2023. október 24. kedd

okt. 24
4:48
Ez felháborító! A gyerekektől is lopják a személyes adataikat (Mínuszos)
A gyerekektől is lophatnak személyes adatokat a kiberbűnözők, az ESET tanulmánya szerint a csalók a gyerekek adatait sokszor ugyanazokra a célokra használják fel, mint a felnőttekét, például bankszámlákat nyitnak a nevükben pénzmosás és csalások elkövetésére. Az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítójának közlem
okt. 24
5:48
Az ICN irányító testületének tagjává választották a GVH elnökét (Mínuszos)
A Nemzetközi Versenyhálózat (ICN) idei konferenciáján bejelentették, hogy a szervezet irányító testületének tagjává választották Rigó Csaba Balázst, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökét. A 2001-ben alapított ICN célja, hogy olyan informális fórum legyen, amelynek keretében a világ versenyhatóságai megoszthatják egymással tapasztalataikat, gyako
okt. 24
6:12
Markiplier is szerepelt volna a Five Nights at Freddy's filmben, ezért nem jött össze a cameo (GameStar)
A videós sokat tett a széria népszerűségéért, végül saját projektje miatt lemaradt az adaptáció forgatásáról.
okt. 24
6:12
Tetemes mennyiségű hajtogatható telefont szeretne értékesíteni a Samsung 2024-ben (PCWorld)
Ez egy igen ambiciózus cél a nagyvállalat részéről, főleg az idei eladások tükrében.
okt. 24
6:21
Adathalászat QR-kóddal (IT Business)
A SecurityHQ elemzői a közelmúltban jelentős növekedést figyeltek meg a Business Email Compromise (BEC), a QR-kódot és a hitelesítő adatok begyűjtésére szolgáló captchákat tartalmazó adathalász támadások tekintetében. A kiberbiztonsági szakembereknek évről évre egyre több munkája akad, az informatikai bűnözés világában nincsenek üresjáratok. A feny
okt. 24
6:48
Masszív videóval adott életjelet magáról a sztárokkal telepakolt Squadron 42 (GameStar)
Nagy bejelentést tett a Star Citizent is fejlesztő Cloud Imperium Games.
okt. 24
6:48
A mesterséges intelligencia hatása a százszorszépekre műtárgypiacra (Mínuszos)
A műgyűjtés kulisszatitkairól, a mesterséges intelligencia műtárgypiaci hatásáról, ékszer- és drágakő-befektetésről és a legdrágább magyar művészek rangsoráról is szó lesz november 7-én, a V. Műtárgybefektetési Konferencián. A konferencia kiemelten foglalkozik a magán- és vállalati gyűjtemények létrehozásának és gyarapításának motivációival, a műke
okt. 24
7:24
Most kiderült, mire elég 9200 óra a Red Dead Online-ban (GameStar)
Nem csak a beleölt órák, de az elért eredmények is igen impozánsak.
okt. 24
7:48
Konferencia: Neumann után, szabadon (Mínuszos)
A jövő hónap közepén Neumann után, szabadon címmel konferenciát rendez az NJSZT és a SZTAKI. A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) és a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) közös konferenciáján az előadásokon szó lesz egyebek mellett a kvantumszámítógép és a kvantuminternet rejtelmeiről, a jövő repülőgépeiről, é
okt. 24
7:51
Tinder: segít a mama! (IT Business)
Egészen érdekes funkcióval bővül a közkedvelt Tinder párkereső: a barátaink vagy akár a szüleink is beszállhatnak leendő szívszerelmünk kiválasztásába. Egyszerre akár 15 fős "tanácsadó testület" segítheti a párválasztást – feltéve, ha oda akarjuk engedni őket a szerelmi életünkhöz
okt. 24
7:54
Kiderült, mikor mutatkoznak be a Xiaomi új csúcsragadozói (PCWorld)
Maga a gyártó harangozta be a Xiaomi 14-széria leleplezésének dátumát.
okt. 24
8:06
Na, ki fizeti Kim Dzsongun rakétáit? Hát az amerikai cégek (Bitport)
A távmunka önmagában sem veszélytelen, hát még ha a távmunkás Észak-Koreából jelentkezik be.
okt. 24
8:18
Ez a magyar fejlesztőcsapat nagyon nehéz témáról készített játékot (GameStar)
Ha nem is terápiás eszköz, a Ghostboy sokat segíthet abban, hogy megértsük a gyász folyamatát.
okt. 24
9:03
A Galaxy S24 sorozat készülékei lehetnek minden idők legokosabb AI-telefonjai (Android Portál)
A Google sokat játszott az AI funkciókkal a Pixel 8 és a Pixel 8 Pro bemutató eseményén a hónap elején, de ha egy új pletykának hinni lehet, akkor ezeknek az eszközöknek az AI okosságait hamarosan nem más fogja felülmúlni, mint a Samsung. Az egyelőre meg nem erősített pletyka szerint a koreai vállalat közelgő Galaxy S24,
okt. 24
9:18
Sokkal hamarabb jön a következő Xbox bemutató, mint gondoltuk (GameStar)
Váratlanul bejelentették a redmondiak, hogy dedikált műsort szentelnek az Xbox partnereinek.
okt. 24
9:30
Javították az Excel hiányosságát, ami miatt át kellett nevezni az emberi géneket (PCWorld)
Évekig tartott, mire a Microsoft reagált a tudósok kritikáira.
okt. 24
10:12
Biztonság az üzlet szolgálatában (Bitport)
Hatékony, de az üzleti igényeknek messzemenőkig megfelelő, kordában tartható költségű kiberbiztonságot szeretne? Szeretné, ha a beletett erőforrások nem csak kiadásként, de hozzáadott üzleti értékként jelennének meg? A cél minden korábbinál elérhetőbb közelségbe került. (x)
okt. 24
10:18
Vér nem, de könnyek még folyhatnak: új traileren a Squid Game: The Challange (GameStar)
A világ kedvenc koreai drámájának nyomán készült a Squid Game: The Challange valóságshow, ahol az életeddel nem kell ugyan játszanod, de tét attól még magas.
okt. 24
10:48
A Galaxy S24 széria nagy ereje a mesterséges intelligencia lesz majd? (PCWorld)
Nem túl meglepő, hogy a Samsung is az AI területén próbál erősíteni a következő Galaxy S generációval, és natúr erővel nyomnák le a Google Pixeljeit is.
okt. 24
10:51
Bankszakma kontra IT (IT Business)
Nyilvánvaló, hogy jól működő bank csak a pénzügyi és informatikai terület harmonikus együttműködéséből jöhet létre. Ha a közös munka nem valósul meg, akkor előbb-utóbb olyan problémákkal kell szembenézni mindkét oldalnak, ami csak erőt és energiát visz el, előrelépés nélkül. ◼︎ Egyedül nem megy A kezdetektől végigkísérte a bankszakma digitalizálódá
okt. 24
11:12
Facebookon igyekszik eladni Twitter-gyilkosnak szánt platformját a Meta (Bitport)
A vállalatcsaládon belüli promóciót nem igazán értékelték a felhasználók. Főleg, hogy egyelőre ki sem lehet kapcsolni.
okt. 24
11:21
A SpaceX nélkül Európa magára maradna (IT Business)
Miután (szinte) beláthatatlan távolságra került az Európai Űrügynökség Ariane 6 hordozórakéta-programjának első indítása, így az amerikai SpaceX-hez volt kénytelen fordulni a Galileo-rendszer műholdjainak űrbe juttatásához. Elon Musk megmenti az európai navigációt! A SpaceX megállapodást kötött az Európai Űrügynökséggel (ESA), melynek értelmében Fa
okt. 24
11:24
Nincs már messze a világvége, premierdátumot kapott az élőszereplős Fallout sorozat (GameStar)
Felfedte az Amazon, hogy mikor csatlakozik a Prime Video streamingszolgáltató katalógusához a Bethesda szerepjátékai alapján készül produkció.
okt. 24
11:33
Musk blokkolná a Twittert Európában (Android Portál)
Nemrégiben az EU tisztviselői levélben emlékeztették Elon Muskot a vállalatának az Európai Bizottság digitális szolgáltatási törvényével kapcsolatos jogi kötelezettségeire. Egy Elon Muskhoz közel álló személy azonban azt mondta, hogy Musk inkább blokkolja az X-et az egész régió számára, és inkább teszi elérhetetlenné az X alkalmazást az európaiak s
okt. 24
11:39
Egy kis Fiatban élhet tovább a benzinmotor, de a Pandából lesz olcsó elektromos verzió is (Telex)
Van miért reménykednie annak, aki nem szeretne több mint 10 millió forintot fizetni egy villanyautóért, hogy utána folyamatosan töltőoszlopokat keressen.
okt. 24
11:39
A SpaceX nélkül Európa magára maradna (IT Business)
Miután (szinte) beláthatatlan távolságra került az Európai Űrügynökség Ariane 6 hordozórakéta-programjának első indítása, így az az amerikai SpaceX-hez volt kénytelen fordulni a Galileo-rendszer műholdjainak űrbe juttatásához. Elon Musk megmenti az európai navigációt! A SpaceX megállapodást kötött az Európai Űrügynökséggel (ESA-val), melynek értelm
okt. 24
12:00
A PlayStation egykori fejese szerint a játékipar mostani trendjei nagyon aggasztóak (GameStar)
A SIE veteránja és egykori fejese, Shawn Layden borúsan látja a gaming jelenét és várható jövőjét.
okt. 24
12:00
Miért lehet baj, ha a Google-keresések alapján kapunk el egy tömeggyilkost? (PCWorld)
Fordított kulcsszavas keresést végeztek egy gyújtogatás elkövetőjének megtalálására, de az ügy komoly port kavart.
okt. 24
12:15
ITB Today 10/24: Youtube-hírközpont indul (IT Business)
Indul a YouTube-hírközpont, a "Shorts" A YouTube bevezetett egy új hírnézési szolgáltatást, amely 40 országban segíti a nézőket abban, hogy megtalálják a legfrissebb híreket a bevált forrásokból — jelentette be a vállalat. A cél, hogy a megbízható híreket könnyebben elérhetővé tegyék két új funkcióval, köztük egy figyelőoldallal és egy "rövidfilmes
okt. 24
12:45
Szaporítja a munkahelyek számát az MI (IT Business)
Az Avanade új kutatása szerint most a munkavállalók optimistábbak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, mint tavaly ilyenkor. A vállalat több mint 3000 üzleti és IT-vezető körében végzett felmérése szerint a cég közel kétharmada (64 százaléka) arra számít, hogy a mesterséges intelligencia a következő évben fenntartja vagy növeli a vállalatuk
okt. 24
12:48
Ingyen játszhatod a Fallout 76-ot, és rettenetesen olcsón veheted meg az egész sorozatot (GameStar)
Még a Fallout Sheltert is bevonta a Bethesda a Fallout-nap megünneplésébe.
okt. 24
13:24
Nem megy a párkeresés? A Tinderen már segítséget is kérhetsz (PCWorld)
Közösségi élményt csinál a párkeresésből a randiapp legújabb frissítése.
okt. 24
13:33
Azt akarom, hogy a jövő úgy nézzen ki, mint a jövő! (Telex)
Elon Musk gyakran idézte autista fia, Saxon mondatát, így született meg a Cybertruck nevű autó meglehetősen unortodox terve is. Pedig a kollégái szerint, ami túlságosan futurisztikus, azt nem lehet eladni. Részlet a magyar nyelven október 31-én megjelenő Musk-életrajzból.
okt. 24
14:06
Nemsokára ARM-alapú Nvidia CPU-val is rendehetünk windowsos laptopot? (Bitport)
Az Nvidia a Microsoft támogatásával rúghatja rá a PC-piac ajtaját az Intelre – számolt be róla meg nem erősített értesüléseire hivatkozva a Reuters.
okt. 24
14:12
Mennyire lett jó soulslike az új Lords of the Fallen? (GameStar)
Videóban mesélünk arról a Lords of the Fallenről, ami simán lehetne a következő Dark Souls is.
okt. 24
14:21
Újabb érdekességek láttak napvilágot a OnePlus 12-ről (Android Portál)
A OnePlus 12 hamarosan érkezik – attól függően, hogy melyik pletykának hiszünk, vagy decemberben vagy januárban fogják bejelenteni (bár nem világos, hogy csak egy globális bejelentés lesz-e, vagy kezdetben külön bejelentés Kínának, mint tavaly). Úgy néz ki, hogy a OnePlus 12 orvosolni fogja elődje összes hiányosságát, az általában nagyon megbízható
okt. 24
14:45
A boomerek biztonságtudatosabbak, mint a GenZ (IT Business)
A boomereket gyakran szidják a világ erőforrásainak felhalmozásáért, azonban a kibervédelemben is dominálnak utódaik felett — derült ki a Yubico, egy svéd hitelesítési eszközöket gyártó cég új felméréséből. A vállalat 2000 felhasználót kérdezett meg az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban arról, hogyan viszonyulnak az online fiókok védel
okt. 24
14:48
Kiábrándító frissítést kapott a Xiaomi mini PC-je (PCWorld)
Nem sokban módosítja a korábbi receptet a Xiaomi Mini Host 2023.
okt. 24
15:06
Megkértük a mesterséges intelligenciát, hogy képzelje el az új God of War játékot - ez lett belőle (GameStar)
Nagyon sokan örülnének egy egyiptomi God of Warnak, a DALL-E pedig most elképzelte, milyen lehetne egy ilyen játék.
okt. 24
15:39
Jövő héten érkezhet a stabil One UI 6 (Android Portál)
A Samsung már egy jó ideje elindította a béta programot az Android 14 alapú One UI 6-hoz, és mostani hírek szerint a jövő héten végre kiadja az új felület stabil verzióját. A Samsung Members közösség egyik moderátora elmondta, hogy ez az utolsó hét a One UI 6 béta program számára, és nem lesz több béta
okt. 24
16:00
666 tehén lemészárlása után áttörés történt a Diablo IV titkának felfedésében (GameStar)
Ki hitte volna, hogy mégis csak van Cow Level? Már nemcsak pletykák és elképzelések vannak, hanem tényleges eredmények is.
okt. 24
16:24
Ezúttal a Wikipediába szállt bele Elon Musk (PCWorld)
A milliárdos szerint érdemes lenne jobban szétnézni a Wikipedia pénzügyei körül.
okt. 24
16:42
A Galaxy S24 sorozat készülékei lehetnek minden idők legokosabb AI-telefonjai (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
okt. 24
16:51
Excel-problémát javított a Microsoft – 3 év elteltével (IT Business)
Az Excel új beállítása lehetővé teszi a felhasználók számára az automatikus adatátalakítási funkció vezérlését, amely korábban arra kényszerítette a tudósokat, hogy átdolgozzák az emberi géneket ábrázoló szimbólumokat. 2020-ban a tudósok úgy döntöttek, hogy inkább átdolgozzák a gének jelölésére használt alfanumerikus szimbólumokat, minthogy megprób
okt. 24
16:54
Kiderült, hogy miről is szól majd az új többjátékos Far Cry epizód (GameStar)
Két nagy Far Cry projekten is dolgozik a Ubisoft. Ma egy meglepően részletes beszámoló érkezett a többszereplős darabról.
okt. 24
17:00
Úgy fest, hogy könnyebben elkényelmesedik, aki robotokkal dolgozik csapatban (Bitport)
Egy nemrég közzétett kutatás szerint ez veszélyes is lehet, ha olyasvalakiről van szó, akinek például a biztonsági ellenőrzés lenne a feladata a gyártási folyamatok során.
okt. 24
17:36
A PlayStation egyik stúdióját is elérte a leépítési hullám (GameStar)
A kreatív játékokat készítő csapat mintegy negyede került elbocsátásra.
okt. 24
18:03
16GB RAM-al tűnt fel a Geekbenchen a Xiaomi 14 (Android Portál)
A Xiaomi 14 és 14 Pro még ezen a héten bemutatkozik, a telefonok pedig már megjelentek a Geekbench-en is. Mind a vanilla, mind a Pro változat legalább az egyik változatban 16 GB RAM-mal rendelkezik majd, és alapból Android 14 operációs rendszerrel érkezik, amely az új HyperOS alapja lesz. A Xiaomi 14 a Geekbench 5, míg
okt. 24
18:21
Nvidia és AMD együttműködés (IT Business)
A hírek szerint az Nvidia és az AMD is ARM-alapú CPU-k bevezetését tervezi Windows-alapú PC-khez, ami a Microsoft Windows on ARM munkájának jelentős bővítése lehet. Az ARM processzorok a központi feldolgozóegységek (CPU-k) családja, amelyek a RISC- (reduced instruction set computer) architektúrán alapulnak. (Maga az "ARM" név is az "advanced RISC m
okt. 24
18:36
Durván elcsúsztatták a Mission: Impossible jövőre tervezett folytatását (GameStar)
Az idei etap bukása és a jelenleg is zajló SAG-Aftra sztrájk is közrejátszhatott a halasztásban.

Keresés