Egy jellemzően szőnyegmintás pitonokban élősködő fonálférget távolítottak el egy ausztrál nő agyából egy műtét során tavaly januárban; ez volt az első ilyen eset a világon - közölték ausztrál kutatók.
A színész 2020-ban veszítette el imádott feleségét, Egerszegi Juditot, a közelmúltban azonban kiderült róla, hog ismét rátalált a szerelem. Körtvélyessy megözvegyült sógornőjében lelt új társra.
A színész 2020-ban veszítette el imádott feleségét, Egerszegi Juditot, a közelmúltban azonban kiderült róla, hog ismét rátalált a szerelem. Körtvélyessy megözvegyült sógornőjében lelt új társra.
Ingrid Bergman a világ egyik legszebb színésznője és a filmtörténet egyik legnagyobb csillaga volt, aki európai színésznőből vált hollywoodi ikonná. A Casablanca sztárja az egész életét a szakmájának szentelte, no meg a mindent elsöprő szerelmeknek, melyeknek férjes asszonyként sem tudott nemet mondani.
A W Budapest augusztus végén a divatot ünnepli: Nanushka-kollaborációval és a Faces of Budapest nyitóeseményével helyezi főszerepbe a lokális kulturális értékeket.
Két héttel ezelőtt kapott kétoldali szívinfarktust Benyó Miklós, azaz Tekknő Miki. Életmentő műtétje után lábadozik, fellépni azonban még jó ideig nem járhat. Zenésztársa, MC Hawer beszélt az állapotáról, és arról, hogy habár egyedül is koncertezik tovább, sok esetben lemondják a fellépéseket.
Kórházba került Elton John, miután vasárnap elesett a nizzai villájában. Az énekes a monacói Princess Grace kórház ortopédiai osztályára került, ezt követően biztonsági okokból bent töltötte az éjszakát.
Clare Waight Keller teljesen új megvilágításba helyezte Meghan Markle időtlen menyasszonyi ruháját, soha nem hallott részleteket árult el a csodálatos Givenchy-kreációról, amiért 2018-ban a fél világ odáig volt.
Úgy hírlik, a színfalak mögött afféle béketalálkozót tervez Iii. Károly brit király és kisebbik fia, a jelenleg Kaliforniában élő Harry herceg. Az idős uralkodó azonban csak egy fontos feltétel teljesülése esetén fogadná vissza a szívébe kisebbik gyermekét.
A Rzeszów vízellátó rendszeréből származó kilenc vizsgált minta közül négy igazolta a legionella-baktériumok jelenlétét. A szennyeződés forrása eddig nem tisztázott.
Brady Cooper és Irina Shayk kapcsolatától hangos a sajtó, senki nem tudja, hogy milyen kapcsolati státuszban állnak egymással. Most újabb fotók láttak napvilágot, amelyekből akár azt feltételezhetnénk, hogy tényleg van köztük valami.
Debreczeni Zita és férje, Gianni Annoni hosszú idő után újra közösen beszéltek arról, hogy hogyan is néznek ki náluk négytagú családként a mindennapok.
Bódi Sylvi az RTL Reggeli műsorába volt hivatalos, de végül csak online tudott bejelentkezni, ugyanis egy 12 napos, bontott rizstejtől betegedett meg. A modell gyomorrontást kapott, de szerencsére már jobban van.
A rendező Geszti Péter Adom a napom című új műsorában volt vendég, ahol többek között beszélt a magánéletéről is, és azt is elmondta, mit gondol Tóth Gabi válásával kapcsolatban.
Geszti Péter új beszélgetős műsorában szóba került a szakítása óta reflektorfénybe kerülő Tóth Gabi is, akivel korábban egy mentorcsapatban voltak az X-Faktor tehetségkutatóban.