2023. november 1. szerda

nov. 1
7:51
Megtörte a csendet Matthew Perry egykori asszisztense: egy időben azt pletykálták, romantikus kapcsolat volt közöttük (Life)
Az egész világot sokkolta a hír, hogy szombaton délután a jakuzzijában holtan találták Matthew Perryt. A Jóbarátok imádott sztárját már nem tudták megmenteni, halálát fulladás okozta. Egykori asszisztense Briana Brantaco az Instagramon búcsúzott tőle.
nov. 1
7:51
Az időjárás is gyászba borul mindenszentek napján, komoly változásra figyelmeztetnek a meteorológusok (Promotions)
Sötét, borús időre számíthatunk a mai napon.
nov. 1
8:09
Elment a baba a TV2 sztárjánál (BorsOnline)
Elveszítette a babáját.
nov. 1
8:09
A halottlátó szerint ezért lehet veszélyes ez a két emléknap (AC News)
Az elhunyt lelkek az időn és a téren kívül vannak, így nem igazán számít nekik a mindenszentek, vagy a halottak napja. Egyedül az élőknek fontos ma emlékezni.
nov. 1
8:15
Ezért igyál maximum egy kávét reggelente (Glamour)
A kávé sokunk kedvelt itala, és ha azt kérdezik tőlünk, hogy mikor ittuk meg az első adag koffeinforrásunkat, a legtöbben azt válaszolnánk, hogy már reggel. Ha reggel iszol kávét, azzal alapvetően még nincs gond, de bizonyos körülmények között már kedvezőtlenül hathat az egészségedre. Ami pedig a mennyiséget jelenti, ha igazán jót szeretnél tenni m
nov. 1
8:15
Dömötör Csaba: A Nemzeti Konzultáció fontos eszköz a kormány kezében (BorsOnline)
A rezsicsökkentés és a a kamatstop védelmében is.
nov. 1
8:18
Mi lett a Házasodna a gazda korábbi szereplőivel, rájuk talált a szerelem? (Blikk)
A Házasodna a gazda 6. évada tegnap startolt el, ennek kapcsán utánajártunk, hogy hogyan alakult a 2022-es műsor után a gazdák élete. Van, aki még azóta is keresi a nagybetűs szerelmet, és olyan is akad, akiknél már a családalapítás is közeleg.
nov. 1
8:21
Fontos változásokat jelentett be a MÁV: ez mindenkit érint, aki utazni készül a mai napon (Promotions)
Mutatjuk, milyen változásokra számíthatnak azok, akik vonattal vagy busszal utaznának a temetőkbe a mai napon.
nov. 1
8:24
Fokozódó terrorveszélyre figyelmeztet az Fbi igazgatója (Blikk)
Az amerikaiak elleni terrortámadás veszélye teljesen másra szintre került a Közel-Keleten kirobban konfliktus miatt - jelentette ki a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója kedden a Kongresszus előtti meghallgatásán.
nov. 1
8:33
Tóth Gabi elárulta, miért szakítottak Krausz Gáborral, és új párjáról is beszélt (Life)
Krausz Gábor augusztusban jelentette be közösségi oldalán, hogy szakítottak Tóth Gabival. Soraival már akkor utalt elválásuk okára, hogy az énekesnő összejöhetett a Fricska együttes egyik táncosával, ám Gabi most a TV2-nek adott interjújában másra hivatkozott.
nov. 1
8:36
Őszintén beszélt a visszatérése kapcsán Hujber Ferenc: elárulta azt is, mikor füvezett utoljára (Blikk)
Hujber Feri az elmúlt egy évben teljesen megújult fizikálisan és szellemileg is, aminek része volt, hogy letette a drogot - erről valamint "új emberré" válásáról is beszélt egy interjúban.
nov. 1
8:39
"A legfelső polcon van!" Élete legnagyobb szerepét kapta meg Stohl András (Metropol)
A színész Az üvegcipő főszerepében brillírozik.
nov. 1
8:39
"Bűnösnek éreztem magam" – nem emlékezett 8 évesen elhunyt kisfiára a kómából felébredt apa (BorsOnline)
Borzalmakon ment át az egész család.
nov. 1
8:42
Utálsz vasalni? Ezzel a 4 trükkel megúszod (Habostorta)
Vannak emberek, akiket a vasalás megnyugtat és elégedettséggel tölt el. Ha te nem tartozol közéjük, és rosszul vagy a tornyosuló ruhakupactól, akkor most
nov. 1
8:42
Megható idézettel emlékezik Orbán Viktor (Ripost)
A miniszterelnök a halottak napja alkalmából posztolt a közösségi oldalára.
nov. 1
8:44
"Siralmas így az egész" - Nem jött be a nézőknek a Sztárbox (Ripost)
Az RTL nagyot akart markolni, de nagy lyukat ütött.
nov. 1
8:51
Riasztó hírek érkeztek Putyinról: durva dolgokat állít a Kreml egyik bizalmasa (Promotions)
Durva dolgot állít Vlagyimir Putyinról a Kreml egyik közeli forrása.
nov. 1
9:00
Molnár Áron Nagy Ervin kiütéséről: Beleállt, ahogyan olyan közügyekbe is, amelyekbe senki nem mer (SzMo)
A színész a Facebookon kérte számon a Nagy Ervin gyenge teljesítményén élcelődő kommentelőket. Arra is kíváncsi lenne, hogy ki tudna hidegvérrel, taktikusan bunyózni egy élő műsorban azután, hogy éjjelente rendszeresen ikrekhez kel fel, majd próbákra és forgatásokra jár.
nov. 1
9:03
Durva dolgokat állít Robert de Niro egykori asszisztense: a színész zaklatta, vele vakartatta a hátát és mocskos viccekkel fárasztotta (Life)
A világhírű színészt az egyik volt asszisztense, Graham Chase Robinson zaklatással vádolja. Robert de Niro az egész, immár 4 éve húzódó ügyet nonszensznek tartja, és azt állítja, semmi illetlen dolog nem történt a közös munkájuk során.
nov. 1
9:12
"Ez egy komédia" – Matthäus kiborult Messi újabb Aranylabdája miatt (Ripost)
Lothar Matthäus azt is elárulta, kinek adta volna a díjat.
nov. 1
9:15
Matthew Perry sosem tudta visszanézni a Jóbarátokat: ez volt az oka (Noizz)
Matthew Perry, A Jóbarátok Chandler Bingje sosem tudta rávenni magát arra, hogy visszanézze a sorozat epizódjait. A színész 2023. október 28-án hunyt el 54 éves korában.
nov. 1
9:15
Havi horoszkóp: A Skorpió bármit megkap, a Rák elképesztő magasságokat ér el novemberben (Glamour)
Új hónap, új lehetőségek. Olvasd el havi horoszkópodat, hogy megtudd, mit tartogatnak számodra a csillagok novemberben!
nov. 1
9:15
Bejelentették: komoly béremelést kap sok magyar dolgozó (BorsOnline)
Több mint másfél milliárdot fordítottak bérfejlesztésre.
nov. 1
9:17
Ezek a legjobb filmek és sorozatok a Disney+ felületén novemberben (Noizz)
A Disney+ ismét sok újdonsággal készül a filmek és sorozatok szerelmeseinek.
nov. 1
9:21
Alekosz nem bír magával, ismét porig alázta Rékát: ezt már Kucsera Gábor sem hagyta szó nélkül (Promotions)
Kucsera Gábort teljesen lesokkolta, amit Alekosz mondott
nov. 1
9:39
Méretes medvemancsot fotóztak le hazánkban, kolosszális medve kószál Nógrádban (BorsOnline)
Több településen is észlelték a medvenyomokat.
nov. 1
9:39
Alekosz nem bír magával, ismét porig alázta Rékát: ezt már Kucsera Gábor sem hagyta szó nélkül (Promotions)
Kucsera Gábort teljesen lesokkolta, amit Alekosz mondott
nov. 1
9:42
Fougasse (Habostorta)
Hozzávalók:-3 dl víz-7 gramm porélesztő vagy 2,5 dkg friss-1 teáskanál cukor-50 dkg kenyérliszt Bl80-1,5 evőkanál só-3 evőkanál olívaolajElkészítés:1.
nov. 1
9:42
Illegális temető Dunaújvárosnál, senki sem mer hozzányúlni (Infostart)
Egyre több olyan spontán elkészített emlékhelyet találnak a Duna partján, amit a szórásos temetés után alakítanak ki az elhunyt családtagok a folyó mellett. Az egyik ilyen Dunaújvárosnál található.
nov. 1
9:45
Emlékszel a Csengetett, Mylord? sztárjaira? Ez történt a sorozat óta a szereplőkkel (Femcafe)
A Csengetett, Mylord? sztárjai közül sokan már korábban is hihetetlenül híresek voltak. A legtöbbjük már csak fentről figyeli, ahogy a magyarok akár századszor is megnéznek egy epizódot, amit már kívülről fújnak, de ugyanúgy nevetnek rajta.
nov. 1
9:51
Hatalmas jó hír érkezett a munkavállalóknak, te is nagyon fogsz örülni neki (Promotions)
A változtatás a béreket és az adórendszert is érinti.
nov. 1
9:57
Hujber Feri teljesen megváltozott: letette a drogokat és ismét Magyarországon dolgozik (Life)
Hujber Feri nyáron költözött haza Londonból egy film miatt, Bánfalvy Ági és Horváth Csaba vígjátékában kapott szerepet. A színész teljesen megváltozott, letette a drogokat, ennek köszönhetően pedig fizikálisan és szellemileg is megújult.
nov. 1
10:00
Tóth Gabi ledobta a bombát, elárulta, hogy mi vezetett a válásához és ezt mondta az új párjáról (ATV)
Zűrzavaros hónapokon van túl a népszerű énekesnő.
nov. 1
10:09
Tóth Szabi fontos döntést hozott Muri Enikővel való kapcsolatáról (BorsOnline)
Először a 15 évvel fiatalabb kedvesét kellett meggyőznie.
nov. 1
10:15
Ordas nagy kamu, sőt, káros hozzáállás, hogy "csak a lusta ember pihen" (Noizz)
Míg egyre népszerűbb a tudatos életmód, egészséges étkezés, rendszeres testmozgás, önmagunk megvalósítása és a mentális egészség, az alvás fontossága felett mégis hajlamosak vagyunk átsiklani. Sőt, a kapitalizmus oltárán népszerű a narratíva, hogy "csak a lusta ember pihen", ha pedig alvásra fecsérled az idődet, soha nem érsz el sikereket. Pedig a
nov. 1
10:15
Trunk Tomi nemzetközi sztárokat hoz a budapesti Sneakerness eseményre (Glamour)
Milánó, London, Amszterdam, Zürich, Köln után november 11-én és 12-én Budapestre érkezik a Sneakerness Trunk Tamás jóvoltából. A Millenáris B épületébe, a várhatóan négyezer főt megmozgató streetwear fesztiválra számos hazai és külföldi fiatal érkezik saját márkával, üzlettel, valamint nemzetközi márkák és személyiségek is képviselik magukat. Talál
nov. 1
10:21
Holttest szaga van és hullafoltok vannak a világ egyik legnagyobb virágának, a hullavirágnak a levelein (Promotions)
Mi teszi ezt a virágot olyan különlegessé? Nos, először is, a Rafflesia "hullavirág" nem csak borzalmas névvel rendelkezik, de hatalmas méretű is.
nov. 1
10:27
Jól járhatnak a gyermeket tervező házaspárok (BorsOnline)
Átalakul a családi otthonteremtési kedvezmény rendszere.
nov. 1
10:33
Nagytakarítás babaváró buli helyett: zseniális ötlet tarolta le a netet (Noizz)
Egy leendő anyuka azt kérte a barátaitól, hogy babaváró buli helyett inkább segítsenek neki alaposan kitakarítani a házat. A "fészekrakó buli" pedig hatalmas siker lett a TikTokon.
nov. 1
10:33
Szellemesen alázta Zelenszkijt az amerikai külügyminiszter (AC News)
Durvábban és szellemesebben nem is lehetett volna porig alázni. Bár ennek tán nem kéne örülnie senkinek.
nov. 1
10:39
Matthew Perry halála után újabb tragédia rázta meg a filmes világot: két gyermek maradt félárván (BorsOnline)
Kollégái a közösségi médiában búcsúznak tőle.
nov. 1
10:39
Sofia Vergara és Jessica Alba együtt buliztak (Sassy)
A jó barátnők egy vidám estét töltöttek együtt Beverly Hillsben.
nov. 1
10:48
Ennél agyamentebb halloweeni jelmezt még talán sosem láttunk: köszönjük, Heidi Klum! (Blikk)
Heidi Klum idén is bebizonyította, hogy nem véletlen tartják sokan a halloween koronázatlan királynőjének: a német szupermodell elképesztő jelmezt villantott idén is.
nov. 1
10:48
Ez az öt legdrágább magánsuli a világon: ide küldi tanulni gyerekeit a magyar elit (Pénzcentrum)
A világ öt legdrágább iskolája mind Svájcban van, a legdrágábban 56 millió forintba kerül egy tanév, de cserébe király sarjakkal, a vezető elit gyermekeivel járhat egy osztályba a csemeténk. Van, ahol 60 féle különóra közül választhatunk és a környezet egyszerűen mesés.
nov. 1
11:03
Harry herceg újabb csatát vesztett: egy igazi legenda választotta III. Károlyt helyette (Promotions)
Nagyon úgy tűnik, hogy David Beckham átállt a másik oldalra.
nov. 1
11:09
Leonardo DiCaprio fiatal barátnője úgy nekiesett a színésznek, hogy abba mindenki belepirult (Metropol)
A róluk készült fotók bejárták az internetet.
nov. 1
11:12
Olyan boldognak tűnt: a halála előtti napon egy nővel látták Matthew Perryt (Ripost)
Matthew Perry a halála előtt egy rejtélyes nővel vacsorázott.
nov. 1
11:15
Heidi Klum lélegzetelállító jelmeze önálló életre kelt (Glamour)
Aki követi Heidi Klum munkásságát, az tudja, hogy annak ellenére, hogy nagyon kedves, sugárzó és laza nő, van valami, amit nem tud félvállról venni. Valami, amiben maximalista, amiből sosem enged, és aminek az egész világ csodájára jár. Ez a halloween, és az ekkor viselt jelmezei.
nov. 1
11:15
Új vesére lehet szüksége Csabának a kettős transzplantáció után is: "Nem bánnám, ha az Úr magához venne!" (BorsOnline)
Barátnőre vágyik a beteg férfi.
nov. 1
11:15
Komoly változások jönnek novemberben: ezt tartogatják nekünk a csillagok (Life)
November elején a Szaturnusz, a nagy sorsbolygó befejezi hátrálását, és elindul előre, a Merkúr pedig 10-én a Nyilas jegyébe lép. Feszültséget és segítő hatásokat is jócskán jeleznek az égi folyamatok. Hogyan hat mindez a csillagjegyedre? A novemberi horoszkópból minden kiderül!

Keresés