Berlin, Prága, Bécs vagy esetleg Róma? Vajon melyik európai városban vannak a legjobb árak? Az ADAC – német autóklub – szakemberei 15 európia városban hasonlították össze a járulékos üdülési költségeket. Nézzük mire jutottak!
Leszállítottak egy háromtagú családot az American Airlines egyik gépéről Miamiban, mivel a légiutaskísérők szerint több utas is az erős testszagukra panaszkodott. A család szerint azonban más lehetett a háttérben, mert ezután több embert is megkérdeztek, és a válaszok alapján semmi kirívó bűz nem áradt belőlük.
Kulcsár Edina 3 éves kislánya, az édes Nina ecsetet ragadott és kifestette anyukáját. A mókás, de annál szívmelengetőbb anya-lánya pillanatot az egykori szépségkirálynő videón rögzítette - és milyen jól tette.
Chris Rock és Will Smith közeli ismerőse, a szintén humorista Leslie Jones a People magazinnak mesélt a 2022 márciusában történt emlékezetes pofonról, amely élőben, az Oscar-díjátadó gála közben csattant el a két filmsztár között.
Mint azt az atv.hu is megírta, egy bennfentes korábban azt állította, hogy Károly király és fia, Harry herceg szeptemberben találkozni fognak, hogy rendezzék a konfliktusokat. A béketárgyalásra azonban még mindig nem került sor, a király pedig egyre dühösebb Harry miatt.
A kisbabák maradványait sekély sírokban találták meg az apa és lánya pincéjében. Életfogytiglani börtönre számíthatnak vérfertőzés és gyilkosság miatt.
Gyakran felmerülő kérdés, hogy melyik városban mennyibe kerül a nyaralás, azonban sokszor ilyenkor csak a szállásokra és a repülőjegyre fókuszálunk, pedig a látványosságok, az éttermek, a boltok és a közlekedés is jelentős pénzt felemészthet. A német autóipari szövetség, az ADAC felmérése ezen járulékos költségek alapján rendezte sorba az európai n
Marics Peti és Stana Alexandra gőzerővel gyakorolnak a Dancing with the Stars első élő showjára. A tegnapi próbán igencsak érdekes pozícióba keveredtek.
Ma Magyarországon több ezer nő és több száz család él hajléktalanságban. Cikksorozatunkban azt vizsgáljuk, milyen lehetőségek vannak arra, hogy ez a tarthatatlan helyzet megoldódjon. Hogyan segíthet a társadalom abban, hogy ez ne így legyen?
Az amerikai hadsereg a nyilvánossághoz fordul, hogy megtaláljon egy eltűnt F-35B Lightning II vadászrepülőgépet, miután a pilóta katapultált belőle. A típusból egyetlen jármű körülbelül 50 milliárd forintba kerül átszámolva, így nem véletlen, hogy szeretnék, legalább darabokban viszontlátni.
A cápahölgyek egyedi fitness ruhát is kaptak, az uraknak be kellett érnie a látvánnyal. Oczella Eszter és Oczella Krisztina nem ismeretlen a TV-nézők előtt, korábban a TV2 Totem című műsorban is együtt szerepeltek.
Mára legendássá vált az a szelfi, amit a brit Ben Innes lőtt egy repülőgépét eltéríteni akaró terroristával 2016-ban. A nem mindennapi történet a mai napig hitetlen tekinteteket von maga után.