2023. szeptember 28. csütörtök

szept. 28
0:00
Eljött a pillanat: megjelent a Counter-Strike 2, és vége a CS:GO-nak (GameStar)
Sokáig váratott minket a Valve, de végül még európai idő szerint is szerdán adta ki a Counter-Strike 2-t, a CS:GO utódját.
szept. 28
0:09
Az EU azt akarja, hogy az Apple megnyissa ökoszisztémáját a versenytársak előtt (Android Portál)
Az Európai Bizottság, az Európai Unió végrehajtó szerve azért vezette be a digitális piacokról szóló törvényt (DMA), hogy nagyobb fokú versenyt biztosítson azáltal, hogy megakadályozza, hogy a nagyvállalatok visszaéljenek piaci erejükkel. Az egyik célzott vállalat az Apple, és a Reuters szerint Thierry Breton belső piacért felelős biztos azt mondta
szept. 28
4:45
A magyar dalszerzők egyelőre nem félnek a mesterséges intelligenciától (Mínuszos)
Az Artisjus annak kiderítésére vállalkozik, hogy meg tudjuk-e különböztetni az igazi szerzők által írt dalokat a mesterséges intelligencia (MI) által kreált számoktól. A kísérletben bárki részt vehet október 8-ig, a dalszerzők napjáig a kösziadalt.hu oldalon. A közönség, valamint a zeneszerzők, szövegírók és zenei producerek körében már el is készü
szept. 28
5:45
Megérdemelt bírságot kapott a Media Mark (Mínuszos)
Valótlan árkedvezményekkel reklámozott négyféle televíziókészüléket a Media Markt Magyarország Kft. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 23,9 millió bírságot szabott ki az elektronikai áruházláncra, amely elismerte a jogsértést, és a büntetésen felül több mint ezer érintett vásárlónak összesen több mint húszmillió forint kompenzációt fiz
szept. 28
5:54
Távozik Jim Ryan, a PlayStation vezetője (GameStar)
30 év után visszavonul a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója.
szept. 28
6:12
Izmos gamer laptoppal jelentkezett az Acer (PCWorld)
Még a vesédet sem kell eladnod a Nitro V15-sorozatért.
szept. 28
6:18
A Lies of P új frissítése miatt könnyebb lesz legyűrni egyes bossokat és szörnyeket (GameStar)
A Neowiz csiszolt a játék egyensúlyán, kicsit gyorsabban haladhatunk majd.
szept. 28
6:48
Így lett a Baldur's Gate 3-ból Jóbarátok (GameStar)
Megnéztem Sho rajongói munkáját, és a továbbiakban képtelen vagyok Gale-re nézni, anélkül, hogy ne Rosst látnám magam előtt.
szept. 28
7:24
Hatalmas nézői és kritikai siker lett a The Walking Dead Darylre fókuszáló spin-offja (GameStar)
A Rotten Tomatoes oldalán jelenleg felülmúlja a zombis univerzum összes többi tagját.
szept. 28
7:45
Adathalászat: segít a jegybank (Mínuszos)
Ajánlást adott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzforgalmi szolgáltatók részére a visszaélések kezelésére, észlelésére és megakadályozására. Freisleben Vilmos, az MNB egyik igazgatója szerint a pénzforgalmi szolgáltatásokon keresztül megfigyelhető visszaéléseknél egyre kifinomultabb módszerek tapasztalhatók, emiatt fontos az intézmények belső véd
szept. 28
7:47
Magyar Telekom: pozitív kilátások (Mínuszos)
A Magyar Telekom bejelentette, hogy a Scope Ratings GmbH, a hitelminősítés éves felülvizsgálata eredményeként pozitívra javította a távközlési társaság kibocsátói hitelkockázati besorolásának kilátását, valamint megerősítette a társaság kibocsátói hitelkockázati besorolását és a nem alárendelt, nem biztosított adósságához tartozó BBB+ minősítést. A
szept. 28
7:54
Egy neves youtuber az Instagramot okolja az iPhone 15 Pro Max felmelegedéséért (PCWorld)
iPhonedo tippje már a harmadik a sorban.
szept. 28
8:06
Így reagált Phil Spencer a PlayStation-vezér Jim Ryan távozására (GameStar)
A Microsoft Gaming első embere sem hagyta szó nélkül, hogy Sony Interactive Entertainment feje bejelentette visszavonulását.
szept. 28
8:21
Megpróbálja elintézni az Amazont az amerikai versenyfelügyelet (Bitport)
Mérföldkőnek tartott monopóliumellenes per indult a vállalat ellen, a hatóság szerint az Amazon a kereskedőket és a fogyasztókat is a markában tartja.
szept. 28
8:54
Amouranth egyik műsorötlete annyira meredek volt, hogy a stábja megtiltotta neki, hogy megcsinálja (GameStar)
Pedig azt hihetnénk, hogy nincs olyan koncepció, amire nemet mondanának a streamer kollégái.
szept. 28
9:36
Az iPhone 16 közelebb hozhatja egymáshoz az alap- és a Pro-modelleket (PCWorld)
Egy friss jelentés szerint az iPhone 16 részben visszacsinálhat egy korábbi, kellemetlen változtatást, ami az olcsóbb modelleket érintette.
szept. 28
9:57
Csúszik a One UI 6 beta frissítés a Galaxy Z Flip5 és Z Fold5 esetében (Android Portál)
A One UI 6 béta kiadása enyhén szólva is kiszámíthatatlan. Amikor a frissítés a Galaxy S23-ra megérkezett – néhány félresikerült indítás után – azt feltételeztük, hogy a Samsung legújabb hajtogatható készülékei következnek a sorban. De megelőzte két olcsó telefon és a Galaxy S22. Mikor érkezik tehát a frissítés a Galaxy Z Fold 5 és a
szept. 28
10:12
Tomb Raider, Devil May Cry és Castlevania sorozatok is jönnek a Netflixre, itt vannak az első trailerek (GameStar)
Játékadaptációkból és más animációs produkciókból adott ízelítőt a Netflix DROP 01 eseménye.
szept. 28
10:27
Atomhatalom lesz a Microsoft? (Bitport)
Meg hamarosan az összes komolyabb felhős konkurense, ha stabil energiaellátást akar az egyre gigantikusabb adatközpontjainak.
szept. 28
11:06
Radikálisan különbözhet a korábbi részektől a Far Cry 7 (GameStar)
Izgalmas részletek szivárogtak ki a Far Cry széria következő felvonásáról, amelyek közül még csak nem is a motorcsere a legérdekesebb.
szept. 28
11:18
Nem viccelt, heteken belül lesújt a jelszómegosztókra a Disney+ (PCWorld)
A Netflix példáját követi a bajba került streamingszolgáltató.
szept. 28
12:21
Nálunk is debütált a Huawei Watch GT 4 (Android Portál)
Már Magyarországon is kapható a Huawei legújabb okosórája, a kifinomult dizájnnal, illetve innovatív egészségügyi- és fitnesz funkciókkal felszerelt HUAWEI WATCH GT 4. Az új okosóra számos technológiai újítással járul hozzá az egészségfigyeléshez: a szívverés szabályosságának mérésétől a részletes pulzus-elemzésen át a pitvarfibrilláció kockázatána
szept. 28
12:24
Ezért dobott mentőövet a Ubisoft az Activision Blizzard felvásárlásával küszködő Microsoftnak (GameStar)
Yves Guillemot elmagyarázta, hogy miért veszik meg a Call of Duty és a többi játék streamingjogait.
szept. 28
12:27
Elon Musk kirúgta az X választási biztonsági csapatát (Telex)
Pedig 2024-ben több mint hetven fontos választást tartanak majd világszerte. Musk kikapcsoltatott egy olyan funkciót is, amin keresztül a felhasználók jelenthetik a választási álhíreket.
szept. 28
12:30
Napi büntetés: 15 perces orosz rövidfilmek előzeteseként adják le a Barbie-t (GameStar)
Oroszországban hivatalosan be sem lehetne mutatni, mégis rózsaszínbe öltözött filmrajongók menetelnek a multiplexekbe, kezükben egy hazai kisfilmre szóló mozijeggyel.
szept. 28
12:33
Előrendelhető a Meta új headsetje (Bitport)
A vállalat két hét múlva kezdi kiszállítani az Quest 3 első példányait, amelynek drágább verziójához féléves Meta Quest+-tagság is jár.
szept. 28
13:00
Bemutatkozott a Meta Quest 3 headset (PCWorld)
Jobb kamerákkal, nagyobb felbontással és Xbox Cloud Gaminggel támad a Meta újdonsága.
szept. 28
13:12
Váratlanul kukázta a Sega a Total War fejlesztőinek FPS-ét, de nem csak a Hyenas munkálatai szakadtak félbe (GameStar)
A pénzügyi nehézségekkel küzdő kiadónak fájdalmas döntéseket kellett meghoznia.
szept. 28
14:06
Nem akárki veszi át a World of Warcraft irányítását (GameStar)
Alig 10 hónappal azután, hogy Chris Metzen tanácsadóként visszatért a Blizzardhoz, máris a kezébe adták az egész kócerájt.
szept. 28
14:27
Okosszemüveget, kevert valóságos headsetet és egy rakás MI-funkciót jelentett be a Meta (Telex)
A Meta Connect konferencián felsorolták a cég újításait, olyan nagyot nem szólt semmi, de az okosszemüveg állítólag végre jó felvételeket csinál, a headset pedig a virtuális mellett kevert valóságot is tud.
szept. 28
14:33
Megjavították a Browse with Binget a ChatGPT-4-ben (Bitport)
Már nem bontja le a fizetési falakat. Egyelőre csak a Plus és az Enterprise változat előfizetői kapcsolhatják be.
szept. 28
14:39
Csak akkor vegyen iPhone 15-öt, ha már ezeréves a telefonja vagy szilánkos a kijelzője (Telex)
Az iPhone 15 egy nagyon jó telefon, de már a 12-es, 13-as és 14-es is azok voltak, ezekről teljesen értelmetlen lenne váltani. Inkább gondoljon rá úgy, mint egy iPhone 14 Pro Light-ra.
szept. 28
14:42
Kiderülhetett, mit nyújt majd az iPhone SE 4 (PCWorld)
Izgalmas szivárgás bocolgatja az Apple következő jóárasított mobilját.
szept. 28
14:42
Elhunyt Michael Gambon, a Harry Potter filmek második Dumbledore-ja (GameStar)
A színész, aki 64 éves korától játszotta legismertebb szerepét, 82 éves korában halt meg.
szept. 28
15:21
Ezekre a telefonokra érkezik először a MIUI 15 (Android Portál)
Az új MIUI 15-öt a Xiaomi már egy ideje teszteli, és most a Xiaomiui portál elárulta, mely modellek kaphatják meg először a stabil változatot. A Xiaomi tervei szerint a MIUI 15-öt a Xiaomi 14-es sorozata fogja először megkapni, ezeket pedig várhatóan december elején mutatják majd be. Közvetlenül utánuk a régebbi modellekre is megérkezhet majd a
szept. 28
15:48
Nézzük meg együtt, milyen lett a Cyberpunk 2077: Phantom Liberty! (GameStar)
Ma a Cyberpunk 2077: Phantom Libertyt fogjuk kipróbálni élő adásban.
szept. 28
16:18
Egyórás videóval ünnepli Zsozeatya, hogy 10 éves lett a csatornája (GameStar)
A nemes alkalom előtt egy közel egyórás visszatekintő videóval tiszteleg.
szept. 28
16:24
A Warner Music elnöke szerint az MI hamar nyomot fog hagyni a zeneiparon (PCWorld)
A korábban a YouTube-nál tevékenykedő Robert Kyncl szerint nem lehet feltartóztatni az új technológiát.
szept. 28
16:39
Megalkották Jézus Krisztus élethű arcképét a torinói lepel alapján, természetesen a mesterséges intelligencia segítségével (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
szept. 28
16:45
Az 5G és az MI együtt oltja az erdőtüzeket (Bitport)
Egy néhány éve működő startup 5G-alapú futótűz-észlelő rendszere állítólag már több tízezer észlelésnél jár, felgyorsítva a reagálást a készülő katasztrófákra.
szept. 28
17:09
A fotós mobilok királya továbbra is a Huawei (Android Portál)
Az Apple csak a második. Bár A DXOMARK kameraminősítési rangsorát sokan nem tartják a legmegbízhatóbbnak, de a magasan rangsorolt okostelefonok a legjobbak közé tartoznak. Egyes felhasználók ez alapján választják ki új készüléküket. A legújabb iPhoneok közül a 15 Pro Max a második helyre került 154 ponttal. A csúcson még mindig a Huawei P60 Pro Ez
szept. 28
17:18
20 ezer forintot spórolhatsz, ha lecsapsz az Epic Games Store ingyen játékaira (GameStar)
Most nem az olcsóbb játékok kosarából válogatott az Epic Games.
szept. 28
17:24
20 ezer forintot spórolhatsz, ha lecsapsz az Epic Games Store ingyen játékaira (GameStar)
Most nem az olcsóbb játékok kosarából válogatott az Epic Games.
szept. 28
17:42
Praktikus újdonsággal jön ki a Logitech, amivel akár egy kerti partin is villanthatsz (PCWorld)
Ha nincs hely a lakásban egy állandó versenyülésnek, a Logitech újdonsága biztosan tetszeni fog.
szept. 28
18:12
Bam Margera már egy hónapja tiszta, újra deszkázik, mint fénykorában (GameStar)
Bam Margera karrierje meglehetősen ingoványos volt, de sokéves szenvedés után most úgy tűnik, hogy lassan rendbe rakja az életét.
szept. 28
18:57
Október végén érkezik a Raspberry Pi 5 (PhoneBazis)
A Raspberry Pi 5 október végén érkezik. A most bemutatásra került termék számos újítást tartalmaz. Az árak 60 és 80 dollár között mozognak, a kiválasztott modell függvényében. A Raspberry Pi 5 több újdonságot is tartalmaz, beleértve az új funkciókat és a saját tervezésű szilíciumot. A készülék a következő kulcsfontosságú jellemzőkkel rendelkezik: 2
szept. 28
19:18
Ha a Media Marktnál vásároltál tévét, lehet, hogy visszatérítésre vagy jogosult (PCWorld)
A Gazdasági Versenyhivatal félrevezető reklámja miatt marasztalta el az üzletláncot.
szept. 28
19:18
Tényleg kirúgták a Hófehérke remake főszereplőjét? (GameStar)
Arról kezdtek terjedni pletykák, hogy a Disney kirúgta Rachel Zeglert, az élőszereplős Hófehérke címszereplőjét.
szept. 28
20:18
Egy Steam felhasználó 15000 órát pakolt egyetlen játékba (GameStar)
Ráadásul nem is a Dota 2 vagy a CS:GO, hanem egy egyedül játszható RPG futott nála.
szept. 28
20:48
Snoop Doggból, MrBeastből és más celebekből is MI-chatbotot csinált a Meta (PCWorld)
Hamarosan igazi világsztárokkal beszélgethetsz a Facebookon és az Instagramon - vagy úgy tehetsz, mintha.

Keresés