2023. október 12. csütörtök

okt. 12
0:12
A Sony bemutatta az új Playstation 5 modelleket (Telex)
A gép kicsit vékonyabb, az ár kicsit vastagabb, egyébként minden marad a régiben.
okt. 12
4:48
Q3: Csökkentek a személyi számítógép-értékesítések (Mínuszos)
Az idei harmadik negyedévben tovább csökkentek éves szinten a személyi számítógépek eladásai globálisan a Gartner kutatócég előzetes számításai szerint; a csökkenés immár nyolc negyedéve tart. A szeptember végével zárult három hónapban 64,3 millió személyi számítógépet szállítottak ki, kilenc százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Elemzők
okt. 12
5:48
Az LG nem teljesítette minden vállalását, „durva” büntetést kapott (Mínuszos)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálat keretében megálapította, hogy az LG Electronics Magyar Kft. (LG) döntő részben – de nem teljes mértékben- javította a feltárt problémákat. A nemzeti versenyhatóság eredeti eljárása annak vizsgálatára indult, hogy az LG magyar nyelvű honlapja megfelelően tájékoztatta-e a fogyasztókat egyes mobiltelefon-k
okt. 12
6:18
Alig egy hónapja jelent meg a The Crew Motorfest, már jön is az ingyenes időszak és az akciós árazás (GameStar)
Az előzetes bemutatók egy látványos és szórakoztató versenyjátékról meséltek, de látszólag ez is kevés volt a tömeg megszólításához.
okt. 12
6:18
A gyerekek függővé tétele miatt perelik a TikTokot (PCWorld)
Egy amerikai állam felelősségre vonná a platform kínai üzemeltetőjét.
okt. 12
6:18
A Nissan új elektromos autója olyan, mintha a Csillagok Háborújából jött volna (PhoneBazis)
Ha azt gondolod, hogy az elektromos járműveknek az ökotudatos, kalandvágyó utazók számára olyannak kell lenniük, mint egy kispoligon űrhajó a kerekeken, akkor a Nissan legújabb koncepciója pont neked szól. Az autógyártó új “Hyper Adventure” modellje egy futurisztikus terepjáró, amely kielégíti a “kalandvágyó emberek változatos igényeit”, beleértve
okt. 12
6:18
A Klarna MI-vezérelt fotófunkcióval csábítja a vásárlókat (IT Business)
A Klarna svéd fizetési és vásárlási csoport egy új, mesterséges intelligencia által vezérelt vásárlási funkciót indított el, amelyet az OpenAI technológiával fejlesztettek ki, és amely lehetővé teszi, hogy az emberek a nekik tetsző termékek fotójának elkészítésével vásároljanak, amelyek aztán másodperceken belül elérhetővé válnak a vállalat mobilal
okt. 12
6:48
Végre Jada Pinkett Smith is beszélt a tavalyi Oscaron elcsattant pofonról (GameStar)
A színésznő először azt hitte, hogy meg van rendezve a jelenet.
okt. 12
6:48
Csomagautomata: Lemaradásban a Magyar Posta (Mínuszos)
A budapesti Etele Plázában helyezte üzembe ötszázadik csomagautomatáját a Magyar Posta. A hálózat bővítése folyamatos, jövőre további 150 automatát helyeznek el országszerte. A Balczó Barnabás a cég elnök-vezérigazgatója szerint a Magyar Posta a megfelelő pillanatban ismerte fel az úgynevezett házon kívüli kézbesítés fontosságát és jelentőségét. A
okt. 12
7:24
A Ubisoft rendezője nagyon szívesen belevágna egy új Rayman projektbe (GameStar)
A kiadó egyik legismertebb kabalája régóta szabadságon van, ami nyilván kérdéseket vet fel a rajongókban. Mikor érkezhet végre egy új Rayman játék?
okt. 12
7:42
ITB Today 10/11: Merénylet az MI-hozzájárulásával (IT Business)
Merénylet az MI-hozzájárulásával A 21 éves Jaswant Singh Chail az újságok címoldalára került, amikor 2021 karácsonyán betört a windsori kastélyba töltött és felhúzott számszeríjjal hadonászva. Később beismerte a rendőrségnek, hogy azért jött, hogy meggyilkolja II. Erzsébet királynőt – amit szerelme, egy chatbot, nem ellenzett. Több, mint robot Az a
okt. 12
7:48
Lejárt a felkészülési idő, ideje megfelelni a DSA-nak (Mínuszos)
Az Európai Bizottság 2023. április 25-én azonosította az online óriásplatformokat és a nagyon népszerű online keresőprogramokat, amelyeknek augusztus végéig kellett megfelelniük a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) őket terhelő új kötelezettségeinek. 2020-ban az Európai Digitális Stratégia részeként az Európai Bizottság bejelent
okt. 12
7:48
Nagyot villantott az Adobe a generatív MI-vel (IT Business)
A MAX konferencia részeként az Adobe megvillantotta néhány előremutató technológiáját, amelyek a jövőben bekerülhetnek a Creative Cloud alkalmazásokba. Az apropó lényege, hogy bemutassák, min dolgoznak a mérnökök, és ahogyan az várható volt, ismét a generatív mesterséges intelligencia lépett a színre. Most, hogy a Firefly már a Photoshop és az Illu
okt. 12
7:54
Visszavonulót fújt egy népszerűtlen változtatás ügyében a Microsoft (PCWorld)
Az ügyfelek nem fogadták jól a redmondiak OneDrive-ot illető tervét.
okt. 12
7:54
A hónap végén debütálhat a Xiaomi 14 és 14 Pro (Android Portál)
A Qualcomm idén a korábbi évekhez képest korábban mutatja be legújabb és legnagyobb zászlóshajó chipkészletét, a Snapdragon 8 Gen 3-at. Az éves hawaii eseményét 2023 október 24. és 26. között rendezik meg. Egy Kínából származó új pletyka szerint a Xiaomi mindenképpen az első telefongyártó akar lenni, aki az új chipkészletet használó új készülékeket
okt. 12
8:18
Szenzációsan rajtolt az Assassin's Creed Mirage, a Ubisoft leggyorsabban fogyó játéka ebben a generációban (GameStar)
A jelek szerint jó ötlet volt önálló játékot faragni az Assassin's Creed Valhalla DLC-jéből.
okt. 12
8:18
Ez lesz az új csodafegyver: mérőeszköz MI-modellekhez (Bitport)
Egy amerikai cég felfedezte az MI-modellek teremtette piaci rést. Olyan szolgáltatást kínál, amivel használati esetekhez lehet modellt választani.
okt. 12
9:06
Óriási bukás a Paradox új játéka, a Game Pass se mentette meg (GameStar)
A közelében sem voltak a kiadó elvárásainak a The Lamplighters League eladásai, és eközben a fejlesztőcsapatot is leépítették.
okt. 12
9:48
Musk és Zuckerberg is ultimátumot kapott az EU-tól az izraeli helyzetről terjedő álhírek miatt (PCWorld)
Odacsapott az Európai Unió az X-nek és a Meta szárnyai alá tartozó közösségi oldalaknak.
okt. 12
10:06
Hamarosan elstartol a PlayStation 5 cloud streaming (GameStar)
Az egyetlen bökkenő, hogy nem mindenki számára lesz elérhető a funkció.
okt. 12
10:24
Ők a jövő! Munkába áll a Z-generáció (IT Business)
Minden cégvezető számára az egyik legizgalmasabb kérdés: hogyan tudja szervezetébe beilleszteni a Z-generáció tagjait? És ha ez nem lenne elég kihívás, lassan érkeznek az Alfa-generáció ifjú titánjai is, akik már – kis túlzással – a kezükben okostelefonnal születtek. ◼︎ Itbusiness Club – szeptember Élénk érdeklődés mellett zajlott le az Itbusiness
okt. 12
10:36
Musk után Zuckerbergre is rádörrent az EU (Bitport)
A szabályozásért felelős biztos a Meta vezérének is azért írt, mert az online platformokon szinte háborítatlanul terjednek az álhírek és a hamisított tartalmak. Mindez az EU-ban immár nagyon komoly pénzbírsággal járhat.
okt. 12
10:48
Megrészegült a Netflix a One Piece sikerétől, újabb kultikus mangából csinál élőszereplős sorozatot (GameStar)
A Netflix bevállalta, hogy a műfaj egyik legnagyobb klasszikusát, a Yu Yu Hakushót is képernyőre vigye. Már premierdátumot is kapott az adaptáció.
okt. 12
11:12
Semmi sem volt még olyan gyors, mint a NASA napszondája (PCWorld)
Megdöntötte az emberalkotta tárgyak sebességrekordját a Parker Solar Probe.
okt. 12
11:12
Ma már többet lopnak az emberektől a kibertérben, mint a való életben (Telex)
Nagyobb az a pénzösszeg, amit online kicsalnak a lakosságból, mint amennyit fizikailag ellopnak. A bűnszervezetek átnyúlnak a határokon, és nagyon nehéz leleplezni őket – segítene, ha a kriptovalutákat jobban tudnánk nyomon követni, és ha az emberek tudatosabbak lennének az interneten.
okt. 12
11:24
28 nyelven szinkronizál az MI-alkalmazás (IT Business)
A mesterséges intelligenciával működő videószerkesztő startup, a Captions, elindította új, Lipdub nevű alkalmazását, amely 28 különböző nyelvre fordítja a klipeket. A Lipdub itthon egyelőre nem érhető el, azonban egyéb régiókban már feltűnt az App Store-ban. Számos nyelvet támogat: többek között a franciát, a hindit, a spanyolt, az olaszt, a portug
okt. 12
11:36
Garantáltan le akarod majd tölteni az Epic Games Store jövő heti ingyenes játékát (GameStar)
Kiszivárgott, hogy milyen ajándékkal kedveskedik nekünk az Epic Games Store legközelebb.
okt. 12
11:36
Jövő héten debütál az Oppo Find N3 globálisan (Android Portál)
Az Oppo augusztusban mutatta be Kínában a Find N3 Flip-et, és most itt az ideje a nemzetközi debütálásának. A vállalat október 19-re időzített egy eseményt Szingapúrban, de széria bevezetéséről beszél, ami azt jelenti, hogy a hét elején néhány kémfotón kiszúrt Find N3-at is láthatjuk majd. Az Oppo Find N3 Flip már kapható Kínában, és már
okt. 12
11:54
Több mint 20 év után javították a Firefox egy idegesítő hibáját (PCWorld)
Ahogy a mondás tartja: jobb későn, mint soha.
okt. 12
12:12
Expressz autó három darabból – de ki fogja megjavítani? (Telex)
A présöntési eljárással sokkal gyorsabban készülhetnek az új autók, de a Teslánál már bevezetett megoldásnak van egy nyilvánvaló hátránya is.
okt. 12
12:18
ITB Today 10/12: Ellepték a hackerek Budapestet. Milyen jól tették! (IT Business)
Ellepték a hackerek Budapestet. Milyen jól tették! Lezajlott a 20. Hacktivity Budapesten, a MOM Kulturális Központban. Akik nem tudtak személyesen részt venni a precízebben "#Hacktivity2023 MOST+NEXT"-nek elkeresztelt rendezvényen, online közvetítésen keresztül is követhették az eseményeket. Röviden összefoglalva: bizony, volt mit nézni. Újra itt a
okt. 12
12:36
Kiderült, hogy mikor jön a Valami Amerika sorozat, és az előzetest is megnézheted (GameStar)
Az RTL+ streamingplatformon debütál a Herendi Gábor sikerfilmjeivel közös univerzumon osztozó sorozat.
okt. 12
12:48
Character AI — közösségi tér az MI és az emberek számára (IT Business)
A Character.AI, a volt Google MI-kutatókból álló MI chatbot startup egy új funkcióval jelentkezik előfizetői számára. A chatbot-platform, amely testre szabható MI-társakat kínál egyedi személyiségekkel és eszközökkel, amelyekkel saját magadat alakíthatod, mostantól csoportos csevegési élményt kínál, ahol a felhasználók és barátaik egyszerre több MI
okt. 12
13:30
Rengetegen használják szexchatre az AI-szöveggenerátorokat (PCWorld)
A legalapvetőbb emberi ösztönök a chatbotok használati statisztikáin is nyomot hagynak.
okt. 12
13:30
Pénzben is kifejezhető az MI-csúcshatás: 15,7 ezermilliárd dollár (Bitport)
A Bank of America elemzői szerint rövid távon az Nvidia nyer nagyot, de aztán jönnek a konkurensek.
okt. 12
13:36
Még David Beckham beadásainál is jobban rácsavarodtak a magyar nézők a Netflix visszatérő sorozatára (GameStar)
A harmadik évadát taposó Lupin villámgyorsan visszalopta magát a hazai Netflix-előfizetők szívébe.
okt. 12
14:12
A World of Warcaft játékosai több mint 545 millió forinttal segítik az ukrán népet (GameStar)
A Blizzard a BlueCheck Ukraine közreműködésével már ki is osztotta a befolyt pénzt a rászorulókat támogató szervezeteknek.
okt. 12
14:18
Költségmegosztás az EU-ban: várhatunk 2025-ig? (IT Business)
A frissen kiszivárgott információk szerint nem valószínű, hogy az Európai Bizottság (EB) 2025 előtt döntést hozna a mobilszolgáltatók hálózati költségeinek megosztásáról. Márpedig sok milliárd eurónyi összegről van szó, amelyet a nagy tartalomszolgáltatók fizetnének a szolgáltatóknak. A Reuters nem nyilvános forrásokra hivatkozva azt jelentette, ho
okt. 12
14:42
Felbukkant a Geekbench-en a Galaxy S24 Ultra (Android Portál)
A Samsung várhatóan januárban dobja piacra a Galaxy S24 sorozatot, és ma a Geekbench-en megjelent az amerikai piacra szánt Ultra változat. Az SM-S928U készülék Snapdragon 8 Gen 3-mal (kódneve ananász) szerepel a listán, amely 1+3+2+2+2 CPU konfigurációval rendelkezik majd. A prím mag 3,30 GHz-en ketyeg, ami kevesebb, mint az előző generációs Snapdr
okt. 12
15:12
A civilizációnk eltörléséhez is elég erős napvihar nyomait fedezték fel, ami bármikor megismétlődhet (PCWorld)
A több ezer éve bekövetkezett esemény ma térdre kényszerítené a modern civilizációt.
okt. 12
15:12
Hamarosan szuperszámítógép fűti a Debreceni Sportuszodát (IT Business)
A KIFÜ három évvel ezelőtt indította el szuperszámítógép-fejlesztési programját, amelynek eredményeképpen januárban átadták a Komondort. Fejlesztése során fontos szempont volt, hogy a berendezés kifejezetten energiahatékony módon működjön. A világ leghatékonyabb szuperszámítógépeit rangsoroló Green500-as listán az új magyar szuperszámítógép a 21. h
okt. 12
15:18
Durván megváltozik a Rocket League (GameStar)
Az Epic Games jelentős átalakítást jelentett be, hogy a játék jobban illeszkedjen a kiadó más alkotásaihoz.
okt. 12
16:18
Teljesen érthető, hogy körökre osztott stratégia lesz az új EA Sports FC játék (GameStar)
Nem vicc: máris jön az EA Sports FC Tactical, egy spin-off, amit egészen másképp kell játszani, mint az EA Sports FC 24-et.
okt. 12
16:18
Ez a chatbot a fokozhatatlan is képes fokozni, és már sok milliárdot ér (Bitport)
Eddig csak Einstein-, Elon Musk- vagy például Joe Biden-hasonmással beszélgethettünk a character.ai-ban. Mostantól összeterelhetjük őket egy chatszobába – akár a barátainkkal is.
okt. 12
16:24
Ha a személyzetnek kéne megvédenie a repülőt, annak rossz vége lenne (Telex)
A repülésbiztonság a földön kezdődik, és a kibertérben is őrizni kell, de még húsz év, mire attól kéne tartani, hogy magát a gépet meghekkelhetik. Miért kell még 2023-ban is kipakolni a reptéren a laptopot? És miért nem mindenhol? Mikor veszi el a mesterséges intelligencia a pilóták munkáját?
okt. 12
16:36
Elérhető az Android 14 alapú Nothing OS 2.5 beta (Android Portál)
A Nothing egy jelentős frissítésen dolgozik – a legnagyobb frissítésen azóta, hogy a Nothing OS 2.0 megérkezett a Nothing Phone (2) készülékkel. Az új verzió az Android 13-as alapokról az Android 14-re vált át, és további Nothing-specifikus funkciókat vezet be, miközben a különböző UI-elemeket is átalakítja a konzisztensebb megjelenés érdekében. A
okt. 12
16:42
Már nem lehet messze a kikapcsolt androidos készülékeket is megtaláló új funkció megjelenése (PCWorld)
A jelek szerint a Google már készül a néhány hónapja beharangozott Find My Device hálózat rajtjára.
okt. 12
16:42
A hónap végén debütálhat a Xiaomi 14 és 14 Pro (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
okt. 12
16:48
Költségcsökkentést tervez az OpenAI (IT Business)
Jelentős frissítéseket tervez bevezetni az OpenAI a jövő hónapban a fejlesztők számára, hogy olcsóbbá és gyorsabbá tegye az MI-modelljein alapuló szoftveralkalmazások készítését. A ChatGPT gyártója igyekszik több vállalatot bevonzani, hogy használják a technológiáját. A frissítések között szerepel, hogy a fejlesztői eszközei memóriával egészülnek k
okt. 12
17:18
Ha jót akarsz magadnak, nem hagyod ki az Epic Games három ajándékát (GameStar)
Bizony: három játékkal szolgál most az Epic szokásos, osztogatós promóciójában.

Keresés