2025. november 30. vasárnap

nov. 30
0:03
Varga Imi: Végső vallomás (United) (rtl.hu)
Varga Imi szóló előadásában a United Végső vallomás című számát énekelte az X-Faktor negyedik élő showjában.
nov. 30
0:27
November 30-án történt (kultura.hu)
„A nyelv nem más, mint egy olyan dialektus, amelynek határőrsége, rendőrsége, hadserege van. Az élet is egy idegen nyelv, amit mi mindannyian különböző akcentussal és rosszul beszélünk” – fogalmazta a ma hetvenhatodik születésnapját ünneplő Kossuth-díjas író, műfordító, Temesi Ferenc, aki az 1986–87-ben megjelent kétkötetes Por című művével létreho
nov. 30
7:30
"Sose szeretnék olyan klubhoz tartozni, amelyik elfogadna engem tagnak" - 90 éves Woody Allen (hirado.hu)
Woody Allen 24 jelöléséből négy alkalommal kapta meg az Oscar-díjat.
nov. 30
8:33
Rudolf Péter: A szüleim két üres bőrönddel mentek a házasságba (Librarius)
Rudolf Péter ma már biztos abban, hogy a helyén van. A színház és a filmkészítés lett az otthona, ahol nemcsak ő, a közönség is örömét leli.
nov. 30
9:03
Platós teherautó járja majd Budapest utcáit a Nobel-díj-átadó napján (Telex)
A lassan haladó járműről Krasznahorkai László szövegei lesznek hallhatók az író felolvasásában.
nov. 30
9:21
Amy Hempel: Az állatvilág kapui előtt (Telex)
Olvasson bele az amerikai minimalizmus egyik legnagyobb alakjának kötetébe!
nov. 30
10:09
Ráday Zsófia: Minden vers lehetőség a szembenézésre (Litera)
Az uralkodó, kívülről erőltetett narratívákkal szemben a saját véleményünknek, valós megéléseinknek adhatunk hangot a versben – istenről, hazáról, családról, nemi szerepekről, magán- és közéletről, hatalomról, úgy, ahogy nekünk tetszik. Ez felszabadító érzés. Továbbképzés szabadságból. – Ráday Zsófiával A Csendkirály győzelmi beszéde című első vers
nov. 30
10:27
Adventi ráhangolódás a kórusműtől a gitárzenéig (kultura.hu)
Négy olyan szépen csengő dalt ajánlunk, melyek a decemberi éjszakában hulló hópelyhekhez és a sötét utcákat beragyogó karácsonyi fényekhez hasonlóan idézik elő az ünnepélyes, adventi hangulatot.
nov. 30
10:33
Kenedi János író a demokratikus nyilvánosság legfontosabb alakja volt (Librarius)
Kenedi János élete végéig az igazság, a szabadság és a nyilvánosság elkötelezett harcosa volt. Nemcsak kutatóként vagy ellenzékiként.
nov. 30
11:24
Tematikus műsorok a rádiózás százéves jubileumán a közmédia csatornáin (hirado.hu)
A nap során különleges archív felvételekkel, történelmi visszatekintésekkel és ritkán hallható hangdokumentumokkal várják a hallgatókat.
nov. 30
11:57
Szentesi kolesztől az Mvm Dome-ig: a Pogány Indulóról szóló HBO-dokusorozat felfedi a hirtelen jött siker sötét oldalát is (SzMo)
A Pogány Induló – Vajon mit mondana anya című dokumentumsorozat egészen intim módon követi a rappert. Ez nem csak egy fiatal zenész története, hanem egy generáció vallomása is egyben.
nov. 30
12:15
"Majka úgy bánt velem, mintha a lánya lennék" – exkluzív interjú az X-Faktor kiesőjével (rtl.hu)
Farkas Ancsitól búcsúztunk a tegnapi X-Faktor negyedik élő showjában. A fiatal énekenő egy pillantra sem csüggedt, már azt is hatalmas teljesítménynek tartja, hogy idáig eljutott. Elárulta, hogy mentora, Majka végig úgy foglalkozott vele, mintha a saját lánya lenne. Ancsi azt is megosztotta velünk, hogy hogyan tovább, és hogy kinek szurkol a bent m
nov. 30
12:33
A végén lemegy a színpadról és meghal (Telex)
Dokumentumsorozat Pogány Indulóról, Benedict Cumberbatch és Olivia Colman vígjátéka, és egy sitcom a házasságról a streamingajánlónkban.
nov. 30
12:33
3 földbe ásott amforában 40 ezer darab pénzérme lapult (Librarius)
Több tízezer bronz pénzérme került elő Lotaringiában – rendkívüli római kori kincsleletet tártak fel a régészek.
nov. 30
12:33
Gyulai civilek szerveznek tisztelgést Krasznahorkai László előtt (Litera)
Krasznahorkai Lászlóra, az irodalmi Nobel-díj idei, gyulai születésű és kötődésű kitüntetettjére, valamint a mögötte álló elképesztő életműre emlékeznek gyulai civilek szülővárosában, közvetlenül a magas rangú elismerés stockholmi átadása előtt.
nov. 30
13:51
Majka bocsánatot kért Gáspár Lacitól, Valkusz Milán "levizelte magát" – ilyen volt az X-Faktor negyedik élő show-ja (SzMo)
Tóth Andi szépségének dicsérete és a műsorvezetők poénkodása most sem maradhatott el. Majka versenyzőjét pedig még a "fantasztikus" Nika sem mentette meg a kieséstől.
nov. 30
14:33
Sally Rooney könyvei eltűnhetnek a brit boltokból a Palestine Action támogatása miatt (Librarius)
Sally Rooney szerint eltűnhetnek könyvei a brit könyvesboltokból – veszélyben az írói szabadság a Palestine Action betiltása miatt Sally Rooney tiltakozása Az ír szerző, Sally Rooney a londoni felsőbíróság előtt azt mondta: erősen valószínűtlen, hogy képes lesz új műveket megjelentetni az Egyesült Királyságban, amíg érvényben marad a Palestine Acti
nov. 30
15:51
Miért helyeztek kagylóhéjat a halott nő arcára? (Demokrata)
A régészek szerint a sír egy olyan kilencedik századi nő végső nyugvóhelye volt, akinek arcára két nagy fésűkagyló héját helyezték.
nov. 30
16:15
Petőcz András: Az androgün szerető (részlet) (Litera)
Hermafrodita vagyok, vagyis androgün. Gondolom, ilyen élményben még nem volt részed. – Petőcz András regényéből olvashatnak részletet.
nov. 30
16:33
Tom Stoppard halott (Librarius)
Tom Stoppard munkáiban a filozófia és az akrobatika találkozott (Jumpers, 1972), a 19. századi kertépítés és a káoszelmélet kapcsolódott össze.
nov. 30
17:12
A tudatos élet elengedhetetlen része az érzelmi intelligencia ismerete - Olvass bele Travis Bradberry könyvébe! (Könyves Magazin)
Az érzelmeink sokszor olyan cselekvésekre kényszerítenek, amikre utólag szégyenkezve vagy fájdalommal gondolunk vissza. Ennek viszont nem kell így lennie. Travis Bradberry könyve segít megérteni és tudatosan használni az érzelmi intelligenciát.
nov. 30
18:33
Újra Erős Kinga a Magyar Írószövetség elnöke (Litera)
A Magyar Írószövetség, hazánk legrégebbi és legnagyobb tagságú irodalmi szervezete tisztújító közgyűlést tartott 2025. november 29-én, ahol megválasztották az új 56 fős választmányt. Majd a közgyűlést követően a választmány 6 fős elnökséget és elnököt választott. A 2024-ben módosított Alapszabálynak megfelelően immár öt esztendőre választották meg
nov. 30
18:45
Hírmozaik - november 30. (kultura.hu)
Új előzetest kapott a Csendes barát, először lehet bitcoinnal fizetni Magyarországon egy aukción, tisztújító gyűlést tartott a Magyar Írószövetség - napi hírösszefoglalónk.
nov. 30
19:42
Egy bántalmazó kapcsolatban a legapróbb döntésnek is óriási súlya lehet – Florence Knapp: Nevek (Könyves Magazin)
Egy bántalmazó kapcsolatban nem mindegy, milyen nevet kap a gyerek, különösen, ha egy családi hagyomány is forog kockán. Elolvastuk az év egyik legjobb debütregényeként emlegetett Nevek című kötetet.
nov. 30
21:03
Kornis Mihály új regényét olvasni olyan, mint átmenni egy befagyott öblön, balettcipőben (Telex)
Egy kísérlet az elmondhatatlan elmondására.
nov. 30
22:51
Összehúzni magad egy erdélyi, romániai életérzés (Telex)
Tompa Eszter éppen egy altatásos orvosi vizsgálatra készült, amikor csörgött a telefon, és az egyik legmenőbb romániai filmrendező hívta, hogy szeretné megnézni magának egy szerep miatt. Interjú a Kontinental ’25 főszereplőjével.

Keresés