2023. augusztus 10. csütörtök

aug. 10
6:00
Kulka János: elfáradtam, a barátaim elfelejtettek engem (Infostart)
A színművész 2016-ban súlyos stroke-ot kapott, azóta úgy érzi, a mindennapjai üresek és durva a világ.
aug. 10
6:06
Pánik a minisztériumban: korrupt dolgozókra csaptak le a rendőrök (AC News)
Két minisztériumban összesen 52, botrányos korrupcióval gyanúsított alkalmazottra csapott le a magyar rendőrség.
aug. 10
6:18
Remegni kezdett és sokkot kapott a híres magyar halottlátó (BorsOnline)
Ki gondolná, hogy neki is inába szállhat a bátorsága?
aug. 10
6:24
MC Hawer: Ha holnap meghalnék, elégedett lennék az életemmel (Ripost)
Minden helyzetből fel lehet állni, csak akarni kell.
aug. 10
6:24
Dobd ki az autóban maradt vizespalackot: semmiképp ne igyál már belőle (Life)
Ha nyáron útra kelünk, természetes, hogy több palack vizet is magunkkal viszünk. Előfordul, hogy kibontjuk, iszunk belőle, aztán kiszállunk a kocsiból, a víz pedig ott marad, méghozzá napokra. Nos, ez esetben a bontott palacból már ne igyál, beteg lehetsz tőle.
aug. 10
6:24
Molnár Nini bevállalta: melltartó nélkül fotózkodott, mindenkit lenyűgözött a csinos táskatervező (Promotions)
Molnár Nini fantasztikusan néz ki ezen a vadító képen.
aug. 10
6:36
Tragédiával indult a csütörtök, akár tömegszerencsétlenség is történhetett volna (BorsOnline)
Nem sokkal éjfél után történt a baleset.
aug. 10
6:48
Visszatér a nyár: ezen a napon robban be újra a kánikula (BorsOnline)
Ekkor lesz a legdurvább az idő.
aug. 10
6:54
Kvíz: már 6 jó válasszal az okosak közé tartozhatsz, képes vagy rá? (Promotions)
Mindössze 10 kérdés, de vajon mennyire tudsz jól válaszolni?
aug. 10
7:03
Volt felesége üzent az elvonót elhagyó Molnár Gusztávnak: "Drukkolok, hogy találja meg önmagát" (Blikk)
A Drága örökösök egykori sztárja, Molnár Gusztáv 265 nap után döntött úgy, hogy elhagyja az elvonót, ahova súlyos alkoholproblémái miatt vonult be. A színész és volt felesége, Fazekas Vivien házassága Gusztáv kezelése alatt ért véget.
aug. 10
7:18
Sajnálják a Széchenyi-leszármazottak, hogy nem használhatja mindenki a Lánchidat (Ripost)
Az átadott Lánchidat az autósok továbbra sem használhatják.
aug. 10
7:18
Vége a kebelbarátságnak? Cini durván visszaszólt Cicciolinának (BorsOnline)
Cicciolina érzéketlen kijelentéssel szólt be Zalatnay Saroltának. Cini állítása szerint nem sértődött meg, de egy kicsit ő is visszaszúrt.
aug. 10
7:21
Csepregi Éva: "Tóth Gabinak minden jól áll" (Blikk)
Csepregi Éva szerint neki nem áll jól minden, ellentétben például Tóth Gabival.
aug. 10
7:24
Napi horoszkóp: A Bikára szerencsés találkozás, a Vízöntőre fantasztikus ajánlat vár - augusztus 10. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
aug. 10
7:24
Rohantak a rendőrök Erzsébetvárosba, a Klauzál téren hevert egy holttest (BorsOnline)
Nem sokkal éjfél után érkezett a bejelentés.
aug. 10
7:24
Napi horoszkóp 2023. augusztus 10.: a Szűz régi vágya teljesülhet, a Rák döntés elé kerül (Life)
Jó nap lesz a csütörtök, és sokunk számára új kezdeteket és szerencsés hatásokat hoz.
aug. 10
7:24
Gyilkosság hajnalban: brutálisan megöltek egy férfit Budapesten (AC News)
Rendőröket, mentőket riasztottak egy férfihez ma hajnalban a Klauzál térre, akit már nem tudtak megmenteni.
aug. 10
7:30
Meglepő fordulat a hazai televíziózásban, ez meg hogy történhetett meg? (Promotions)
A Celebrandi továbbra is bukás, de a Szerencsekerék mellett akadt egy másik sikerműsor is.
aug. 10
8:00
Erre senki nem számított: kiszámíthatatlanná válik az időjárás a következő napokban (Promotions)
A változékony időjárás már az egészséges szervezetet is megviselheti.
aug. 10
8:24
Kiderült, mi okozta Körtvélyessy Zsolt bakteriális fertőzését (Ripost)
Nem hagyhatja el még jó ideig a kórházat.
aug. 10
8:24
Vigyázz: ha ezt teszed, jobban vonzod a szúnyogokat (Glamour)
Amilyen felüdítő érzés tud lenni a nyáron a vízparton időzni vagy a szabadban grillezni, annyira bosszantó, amikor hirtelen feltűnnek a szúnyogok, és elkezdenek csipkedni. Persze dönthetünk úgy, hogy már eleve szúnyogriasztó sprayvel készülünk, azonban eleve érdemes figyelnünk, hogy mi az, ami jobban vonzza a szúnyogokat. A kutatások szerint pedig
aug. 10
8:24
A rozmaring ereje - Természetes hatóanyag a haj egészségéért (Life)
Mi jut eszedbe a rozmaringról? Egy fűszernövény, ami remekül illik például a grillhúsokhoz? És azt tudtad, hogy nem csupán a gasztronómiában, de bizony a hajápolásban is nagy segítségünkre lehetnek ezek az aromás ágacskák? Főleg, ha hullik a hajunk!
aug. 10
8:30
Figyelmeztetést adott ki a SPAR: semmiképpen se edd meg ezt a terméket, különben nagy baj lesz (Promotions)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) azonnal jelezte, hogy gond van a termékkel.
aug. 10
8:36
Utolsó reménysugár volt az Ozora fesztivál, amin végzett magával a fiatal nő (BorsOnline)
A fiatal sajnos jó ideje küzdött a depresszióval.
aug. 10
8:39
Orosz Barbara: "Fülembe jutott, hogy az egész házasságunk kamu" (Blikk)
Orosz Barbara igazi álomesküvőt tudhat a magáénak, amiből egy nem is volt elég: francia szerelmével rögtön hármat is szerveztek, amiből kettőn már túl is vannak. A házasságkötés olyan mesebelire sikeredett, hogy sokan azzal támadják a tévést, csupán megrendezett jeleneteket láttunk, nem valódi házasságot. Orosz Barbara elmondta, mit gondol az irigy
aug. 10
8:48
Nincs visszaút: Végleg elbúcsúzott az Operettszínház sztárja (Metropol)
Gömöri András Máté rengeteget köszönhet az Operettszínháznak, ám most egy új fejezet kezdődik az életében.
aug. 10
8:54
Óriási a háborgás: megszűnik a Messenger népszerű funkciója, napjaink vannak hátra (BorsOnline)
Sokan szerették azt a Messenger-funkciót, aminek szeptember végétől végleg búcsút kell intenünk.
aug. 10
9:00
"Sokkot kaptunk, amikor megláttuk" – kerítés tövében találták meg a holttestet a Klauzál téren (BorsOnline)
A helyiek rettegnek, hogy egy gyilkos járkál szabadlábon.
aug. 10
9:00
Felfoghatatlanul ősi dolgot találtak a Himalájában – sok kérdésre megadhatja a választ (Promotions)
600 millió éves az időkapszula, ami tulajdonképpen az ősi óceánból származik.
aug. 10
9:03
Abaházi Csaba: "Jól keresek, viszont a baj, hogy egy fillér megtakarított pénzünk sincs" (Blikk)
Annak idején énekesként került a Danubius rádióhoz, ott ismerte meg jövendőbelijét. Ennek már 26 éve, ám az egyik legnépszerűbb hazai rádiósunk, Abaházi Csaba mindeddig nem beszélt a magánéletéről. Most azonban megtört a jég.
aug. 10
9:06
Váratlanul elhunyt a 15 éves influenszer és bátyja: a család sokkos állapotban van (Life)
Elhunyt a világhírű tinisztár, Claire Hope, akit a nagyközönség Lil Tayként ismert. A 15 éves rapper-influenszernek a bátyja is meghalt, a család nem kommentálta a kettős tragédiát, így annak okát sem közölték.
aug. 10
9:18
Lecsapott a vihar Sümegre: Pintér Tenya és a lovai is veszélybe kerültek (BorsOnline)
A Nemzeti Lovas Színház művészei mindent megtettek, de nem tudták folytatni az előadást.
aug. 10
9:24
Ezeket az ételeket mindenképp fogyaszd a terhességed alatt (Glamour)
A kiegyensúlyozott, egészséges életmód része, hogy elegendő vitaminnal és ásványi anyaggal látod el a szervezetedet. Tudd meg, melyekre van fokozottan szükséged a várandósság alatt!
aug. 10
9:30
Végzetes átverésre hívja fel a figyelmet a rendőrség – minden pénz eltűnhet a bankszámládról (Promotions)
Figyelmeztetést adott ki a rendőrség, rafinált csalók jelentek meg, akik meg akarják csapolni a bankkártyádat.
aug. 10
9:36
Sokkoló: öngyilkos lett a magyar milliárdos, az ő holttestét találták meg a Dunában (Pénzcentrum)
Milliárdos galériatulajdonos holttestét találták meg Budapesten, állítólag a Margit hídról ugrott a Dunába. A férfi a celebvilágban is ismert volt, ismerősei megdöbbentek a tragédián.
aug. 10
9:36
Jó hír az autósoknak: végre csökken a benzin ára (BorsOnline)
A gázolajjal már más a helyzet.
aug. 10
9:48
Így romantikázott Törökországban feleségével a TV2 sztárja (Metropol)
Betartotta egymásnak tett ígéretét a TV2 sztárja és párja.
aug. 10
9:54
Nem hiszed el, mennyi pénzt dobott ki egy papucsért ByeAlex (Ripost)
ByeAlexről köztudott, hogy nem sajnál akár több százezer forintot is kiadni egy-egy dizájner holmiért.
aug. 10
9:54
Az asztrológus szerint ez a legkevésbé intelligens csillagjegy (Life)
A So Syncd személyiségtípusú társkereső alkalmazás asztrológusa, Louella Alderson megosztotta, hogy szerinte melyik a legkevésbé intelligens csillagjegy.
aug. 10
10:00
Lékai-Kiss Ramóna most igazán nedves lett, megmutatta követőinek milyen jól áll neki a fekete bikini (Promotions)
Ettől a posztjától össze kell majd kanalazni a férfiakat a padlóról.
aug. 10
10:18
MC Hawer: Bár voltak nehéz, küzdelmes, gyötrelmes időszakok is, boldog vagyok (BorsOnline)
Mc Hawer sok-sok év után újra "tollat ragadott".
aug. 10
10:18
Morbid díjátadón karórával alázták Tent, a kar nélküli biciklist (AC News)
Ízléstelen díjátadón porig alázták Ricardo Tent, a harmadik világbajnoki címét szerző kerékpárost.
aug. 10
10:24
Bátran hagyd csillogni az ezüst hajszálakat! Minden, amit az ősz haj új festési technikájáról tudnod kell (Glamour)
Az ősz haj lehet átok vagy áldás, de végre mi dönthetjük el, láttatni szeretnénk vagy elrejteni. Ez az ősz hajfestési technika bizony minden őszülő hajúnak megoldás lehet, ha eddig nem tudtad, mit kérj a fodrászodtól.
aug. 10
10:24
Paródiaként születtek meg, világsikerré váltak a mókás csatornalakók - 15 érdekesség a Tini nindzsa teknőcökről (Life)
Augusztus 10-én kerül a hazai mozikba a Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz, amiben a közkedvelt szuperhősök, Michelangelo, Raffaello, Leonardo és Donatello friss formában, sztárok sorának közreműködésével írják újra a csapat történetét. Összegyűjtöttük, mi minden tudható a teknőcökről és az új filmről.
aug. 10
10:30
Tóth Gabi és Krausz Gábor válása embertelenül botrányos lesz, ezt nem tudják elkerülni (Promotions)
Rengeteg gond áll Tóth Gabi és Krausz Gábor előtt, ha külön akarnak válni.
aug. 10
10:48
Alig lehet ráismerni az Agymenők sztárjára, így néz ki most Kaley Cuoco (Promotions)
Kaliforniában készültek friss lesifotók Kaley Cuoco-ról.
aug. 10
10:48
Az Fbi agyonlőtt egy férfit, aki Bident otthonról fenyegette (AC News)
Az amerikai szövetségi rendőrség, az FBI egy házkutatás során lőtte agyon Utahban.
aug. 10
10:54
Döntés született Harry herceg titulusáról: itt közölték a fontos változást (Ripost)
Most már hivatalos, a honlapon is bejelentették.
aug. 10
11:12
Mindenki elköveti ezt a hibát a WC-n, pedig teljesen egyértelmű (Promotions)
Igaz lehet a mondás, hogy már oda is magunkkal hurcoljuk a készülékeket, ahová a király is gyalog jár.
aug. 10
11:18
Kulcsár Edina a szülés után újra tetováltatott (BorsOnline)
A celeb ismét tetováltatott magára.

Keresés