Hiába a nagy csinnadrattával beharangozott februári megnyitó, a Shane Tusup nevével fémjelzett törökbálinti autómosó alig több mint egy hónapot ért meg, az éttermét pedig meg sem nyitotta az edzősködést öltönyre cserélő amerikai. A megrekedt üzletek összesen sokmilliós kárt jelenthetnek az üzletembernek.
Bár Galambos Lajos már néhány hónappal ezelőtt börtönbe vonult, valójában a cellasorig nem jutott el, hiszen az egészségi állapota miatt folyamatos megfigyelés alatt tartják. Kiderült, a trombitás olyan rosszul van, hogy el sem hagyhatja a részleget egyedül.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Kína a világ harmadik legnagyobb országa, az ország két legtávolabbi pontja között 5200 kilométer távolság van. Ebből következtethetnénk arra, hogy több időzónára oszlik az ország, de Kína ezt egy kicsit viccesebben oldotta meg. Noha Kína majdnem olyan sz
Az előadóművészt bakteriális fertőzéssel szállították kórházba, több napot töltött az intenzív osztályon, rajongók milliói aggódtak egészségi állapotáért. Madonna most a közösségi médiában szólalt meg a témával kapcsolatosan.
Egy éjszaka alatt ledaráltad a Sarolta királynő előzménytörténetét felölelő spinoff sorozatot és tűkön ülve várod a Bridgerton 3. évadának érkezését? A legjobb helyen jársz, ugyanis elhoztuk a legfrisebb információkat a szereplőgárdáról.
Az uralkodó megelégelte, hogy fiai hosszú ideje szóba sem állnak egymással, ezért úgy határozott, megpróbál béketárgyalásokat kezdeményezni. Meglepő, hogyan reagáltak kísérletére békétlen gyermekei.
Bizonyos helyzetekben a boldog babavárással töltött percek egyik pillanatról a másikra tragédiába fordulnak. Egy esetleges vetélést mind testileg, mind lelkileg nagyon nehéz feldolgozni. Vajon melyek az árulkodó jelek és a legmeghatározóbb tünetek?
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznagyság, a Nemzet Művésze 2015. július 31-én hunyt el, emléke azonban máig elevenen él az ország színház- és filmrajongóiban.
Gyászba borult a világ: Angus Cloud, az Eufória című HBO sorozat sztárja 25 évesen életét vesztette. A fiatal színész valószínűleg drogtúladagolás következtében hunyt el, holttestét július 30-én, otthonában találták meg.
Konta Barbara az ezredforduló környékén játszott az Rtl műsorán több mint húsz esztendőn át futó tévésorozatban. Ma már Hollandiában él, boldog családanya, és egyáltalán nem hiányzik neki a rivaldafény.
Nagy Ervin és Borbély Alexandra ikerlányai szépen cseperednek, és napról napra szebbek! A színészpáros Instagram oldalain látható tartalmak egytől egyig bearanyozzák a napunkat, és ez most sem történt másképp. Nézzétek meg ezt az imádnivaló fotót!