2023. november 5. vasárnap

nov. 5
4:48
MI-fejlesztő lehetsz, mert segít az SAP (Mínuszos)
Az SAP TechEd 2023 eseményen a generatív mesterséges intelligencia (MI) képességek és fejlesztések garmadával rukkolt elő a német szoftvercég. „A mai dinamikus technológiai és üzleti környezet arra kötelez minket, hogy minden fejlesztő MI-fejlesztő legyen” – mondta Jürgen Müller, az SAP SE technológiai vezetője és igazgatótanácsi tagja. Hozzátette,
nov. 5
5:48
Okos zebrák vs. buta sofőrök (Mínuszos)
Zebrahasználatban még mindig van hova fejlődnünk, szerencsére az okoszebrák segítségével jelentősen nőhet a megállási hajlandóság a gyalogátkelőhelyeken. A Generali a Biztonságért Alapítvány közlekedésbiztonsági kezdeményezése 2018-ban indult az okoszebra program. Az alapítvány által indított és a Pearl Enterprises Kft. kivitelezésében megvalósuló
nov. 5
6:48
Újabb szankciók orosz vállalkozások ellen (Mínuszos)
Orosz vállalatok és külföldi partnereik elleni átfogó szankciós csomagot jelentett be az amerikai kormány a háborús erőforrások korlátozásának céljával. Az amerikai külügyminisztérium és pénzügyminisztérium összehangoltan többi között az orosz fegyveriparban, fémiparban, bányászatban, elektronikai iparban működő vállalatok, valamint bankok ellen ho
nov. 5
7:06
Az Apple sem marad tétlen a mesterséges intelligencia terén, erről maga Tim Cook mesélt (PCWorld)
A nagy hallgatás eddig nem azt jelentette, hogy nem dolgoznak valamin a háttérben.
nov. 5
7:18
Az EA fejese elmondta, mit gondol az Activision Blizzard felvásárlásáról (GameStar)
Andrew Wilson teljesen hangnemben nyilatkozott a Microsoft nagybevásárlásáról, mint néhány hónapja.
nov. 5
8:06
10 mrd: Lezárult a Programozd a jövőd! projektben (Mínuszos)
Lezárult a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) Programozd a jövőd! elnevezésű, több mint tízmilliárd forintos projektje. A KIFÜ közleménye szerint a projekt hozzájárul a digitális gazdaság fejlődéséhez és fontos szerepe van abban, hogy egyre több fiatal tanul tovább ezen a területen. A projekt felsőfokú informatikai képzéseket bem
nov. 5
8:42
Kezdhetünk reménykedni a World of Warcraft jövője kapcsán? (GameStar)
Videóban foglaltuk össze, mi mindent jelentettek be a WoW jövőjéről a 2023-as BlizzConon.
nov. 5
9:12
Így szerezheted be gyorsabban a Windows 11 legújabb verzióját (PCWorld)
Mutatjuk a rövidebb utat, ha magától nem ugrana fel a 23H2-es frissítés.
nov. 5
10:12
Warcraft Rumble és még 11 új mobiljáték, amire érdemes figyelni (GameStar)
A BlizzCon idejére időzítette a Warcraft Rumble megjelenését a Blizzard, és mások is előálltak szuper játékokkal.
nov. 5
10:48
MI az ember ellen, itt a legújabb összecsapás eredménye (IT Business)
Összemérték az MI chatbotokat az emberekkel a kreatív gondolkodást felmérő "alternate uses task" (AUT) tesztben. A kijózanító eredmény szerint az MI chatbotok átlagosan a legtöbb emberi résztvevőt meghaladó kreativitást mutattak. Ugyanakkor öröm az ürömben, hogy a legjobb emberi teljesítmény következetesen felülmúlta a chatrobotokét. Ennek kapcsán
nov. 5
11:24
A Xiaomi 14-széria elárulta, mennyivel lesznek erősebbek a jövőbeli androidos csúcstelefonok (PCWorld)
Tarol a teljesítményteszteken a Xiaomi 14, a jelek szerint nem a levegőbe beszélt a Qualcomm az új Snapdragon 8 Gen 3 chip dicséretével.
nov. 5
11:42
Ekkor kezdődhetnek a The Last of Us második évadának forgatásai (GameStar)
A bemutatóra még jó ideig várnunk kell majd.
nov. 5
13:12
Kiszivárgott a Baldur's Gate 3 xboxos megjelenési dátuma? (GameStar)
Úgy tűnik, tényleg tartani fogja magát a Larian az idei megjelenéshez.
nov. 5
13:18
Így tudsz gyorsan tartalmat generálni a mesterséges intelligencia segítségével (PCWorld)
Akár képszerkesztés, akár kiadványkészítés vagy social média tartalmak gyártása a cél, az MI segítség lehet.
nov. 5
14:18
Hacktivity egyetem #2 – Nincs biztonságban a Facebook-fiókod (IT Business)
A Hacktivity konferencia előadásait feldolgozó sorozatunk második részében kiderítjük, hogy vajon mennyire biztonságos a majd mindenki által használt, legelterjedtebb fiókhitelesítési módszer, mit veszíthetünk, ha feltörik, és hol húzódnak a korlátjai. Hacktivity egyetem Nemrég ért véget a 20. alkalommal megrendezett, #Hacktivity2023 MOST+NEXT konf
nov. 5
14:48
Ez a játék szórakoztató, matekozós kódtöréssel gyúrja meg az agyad (GameStar)
A Turing Machine újító, izgalmas koncepciójával mutat valami érdekeset a dedukciós játékok világában.
nov. 5
15:18
Durván odacsapott a YouTube, százezrek törlik a reklámblokkolóikat (PCWorld)
A videómegosztó elérhetetlenné tette a tartalmait a potyázók számára, sokan beadták a derekukat.
nov. 5
16:12
Ezzel a csavarhúzó készlettel minden kütyüdet megjavíthatod - és most nagyon olcsón juthatsz hozzá! (PCWorld)
A prémium minőségű iFixit Manta bitkészletben két markolat és 112 bitfej vár bevetésre készen, a tároló doboz pedig csavartartó rekeszt is rejt.
nov. 5
16:12
Komolyan Tobey Maguire és Hugh Jackman lesz az utolsó nagy Bosszúállók film két főszereplője? (GameStar)
Nagy bajban lehet a Marvel, ha már ilyen tervei is vannak.
nov. 5
16:24
36 éven át dolgoztak a titkos műholdak Irak fölött, és amit találtak, amiatt most újra kell írni a történelmet (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
nov. 5
16:36
Ekkor kezdődhetnek a The Last of Us második évadának forgatásai (GameStar)
A bemutatóra még jó ideig várnunk kell majd.
nov. 5
17:18
Android 14 teszt – ez most tényleg kellett? (PCWorld)
Sokan várják, mikor érkezik meg végre mobiljukra az új Android rendszer, de aki szédületes forradalomra számít, annak van egy rossz hírünk. Azért keseregni sem érdemes.
nov. 5
17:48
A legjobb PlayStation Plus játékok, amiket mindenképp próbálj ki! (GameStar)
Egy PlayStation Plus előfizetés számtalan kiváló játékhoz kínál hozzáférést - szerintünk ezeket mindenképp érdemes megnézned, amíg még a kínálatban vannak!
nov. 5
18:06
Elon Musk bemutatta Grokot, az MI-botot (IT Business)
A Tesla vezérigazgatója, aki a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy a mesterséges intelligencia "az emberiséget fenyegető egyik legnagyobb veszély", bemutatta Grokot, a ChatGPT versenytársát. A "grok" Robert A Heinlein amerikai sci-fi író által kitalált ige, amely azt jelenti, hogy "alaposan és intuitívan megérteni". A Grokot Musk új MI-vállalata,
nov. 5
18:08
Pillantás a spanyolfal mögé (IT Business)
"A sikeres adatmenedzsment és a generatív MI felé vezető út kanyargós." Ha nem is szó szerint, de egy – nem mellesleg izgalmas – elemzés marketingesen és angolszászosan lerövidített mondatából ezt olvasom ki. "Az adat az MI üzemanyaga", ilyesfajta megfogalmazásokra is sűrűn bukkan, aki az MI és az adatok kapcsolatának tanulmányozásába fog. Ha az em
nov. 5
19:12
Elon Musk szerint a jövőben minden munkát az AI fog elvégezni, de aki akar, dolgozhat (PCWorld)
Elon Musk egy konferencián vitatta meg a mesterséges intelligencia térnyerésének kérdéskörét Rishi Sunak brit miniszterelnökkel.
nov. 5
19:12
Detective Pikachu Returns teszt - és mit szólna Ryan Reynolds? (GameStar)
A Detective Pikachu Returns szinte semmit sem fejlődött az első részhez képest, ugyanakkor a legkisebb Pokémon-rajongók most is jól el fognak szórakozni vele.

Keresés