Ojdupaa Vlagyimir Ojun, a szibériai torokénekes 33 évet húzott le a börtönben, itt írta meg karrierje egyetlen lemezét. Kivételes történetét a TikTokon meséli el újra a Z generáció.
„Az, hogy egyszerűen tudjon írni az ember, bátorság kérdése is, mert nagyon könnyen le lehet bukni, ha ellenben bonyolult fogalmi és elméleti nyelvvel bástyázza körül a mondandóját, könnyen elbújik benne a hülyeség” – állította az 1927. november 19-én született – és 2023-ban elhunyt – Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéista, Lator László.
Már csak alig egy hetet kell várniuk a Depeche Mode rajongóinak: november 27-én lép színpadra az a 101 művész, akik egyedi hangzásvilággal idézik majd meg a legendás együttes legnagyobb slágereit. Mai kvízünk kérdései ehhez a különleges koncerthez és a legendás együtteshez kapcsolódnak.
Stephen King a média uralta diktatúrának képzelte a 2025-ös évek Amerikáját, ahol az elnyomott tömegek lázadását talán épp egy, az ámításukra szolgáló műsor hozza majd el. Olvass bele A menekülő ember című regénybe!
Mi a valóság, hol húzódnak a határai, hol kezdődik az egyéniség története, még sommásabban: miként lehetséges a világban élni, avagy megszólalni; másképpen: meglelni, megalkotni, megőrizni a személy egyensúlyát és méltóságát a téboly közepette. – Barnás Ferenc: Most és halála óráján című regényéről Jánossy Lajos írt kritikát.
"Mindig azt hitték, hogy kötődési problémáim vannak… most jöttem rá, hogy ez a trauma volt" – vallotta be őszintén Miló Viki a Palikék Világa Ilyen az élet című műsorában. Viki elárulta, hogyan hozta felszínre életének legsúlyosabb sebeit a Házasság első látásra című műsor, és hogyan indult el a gyógyulás útján.
Daniel Tammet neve évek óta fogalom a kortárs ismeretterjesztésben és az irodalomban: a londoni születésű író és autista savant, vagyis olyan különleges adottságú alkotó, aki bizonyos területeken – a számok, a nyelvek, a memória birodalmában – rendkívüli készségekkel rendelkezik. A Futurotheca könyvfesztivál meghívására most először jár Magyarorszá
Egy-egy izgalmas Zsolnay tárgyért olyan aukciós házak vetélkednek, mint a Sotheby's vagy a Christie’s, de a Zsolnay kereskedelem központja ma Budapest.
Miért ment Ráby Mátyás Szentendrére 1784-ben? Kié volt a Ráby-ház? Hogyan próbálta a könyvét külföldön – állítólag Strasbourgban – kiadni? A Jókai Mór regényhősének mintájául szolgáló alakról nyílik kiállítás.
A november 19-én debütáló Zenit című videósorozatban a magyar színház és film legendái mesélnek életükről, pályájukról és a csúcsra vezető útról. Őszintén, sallang nélkül.
Rimóczi Dóri és Dér Dávid dala az útkeresésről, a párkapcsolati nehézségekről, a múltbéli traumákról szól, de mindez abszolút önkritikus humorral tálalva.
Lost and Found - Egy százéves intézet történetei címmel nyílik kiállítás a bécsi Collegium Hungaricum épületében. Méhes Márton az intézmény igazgatója a jubileumi emlékév érdekességeiről is beszélt az InfoRádiónak.
Élettánc – Cakó 75 címmel nyílt életmű-kiállítás Cakó Ferenc Kossuth-díjas animációs filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja munkáiból november 18-án a Pesti Vigadó földszinti kiállítótermében.
Kihirdették az Év bejglije verseny győzteseit: a szekszárdi Prim Cukrászda & Café-é lett az év diós bejglije, a békéscsabai Bejó Cukrászdáé az év mákos bejglije, ínyenc kategóriában pedig a piliscsabai Mák Kézműves Cukrászda Sütőtökvarázs elnevezésű bejglije nyert.
November 20-án lenne 90 éves a Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész. A magyar organikus építészet megteremtőjének személyiségét és hatását idézik fel műsoraikkal születésnapján a közmédia csatornái.
Átadták az idei Bisel verseny és Az év Bisel fotósa 2025 pályázat díjait november 18-án Budapesten. A 2024–2025. évi versenyt Vízi életközösségek címmel hirdették meg, a versenyen harmincegy iskolából összesen ötvenkét csapat vett részt.
"Leveszik a műsorról!" – terjedt a pletyka a Most Wantedről, és tízezrek érthették félre. De akkor mi is van a Most Wanted – A hajszával? Tisztába tesszük a műsorral kapcsolatos, a rajongókat esetleg félrevezető híreket.
A Máté Péter-díjas előadóművész egész életét meghatározza a zene, hiszen művészcsaládba született. Édesapja, Malek Miklós Erkel Ferenc-díjas zeneszerző és karmester, édesanyja Toldy Mária énekes, énektanár. Malek Andrea a Duna Ridikül című műsorában fejtette ki: szerinte az igazi tehetség nem a génekben keresendő, hanem egyfajta kegyelem.
Hollywood sztárpárjának válása igazi médiacirkusszá nőtte ki magát. Johnny Depp és Amber Heard perének hátterét tárja fel a két újságíró kötete: olvass bele a Hollywood Vampires című könyvbe!
Negyedik alkalommal rendezik meg Budapesten a Református Művészeti Iskolák Kárpát-medencei Találkozóját, ahol a diákok a művészet eszközeivel fejezhetik ki hitüket és tehetségüket. A november 20–23. között zajló eseményen közel négyszáz diák és pedagógus vesz részt több mint húsz intézményből.
A szekszárdi Prim Cukrászda & Café diósa lett az év bejglije, a békéscsabai Bejó Cukrászdáé az év mákos bejglije, ínyenc kategóriában pedig a piliscsabai Mák Kézműves Cukrászda sütőtökvarázs elnevezésű süteménye nyert.
Megérkezett az Andy Weir regényéből készülő film újabb előzetese: Ryan Gosling továbbra is jól mutat a magányos tudós szerepében, de az olvasók kiakadtak a spoilerek miatt.
(...) és közben rájössz végre, hogy az úszás nem csupán az életben maradást szolgálja, hanem, a maga módján, egész egyszerűen sport is, ebbe fogok majd beleöregedni az öregemberek között, akiknek az egyike sapkát visel a nyolcszázmillió fokos szaunában, állítólag azért, hogy ne melegedjen túl a feje: ott, ahonnan én jövök, ez az eszköz szinte kötel
Fábri Márk még ByeAlex-et is levette a lábáról gyönyörű énekhangjával. A zsűri az előadás után győztesként emlegette a fiatal tehetséget. Kíváncsi vagy, honnét örökölte Márk a zenei érzékét? Nézd meg a Csillag Születik felfedezettjével készült exkluzív interjúnkat és ismerd meg őt közelebbről!
Bár Csuja Imre nagyszerű színész, arra azonban senki nem számított, hogy még Ázsiában is letámadják majd a rajongók egy fotóért. Hamar kiderült, hogy a járókelők Bud Spencernek nézik őt. A magyar színész megerősítette őket ebben: "Igen, én vagyok a magyar Bud Spencer, Ötvös Csöpi!" – amire a lelkes rajongó lelkesen helyeselt.
Barátság, tengeri kaland, rejtély és egy hatalomvágyó, groteszk alpolgármester – Jakob Martin Strid dán író Hihetetlen történet az óriás körtéről című meséje esélyesen ejt rabul egész családokat.
A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (Kóta) immár tizedik alkalommal rendezi meg a magyar kórusok országos minősítő rendszerének legmagasabb szintű versenyét, melyre idén negyvenkilenc énekkar – huszonkilenc gyermek- és ifjúsági, valamint húsz felnőttkórus jelentkezett az ország minden tájáról és határainkon túlról.
Keresztesi József Az elveszett szaloncukor című meséje egy fordulatos és izgalmas karácsonyi történet, ami biztosan meghozza majd a kedved az ünnephez.
A Könyves Magazin első nonfiction könyvfesztiválja szülővé válásról szóló szekciójában többek között Orvos-Tóth Noémivel és Irvin D. Yalom fiával is lehetett találkozni. Mi az, amit senki nem mondott előre az anya-gyerek kapcsolatról? És mihez kezdünk a mintáinkkal?
Alig néhány hónappal azután, hogy megénekelték "Repülős Petit", újra támad az utóbbi évek talán legtöbb politikai-közéleti dalát szállító zenekar. Premier!