Lebbencslevest kellett volna felszolgálnia, de kiderült, nem is tudta, hogy mi az. Az ételt ráadásul ott felejtette a főzőlapon, így levesre nem nagyon hasonlított.
Kulcsár Edina és G.w.M. mindent elsöprő szerelmének gyümölcse a két hete született Varga Amara, kinek apró-pici talpacskáit egy Instagram-posztban osztották meg. A magyar sztárpár sok mindenen ment keresztül az elmúlt egy évben, de az egykori szépségkirálynő szerint ahogyan mindenért, úgy a boldogságért is meg kell dolgozni.
Csocsesz és Angéla mindent közösen csinálnak, együtt kezdtek bele az életmódváltásba is, nyárra ugyanis szeretnének formába kerülni. A mulatóssztár már többször próbált fogyókúrázni, ám úgy érzi, most találta meg azt a módszert, ami hosszú távon is eredményes lesz.
Egy, a Földnél négyszer nagyobb napfoltot figyeltek meg a csillagászok, ami bolygónk felé néz. Ha napkitörés lesz belőle, azt a Földön is érzékeljük majd – hívta fel a figyelmet Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója.
A Szövetségi Nyomozó Iroda, más néven az FBI egy 40 évvel ezelőtti merényletről rántotta le a leplet a napokban. A megosztott akták információi szerint 1983-ban egy férfi azt tervezte, hogy az amerikai San Francisco városában megöli Erzsébet királynőt.
Tóth Andi ismételten megmutatta, hogy mekkorát tud ütni. Egy ideje már szenvedélye a boxolás és az Instagramra posztolt videó alapján jól látható, hogy egy igazi őstehetség veszett el benne.
Megérkezett a nyár - minden tekintetben. Beköszöntött a jó idő, június küszöbén állunk, és most már nem csak tervezgetjük a nyári ruhatárat, hanem a tettek mezejére kell lépnünk. Szerencsére az új kollekciók csak úgy hemzsegnek a csinos nyári ruháktól, a választék most szinte elsöprő, idén minden eddiginél nagyobb a kínálat a trendekből. Hosszas sz
A Marilyn-kultusz még 60 évvel a halála után is él, pedig a színésznő idejében számtalan más, ragyogó csillag is látható volt Hollywood egén. Róluk azonban valamiért nem esik olyan sok szó. Méltatlanul, hiszen nem csak szépek és tehetségesek voltak, de mindannyian maradandó nyomot hagytak alkotásaikkal, életükkel az utókornak. Lássuk csak, kik volt
A mesterséges intelligencia nem képes visszahozni a halott szeretteinket, arra viszont már most képes, hogy szimulálja a beszélgetést egy elvesztett szerettünkkel, és segítse a gyász folyamatát. A fejlesztés azonban több etikai és pszichológiai kérdést is felvet.
Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni.
A filmekből sosem elég, főként, ha nagyon kimerültek vagyunk, és másra sem vágyunk, mint arra, hogy feltöltsük valahogy a lelkünket. Remek eszköz erre egy reményt és vidámságot sugárzó film, amitől úgy érezzük: sosem késő megnyomni a reset gombot.
Syrah, vagy shiraz, az előbbi név inkább Európában, utóbbi az Újvilágban használatos. Ilyen borral még nem találkoztunk a mi borajánlónkban, mert talán kevésbé ismert, mint a bordói szentháromság (cabsauv, cabfranc és merlot), vagy a magyarosnak tartott kék fajták (a kékfrankos és a kadarka), noha eszméletlen jó borokat készítenek már nálunk is ebb
A most 45 éves Sarah Magdalena Biasini a legendás Romy Schneider egyetlen élő gyermeke, akinek ugyanúgy kijutott a fájdalmakból, mint néhai édesanyjának.
Vass Éva és Gábor Miklós szerelme legendás volt. A férfi 1998 júliusában bekövetkezett haláláig éltek boldogságban, a színésznőt pedig teljesen leterítette a gyász, miután elvesztette őt.
A posztban kiemelték, hogy Suhajda Szilárdnak reális célja volt pótlólagos oxigén használata és magashegyi teherhordók támogatása nélkül elérni Földünk legmagasabb pontját.
A bor meglepően sokoldalú. Talán nem is gondolná, de az iváson kívül számos egyéb területén is nagyszerűen alkalmazható, legyen szó akár kertészkedésről, akár takarításról, a bor hihetetlenül nagy segítség.