Rúzsa Magdi a fővárosban egyetlen szabadtéri színpadra lép fel idén nyáron. A legnagyobb rajongók a Budapest Parkban hallgathatják meg a közönségkedvenc slágereket és a legikonikusabb dalokat, augusztus 12-én, szombaton. Fergeteges estének ígérkezik!
Idén negyedik alkalommal, augusztus 24-27 között szervezik meg az EcoPunk Fesztivált Jákotpusztán, ami az egyre fenyegető klímaválságra reagálva új perspektívával akarja közelebb hozni a témát a közönséghez. A fesztivál alapítója, Kozma Gergő annak a híve, hogy ne felülről várjuk a megoldást, hanem nyitott és inspiráló beszélgetésekkel, a természet
Elvis Presley csupán 42 éves volt, amikor eszméletlenül találtak rá otthona fürdőszobájában 1977. augusztus 16-án, hirtelen bekövetkezett halála pedig azóta is rengeteg kérdést vet fel az emberekben. Sőt, vannak olyanok, akik a mai napig nem hiszik el, hogy a Király meghalt.
Katalin hercegné és Vilmos herceg fotóin gyakran ismétlődik ugyanaz a minta: Sarolta hercegnő általában édesanyja felé közeledik inkább, míg bátyja, György herceg a trónörökös kezét szorongatja – s mint az nemrég kiderült, nem véletlenül.
A 75 esztendős énekesnő egy friss interjúban vallott arról, hogyan éli meg az öregedést, néhai nagy pályatársai elvesztését, sőt arra is kitért, milyen érzések kavarogtak benne, amikor húsz évvel ezelőtt daganatos betegség támadta meg a szervezetét.
Megan Fox kedden bejelentette, november hetedikén debütál első verses kötete. A Pretty Boys Are Poisonous című mű könyvben elsősorban a férfiak kaptak főszerepet.
Igaz, ami igaz, a nyolcvanas évek leghíresebb szappanoperája nem adott igazi lendületet Pitt karrierjének, az ifjú titánt csak 1991-ben, a Thelma és Louise című mozi után kezdte felfedezni Hollywood, de talán az Oscar-díjas világsztár sem szégyelli, hogy annak idején vendégszereplőként fordult meg a Dallasban.
Talán olvasóink egy része még meg sem született, amikor már javában buliztak a Szigeten a fiatalok. Akkor még persze nagyon sok minden más volt, de akik akkor ott voltak, élőben is megtapasztalhatták, hogyan született meg a Sziget, ami ma már Európa egyik legmenőbb fesztiválja.
A Polip című bűnügyi sorozat első évada 1984-ben debütált, és a lenyűgözően csavaros, egyúttal szívszorítóan drámai széria hamar nemzetközi sztárrá emelte Placidót. A színésznek azonban - úgy tűnik - nem volt elég a legendás produkció révén szerzett hírnév, és később a kamera túloldalán is kipróbálta magát.
Az asztrológia kiváló önismereti tudomány, ugyanis meg lehet belőle fejteni, hogy milyen alapvető energiamintázatokkal születtünk, és így könnyebben felismerhetjük saját értékeinket, feladatainkat és képesek leszünk általa megteremteni azokat az ismereteket, amikre alapozni tudunk életünk folyamán.
Sok év telt el Diana tragikus autóbalesete óta, ám még mindig felbukkannak olyan meghökkentő dolgok halálával kapcsolatban, amelyek lázban tartják az embereket – például az, hogy a hercegné kivel beszélt utoljára a végzetes tragédia előtt.
Egyszerűen imádjuk a nyarat, és minden évben azt kívánjuk, bárcsak sosem érnének véget a forró nyári éjszakák. Ráadásul olykor történnek olyan dolgok is, amiket sosem akarnánk elfelejteni.
A csehországi Brünn furcsa hely kulturális szempontból. Akárhova lép be az ember, szinte mindenhol szembe találja magát egy csontvázzal a bizarr élményekre vágyó turista.
Fogyás, zsírégetés, izomépítés, energetizálás, ízületvédelem, vitaminfeltöltés, fejlődés, regeneráció – mind-mind fontosak a sportolók, de az egészséges életmód rajongóinak életében is.
Katasztrofálisan indult Majkáék régóta tervezett földközi-tengeri hajóútja. A reptéren elkeveredett az ózdi rapper bőröndje, ő pedig úgy érzi, átok ül rajta, mert ez már nem az első eset, hogy hasonló helyzetbe keveredik.
Ahogy azt a Blikk is megírta, Krausz Gábor szerda délután jelentette be a Facebook-oldalán, hogy hat, együtt töltött év után válik a feleségétől, Tóth Gabitól. Pár órával a sokkoló bejelentés után már nem követik egymást a közösségi médiában.
Sokkolta egykori kollégáit és barátait Kulka János kijelentése, miszerint teljesen magára maradt. Az egykoron nagy társasági életet folytató jó kedélyű, nyitott színész a 2016-os sztrókja óta visszahúzódóbb lett, nem sok helyre jár el, ráadásul – állítása szerint – a barátai is lemorzsolódtak mellőle.
A Drága örökösök egykori sztárja, Molnár Gusztáv 265 nap után döntött úgy, hogy elhagyja az elvonót, ahova súlyos alkoholproblémái miatt vonult be. A színész és volt felesége, Fazekas Vivien házassága Gusztáv kezelése alatt ért véget.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.