Visszatekintve egyre feltűnőbb, hogy mennyire máshogy néztek ki a márkák logói gyerekkoromban. Színesebbek, karakteresebbek voltak, vastagabb vonalakkal és erőteljesebb jelenléttel. Az évek során internetes fórumokat olvasgatva vált világossá a kontraszt a régi és a mostani márkamegjelenések között.
Egyre inkább úgy fest a dolog, hogy Harrynek nincs lehetősége visszatérni a brit királyi családba, miután utolsó jóakaróját és barátját is eltaszította a saját közeléből.
Val Kilmer halálhíre megrázta a világot – a Top Gun sztárja 65 éves korában hunyt el Los Angelesben. Lánya, Mercedes Kilmer árulta el, mi vezetett a színész halálához.
Egyre többeket foglalkoztat a befőttesüvegek visszaváltása, főként azután, hogy felmerült, miszerint a MOHU ezekre is kiterjesztheti a visszaváltási rendszert. Jelenleg még nem része a hivatalos visszagyűjtési hálózatnak, de több lehetőség van a fenntartható újrahasznosításukra: például a kreatív felhasználás, közösségi cserebere vagy szelektív gyű
Több, korlátozó lehetőség látszik megoldásként a települések védelmére - erről Navracsics Tibor beszélt az M1 egyik műsorában. És a megoldások módjáról is.
Sergio Pérez nem tervezi, hogy hosszú időre távol marad a Forma-1-től. A korábbi Red Bull-versenyző elárulta, hogy több csapattal is tárgyal a 2026-os visszatéréséről, miután idén kihagyja a szezont. Ugyanakkor kijelentette: csak akkor tér vissza, ha a projekt értelmes, és lehetőséget ad számára, hogy élvezze a versenyzést.
A Szomszédok egykori sztárja ma már csendesebb életet él Szentendrén. Őszintén mesélt elvesztett édesanyjáról, fiáról és arról is, ki segít neki a kertben.
Jól tudjuk, hogy Victoria Beckham stílusérzéke egyszerűen tökéletes, de most egy egészen meglepő lépésre szánta el magát. A híresség 15 év után újra szőke lett, és az eredmény valami lehengerlő!
A medencék teli lettek vízzel, a tűzoltók tárcája meg pénzzel. Hat tűzoltót vádolnak azzal, hogy egyéb stiklik mellett, saját zsebre dolgoztak és megrabolták a helyi közvízellátást.
Az Exek csatája című új realityben ismert ex-sztárpárok kénytelenek együttműködni, miközben régi sérelmekkel és extrém kihívásokkal néznek szembe. Vajon sikerül félretenniük a múltat, vagy újabb balhék robbannak ki? Intrika, dráma és meglepő fordulatok – ilyen lesz az Exek csatája az RTL+-on!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nagy hangsúlyt helyez a gyermekek és fiatalok védelmére, amelynek fontos részét képezi a biztonságos és átlátható online környezet kialakításához való hozzájárulás. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke tájékoztató levelet küldött több hazai videójátékos egyesületnek, illetve fejlesztőknek melyben felhívta figyelmüket az
Leonardo DiCaprio tegnap a CinemaCon vörös szőnyegén jelent meg, de sokan alig ismerték fel. A színész egyre távolodik a jól megszokott sármőr imázsától, és egyre többször merül fel a kérdés: mégis mi történik Leonardo DiCaprio arcával?
Val Kilmer mindössze 65 éves korában halt meg kedden Los Angelesben. Lánya a New York Timesnak számolt be a tragédiáról, édesapja tüdőgyulladásban hunyt el. Mint ismert, a színésznél 2014-ben diagnosztizáltak gégerákot. A világhírű, gazdag színész a modern orvostudomány sok részétől zárkózott el a vallása miatt, és az ima segítségével akart meggyóg
Szlovákiában és Magyarországon is több ezer állatot - főként szarvasmarhát - ölnek le és ártalmatlanítanak jelenleg a ragadós száj- és körömfájás elszigetelt esetei miatt. A betegség terjedésének megakadályozása érdekében szigorúbb intézkedéseket vezethetnek be az osztrák határon.
Igen meglepő hír jelent meg Kiszel Tündéről. Egyes források szerint ugyanis a naptárdíva is szerepet kaphatott a Hunyadi sorozatban. De mi ebből az igazság?
Itt a tavasz, ráférne a lakásra a felújítás, de pont kifogytál a tisztítószerekből? Sebaj, hiszen a közelgő GLAMOUR-napokon rengeteg kupont válthatsz be ablaktisztítókra, törlőkendőkre, súrolókra vagy akár illatosítókra.
2012. április 2-án, Schmitt Pál köztársasági elnök bejelentette lemondását az Országgyűlés plenáris ülésén. Ez a döntés egy hónapokig tartó plágiumbotrány következménye volt, amely során kiderült, hogy 1992-es doktori disszertációjának jelentős része más szerzők munkáinak szó szerinti fordítása volt a megfelelő hivatkozások nélkül. Ön emlékszik még
A rákbetegségek gyakoriságának növekedésével párhuzamosan egyre fontosabbá válik az érintettekkel való, helyes kommunikáció: az őszinte beszélgetések – legyen szó akár családról, barátokról vagy az orvosi team munkájáról – ugyanolyan fontos szerepet játszanak a gyógyulásban, mint a fizikai terápia! A rákbeteggel való kommunikáció azonban jóval össz
Szoboszlai Dominik áprilisi tréfának esett áldozatul, amikor a Telekom egy meghökkentő szoborral lepte meg. A Liverpool sztárja először értetlenül állt a groteszk alkotás előtt, majd humorral reagált a gesztusra. A meglepetés mögött fontos üzenet is volt: a régi mobiltelefonok újrahasznosításának népszerűsítése volt a telekommunikációs cég fő üzene
Gisele Bündchen a természetesség és női szabadság új korszakát hirdeti: a harmadik gyermeke születése után készült első kampányában melltartó nélkül pózol, és büszkén vállalja a testét úgy, ahogy van. Emeljük kalapunkat előtte!
Harrison Ford és Calista Flockhart évtizedek óta együtt vannak, de úgy tűnik, még mindig őrülten szerelmesek egymásba. A 82 éves színészt és feleségét csókolózás közben kapták lencsevégre New Yorkban - mutatjuk!
Val Kilmerről az egész világ megemlékezik – köztük volt barátnője, Cher is, aki szokatlanul személyes és fájdalmas üzenetben búcsúzott a 65 évesen elhunyt színésztől.
Kylie Jenner ismét nagyot villantott: fényűző francia manikűrt viselt, egy igazi mai színnel kombinálva, így a közösségi média világát máris elárasztották a hasonló posztok. A trendteremtés királynőjének körmei tökéletes választásnak bizonyulnak 2025 tavaszára.