Tízmilliárd forintra emelt tőkealappal megalakult az Óbudai Egyetem kockázati tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital amelynek révén, az egyetemi innovációk finanszírozási lehetőségei projektenként akár 300 millió forintig terjedhetnek – jelentette be Kovács Levente rektor az intézmény tanévnyitóján. Az intézmény rektora szerint a tőketársaság
Az IT.DOT Kft., a saját fejlesztésű INFOPIX elnevezésű utastájékoztató rendszereivel meghódítaná Lengyelországot. Az Infopix kommunikációs rendszerek bevezetését a lengyel piacra, elnevezésű projektjét VEKOP-1.3.1-16-2017-00162 számú – Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása” pályázat igénybevételével, saját forrás mellet
Elkészült a Vállalkozói Információs Portállal (VALI) integráltan működő Forrástérkép elnevezésű alkalmazás, amely a finanszírozási lehetőségek bemutatásával segíti a vállalkozásokat, azon belül főként a mikro- és kisvállalkozásokat. A projekt kiemelt célja a kis- és közepes vállalkozások pénzügyi tudatosságának fejlesztése, valamint különböző forrá
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak. A NAV közleményében azt írták a több mint kétmillió forintos összdíjazású pályázatra a képregénytől a TikTok-videón keresztül a mobilappig, szinte bármilyen, adózási témájú kreatív alkotás beküldhető.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az elmúlt években a KITE Zrt. egy csodás öntözési szaktanácsadási rendszert fejlesztett ki. Egy öntözési döntéstámogatási rendszer csak akkor működhet hatékonyan, ha a talaj, a növény és a légkör egyes elemiről egzaktan mért adatok állnak rendelkezésre. Ezeket az adatokat egy komplex rendszerként kell kezelnünk, hiszen azok érzékeny hatással vannak
Szeptember végétől a BudapestGO-ban is megvásárolhatók lesznek a főváros környéki jegyek és bérletek. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint szeptember 28-tól az alkalmazás jegyválasztékának bővítésével az ügyfelek online is megvásárolhatják a kívánt jegyeket vagy bérleteket. A BKK az elmúlt időszakban számos olyan fejlesztést haj
A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen környezeti, társadalmi és kormányzási (ESG) tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági témákban. A KPMG és a Microsoft közösen kidolgozott ESG Akadémiáj
A Xiaomi bemutatta a legújabb 13T okostelefon sorozatát, a Xiaomi 13T-t és a Xiaomi 13T Pro-t. A sorozat készülékeinek teljesítményét optimalizálták, üzemidejüket még jobban kitolták, a kijelzőjük pedig kristály tisztán, nagy részletgazdagsággal jeleníti meg a tartalmakat. A Xiaomi 13T sorozatot úgy alkották meg, hogy készítői tisztában voltak vele
Uniós szempontból is fontos döntés születhet a szerzői jog internetes védelmére létrehozott francia hivatal, a Hadopi adatkezelési gyakorlatával kapcsolatban.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A mesterséges intelligencia (MI) használata komoly etikai kérdéseket vet fel, ezekre választ kell adnunk – jelentett ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke. A Felelősségteljes irányítás a mesterséges intelligencia korában című nemzetközi konferencián Koltay András szerint több kérdést is vizsgálni kell az MI kapcsán. Így például, h
RAC Antidrone Zrt. néven drónvédelmi technológiai társaságot alapított a 4iG Nyrt. Az 4iG várakozásai szerint a jövőben jelentősen növekedhetnek a piaci igények a drónok kontrollját biztosító precíziós technológiák iránt. Az RAC Antidrone autonóm repülésre képes eszközök ellen kínál légtérellenőrző és légtérvédelmi megoldásokat az ipari, közlekedés
Októbertől tovább egyszerűsödött a fizetési meghagyásos eljárás: az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek nem postán, hanem elektronikusan, a cégkapun, a tárhelyükön keresztül kapják a meghagyást és az eljáráshoz kapcsolódó iratokat is. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) közleménye szerint az elektronikus ügyintézésre kötelezettek köréb
Karikó Katalin biokémikus, a „kisújszállási asszonyság*” és Drew Weissman mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. Az illetékes bizottság indoklása szerint Karikó és Weissman a díjat a nukleozid módosítással kapcsolatos felfedezéseiért kapja, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni hatásos mRNS-alapú vakcina kifejlesztését. A díja
A Microsoft év elején adott egy nagy lökést keresőjének azzal, hogy integrálta bele az OpenAI GPT-4 modelljét. A felhasználók mellett azonban mindez a kiberbűnözők érdeklődését is felkeltette.
A világjárvánnyal még több olyan applikáció jelent meg, amit használniuk kell a gyerekek oktatásában, és a dolog ebben a formában egyre nehezebben kezelhető.
Ha hinni lehet egy hazai kutatás eredményeinek, akkor a válasz természetesen a mesterséges intelligencia, illetve a szövegalkotásra trenírozott generatív algoritmusok.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Kifejezetten a kis- és középvállalatok (kkv) részére fejlesztett applikációt az ellátási lánc optimalizálás területén tevékenykedő Optasoft Kft. A Nemzeti Kutatás, Fejlesztési és Innovációs Alap, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium által 2020-ban kiírt KKV START INNOVÁCIÓ pályázatra benyújtott Ipar 4.0 Logisztikai audit és termeléso
Hamis telefontartozékokat – töltőkábeleket, adaptereket és csatlakozókat – foglaltak le és semmisítettek meg a pénzügyőrök egy Hajdú-Bihar megyei üzlet raktárában. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). közleménye szerint Szlovéniában „bukott meg” először egy szállítmány, ott több ezer hamis telefontartozékot semmisített meg a külföldi hatóság. Ezután
Az EY felmérése szerint a digitális szolgáltatásokat épp annyira fontosnak tekintik a fogyasztók, mint a vizet és az áramot, ezért fel sem merül, hogy lemondjanak róla – magyarázták az előfizetések népszerűségét. Nem befolyásolják a média- és tartalomfogyasztási szokásokat a gazdasági nehézségek. Az internet, tévé és streaming előfizetések népszerű
Krausz Ferenc Németországban élő magyar születésű fizikus, Pierre Agostini Egyesült Államokban tanító francia fizikus és Anne L’Huillier Svédországban dolgozó szintén francia fizikus kapja az idei fizikai Nobel-díjat. Az indoklás szerint a tudósok az elismerést az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzus
Az Európai Bizottság új ajánlása hangsúlyozottan nem Kína ellen szól, bár a transzformatív, katonailag is felhasználható technológiák kockázatelemzése és védelme valószínűleg nem a Seychelle-szigetek esetében lesz a legérdekesebb.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A kvantumpöttyök felfedezéséért és előállításáért Moungi Bawendi, Louis Brus és Alekszej Jekimov kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint. Az akadémia közleménye szerint a díjazottak – akik mindhárman az Egyesült Államokban dolgoznak – a nanotechnológia egy fontos magját vetették el.
A 4iG Nyrt. és a Telecom Egypt nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írt alá egy Albániát és Egyiptomot a tenger alatt összekötő nagy kapacitású optikai kábel kiépítéséről és üzemeltetéséről. Az együttműködésben kialakított új európai tengeri kábeles belépési ponton, és ezáltal a meglévő földközi-tengeri útvonalakhoz képest diverz tranzitútvona
Az oktatásba is beépíti a mesterséges intelligenciát (MI) az ESSCA üzleti egyetem, amelynek budapesti kampuszán konferencián vitatták meg az MI hatását az üzleti élet különböző területeire. Az iskola az évforduló alkalmából indított ünnepi eseménysorozatának szakmai kerekasztal beszélgetésén Deli-Gray Zsuzsa, az ESSCA Budapest igazgatója, professzo
Nagyon várt funkcióval bővült a magyarországi infláció elleni harc csodafegyvere: térképes boltszűrő került az online árfigyelő rendszerbe. Térképes boltszűrő funkcióval bővült az online árfigyelő rendszer. Mostantól ugyanis a felhasználóknak arra is lehetősége nyílt, hogy a vizuális térképes boltszűrő funkcióval a közvetlen környezetükben találh
Az OpenAI, a Microsoft és mások is igyekeznek védőkorlátokat építeni a generatív mesterséges intelligencia alkalmazásaiba, de ismét kiderült, hogy ezek hajítófát sem érnek, ha valaki szándékosan próbálja megkerülni őket.
Az első féléves adatok alapján erős egyszámjegyű növekedést produkáltak az online áruházak, ám az inflációnak "köszönhetően" reálértéken mindez visszaesésnek felel meg.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az Európai Unió új médiaszabályozása révén keretet teremt arra, hogy az államok ne szólhassanak bele a szerkesztőségi döntésekbe, hogy az újságírókat ne lehessen megfenyegetni, valamint, hogy egyetlen média se válhasson egyetlen kormány kizárólagos információs csatornájává – jelentette ki Vera Jourová. Az Európai Bizottság átláthatóságért és értéke