2023. november 30. csütörtök

nov. 30
0:12
6 napig “ingyen” árammal ment ez az ország (PhoneBazis)
Egész Portugália egész hat egymást követő napon keresztül megújuló energiával működött. Október 31. és november 6. között az állam nemzeti elektromos rendszere teljes egészében szél-, víz- és napenergiával működött – 149 órán keresztül. Portugália 1102 GWh megújuló energiát termelt, ami meghaladta a 840 GWh-s keresletet, ami lehetővé tette, hogy né
nov. 30
0:18
Így nézett ki belülről az OpenAI felrobbanása (Telex)
Váratlanul kirúgták, majd visszahívták a világ legmenőbb mesterségesintelligencia-fejlesztő cégének vezérigazgatóját. A háttérben ekkor már egy éve, a ChatGPT megjelenése óta gyűltek a feszültségek a csapaton belül. Az Atlantic oknyomozása az OpenAI viharos mindennapjairól.
nov. 30
4:48
Rejtély, hogy kinek adják ki a „kriptokirályt” (Mínuszos)
Jóváhagyta a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítójának, a „kriptokirály” kiadatását a podgoricai felsőbíróság. A Szabad Európa Rádió balkáni irodájának közleménye szerint a bíróság azt közölte, hogy a montenegrói igazságügyminiszternek kell eldöntenie, hogy az Egyesült Államoknak vagy Dél-Koreának adják-e ki Do Kvont, ugyanis mindkét ország er
nov. 30
5:18
Saját domaint a macskás mémeknek! (IT Business)
Ma már evidenciának számít, hogy az internetes tartalmak kategóriái közül messze kiemelkedik a mémek területe. Szerény becslések szerint is több százmillió született már és vessük a Facebook-képernyőnkre tekintetünket: most is látunk legalább kettőt-hármat. A mémek kiemelt szerepe megérdemelné az önálló domainnevet is. A kérést meghallgatta a Goog
nov. 30
5:48
Étrend-kiegészítők mellékhatásait gyűjtő honlap indult (Mínuszos)
Elindult egy étrend-kiegészítők mellékhatásait gyűjtő honlap, az oldalra érkező bejelentéseket szakemberek elemzik, annak érdekében, hogy azonosítani tudják a közegészségügyi szempontból is jelentős jelzéseket. A Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete (MÉKISZ) közleménye szerint az étrend-kiegészítők olyan élelmiszerek, a
nov. 30
6:12
Négy amerikai elnököt is kilőnek az űrbe (PCWorld)
A Vulcan Centaur nevű rakéta utaslistája igen impozáns, igaz, már nem is élnek.
nov. 30
6:12
Azzal vádolják az alkotókat, hogy mesterséges intelligenciával írhatták a Silent Hill: Ascension egyes szövegrészeit (GameStar)
Ezzel kapcsolatban végül a Genvid Entertainment vezérigazgatója is felszólalt.
nov. 30
6:18
A Pinterest a testtömeg-diszkrimináció ellen (IT Business)
A Pinterest egy új, a fogyasztók számára elérhető eszköz tesztelésével bővíti a termékének a testtípusok sokféleségére való kiterjesztésére irányuló erőfeszítéseit, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a kiválasztott kereséseket különböző testtípusok szerint szűrjék. A funkció, amely a bevezetéskor a női divat és az esküvői ötletek ese
nov. 30
6:48
LG Electronics: Szervezeti változások (Mínuszos)
A vállalat működésében rejlő képességek és az üzleti versenyképesség megerősítése érdekében szervezeti változásokat jelentett be az LG Electronics (LG). A cél az, hogy az LG olyan intelligens életmód-megoldásokat kínáló vállalattá alakuljon át, amely az elektronikai készülékek gyártásán túl arra is képes, hogy összekapcsolja a fogyasztók különféle
nov. 30
7:24
James Cameron végre elárulta, hogy mikor kapjuk meg az Avatar 3-at (GameStar)
Idén már egyszer elcsúsztatták a következő Avatar filmet, így nem véletlenül szegezték a rendezőnek a kérdést, hogy mi a helyzet a projekttel.
nov. 30
7:48
Fából készített Cybertruckot, most Elon Musknak akarja eljuttatni (PCWorld)
Az 1:1-es modellt száz nap alatt készítette el egy vietnámi férfi.
nov. 30
7:48
Ritkaságot találtak a Cheops-űrtávcsővel (Mínuszos)
Hat planétából álló ritka bolygórendszert térképeztek fel a csillagászok az Európai Űrügynökség (ESA) exobolygókutató Cheops-űrtávcsövének adatait is felhasználva. A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) közleménye szerint a felfedezés, amelyhez magyar kutatók munkája is hozzájárult, azért különösen érdekes, mert a bolygók pályái azt
nov. 30
7:48
Jöhetnek az MI-Einsteinek automatizált felfedezésekkel, Nobel díjakat is kaphatnak (IT Business)
A mesterséges intelligenciát lehet egyfajta múzsának tekinteni, a tudósok számára is inspiráció és ötletforrás lehet . Ami biztos: a tudomány világa sem marad, nem maradhat a régi, ahogy az MI forradalma átsöpör rajta. A megfogalmazás Mario Krenn fizikustól származik a Max Planck Fénytudományi Intézetből, ahol kollégáival olyan mesterségesintellige
nov. 30
8:12
Meglepetésként két sikerjáték is bekerült a Game Passbe, az egyik alig néhány hónapja jelent meg (GameStar)
A Microsoft nem közölte előre, hogy ezekkel az alkotásokkal tervezi bővíteni havidíjas szolgáltatását.
nov. 30
8:12
35 milliárd dollárt érhet a Huawei autós üzlete (Bitport)
A néhány éve alapított divízió önállósodik, tulajdonosi körébe pedig több kínai autóipari szereplő vásárolhatja be magát. A Reuters szerint komoly összegekért.
nov. 30
8:18
A Nothing következő okostelefonja egy középkategóriás telefon lehet (Android Portál)
A Nothing talán ketté választja okostelefon-kínálatát, és egy új A-sorozatú készülékeket tervez, amelyek megfizethetőbbek a Nothing Phone 2-nél. Egy meglehetősen friss, Sanju Choudhary nevű kiszivárogtató szerint a Nothing a Nothing Phone 2a bevezetését tervezi. A tippadó a készülék állítólagos specifikációit és képeit is közzétette az X-en (korább
nov. 30
9:00
Egy krimiért vesznek meg a magyarok a Netflixen, és újra rákattantak a Squid Game-re is (GameStar)
Friss sorozatok mellett minden idők egyik legsikeresebb dél-koreai produkcióját falják most a hazai Netflix-előfizetők.
nov. 30
9:18
Elon Musk az X-et bojkottáló hirdetőknek: B*szódjatok meg! (PCWorld)
Az antiszemitizmussal vádolt milliárdos durván beszólt a Disney vezetőjének is.
nov. 30
9:54
Egy lépéssel közelebb araszoltunk az általános MI megalkotásához (Bitport)
A Google tudósai olyan modellt fejlesztettek, amelyik képes lehet előzetesen begyűjtött és feldolgozott adatok nélkül, simán csak megfigyeléssel tanulni az emberektől.
nov. 30
10:12
A Disney vezetője megmagyarázta, hogy miért bukott meg a Marvelek (GameStar)
Bob Iger szerint több tényezőn múlott, hogy masszívan veszteséges lett a legújabb Marvel-film.
nov. 30
10:36
Netflixed van? Akkor ingyen mehetsz autót lopni (GameStar)
A Grand Theft Auto: The Trilogy - The Definitive Edition is csatlakozik a streamingszolgáltató egyre bővülő játékkínálatához.
nov. 30
10:48
Technológiák, amelyek az Ipar 4.0 forradalmat alakították (IT Business)
Az autóba szerelt kagylós telefon vagy a személyhívó megjelenése a saját idejükben hatalmas lépésnek látszottak, de már régen nem részei a mindennapjainknak. A gyártás rendszereit felforgató negyedik ipari forradalmat is különböző technológiák határozták meg, eltérő módon támogatva a gyártóüzemek hatékonyságát. Az Ipar 4.0 alapvetően átalakította a
nov. 30
11:00
Tényleg ártalmas az internet a lelki egészségre? (PCWorld)
Nagyszabású kutatás járt utána a nagy kérdésnek, és meglepő eredményt hozott.
nov. 30
11:18
Fémujjú gyomlálás, mesterséges intelligenciával (IT Business)
Senki sem szeret gyomlálni: a modern mezőgazdaságban pedig elképzelhetetlen a sorok között a nem kívánt növényeket gondosan felcsippentő munkások látványa. De mi van, ha ezt is okos gépekre bízzuk? Ma még a leghatékonyabb nagyüzemi alternatívának a gyomirtó vegyszerek alkalmazása bizonyult. Ezek azonban sokszor bizonyítottan pusztító mellékhatásokk
nov. 30
11:24
Gloster-Sony Music: egymilliárd forintos megbízás (IT Business)
A Gloster Csoport jelentős, egymilliárd forint feletti összegű, egy évre szóló megbízást nyert a Sony Music Entertainment-től. Mint a közlemény hangsúlyozza, ez a megbízás a Sony Music-kal fennálló hosszú távú, sikeres együttműködés újabb mérföldkövét jelenti. A Sony Music a megbízás keretében három szoftverfejlesztési projekt megvalósítására sza
nov. 30
11:54
Exkluzív: nézd meg nálunk először szinkronosan a Madame Web előzetesét! (GameStar)
Élőszereplős filmben még nem látott szuperhősökkel támad a Sony Pókember spin-offja.
nov. 30
12:06
Ezek a legjobb Google Play alkalmazások és játékok 2023-ban (Android Portál)
A Google minden évben díjazza a legjobb Google Play alkalmazásokat és játékokat, és ez 2023-ban sem volt másképp. A vállalat most tette közzé a legjobb alkalmazások és játékok idei kiadását. Kezdve a legjobb általános alkalmazással, a választás az Imprint: Learn Visually-ra esett, eközben a legjobb játék díját a Honkai: Star Rail kapta. A Google ki
nov. 30
12:18
ITB Today 11/30: 71 országra kiterjedő kiberbűnöző bandát kapcsolt le az Europol (IT Business)
71 országra kiterjedő kiberbűnöző bandát kapcsolt le az Europol A hollandiai központú Europol letartóztatott egy 32 éves férfit és négy társát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők voltak a vezetői egy Ukrajnában működő zsarolóvírus-bandának. Hét ország bűnüldöző és igazságügyi hatóságai egyesítették erőiket az Europollal és az Eurojusttal, hogy Ukra
nov. 30
12:36
Resident Evil 4: Separate Ways DLC teszt - Ada szebbik arca (GameStar)
Ha úgy érezted, hiányzik valami a Resident Evil 4 történetéből, akkor ezt a kiegészítőt neked találták ki.
nov. 30
12:42
Figyelem, már csak ma menthetők meg a törlésre ítélt Google-fiókok (PCWorld)
Küszöbön a tisztogatás, ez az utolsó nap a porosodó Google-fiókok megtartására.
nov. 30
13:00
Utolsó esély a Gmail-fiók megmentésére (IT Business)
A biztonság növelése érdekében a Google májusban bejelentette, hogy elkezdi törölni azokat a Gmail-fiókokat, amelyek legalább két éve inaktívak. A korábbi irányelvvel ellentétben, amely csak a tárolt tartalmakat törölte, ez a frissítés magukat a fiókokat célozza meg. A változtatás hátterében a biztonsági intézkedések megerősítése áll, mivel a haszn
nov. 30
13:18
Internet és mentális egészség (IT Business)
A "Globális jólét és mentális egészség az internet korában" című tanulmány a 2005 és 2022 között végzett korábbi kutatások anyagát vizsgálta, amelyek több mint kétmillió ember mentális jólétét, valamint a szorongás, a depresszió és az önkárosítás arányát vette figyelembe 2000 és 2019 között. A 168 ország több millió emberének adatait összegyűjtő ta
nov. 30
13:30
Van régóta nem használt Google-fiókja? Ma még megmentheti az enyészettől (Bitport)
Ehhez csupán be kell lépnie az adott fiókba. Ha nem teszi, a Google holnaptól nyomtalanul törölheti.
nov. 30
13:42
A kanos játékmackó barátsága inkább átok, mint áldás a Ted sorozat új trailerében (GameStar)
Ted és a mozifilmekben Mark Wahlberg által játszott John Bennett középiskolás kalandjait nehéz lesz nevetés nélkül kibírni.
nov. 30
13:42
Újabb településekre ért el a Vodafone gigabites internete (IT Business)
A közelmúltban 71 településen végzett hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone Magyarország, melynek köszönhetően november végétől újabb közel 180 ezer háztartásban lesz elérhető a szolgáltató 1 gigabit sebességű vezetékes internetszolgáltatása. Mint a cég közleménye hangsúlyozza, a fejlesztéssel a szolgáltató üzemeltetésében lévő vezetékes hálóz
nov. 30
14:18
Még több 5G, még több adat (IT Business)
Jelentősen növekvő adatforgalom, lassan, de biztosan bővülő 5G előfizetői tábor, az évtized végére gyakorlatilag teljes 5G -lefedettség: a 25. Ericsson Mobility Report segítségével vethetünk egy pillantást a mobilkommunikáció jövőjére. Az adatok szerint az év végére ötből egy mobilelőfizetés már az 5G technológiát használja majd a világban, olvasha
nov. 30
14:24
Nagyobb szerepet szán a játélfejlesztésben az AI-nak az Xbox egyik fejese (PCWorld)
Tim Stuart szerint szinte mindent elintézhet a fejlesztők helyett a mesterséges intelligencia.
nov. 30
14:24
Már szinkronosan is megnézheted A majmok bolygója: A birodalom előzetesét (GameStar)
Az ember civilizációjának összeomlása után a távoli jövőben a majom az úr.
nov. 30
14:30
Nagyobb szerepet szán a játékfejlesztésben az AI-nak az Xbox egyik fejese (PCWorld)
Tim Stuart szerint szinte mindent elintézhet a fejlesztők helyett a mesterséges intelligencia.
nov. 30
15:06
Dell-Imbue 150 millió dolláros hardvermegállapodás (IT Business)
A Dell legújabb partnere egy mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatócég, az Imbue, amellyel a vállalat nemrég kötött 150 millió dollár értékű megállapodást egy új, nagy teljesítményű számítási klaszter kifejlesztéséről. A Dell-rendszerek az MI, a gépi tanulás és a mélytanulás képzéséhez szükséges rendkívüli gyorsításra készültek. Ezek a rend
nov. 30
15:12
Már másfélmilliárdnál is többen lógunk 5G-n (Bitport)
Az év végére 5-ből 1 mobilelőfizetés már az 5G technológiát használja majd a világban – derül ki az Ericsson mobilitási jelentéséből.
nov. 30
15:18
Ezeket az idei netflixes filmeket hiba lenne kihagynod (GameStar)
Kiválogattuk a streamingplatform idei terméséből azokat a filmeket, amelyeket a legjobbaknak tartunk.
nov. 30
15:42
Így járhatsz egy lépéssel a kiberbűnözők előtt (PCWorld)
"Csomagod érkezett", "Te vagy a kiválasztott!", "Nyertél!" és a többi - mindenki ismeri, de azt már kevesebben tudják, hogy lehet könnyen védekezni ellene, sőt, megelőzni a bajt.
nov. 30
15:42
Nagyobb kijelzőt kaphat a Galaxy Z Fold6 és Z Flip6 (Android Portál)
A Samsung Galaxy Z Flip6 és a Galaxy Z Fold6, amelyek több mint hat hónap múlva kerülnek forgalomba, elődeiknél nagyobb kijelzőt kapnak. Ez az információ a DSCC vezérigazgatójától, Ross Youngtól származik, aki szerint a Fold6 és a Flip6 nagyobb borítóval és összehajtható kijelzővel rendelkezik majd. Young azt állítja, hogy a Samsung Galaxy Z Flip6
nov. 30
16:06
ITB Today 11/30: 71 országra kiterjedő kiberbűnöző bandát kapcsolt le az Europol (IT Business)
71 országra kiterjedő kiberbűnöző bandát kapcsolt le az Europol A hollandiai központú Europol letartóztatott egy 32 éves férfit és négy társát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők voltak a vezetői egy Ukrajnában működő zsarolóvírus-bandának. Hét ország bűnüldöző és igazságügyi hatóságai egyesítették erőiket az Europollal és az Eurojusttal, hogy Ukra
nov. 30
16:18
Két játék már ma megjött, és még 12 érkezik decemberben a Game Pass kínálatába (GameStar)
Ez is egy jó hónap lesz azoknak, akik rendelkeznek Game Pass előfizetéssel - még a Core tagok is kapnak ajándékot.
nov. 30
16:18
Adatvizualizációs versenyt rendez az SAP és az IFUA Horváth (IT Business)
Az SAP Hungary és az IFUA Horváth közös adatvizualizációs versenyt indít, ahova vállalatok szakemberei mellett intézmények, egyetemisták, illetve magánszemélyek jelentkezését is várják. Ma már szinte végtelen mennyiségű adat halmozódik fel a vállalatoknál: az ipari tevékenységben analóg és digitális szenzorok mérései, a logisztikában beszállítók és
nov. 30
16:42
Utolsó esély a Gmail-fiók megmentésére (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
nov. 30
16:48
Már itthon is előrendelhető az új PlayStation 5 és a PlayStation Portal - itt vannak a magyar árak (GameStar)
A felfrissített konzol kapható lesz lemezmeghajtóval és anélkül is.
nov. 30
16:48
Hamarosan indulhat a Threads az EU-ban (IT Business)
Júliusi bemutatkozása óta a Meta szövegalapú közösségi hálózata, a Threads számos funkcióval bővült, de a kirakós játékból hiányzott az alkalmazás elérhetősége az EU-ban. A Wall Street Journal szerint azonban decemberben mindez megváltozhat. A jelentés megjegyzi, hogy az uniós előírásoknak való megfelelés érdekében a Meta a régióban élő felhasználó

Keresés