2025. április 2. szerda

ápr. 2
0:18
A víruskutató elmagyarázta, miért kell vakcinázás helyett leölni az állatokat (Infostart)
Három hónapig még biztosan védekezni kell a ragadós száj- és körömfájás nevű állatbetegség ellen, amely eddig két Győr-Moson-Sopron vármegyei szarvasmarha-telepen bukkant fel – mondta az InfoRádió által megkérdezett víruskutató. Rusvai Miklós szerint az eddig bevezetett járványvédelmi intézkedések jók. A szakember azt is elmagyarázta, hogy miért va
ápr. 2
0:18
Új májjal és új vesével adott új életet Szabina: "A kisfiam egy igazi kis csoda!" (Blikk)
Minden kisbaba egy csoda, de az alig két hónapos Móricz Máté Erik pedig talán az egyik legnagyobb mind közül: édesanyja, a 34 éves Móricz-Hasznos Szabina ugyanis az első nő Magyarországon, aki vese- és májtranszplantáltként, természetes fogantatással egészséges kisfiúnak adott életet.
ápr. 2
0:18
Két fideszes képviselő is lemondott Gárdonyban (444.hu)
Mindketten egyéni mandátumot szereztek tavaly abban a városban, amit 18 év után veszített el a Fidesz.
ápr. 2
0:18
Benyújtották a parlamentnek a magyar állampolgárság felfüggesztéséről szóló fideszes javaslatot (Telex)
A törvénymódosítást a nemzeti szuverenitás védelmével indokolják.
ápr. 2
0:22
Tiltakoznak az Mta akadémikusai: ha Orbán Viktor megjelenik az ünnepi ülésen, kivonulnak (Blikk)
A Magyar Tudományos Akadémia gazdasági és jogtudományok osztálya figyelmeztetett: ha Orbán Viktor megjelenik az akadémia 200. évfordulója alkalmából tartott eseményén, a résztvevők tömegesen távoznak majd. A Válasz Online-nak küldött közlemény szerint a résztvevők jelentős része kivonulna a teremből, ezzel demonstrálva nemtetszését a miniszterelnök
ápr. 2
0:22
Az állam a Fővárosi Csatornázási Művek bevételének negyedét vonja el különböző indokokkal (444.hu)
Baranyi Krisztina még "egy nyomorult szennyfogó rács beszerzését sem" tudja elérni évek óta, "hogy végre ne kerüljön betét, tampon, pelenka, nedves törlőkendő a Kis-Dunába", mert a 1,5 milliárdos tételre öt éve nincs pénze az FCSM-nek.
ápr. 2
0:24
Megint meghosszabbítaná a kormány a háborús veszélyhelyzetet Magyarországon (Telex)
A kedd késő este benyújtott törvényjavaslat újabb 180 napig, november 14-ig hosszabbítaná meg a veszélyhelyzetet.
ápr. 2
0:24
2024.04.02. Üzenet: Merényi Zoltán (Gyulatelevízió)
Forduljunk oda a nélkülöző embertársainkhoz, és emeljük fel őket!
ápr. 2
0:26
Változás az egészségügyben a várólistáknál: tízezreket érinthet a döntés (Blikk)
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) új protokollt vezetett be a térd- és csípőprotézis-műtétek várólistáinak kezelésére, amely április 1-jétől lépett életbe. Az intézkedés célja, hogy visszatérjenek a pandémia előtti, 2019-es várakozási idők szintjére, amikor 28 ezer beteg volt a várólistákon. Jelenleg több mint 32 ezer beteg vár valami
ápr. 2
0:26
Többek között garázdaság miatt indult eljárás a Magyar Péter körmendi rendezvényét megzavaró férfi ellen (444.hu)
Bilincsben vitték el, miután kétszeri felszólításra sem igazolta magát.
ápr. 2
0:30
Hadházy Ákosék tüntetése káoszt okozott a budapesti közlekedésben (Blikk)
A fővárosban egészen 10 óráig zajló tüntetés igazi közlekedési káoszt okozott. Mint ismert, Hadházy Ákos vezetésével demonstrálók zárták le Budapest legfontosabb hídjait. A Petőfi híd, az Erzsébet híd, a Szabadság híd, a Margit híd és a Kossuth Lajos utca lezárása miatt a tömegközlekedés jelentős módosításokra kényszerült, a metróvonalak használata
ápr. 2
0:30
Itt lehet élőben követni a technofasizmus elleni tüntetést (444.hu)
Ez Hadházy Ákosék harmadik tüntetése a gyülekezési törvény módosítása ellen.
ápr. 2
0:34
Videón, ahogy egymásnak feszültek a rendőrök és a tüntetők a Szabadság hídon (444.hu)
És végül a tüntetők győztek.
ápr. 2
4:24
Egyszerű előzésből lett majdnem óriás baj (Infostart)
7 másodperc és megváltozik minden – ezzel a felütéssel tett közzé egy újabb tanulságos videót az MKIF Zrt. a közösségi oldalára, amelyben egy egyszerű előzésből lett majdnem baj.
ápr. 2
4:24
"14 évesen már szívják ezt a szemetet" – A drogfaluban jártunk, ahol százak hallgatták Orbánt, megtisztulásra várnak a helyiek (Blikk)
A Blikk két hete több észak-magyarországi településen járt, hogy az ott készített riportjaival bemutassa a drog poklában tengődő, kilátástalan helyzetben lévő emberek sorsát. A kormány nyílt drogháborút hirdetett, hétfőn pedig Orbán Viktor miniszterelnök személyesen látogatott el a Heves vármegyei községbe, Tarnazsadányba, ahol ígéretet tett az egy
ápr. 2
4:24
Figyelmeztetést adott ki a hatóság: ha ilyen terméket vett, ne fogyassza el (ATV)
A visszahívás oka szerint a termék nem engedélyezett növényvédőszer-maradékot tartalmaz.
ápr. 2
5:12
Megjött végre az az adat, amire a nyugdíjba készülők nagyon vártak (Infostart)
Kihirdették a friss valorizációs szorzókat tartalmazó kormányrendeletet.
ápr. 2
5:24
Veszélyes jelenség bukkant fel a Balatonban – máris támadnak az algák (Infostart)
A Keszthelyi- és a Siófoki-medencében is a pikoalgák domináltak, de az időszakhoz képest akár tízszeres mértékben is.
ápr. 2
5:36
Nagy veszélyben a horgászok egyik kedvenc tava (Infostart)
A Füzes-tóhoz tartozó vízgyűjtő terület csupán 1,1 négyzetkilométer, természetes vízpótlása az utóbbi években már nem volt biztosított, ezért mesterséges vízpótlásra lesz szükség.
ápr. 2
6:00
Mutáns kullancs jelent meg Magyarországon – veszélyes lehet (Infostart)
Az eddig még nem azonosított albínó kullancsot egy kutyában találták.
ápr. 2
6:06
Új táblák jelennek meg a hazai utakon (Infostart)
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. figyelmezteti a közlekedőket.
ápr. 2
6:30
Óriási csapás: bezár a zalai térség nagy munkaadója, tömeges elbocsátás jön (ATV)
Júliustól megszünteti a termelést és bezárja zalalövői gyárát az Elanders nyomdaipari cég amely az északnyugat-zalai térség legnagyobb foglalkoztatója jelenleg.
ápr. 2
6:36
Novemberig hosszabbítaná meg a háborús vészhelyzetet a kormány (444.hu)
2022 májusa óta tart Magyarországon a háborús vészhelyzet, amivel az éppen kifutó járványügyi veszélyhelyzetet váltották fel.
ápr. 2
6:42
Benyújtották a magyar állampolgárság felfüggesztéséről szóló javaslatot (444.hu)
A szuverenitás védelme érdekében "bárki bejelentést tehet".
ápr. 2
7:00
Ma érkezik Netanjahu – de kilép-e Magyarország gyorsan az ICC-ből? (ATV)
Budapestre érkezik Benjamin Netanjahu hivatalos látogatásra - Orbán Viktor novemberben hívta meg az izraeli miniszterelnököt, és már akkor felháborítónak nevezte az ICC elfogatóparancsát. A hírek szerint a kormány döntött: kilépünk az ICC-ből.
ápr. 2
7:06
"Na, erre nem számítottam" - anarcho-feminista zászlórúddal szúrták állon Puzsért a tüntetésen (SzMo)
A támadás után a rendőrök elvitték az elkövetőt, Puzsért pedig a Gyorskocsi utcába vitték tanúvallomást tenni.
ápr. 2
7:12
Érthetetlen, mit gondoltak ezek az autósok (Infostart)
Újabb "kamikaze" sofőrökről tett közzé videós beszámolót a bpiautosok.hu.
ápr. 2
7:24
Akivel Orbán Viktor visszavenné az utcákat Magyar Pétertől (Telex)
Lázár János megfogadta a saját tanácsát: kiment az utcára, hogy emberekkel találkozzon. A miniszter úgy indította el az országjárását, hogy a többi fideszessel ellentétben nem rejtőzködik. A miniszterelnöknek pedig kell valaki, akit az emberei közül a vidék egyszerű gyermekeként tud eladni. A kínálatból a volt hódmezővásárhelyi polgármestert talált
ápr. 2
7:36
Megint meghosszabbítaná a kormány a háborús veszélyhelyzetet Magyarországon (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 2
7:42
Újabb telepeken üthette fel a fejét a fejét a száj- és körömfájás (Infostart)
Újabb magyarországi szarvasmarha-állományokban merült fel a száj- és körömfájás gyanúja. A Dunakiliti Agrár Zrt. 2300 tehenes telepén és egy darnózseli farmon is vizsgálják a fertőzés jelenlétét.
ápr. 2
8:06
24.hu: Mészáros Lőrinc borásza a francia Riviérán vásárolt luxusvillát (Telex)
Korábban patinás bordeaux-i szőlőbirtokot is vett a környéken.
ápr. 2
8:12
Az állatorvosok most nemcsak a száj- és körömfájás vírusával, hanem az összeesküvés-elméletekkel is küzdenek (Infostart)
Az InfoRádióban Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke a helyzet súlyosságát úgy érzékeltette, hogy a ragadós száj- és körömfájás az állatoknak olyan, mintha az emberek között az ebola bukkanna fel.
ápr. 2
8:30
Netanjahu ma Budapestre jön, dacára az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancsnak (Blikk)
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök mától vasárnapig Budapesten tartózkodik. Látogatásának célja, hogy találkozzon Orbán Viktor kormányfővel. A helyzetet bonyolítja, hogy az izraeli vezető ellen a Gázai övezetben elkövetett állítólagos háborús bűnök miatt adott ki nemzetközi elfogatóparancsot a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC). Ám Izrael nem t
ápr. 2
8:30
Visszatér a besúgók világa? Bárki bejelentést tehet, ha gyanús kettős állampolgárt ismer a fideszes javaslat szerint (SzMo)
Egy új törvénymódosítás szerint tíz évre is felfüggeszthetik egyes kettős állampolgárok magyar állampolgárságát. A döntést egy kijelölt miniszter hozhatja meg hivatalból.
ápr. 2
8:36
Donald Trump tényleg nem viccel: ez lehet a titkos terve, hogy élete végéig amerikai elnök maradjon (Pénzcentrum)
Donald Trump amerikai elnök ismét felvetette a lehetőségét annak, hogy 2028-ban, 82 évesen harmadszor is indulna az elnöki pozícióért, ami azonban az amerikai alkotmány értelmében nem lehetséges. Az NBC News-nak adott interjújában Trump kijelentette, léteznek módszerek a tiltás megkerülésére- számolt be a Portfolio.
ápr. 2
9:00
Keményen összevitatkozott egy médiumon a Fidesz és a Tisza az EP-ben (ATV)
Az Európai Parlament plenáris ülésének a demokratikus médiához, köztük a Szabad Európa Rádióhoz és a Szabadság Rádióhoz való hozzáférés biztosítása címmel tartottak vitát kedden.
ápr. 2
9:06
Kiderült, meddig maradhat a háborús veszélyhelyzet (Infostart)
Semjén Zsolt kedd késő este nyújtotta be az erről szóló törvénymódosítási javaslatot.
ápr. 2
9:12
Honnan a tízmilliárdok, gróf úr? – Magyar Péter beszólt Lázár Jánosnak, és kitett egy képet a batidai kastélyáról (SzMo)
A Tisza Párt elnöke szerint Lázár János azért nem szereti a "kullancsokat", mert azok konkurenciát jelenthetnek számára.
ápr. 2
9:12
Budapestre jön az izraeli miniszterelnök, erről tárgyalhat Orbán Viktorral (Demokrata)
Benjámin Netanjahu budapesti látogatásának hatására az izraeli miniszterelnök bebizonyíthatja, hogy nincs ellene karantén.
ápr. 2
9:18
Zacher Gábor: az új drogtörvény bizonyos elemei nem az eredeti célt szolgálják (Infostart)
A toxikológus orvos szerint nem a kormány eredeti célkitűzéseit szolgálja, hogy az új drogtörvény tervezete csak akkor tenné lehetővé az elterelést, ha a fogyasztáson kapott személy elárulja, kitől vásárolta a kábítószert.
ápr. 2
9:24
Több mint négyezren érkeztek Ukrajnából kedden (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 11 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
ápr. 2
9:30
Magyar Gripenek a NATO legnagyobb légierő gyakorlatán (Demokrata)
A pilóták különböző összetett harci forgatókönyvek szerint hajtanak végre feladatokat, közöttük légi harc vagy földi célpontok elleni támadás.
ápr. 2
9:42
Hadházy Ákos két fotón mutatta meg, mennyien voltak a tegnapi tüntetésen (SzMo)
A független országgyűlési képviselő már jelezte, hogy a jövő héten folytatják, és legközelebb már 24 órás lesz a tüntetés.
ápr. 2
9:44
Ismét hosszabbít a kormány: novemberig marad a háborús veszélyhelyzet Magyarországon (SzMo)
A kormány újabb 180 nappal tolná ki a háborús veszélyhelyzetet. A döntést egy kedden késő este benyújtott törvénymódosítási javaslat tartalmazza.
ápr. 2
9:48
Egyre nagyobb a baj: újabb magyar marhatelepeken jelenhetett meg a ragadós száj- és körömfájás (Blikk)
Felmerült a gyanú, hogy a magyar–szlovák határ közelében, Dunakilitin egy állattartó telepen is megjelent a száj- és körömfájás. A gazdaságban 2300 tehenet tartanak, így a fertőzés esetleges jelenléte komoly következményekkel járhat. Az állatoktól vett minták laboratóriumi elemzése jelenleg is zajlik, az eredmények várhatóan szerda reggelre érkezhe
ápr. 2
10:06
Budapestre jön az izraeli miniszterelnök – A héten csak akkor üljön autóba, ha muszáj: mutatjuk, milyen sok lezárásra kell számítani szerdától vasárnapig (Blikk)
Az izraeli miniszterelnök, Benjámín Netanjáhú látogatása miatt 2025. április 6-ig megváltozik a forgalmi rend a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a delegáció közlekedésének idejére úgynevezett dinamikus zárást alkalmaz, ami azt jelenti, hogy mindig csak azt az útszakaszt és csak annyi ideig zárják le, ahol – és ameddig – a védett járműve
ápr. 2
10:18
24.hu: Mészáros Lőrinc borásza luxusvillát vett a Francia Riviérán (SzMo)
A tengerre néző medencés álomotthonhoz több mint 4 milliárd forintért jutott hozzá Kalocsai László. A luxusingatlan körül azonban sok a megválaszolatlan kérdés.
ápr. 2
10:24
Szavazzon, hogy ki legyen az év hétköznapi roma hőse! (Telex)
A Roma Sajtóközpont által alapított Aranypánt-díj célja, hogy évről évre olyan embereket mutassanak be, akik foglalkozásuk révén elismerést vívtak ki a környezetükben, és közben önazonos romaként élik mindennapjaikat. Idén is tíz jelöltre lehet szavazni, akik között van verseket író fémipari szakmunkás, mesterfodrász és szívtranszplantációs szakápo
ápr. 2
10:30
Megszavazhatják a magyar állampolgárság felfüggesztéséről szóló törvényt (ATV)
Benyújtották azt a törvényjavaslatot, amivel felfüggesztenék a magyar állampolgárságot néhány embernél.
ápr. 2
10:36
Európa élmezőnyéhez tartozik hazánk a foglalkoztatottsági adatok alapján (Demokrata)
Czomba Sándor: A keresetek növekedése mellett az infláció leszorítására is figyelmet kell fordítani

Keresés