2023. november 28. kedd

nov. 28
4:48
Lagymatag a magyar cégek innovációs tevékenysége (Mínuszos)
A magyar cégek innovációs tevékenysége változatlanul alacsony szinten stagnál – derül ki a K&H innovációs indexéből. Az innovációs index 12 hónapos stagnálást követően 2023 második felében mindössze 1 ponttal, 29 pontra emelkedett, ami továbbra is közepesnél gyengébb teljesítményt mutat. A 2021 óta félévente megismételt kutatás őszi felmérése alapj
nov. 28
5:18
Hamarosan érkezik az OnePlus 12 (IT Business)
A hamarosan immár egy évtizedes múltra visszatekintő OnePlus december 5-én helyi idő szerint 14:30-kor mutatja be új csúcstelefonját a kínai Sencsenben. A külső is változik valamelyest, de az OnePlus 12 lényege az immár matt külső alatt lapul meg
nov. 28
5:48
Súlyos: szabályozatlan a digitális javak öröklése (Mínuszos)
Bonyolult és részletesen egyelőre nem szabályozott a digitális javak öröklése, pedig a digitalizáció robbanásszerű fejlődése miatt fontossá vált ez a kérdés. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) közleménye szerint a hagyatéki eljárásokban egyre gyakrabban kerülnek elő kriptopénzek, közösségimédia-profilok vagy a felhőben tárolt dokumentumok.
nov. 28
5:48
A rendőrség figyelmeztetést adott ki: az iOS 17-es szoftverfrissítéssel nagy gondok vannak (PhoneBazis)
Több massachusettsi rendőrkapitányság is figyelmeztetést osztott meg szülőkkel az Apple új iOS 17 szoftverfrissítésével kapcsolatban. A dightoni és az andoveri rendőrség is azok között volt, akik a közösségi médiában adtak ki figyelmeztetést a nemrég megjelent iOS 17 szoftverfrissítést követően. “Ha iPhone-od van, és elvégezted a legutóbbi Apple iO
nov. 28
6:12
Nemzetközi egyezmény zabolázná meg az AI-t (PCWorld)
Közel 20 ország írta alá a mesterséges intelligencia biztonságosabbá tételét célzó egyezményt, hazánk viszont nincs köztük.
nov. 28
6:12
A rossz kritikák ellenére is sokan veszik a The Walking Dead: Destiniest (GameStar)
A fél világ épp röhögve döngöli a földbe a GameMill legújabb borzalmát, de az mégis az Xbox eladási toplistájára került.
nov. 28
6:18
DOS-os Warcraft, böngészőben futtatva, kontrollerrel? (IT Business)
A jó öreg MS-DOS idejéből, az Autoexec.BAT és a Config.SYS kézzel "hegesztésének" korszakából származó klasszikus játékok felelevenítése szórakoztató szórakozás lehet. De sokszor nem egyszerű a veterán klasszikusokat a mai gépekre felvarázsolni. Vagy mégis? A DOS_deck úgy tűnik, megértette, mi kell az oldschool iránt rajongóknak: a lehető legkönnye
nov. 28
6:42
Egy közkedvelt rendező hozhatja tető alá a következő Bosszúállók filmet (GameStar)
A Marvel Studios állítólag egy olyan veteránnal helyettesítené a Bosszúállók: Kang-dinasztia lelépett rendezőjét, aki már az MCU-ból is kivette a részét.
nov. 28
6:48
Lezárult a NAV eljáráskorszerűsítő informatikai projektje (Mínuszos)
Lezárult az adóügyi igazgatási eljárásokat egyszerűsítő, kiemelt informatikai projekt a NAV-nál. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint a fejlesztés 2018 óta több ütemben összesen 9,331 milliárd forint vissza nem térítendő uniós (Köszönjük!) támogatásból és 5,317 milliárd forint saját forrásból jöhetett létre. A projektben a NISZ Nem
nov. 28
7:18
Megerősítik a színpad védelmét a The Game Awardson, hogy ne rohangáljanak be mindenféle emberek (GameStar)
Miután Geoff Keighley két rendezvényén is troll szaladt a színpadra, idén igyekeznek többet tenni a műsorvezető és az esemény biztonságáért.
nov. 28
7:42
Polgárok milliói után kémkedik az amerikai kormány egy mobilszolgáltató segítségével (PCWorld)
Egy titkos program keretében akár bármiféle ok nélkül is megfigyelhetik az amerikaiakat.
nov. 28
7:48
Izrael szabályozhatja a Starlink elérését az országban (Mínuszos)
Az izraeli látogatáson tartózkodó Elon Musk beleegyezett abba, hogy csak izraeli hatósági jóváhagyással teheti elérhetővé Starlink nevű mobiltávközlési szolgáltatását az országban, beleértve a Gázai övezetet. Slómó Karhi izraeli hírközlési miniszter közleménye szerint Musk Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel együtt ellátogatott Kfar Aza ki
nov. 28
7:48
Az MI-fejlesztések mind nemzetközi felügyelet alá kerülnek? (IT Business)
1945. július 16-án örökre megváltozott a világ. A Robert Oppenheimer által irányított Manhattan Projekt "Trinity" nevű kísérlete először tette képessé az emberiséget arra, hogy kiirtsa önmagát. Az új-mexikói Los Alamostól 337 kilométerre délre sikeresen felrobbantottak egy atombombát. Nem sokkal ezt követően 1945. augusztus 6-án Hirosimára, majd há
nov. 28
8:12
Váratlan helyről jött a Killnet-főnök leleplezése (Bitport)
A jellemzően a Kremlnek kedves célpontokat támadó hekkerbanda állítólagos fejének személyes információi a helyi állami média hasábjain tűntek fel.
nov. 28
8:18
A OnePlus 12 kamerái megegyeznek a OnePlus Open, Oppo Find N3 kameráival (Android Portál)
A OnePlus 12 50 MP-es fő kamerát kap, Sony LYT-808-as szenzorral, árulta el Louis Jie, a vállalat kínai főnöke. Egy teasert tett közzé, amely mindhárom Hasselblad márkájú kamerát bemutatja, és elárulta, hogy az ultraszéles kamera 48 MP-es lesz, míg a 3x-os telefotó zoomot biztosító periszkóp objektív 64 MP-es. A kamerabeállítás képességeit egy 13 c
nov. 28
8:42
Netflix-toplista: romantika, gyerekfilm és a karácsony mozgatja a magyar nézőket (GameStar)
Érdekesen alakul a hazai Netflix filmes toplistája így november utolsó napjaiban, gyűrűzik be a szirupos ünnepi hangulat.
nov. 28
9:24
Hivatalos képeken és videón a OnePlus új csúcsmobilja (PCWorld)
Már nem kell sokat várnunk a OnePlus 12-széria hivatalos leleplezésére, az értékesítés viszont már más kérdés.
nov. 28
9:48
Nem biztos, hogy ez jó hír, de a Marvelek írójával bővült a Tomb Raider sorozat stábja (GameStar)
Az Amazon élőszereplős szériájának új forgatókönyvírója éppen az MCU leggyengébb alkotását hozta össze.
nov. 28
9:54
Rögtön 18 ország csatlakozott a britek által kidolgozott MI-irányelvekhez (Bitport)
Globális szabványt csinálnának a biztonságos MI-rendszerek fejlesztésére vonatkozó irányelvekből, amelyek sikerét a fejlesztők minél nagyobb arányú bevonásától várják.
nov. 28
10:42
10 játék, amit még pár óráig 2000 forint alatt vehetsz meg a Steam őszi vásárában (GameStar)
Minden jónak vége szakad egyszer, a Steam őszi vására is utolsó óráit éli éppen, ezért mutatunk gyorsan pár olyan játékot, amit szerintünk érdemes még olcsón beszerezni.
nov. 28
10:48
Gyógyít a mesterséges intelligencia (IT Business)
Sok szakma művelői aggódnak, hogy a mesterséges intelligencia (MI) és a gépi tanulási rendszerek átveszik a munkájukat. Noha a technológia helyettesítheti az embereket számos munkakörben, összességében és hosszabb távon nem csökkenti a munkalehetőségeket. Valójában számos álláslehetőséget is eredményez az MI, amelyek néhány évvel ezelőtt még nem is
nov. 28
11:00
Beperelték az Nvidiát, lopással vádolják a céget (PCWorld)
A Valeo üzleti titkok ellopásával vádolja a korábban nála dolgozó Mohammad Moniruzzamant, aki az Nvidiához lépett le minden információjával.
nov. 28
11:18
Az Alibaba bezárja a kvantum-számítástechnikai kutatólaboratóriumát (IT Business)
Az Alibaba bezárja kvantum-számítástechnikai kutatólaboratóriumát, és a berendezéseket a kínai Hangcsou városában működő Zhejiang Egyetemnek adományozza. A labor bezárása mintegy 30 munkahely megszűnéséhez vezet, akik közül néhányan az Alibaba segítségével ugyanezen az egyetemen találhatnak állást – tette hozzá a jelentés egy, az ügyet ismerő szemé
nov. 28
12:12
ITB Today 11/28: Amit tudnod kell a mesterséges intelligenciáról (IT Business)
Amit tudnod kell a mesterséges intelligenciáról A mesterséges intelligencia (MI) fogalma idén bombaként robbant be a technológia újdonságaival csak felhasználóként találkozó átlagember életébe, hogy néhány hónap alatt teljesen a feje tetejére állítsa azt. A jószerével csak tudományos-fantasztikus mozifilmekből ismert képességek talán még soha nem é
nov. 28
12:36
Az Intellivision egy olyan mobilos alkalmazással fedezné az Amico konzol fejlesztésének költségeit, ami még viccnek is rossz (PCWorld)
A két telefont igénylő Amico Home-on két játék játszható, ehhez mérten brutálisan drága.
nov. 28
12:42
Mégis lehet valami az élőszereplős Naruto filmből? (GameStar)
Röpke 7 éve már, hogy megtörtént a hivatalos bejelentés, azonban azóta nem sok mindent hallottunk az adaptációról.
nov. 28
12:42
Feleannyi pénz áramlott 2023-ban az európai startupokba (Bitport)
Az idén megközelíteni sem sikerült a világjárványt követő csúcsokat, miközben Európában nem a mesterséges intelligencia, hanem az éghajlat-technológia volt a slágertéma.
nov. 28
12:48
A Honor Magic6 160 megapixeles periszkóppal és 1/1,3″ OV50K fő kamerával fog rendelkezni (Android Portál)
A Honor Magci6 Pro nem 200 megapixeles, hanem 160 megapixeles periszkópos zoom kamerával rendelkezik majd. Az információ a megbízható tippadó Digital Chat Station-től származik a Weibo-n. Eközben a bennfentes némi fényt derít az OV50K szenzorra is. Kiderült, hogy ez nem 1 hüvelykes típusú szenzor lesz, hanem inkább 1/1,3 hüvelyk körüli, ami nagyjáb
nov. 28
14:00
A League of Legends közösség az új battle pass miatt forrong, a Riot zászlókra cserélte a lootot (GameStar)
Miután az elmúlt hónapokban egyre drágább skineket kezdett belengetni a stúdió, most a battle pass jutalmaiból csíptek le pár nagyobb darabot.
nov. 28
14:06
Lelkesen népszerűsíti a kiskorúak szexualizálását az Instagram az arra fogékony közönségnek, csak legyen elég like (PCWorld)
A Meta állítólag már régóta tud a problémáról, de az interakciók növelése prioritást élvezett.
nov. 28
14:06
Cybereason és SecureVisio – bővül a biztributor portfóliója (IT Business)
A Cybereason új generációs végpontvédelmi és a SecureVisio SIEM/SOAR-gyártókkal bővül a biztributor portfóliója. A gyártókra a Magyarországon különösen lényeges szempontok – gyors bevezethetőség, akár teljesen helyi (felhőmentes) telepíthetőség, egyszerű üzemeltethetőség – miatt esett a disztribútor választása. "A Cybereason nem egy sokadik végpont
nov. 28
14:18
Az európai technológiai startupok finanszírozása megzuhant (IT Business)
Az európai technológiai startupokba fektetett összes tőke az előrejelzések szerint idén 45 milliárd dollárra csökken, ami 55 százalékos visszaesést jelent 2021-hez képest, amikor a befektetések volumene először haladta meg a 100 milliárd dollárt – derül ki az Atomico kockázatitőke-befektető cég jelentéséből. A csökkenés főként annak köszönhető, hog
nov. 28
15:06
Élőhalott rómaiakkal támad a magyar fejlesztésű King Arthur kiegészítője (GameStar)
Róma legendás légója áll a King Arthur: Legion IX című bővítmény középpontjában.
nov. 28
15:06
Jövőkutató divíziót gründolt a Samsung (Bitport)
Az egyelőre nem világos, hogy a részlegnek pontosan mit és mikorra kellene produkálnia ahhoz, hogy eredményesnek minősüljön a dél-koreai elektronikai óriás kísérlete.
nov. 28
15:36
Decemberben jön a levezetés a játékiparban, de lesz még mivel játszani (GameStar)
Megérkezik a Ubisoft Avatar játéka, a régóta várt The Day Before, valamint a The Settlers atyjának újdonsága is - és lehet, hogy a The Game Awards is hoz pár meglepetést.
nov. 28
15:48
Körözést adott ki Oroszország a Meta szóvivője ellen (PCWorld)
Bűnözőként keresik Andy Stone-t, akit terrorizmus segítésével vádolnak.
nov. 28
15:48
Kuo: A Huawei P70 sorozat megújult kamerát, új chipsetet hoz (Android Portál)
A Huawei várhatóan 2024-ben mutatja be a P70, P70 Pro és P70 Pro Art zászlóshajókat – árulta el Ming-Chi Kuo, a TF International Securities elemzője. Szerinte a bevezetés az év első felében lesz, és a kereslet olyan nagy lesz ezekre a telefonokra, hogy a Huawei valószínűleg háromszor annyi darabot fog eladni, mint amennyit a P60-as
nov. 28
16:36
Ez lehet a Skull and Bones végleges megjelenési dátuma (GameStar)
Feltéve persze, hogy a Ubisoft nem halasztja el hetedjére is a premiert.
nov. 28
16:48
Örülne, ha lenne a szívének egy digitális ikertestvére? (Bitport)
A neves amerikai hosszútávfutó, Desiree "Des" Nicole Linden szívének már megvan a digitális párja.
nov. 28
16:48
A Cradle MI-alapú fehérje programozási platformja 24 millió dolláros finanszírozást kap (IT Business)
A Cradle biotechnológiai és mesterséges intelligenciával foglalkozó startup sikereket ért el a fehérjetervezés generatív megközelítésével, nagy ügyfeleket és 24 millió dolláros új befektetést szerezve. Egy könnyen használható webalapú szoftvert épített a Cradle, amelyet bármely tudós és kísérletező csapat használhat bioinformatikus vagy gépi tanulá
nov. 28
16:54
Tévé után már hűtőt és mosógépet is vehetünk a Hisense-től (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
nov. 28
17:12
Pókemberrel és Supermannel erősít az HBO Max decemberben (GameStar)
Ezen kívül klasszikusokkal és magyar alkotásokkal is bővül a Warner Bros. streamingszolgáltatása.
nov. 28
17:30
Egy férfi állhat az Instagramot meghódító programozónő profilja mögött (PCWorld)
Valami nem stimmel a több mint 100 ezer követővel bíró Juliával.
nov. 28
18:12
Valóban befellegzett a Marvel Snapnek? A fejlesztők válaszoltak a játék sorsa miatt aggódó rajongóknak (GameStar)
Egy átszervezés miatt máris veszélybe került a tavaly megjelent szuperhősös kártyajáték.
nov. 28
18:18
Kína pályára állította a Hosszú Menetelés 2D-t (IT Business)
Kína a Szecsuán tartományban található Hszicsang műholdindító központból indította útjára a "Hosszú Menetelés 2D" elnevezésű hordozórakétát, orrában az új internet-technológiai tesztműholddal. A Hosszú Menetelés 2D rakéta november 23-án pekingi idő szerint 18 órakor indult, és ez volt a hordozórakéta-sorozat 498. küldetése. A China Daily szerint ez
nov. 28
18:24
Véletlen egybeesés? A Galaxy S23 eladásai 23%-kal jobbak a Galaxy S22-nél (Android Portál)
Úgy tűnik, a Samsung idén eltalálta a fogyasztók tetszését, mivel a Galaxy S23 sorozat eladásai jelentősen javultak a tavaly bemutatott Galaxy S22 sorozathoz képest. A piackutatási jelentés azt állítja, hogy a Galaxy S23 eladásai 23%-kal (hatalmas véletlen, megegyezik a Galaxy S23 nevében szereplő 23-as számmal) magasabbak voltak, mint a Galaxy S22
nov. 28
18:36
Megvan a Dragon's Dogma 2 gépigénye és megjelenési dátuma (GameStar)
Ray tracing teszi majd látványosabbá a Capcom nagyszabású fantasy akció-RPG-jét.
nov. 28
19:12
Ha bejön az EA terve, te magad szinkronizálhatod a főhőst a játékokban (PCWorld)
Egy olyan technológiát szabadalmaztatott a kiadó, ami bárkiből szinkronszínészt csinál.
nov. 28
19:18
Amerika Kapitány is megszólalt a Bosszúállók állítólagos visszatérése miatt (GameStar)
Arról keringenek a pletykák, hogy a Marvel visszahozná az eredeti csapatot, így persze annak oszlopos tagját is kifaggatták erről.
nov. 28
19:36
Izgalmas trailert villantott A nagy pénzrablás előzménysorozata, a Berlin (GameStar)
A spin-off még idén elrajtol a Netflixen.

Keresés