parasport pedig segített neki, hogy maximálisan elfogadja önmagát. Ismerd meg Luca történetét!
szept. 24
9:18
Ebből a lányból nem kértek a többiek: megvan a Money or Love újabb kiesője (Life)
Ahogy a múlt héten a fiúk esetében is, most ismét a nézői szimpátiaszavazások eredményeképpen került két lány a kiesés közelébe. Angéla és Szandi közül végül a játékostársaik voksai alapján az utóbbi távozott.

Keresés