A hazai hálózat képességeit korábban a világ élvonalába sorolták, ám az utóbbi időszakban a középmezőnybe csúsztunk - derül ki a Cable.co.uk globális felméréséből.
Az alacsony fogyasztású és eredendően kompakt eszközökbe szánt ARM processzorok használatával a HPE 2,5-szeresére növeli a szervertermek számítási kapacitását és közel harmadára csökkenti az egységnyi számítási teljesítményre eső energiafogyasztást.
A tervek szerint mindent átfogó platformmá váló cég jogászai éppen azzal foglalják el magukat, hogy gyűlöletbeszédet monitorozó nonprofit szervezetet fenyegetnek.
A távol-keleti ország egy sor exportot érintő szigorítást vezet be, amelyek jellegüknél fogva egyértelműen a drónok hadászati célú felhasználását korlátozzák.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A német gyártó egy brit vállalkozás által fejlesztett technológiát vizsgál, ami egyelőre nem tűnik tökéletesnek, de nagyban hozzájárulhat az e-hulladék kezelésével járó szennyezés csökkentéséhez.
A Claude chatbot fejlesztője szerint már tapasztalhatók a jelei a kockázat kialakulásának, és bajban leszünk, ha egy-két éven belül nem szabályozzuk a szélesebb nyilvánosság által hozzáférhető modelleket.
Az év második felében felfuttatják a mesterséges intelligenciára kihegyezett lapkákkal kapcsolatos kutatás-fejlesztést és gyártást. Az ígéret szerint megszorítják az Nvidiát.
A Facebook, az Instagram, a WhatsApp és újabban a Threads anyacége egyéniséggel rendelkező chatbotokon keresztül vezetne be új kereső és ajánló funkciókat az alkalmazásaiban.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A jövőre nyíló Vera C. Rubin Obszervatórium adatait fogja elemezni, de már a NASA ATLAS-rendszerével végzett tesztek során is lefülelt egy Föld-közeli objektumot.
A szolgáltató szerint az egyenlőséget és a méltányosságot segíti majd elő a World ID biometrikus adatbázisa, a kritikusok szerint azonban még annál is rosszabb a dolog, mint ahogy elsőre kinéz.
A CIO Hungary 2023 panelbeszélgetésének résztvevői megvitatták: hogyan alakítható olyan IT-biztonsági környezet, amely nem akadálya, hanem támogatója a core tevékenységnek.
Az Emirates Telecommunication Group Company 50 százalékot plusz egy részvényt szerez a PPF Telecom Group bolgár, magyar, szerb és szlovák leányvállalataiban.
Mint kiderült, az OpenAI ChatGPT-je és a hozzá hasonló alkalmazások hajlamosak mindenfélét kitalálni és tényként tálalni. Bár így is sokaknak jelentenek segítséget a munkában, a kettő keveredése több mint problémás dolog, és nem biztos, hogy létezik rá megoldás.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az HBO Maxon induló A híd unortodox módon áll a műfajhoz: nem nyomja fullba a kretént, inkább jó karakterekkel és egyszerű játékmenettel próbálja fenntartani a néző érdeklődését. Az első két rész alapján sikerrel.
A többség egyelőre azt tapasztalja, hogy inkább ők kénytelenek alkalmazkodni a gépekhez, amelyek célja elvileg az emberek életének megkönnyítése lenne.
Egy most induló kísérleti programban távolról irányított repülőkkel hordják majd ki a leveleket olyan területeken, ahol jelentős késéseket szokott okozni a hajókat tizedelő időjárás.