Megjelent a lista, amelyből kiderült, mely filmek és sorozatok kötötték le a legtöbb magyar néző figyelmét a streamingplatformokon áprilisban. A filmek listájának élére egy több évvel ezelőtti akcióthriller került, amelynek a folytatását most vetítik a mozikban, míg a sorozatok képzeletbeli dobogójára felkerült a Hunyadi, ám nem az első helyet szer
Nemcsak interaktív alkalmazások, kipróbálható hangszerek kerültek a kiállításba, hanem a jelenkor citerásai adnak bizonyságot arról, hogy a citerazene hagyománya ma is él.
Vér, adrenalin és végtelen technikai egyeztetés – A renitens 7. epizódjának zárása és a 8. rész kezdete több volt, mint egyszerű forgatás. A sorozat egyik legdrámaibb pillanatához két külön rendező, rengeteg egyeztetés és precíz ruhaszinkron kellett. Nézd meg, hogyan forgott a második évad egyik legmegrázóbb jelenete!
Május 2-án lépett színpadra utoljára a Tankcsapda tagjaként Sidlovics Gábor Sidi. A zenészek két hónapja jelentették be, hogy a gitárossal 13 év után elválnak útjaik, és a Budapest Parkban tartott koncertjüket követően nélküle folytatódik a zenekar története.
Maya Hakvoort volt az Erkel Színház sztárvendége a teátrum május 2-i évadbejelentő koncertshow-ján. A holland művésznővel, akinek a magyarokkal való kapcsolata nagy múltra tekint vissza, a csütörtöki főpróba után beszélgettünk. Hakvoort mesélt a közelmúltban megvalósult koncertjeiről, Kamarás Mátéval való kapcsolatáról, Janza Katáról és az Elisabet
Új podcastünkben a műsorvezető, Nánay Mihály (a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke) beszélt az egész világ érdeklődésének középpontjában álló pápaválasztás részleteiről.
Az egész életében bűnözésből élő Yunice Abbas korábban könyvet írt Kim Kardashian 2016-os kirablásából, most kilenc társával együtt elindult a tárgyalás az ügyben
A Netflix most a vietnámi háború hosszú éveit vette elő, annak minden borzalmával és szörnyűségével, Kendőzetlenül és az archív felvételekkel sokkolva mutatja be a harcokat, persze azért netflixesen.
Meghalt Bud Spencer és Terence Hill filmbeli mamája, Ruth Buzzi színésznő, aki a Bunyó karácsonyig című filmben játszotta a legendás páros nagymamáját. A színésznő május 1-jén az Alzheimer-kór szövődményeinek következtében hunyt el. A Golden Globe-díjjal is elismert színésznő 88 éves volt, halálhírét a férje erősítette meg.
Smith szerint Barbara Pym éles megfigyelőképességét arra használták, hogy titkosírásra és rejtett üzenetekre vadásszon látszólag hétköznapi levelekben.
Győrben is volt egy hasonló tűztorony, de azt 130 éve lebontották. Olyan gyorsan megbánták, hogy néhány évvel később felépítették a másolatát – bár ilyen néven senki ne keresse a városban.
Závada Péter és Süveg Márk Saiid, a 2019-ben feloszlott Akkezdet Phiai két tagja régóta nem adott közösen interjút. Az Afterrel kivételt tettek, és részletesen meséltek az AKPH kezdeti éveiről, a barátságukról és a soha el nem készült harmadik lemezről.
Závada Péterben és Süveg Márkban eleinte óriási bizonyítási vágy volt az Akkezdet Phiaival, rosszul is esett nekik, amikor még kinézték őket. Ma már mindketten azt mondják, sokkal politikusabb szövegeket írnának.