Sokan nem is sejtik, de a királyné és a hercegnő között hosszú ideje feszült már a viszony, méghozzá egy férfi miatt, aki egykor mindkettőjük szívéhez igencsak közel állt.
A színművész még júliusban esett át egy szívműtéten, később viszont bakteriális fertőzés támadta meg a szervezetét, így jelenleg is kórházi kezelésre szorul.
A GM diétát a General Motors cég fejlesztette ki az Amerikai Élelmiszerügyi Hatóság, valamint a John Hopkins Egyetem szakembereinek közreműködésével. A módszer rendkívül hatásos, cserébe viszont szigorú szabályokat kell követnünk, ezáltal egy hét alatt akár 6,8 kilót is leadhatunk – írja a healthline.com. Nézzük, hogyan működik!
Művészi munkájában szabadnak tartja magát Gáspár Sándor Kossuth-díjas színművész, aki jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja. Úgy érzi, nem kell attól félnie, hogy a megnyilvánulásai miatt nem lesz munkája, ám, mint mondja, ő inkább szemlélődő típus.
Egy magyar családapa, Kézi Tibor szerint közel félmillió forinttal tartozik nekik a Wizz Air légitársaság, miután tavaly júliusban nem szállt fel a gépük.
Oszter Sándor halálával lánya, Oszter Alexandra nyakába szakadt az a hatalmas birtok, amely erdőtől a szántóföldig mindent magában foglal Diósjenőn. A színésznő mindent megtesz, hogy édesapja munkáját méltó módon őrizze meg az utókornak.
A Wehrmacht-katonák, akik 1945 elején ládákat rakodtak vonatra Breslauban (Wrocław), nem tudhatták, hogy a tárolók elképesztő értéket tartalmaznak. Amikor a vagonok megteltek, a vonat 80 kilométeres sebességgel elfüstölt délnyugatra, a Bagoly-hegység irányába, ahol eltűnt egy kiterjedt föld alatti alagút és bunkerrendszerben, amelyet a nácik vájtak
Tojásrántottát még az is tud készíteni, aki soha életében nem főzött semmit. Ez persze annak köszönhető, hogy a receptje roppant egyszerű. Első ránézésre…
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője, Iványi Gábor igencsak éles kritikát fogalmazott meg Mészáros Lőrincék luxushajókázásával kapcsolatban.
Feküdtél már éjszaka forgolódva az ágyadban, arra gondolva, hogy megtudnál-e verni egy csimpánzt? Nos, többé nem kell ezen filózni, ugyanis ez a vita eldőlt.
Lakatos Márk szerint a 21 éves énekesnő pont a testképpel, a szépségideállal kapcsolatos gondolataival tudott ikonná válni a Z-generáció számára, akik már nem a szüleik sztereotíp nemi szerepeiben gondolkodnak.
Az egykor szexisége miatt ismertté vált színésznő, Audrey Landers rengeteget változott a sorozat óta, de az biztos, hogy külsejének hála ma is letagadhatna jó pár évet a korából.
Az egykori modell, Marjai Judit az utóbbi időben kidobásra szánt tárgyakból tervez és készít extravagáns karórákat, amelyekből már több százat legyártott. Elmondása szerint mindegyik darab egyedi és utánozhatatlan.
70 esztendős lett Szűcs Judith, ám az egykori diszkókirálynőt nem zavarja az idő múlása, elégedett azzal, ami mögötte van. Egyedül a nagymamai szerep az, ami kimaradt az életéből, ám úgy gondolja, ezt nem szabad erőltetni.