Itt az év legfélelmetesebb éjszakája, ezen a napon nem csak a csokigyűjtés és a jelmezek fontosak, hanem a horrorfilmek is. Egy évben legalább egyszer jólesik ezeken borzongani annak, aki jól bírja idegekkel.
A hajós feladat után óriási feszültség alakult ki Hujber Feri és Pataki Zita között. Pataki Zita úgy vélte, hogy Feri direkt evezett rosszul, hogy veszítsenek. A színész ezt annyira a szívére vette, hogy faképnél hagyta csapattársát. Zita azonban utána ment, hogy tisztázzák a félreértést. Nézd a Pandora – A szelence átkát minden hétköznap este az R
Bodrogi Gyula életműdíjat kapott a Törőcsik Mari Filmfesztiválon Bodrogi Gyula, Kossuth-díjas színművész, ismét nemzetközi elismeréssel gazdagodott: életműdíjat kapott a Torontóban rendezett Iii. Törőcsik Mari Filmfesztiválon. Az elismerés különösen szívhez szóló volt számára, hiszen Törőcsik Mari, aki egykori felesége volt, az életében meghatározó
Salman Rushdie novemberben megjelenő új kötetéről írtak a Guardianen, egy orosz aktivistaszervezet követeli Krasznahorkai könyveinek betiltását, Tóth Krisztina regénye megjelent olasz fordításban is, Kálmán Gábor műve pedig jövőre jön angolul. – Heti külföldi hírösszefoglalónkat olvashatják.
Adam Driver Budapesten van, és a Flippermúzeumban járt. A látogatást a múzeum is megörökítette a közösségi oldalán. A fotó mellé azt írták, a tengerészből lett színész a kortárs mozi talán legizgalmasabb arca.
Kabát Peti váratlan visszatérése alaposan felkavarta a Pandora – A szelence átka játékát. Miközben Kabát győzelemhez segítette csapatát, Hujber Feri és Pataki Zita között heves vita robbant ki – egyikük végül kiesett a játékból.
A Halloween tiszteletére és az évtized közepén járván a Magyar Filmadatbázis összegezte, hogy a 2020-as években melyik volt a magyar nézők tíz kedvenc horrorfilmje. A láthatatlan ember vezeti a TOP 10-es listát. A Hang nélkül 2 áll a második helyen és dobogós a Sikoly 5. A menü a negyedik, a Fekete telefon pedig az ötödik legkedveltebb horrorfilm.
Négy évadon keresztül ikonikus budapesti helyszíneken forgatták a CBS népszerű sorozatát, az FBI Internationalt. Az amerikai kábelcsatorna FBI című sorozatának itt készült spin off-jának készítését ugyan már befejezték, a negyedik és egyben utolsó évadot most a magyar nézők is megnézhetik, az ugyanis a TV4-en lesz látható hétfőtől.
Szandi is azok közé a sztárok közé tartozik, akik hétről hétre egy híresség bőrébe bújnak, hogy bizonyítsák a tehetségüket a Sztárban Sztár All Stars színpadán. Az előző élő show alatt azonban extrém nehéz dolga volt az énekesnőnek, ugyanis becsúszott egy baki a produkciójába. Elárulta, hogyan készül az újabb szerepekre.
Az irtóztató erejű robbanás majd szétszakította a dobhártyáját. A lángoló géptest egyik szárnya felett feketén gomolygott a füst, mindent befedett a roncsok körül, egyetlen elszenesedett emberi végtagot sem látott, pedig tudta, hogy az összes utas elégett. Egy hatalmas kertben állt, nem tudta, kinek a kertjében, csak azt tudta, hogy egy kertben, me
Menet közben megváltoztatták a Sztárban Sztár All Stars tizenegyedik évadának szabályait. A zsűri szavazatait korlátozzák a jövőben, ami komoly hatással lehet a játék kimenetelére. Már a most vasárnapi adásban is az új rendszer szerint folytatódik az ország legnagyobb házibulija.
A klasszikus rémpofák szülőháza a Universal stúdió. Ikonikus karakterei – Drakula, Frankenstein és a többiek – a harmincas évek óta hódítanak a mozivásznon. Mindenszentek előestéje jó alkalom arra, hogy körülnézzünk az amerikai horrorgyár háza táján, közelebbről is megismerkedve kedvenceinkkel.
Az én hősöm már nem menekülhet maga elől. Vannak nehézségek, amikkel nem lehet megbirkózni. Például azzal, hogy leéltél egy életet, és nem ismerted a szabadságot, nem éltél szabadon. Mindennek vége, semmit sem tehetsz jóvá. Hogyan is tudnád visszacsinálni az életed, visszaforgatni az idő kerekét? – Barnás Ferenccel Most és halála óráján című új reg
Újra itt a nagy lehetőség az országos hírnévre a fiatal, feltörekvő előadóknak. A közmédia november 22-ig várja a Kárpát-medence legújabb hazai zenéit az adal.hu oldalon. A legígéretesebb könnyűzenei alkotások A Dal 2026 színpadán mérettethetnek meg. A Duna show-műsorának egyik újdonsága, hogy 30 produkció kaphat lehetőséget a bemutatkozásra, ráadá
Gyerekkori történeteket idéztek fel a Sztárban Sztár All Stars versenyzői a TV2 show-műsorának hivatalos oldalán. A múlt héten is egy lélegzetelállító produkciót a színpadra varázsoló Nótár Mary egy egészen meglepő – utólag talán vicces – emléket osztott meg, amely annak idején biztosan nem volt az, hiszen gipsz lett a kaland vége.
Lehet, hogy Charlie Sheent ezerszer eltemették már, és még ő maga se érti, hogy hogyan élhette meg a hatvanat, de az biztos, hogy még mindig szupersztár: a Netflixen hónapok óta a legjobban nézett műsorok közt van a róla készült kétrészes dokumentumfilm és a legjobban fogyó könyvek közé került a memoárja az Amazonon. Vajon mi lehet a titka, hogyan
Miért olyan fontosak az embereknek a kategóriák, és milyen kihívásokkal jár, ha valaki nem illeszkedik ezekbe? Milyen út vezet a nemi identitás felismeréséhez és elfogadásához? Milanovich Domi a Margó Könyvek podcast legújabb vendége.
Idén is nemes hagyománnyal tisztelegtek elhunyt művészeik előtt a Magyar Állami Operaház munkatársai mindenszentekkor. Ezúttal a Kozma utcai temetőben keresték fel már elfeledett operaénekesek végső nyughelyét, hogy rendbe tegyék azokat.
Krasznahorkai László mindenkinek hálás, aki szeretettel gondol rá az irodalmi Nobel-díj kapcsán. Az író a friss bejegyzésben most arról ír, mennyire jólesett volna neki, ha szeretett szülővárosában, Gyulán az öröm bármilyen csekély jelét is láthatta volna az elismerés miatt.
Idén ünnepeljük Rejtő Jenő születésének 120. évfordulóját, és hamarosan filmvászonra kerül az egyik legkedveltebb regénye, a Piszkos Fred, a kapitány. Varsányi Ferenc rendező az InfoRádióban elmondta: a rejtői humor és gondolatvilág rendkívül abszurd, mint ahogy a cselekmény és a karakterek is, ezért ezt a miliőt csak animációs filmben lehet hitele
Tchéky Karyo, a világszerte ismert francia színész, aki több mint négy évtizedes pályafutása során számos emlékezetes filmes és televíziós szerepben tűnt fel, 72 éves korában, pénteken hunyt el rákban. Halálhírét felesége, Valérie Keruzoré színésznő és gyermekeik jelentették be. Karyo karrierje során több mint 100 produkcióban szerepelt, köztük oly
Az 1984-ben alapított amerikai punk-rock banda bő 40 év alatt sem veszített sokat a vonzerejéből – és a lendületéből sem, ahogy tegnap az MVM Dome-ban bebizonyították. Humoros, látványos, pörgős bulit csaptak – jöjjön a beszámoló képekkel!
Úgy érzi, mindenki átvágta és összeesküdött a világ ön ellen? Erre nagyon jó megoldás lehet, ha elmegy egy punkrock koncertre! A kaliforniai Offspring show-ja feszültséglevezetésből jelesre vizsgázott pénteken – a zenekar sodró, tempós dalai, bárhol is állt vagy ült a Dome-ban, szabályosan magával ragadták az embert. A banda a frissebb nóták mellet
Az X-Faktor 2024-es évada friss energiát és izgalmas tehetségeket hozott az RTL stúdiójába. A Fináléban Fehér Krisztián emelkedett ki, megszerezve a győzelmet Valkusz Milán csapatának dicsőségére. A tizenkettedik évad tele volt meglepetésekkel, erős produkciókkal és emlékezetes pillanatokkal.
Kovács Károly, a Ká Stúdió alapítója a Covid alatt tanulta ki a stúdiózást. Egyedül csinál mindent, és helyi zenészeknek és podcastereknek segít abban, hogy azt hallják vissza, amit elképzelnek.
A holokauszt-túlélő Fahidi Éva hitte, hogy az ember jóságra született – és ezt a hitet élete végéig képviselte. A róla elnevezett díj ma azoknak szól, akik a gyűlölet helyett a megértést választják. A Bálint Házban átadott elismerés három példamutató ember munkáját ismerte el.
Halottak napján sok szülőben felmerül a kérdés: hogyan beszéljen gyermekével a halálról. Kustánczi Lia mesékkel, gyertyafényes emlékekkel segít fiának feldolgozni a veszteséget. A pszichológus szerint nem kell elzárni a gyerekeket az elmúlás témájától – épp ellenkezőleg, a megértés segít a lelki fejlődésben.
...majd ültetnek másik fákat helyette, vállalták is, száz facsemetét, mondogatom magamnak, hogy végre el tudjak aludni, telepítenek száz facsemetét, még alkudozom is, legyen kétszáz – Masszi Bálint novellája a Litera A fa pályázatának döntős művei közül.
A Világszép Alapítvány vezetője elmondta, miért döntött úgy 20 év után, hogy a versenyszférát a civilszektorra váltja, miben szenvednek legnagyobb hiányt az állami gondozott gyermekek, de szóba kerültek a gyermekvédelemmel kapcsolatos botrányok is.
Szilasi László nem először viszi papírra saját életének eseményeit – ezúttal az édesanyja halálát követő fájdalmas gyászfolyamatba vezeti az olvasót. A [18:48: telefon] ellentmondásos érzelmekkel, emlékekkel teli utazás, melyben az én újradefiniálásának kísérlete történik meg, miközben az elbeszélő nemcsak az anya mindent betöltő hiányával, de sajá
Az X-Faktor 2025 első Válogatója szeptember 6-án debütált, most szombaton pedig már érkezik az utolsó Tábor napja. Mutatjuk, hol nézheted az újabb sorsdöntő epizódot!
Patai Anna igazi érzelmi hullámvasúton érezhette magát szombaton este, az X-Faktor székes feladatánál. Ugyanis első körben az RTL tehetségkutatójának egyik mentora, Gáspár Laci elengedte a lányt és nem vitte magával az élő show-ba, ám Tóth Andi úgy döntött, nem hagyja, hogy Anna hazamenjen és csapatába veszi a lányt.
Libabőrös produkciók, energikus rapdalok és magabiztosuk éneklések után Gáspár Laci is eldöntötte, hogy kiket visz magával a székes forduló után. A mentor Lilyz, Lil Davis és Nazyra oldalán menetel tovább az Élő Show-ba.
Gáspár Laci székes feladatában kétszer is színpadra lépett, Patai Anna azonban nem győzte meg a mentort. Az énekesnő hibái miatt a kiesés szélére került, azonban Laci még egy utolsó esélyként Tóth Andihoz fordult és arra kérte mentortársát, hogy vegye át magához a fiatal édesanyát.
Tóth Andi értetlenül nézte, mi történik az X-Faktor színpadán, miután Lakatos Zsolt elsőként lépett fel a versenyzői közül. A rapper nemcsak furcsa szövegével zavarta össze mentorát, hanem az oda nem illő hangjaival is…