A férfi már jegygyűrű nélkül megy az utcára, hamarosan ex-felesége, Deborra-Lee azonban összeomlott. Talán kevesebb barát van körülötte, mint az épp Ryan Reynoldsszal bandázó Hugh körül.
Van egy bizonyos dolog, ami szinte minden szupermarketben, vagy zöldségesnél megtalálható. Egy igazi csodaszer, ami tenyészbikává változtatja a férfiakat.
A Beckham-férfiak csodálatos gesztussal tették tiszteletüket Victoria Beckham előtt. David Bekcham és 18 éves fia, Cruz elmentek egy tetováló szalonba, ahol mindketten a jelentőségteljes Posh szót tetováltatták magukra.
Enikő a napokban Magyarországra látogat, mert ő lesz Geszti Péter vendége az Adom a napom című műsorban, ahol bepillantást enged majd a hétköznapjaiba.
Úgy fest, Krausz Gábor élete fenekestül felfordult az utóbbi időben. Amellett, hogy megmutathatja tánctudását a nemsokára induló Dancing with the Stars c. műsorban, egy másik nagy lehetőség is bekopogtatott nála.
Kifejtette véleményét Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester a fideszes vesztegetési üggyel kapcsolatban. Elmondta, már régóta sejtették, de tegnap óta konkrétan tudják, hogy vannak olyan személyek, akik csak szavakban szolgálják a kerület javát, mozgatórugójuk valójában a Fidesz hatalmon tartása, méghozzá bármilyen eszközzel.
Nárcisztikus, pszichopata, szociopata - mi a közös bennük? Olyan kifejezések, melyekkel egyre könnyebben dobálózunk, annak ellenére, hogy még csak nem is feltétlenül tudjuk, mit takarnak egészen pontosan. Tehát gyors ítélkezés helyett lassítsunk, és próbáljuk meg megérteni és átlátni a különböző személyiségzavarokat.
A "orrfújós incidens" egy 2019-es koncerten történt. A botrányhős Marilyn Manson New Hampshire-ben koncertezett, amikor először leköpte az első sorban álló operatőr hölgyet, majd pár másodperccel később egyik orrlyukát befogva, a nőre fújta orrának tartalmát.
Hangfelvételek bizonyítják, hogy a Fidesz jelöltje, Lévai István Zoltán a Kétfarkú Kutyapárt egyik politikusát próbálta rávenni arra, hogy vegyen részt a választáson Budapest XVIII. kerületében, és ezért fizetni is hajlandó lett volna.
Igaz, hogy Meghan Markle a düsseldorfi Invictus Games alatt megfizethető márkák ruhadarabjaiban pompázott, de arra senki, de senki nem számított, hogy Zara ruhát fog felvenni.
Különös érzékkel rendelkezik Várkonyi András, vagyis az ország Vili bácsija a nyelvtanuláshoz, fiatal kora óta foglalkoztatták a különböző nyelvek. Munkája során is sok előnyt szerzett abból, hogy ilyen jól beszéli az idegen nyelveket.
Nagy megdöbbenést keltett a szombat esti Sztárban sztár leszek!-ben az a néhány másodperces jelenet, amikor Tóth Gabi az egyik jelentkező színpadra lépése előtt valamiféle füstöt fújt ki a száján, majd a kezében lévő, henger alakú tárggyal babrált.
Állítólag a gőzállomás a legerősebb és leggyorsabb eszköz a vasaláshoz, mivel a gőzölős vasalóhoz képest többszörös gőzteljesítménnyel bír, ezáltal sokkal gyorsabban érhetjük el vele a ruhaneműk gyűrődésmentességét. Legalábbis jellemzően ezt (is) ígérik a reklámokban. A Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársai most több terméket is leteszteltek m
A család és a barátok előtt is kimondta a boldogító igent Szőcs Reni és kedvese, Márk. A szerelmesek még 2020-ban, a pandémia idején tartottak polgári esküvőt, idén pedig már a kislányuk, a négy hónapos Amélia társaságában, egy 190 fős vendégsereg előtt is összeházasodtak.
Repült a melltartó, repült a textil, a vadonc Tóth Gabi visszatért, viszlát Krausz Gábor, viszlát szűzies szemérmesség, na de mit szól ehhez a rajongók?
A Mandalóri elképesztő sikerét elsősorban a híres Jedi mester pöttöm változatának köszönhette, a Star Wars rajongók egyöntetű lelkesedéssel fogadták a kis Grogut. Na de hogy minden szereplőt csecsemőkre cseréljenek? Ez már nekik is sok lenne.
A soroksári Qualitas Gimnázium fenntartója kérelmet nyújtott be, így felfüggesztették az eljárást, amit a működési engedély visszavonására kezdeményeztek.
Már hetekkel az indulása előtt óriási várakozások előzték meg a TV2 új reality műsorát, A Kőgazdag fiatalokban a szereplők válogatott hülyeségekkel szórakoztatják az éjszakai műsorság nézőit.
Egy évvel ezelőtt ezen a napon helyezték végső nyugalomra II. Erzsébet királynőt. A brit uralkodó egyedülállóan hosszú ideig állt a szigetország élén, ezen évek alatt pedig világszerte rengeteg polgár kedvenc uralkodójává vált.
Hegyes Bertalan a Dancing with the Stars parkettje után az Ázsia Expressz utazós kaland reality műsorában is kipróbálja magát, méghozzá kedvesével, Vágner Fannival.