Több mint 20 év után benyújtotta a lemondását Riz Gábor, aki Ózdon volt a Fidesz képviselője. A döntéséről szóló poszthoz egy Orbán Viktorral készített közös fotót csatolt, majd felidézte azokat az eredményeket, amiket sikerült az elmúlt két évtizedben elérniük. A lemondásának okáról csak annyit írt, hogy "eljött az idő".
Száztíz embert igazoltatott a rendőrség május elsején a Kossuth térre bejelentett tüntetés után. A momentumosok a Karmelitához akartak vonulni, de a rendőrség útjukat állta a Lánchídon. Az igazoltatás során kiderült, hogy egy tiltakozót sikkasztással gyanúsítanak, őt előállították.
A kormány nem adja fel a gazdaságfejlesztési céljait annak ellenére sem, hogy komolyan csökkent a GDP az első negyedévben - Orbán Viktor tegnap jelentette ki ezt.
Atyaég, mivé lett a világ?! A főváros VIII. kerületében élők már sok mindenhez hozzá szokhattak, de ami csütörtök este Józsefvárosban történt, arra nincsenek szavak. Gyomorforgató jelenetek játszódtak le a néhány éve felújított Orczy-park környékén, ahol jelenleg futball-, futó- és kosárlabdapálya, szórakoztató helyiségek, sétautak és egy tó is tal
Csalók a Gránit Bank nevével és arculati elemeivel visszaélve hirdetéseket jelenítenek meg közösségi médiában, melyben azt ígérik, hogy 100 000 forintot adnak a pénzintézet ügyfeleinek – hívta fel a figyelmet a bank.
A Budapest Közút szerint balesetveszély nincs, de a felújítás műszakilag erősen indokolt. A rekonstrukciót évek óta tervezi a főváros, de nincs rá pénz. A híd elkorrodálódott fém- és vasbeton elemeit kézzel is lehet bontani.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Már a parlament is elfogadta azt a javaslatot, hogy minden magyar településen legyen bankautomata, de vannak olyan aprócska falvak az országban, ahol erre semmi szükség.
A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében 2025. június 1-től emelkednek a fővárosi őrzött P+R parkolók nappali várakozási díjai és a havi bérletek árai, igazodva a BKK vonaljegy árának növekedéséhez.
A Tisza Párt EP-képviselői nem szavazták meg Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását az Európai Néppárt valenciai kongresszusán - tudatta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebookon.
Időjárás: Szombaton elvétve, vasárnap azonban sok helyen lesz zápor, zivatar Magyarországon. Friss óráról órára térképen mutatjuk, hol kell számítanod esőre a hét utolsó napján.
"Egy politikus mindig a megoldás és nem a probléma része akar lenni" - mondja Kiszelly Zoltán arra, hogy Orbán Viktort a 0,4 százalékos visszaesés okai nem igazán érdeklik. Nagy Attila Tibor érzett a péntek reggeli interjúban némi ki nem mondott türelmetlenséget Nagy Márton felé.
Több épület égett Balatonfenyvesen - közölte a katasztrófavédelem. Kigyulladt egy garázs, majd a tűz átterjedt a megközelítőleg százhúsz négyzetméteres családi házra és a szomszédos tárolóra péntek délelőtt Balatonfenyvesen, a Dráva utcában.
Immár 12. alkalommal rendezik meg térségünkben az Indián Kenu Túlélő Versenyt. A szervező Sós Imre korábban mindig szeptember környékére időzítette az eseményt, tavaly óta pedig május lett az új időpont. A változtatás azt szolgálta, hogy a kedvezőbb időpont meghozza az emberek kedvét a természetben való megmérettetésre. A versenyzők Gyulán rajtol
Szombaton a déli órák környékén az északkeleti országrészben kis eséllyel már kialakulhat zivatar - írja a HungaroMet. Késő délutántól, kora estétől előbb az északnyugati országrészben majd északon, északkeleten már jobb eséllyel fordulhatnak elő zivatarok, sőt akár heves zivatarok is, melyek fokozatosan kelet, északkelet felé helyeződnek. A cellák
Hétfőtől a Budapesti Közlekedési Központ tesztjelleggel kiterjeszti a kerékpárszállítás lehetőségét a Széll Kálmán tér és a Gazdagréti tér között közlekedő 139-es autóbusz vonalára, még több lehetőséget biztosítva ezzel az egyéni és a közösségi közlekedés kombinálására – tájékoztatott a társaság.
A szezon utolsó hazai mérkőzését vívja vasárnap a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A döntő második mérkőzésén az életben maradás lesz a veszprémi hölgykoszorú elsődleges célja.
Újabb bírság a horrorkaravánokra: egy hét alatt csaknem tízmillió forint bírságot szabtak ki az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz tartozó Közlekedési Hatóság munkatársai autószállító járművekre. A leggyakoribb szabálytalanság a túlsúly volt.
A vizsgálat a bírósági vezetők igazgatási feladatellátására és személyes kompetenciájára terjed ki - a vizsgáló betekinthet majd az elektronikus informatikai rendszer adataiba is. A vizsgált vezető alkalmas vagy nem alkalmas értékelést kaphat.
Emberek közé hajtott egy gépkocsi pénteken kora este a délnyugat-németországi Stuttgartban, a közlekedési balesetben legkevesebb nyolc ember megsérült, hármuk állapota súlyos - közölte a rendőrség. A tűzoltók korábbi bejelentését megerősítve a rendőrség azt közölte, hogy "tragikus közlekedési baleset" történt. Hozzátették: jelenleg nincs arra utaló
Egyetlen raktárból töltenék fel a gyógyításhoz használt anyagokkal a kórházakat, az OKFÖ pedig pedig a havi finanszírozás 10 százalékáig inkasszózhat a kórházaknál – a Belügyminisztérium közzétette legújabb rendelettervezetét.
A mérsékelt (10-20 km/h) délnyugati szél délelőtt még csak helyenként (elsősorban a Balaton keleti felében), a déli óráktól egyre többfelé megélénkül (25-35 km/h). A délután derekától a Balatonnál időnként már erős (40-50 km/h) széllökés is előfordulhat. Az élénk-erős szél éjszakába nyúlóan kitart majd - írja előrejelzésében a HungaroMet.
Egyre szélsőségesebb időjárási helyzetek alakulnak ki napjainkban a Balatonon, és emiatt egy komolyabb alkalmazkodási stratégiákra van szükség a fenntartható jövő érdekében. Ezeket a hatások ma már mi, a balatoni vendégek is a saját bőrünkön érezzük. Sűrűsödő viharjelzések, undorító algásodás, jégeső és szélviharok. A Balaton Fejlesztési Tanács föl
Az Építési és Közlekedési Minisztérium egy hét alatt 22 szabálytalanságot tárt fel. A legtöbb túlsúlyos teherautó román rendszámmal szelte át az országot.
Szombat délelőtt már két Tópart IC is lerobbant, az utasokat Szabadbattyánnál leszállították. A MÁV szerint műszaki hiba okozza a 30–70 perces késéseket.
A híres dán művész, Thomas Dambo különleges trollszobrot készít hulladékból a hódmezvásárhelyi Kása-erdőben. A projekt komoly vitát váltott ki a városi közgyűlésben.
Az ukrán elnök szerint Orbán Viktornak nincs joga belerángatni Ukrajnát a magyar választások előtti kampányba, és ahhoz sincs joga, hogy beleavatkozzon egy másik ország életébe.