85 éves lett Al Pacino! A modern filmgyártás legnagyobb zsenije sosem rajongott a sztárságért, mégis popkulturális figura lett belőle, aki mellett lehetetlen elmenni szó nélkül. Minden filmjét láttuk, minden mozdulatát ismerjük, ő pedig a mai napig vígan gyártja az újabb és újabb alkotásokat. De mik maradtak meg leginkább a fejünkben? Mutatjuk az ü
Telt házas koncerttel indította az ideiglenes visszavonulása előtti szezonját Horváth Krisztián, művésznevén Krúbi. A szókimondó előadó április 26-án a III. Krúbi és a csirkék bosszúja című produkcióval állt színpadra a Budapest Parkban, amely a korábbi fellépéseinek folytatásos sztoriját zárja.
A legendás Star Wars-filmek alkotója, George Lucas végre választ adott arra a több évtizedes kérdésre, hogy az ikonikus Jedi-mester, Yoda miért használta sajátos módon a szavak szórendjét, amikor beszélt.
Életében először vezetett együtt közös műsort Stohl András és Till Attila A 100 milliós játszmának köszönhetően. Úgy tűnik azonban, az ő párosuk sem tudta sikerre vinni a gameshow-t, amelyet mindössze két és fél hét után le is vesz a TV2 a képernyőről. A csatorna már be is jelentette a műsorváltozást, és kiderült, mi kerül A 100 milliós játszma hel
A tavalyi volt az első olyan év, amikor a diákok az új, 2020-as Nemzeti alaptanterv szerint érettségiztek, ami több szempontból is más követelményeket támasztott velük szemben: az írásbeli magyarérettségin például a lexikális tudás sokkal inkább előtérbe került. Bár az átalakított vizsgán átlagosan csaknem 6 százalékponttal teljesítettek rosszabbul
"A fás legelők, az erdei legeltetés, a pásztorvilág a Bakony és a Balaton vidékén és azon is túl megismert világának bemutatásán keresztül a természeti és kulturális értékek megőrzéséhez szeretnék hozzájárulni."
A Three Days Grace idén Budapestről indítja európai hódító körútját: a kanadai rocklegendák november 14-én lépnek fel a Papp László Sportarénában. A több milliárd lejátszással és nemzetközi sikerekkel büszkélkedő banda új dalokkal és régi slágerekkel is készül. A turné Hamburgot, Berlint, Párizst, Brüsszelt és Londont is érinti, de az első dübörgő
A vizsgaidőszakban óriási stressz nehezedik az érettségire készülő diákokra, ami befolyásolhatja a teljesítményüket. Cikkünkben az iskolapszichológusként is dolgozó Papp-Szőnyi Anikó segítségével igyekszünk tanácsokat adni ahhoz, hogy a következő hetek minél nyugodtabban teljenek, és a felkészülés a lehető legjobb eredménnyel záruljon.
Sokszínű kínálattal várja a közönségét a 2025/2026-os évadban a Thália Színház társulata, amelyhez a jövőben Bánovits Vivianne és Dóra Béla is csatlakozik. A teátrum hat bemutatóval készül, köztük egy olyan darabbal, amely a témáját tekintve az intézményben rendhagyónak számít. Az utolsó vacsora, amelyet íróként a kanadai Dan Rosen, rendezőként ped
Rozs Tamás, a Szélkiáltó együttes csellistája rákkal küzd, ezért minden fellépését le kellett mondania. A zenekar most közösségi gyűjtést indított a megsegítésére.
A Super Starsky dalaira több mint 10 évig csak élőben táncolhatott a közönség, az utóbbi hónapokban viszont sorra jelentetik meg a koncertekről már jól ismert feldolgozásokat.
Az első aranykor alkotásai láthatók a Magyar Nemzeti Galéria Az élet művészete – A szecessziós plakátművészet és tárgykultúra Magyarországon című kiállításán.
A Marvel ezekért a hősökért alaposan lenyúlt a vödör aljára, de a végén működőképes filmet rakott össze, amiben a főgonosz kérdés nélkül a legerősebb karakter.
A 71 éves hongkongi színész a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál művészeti igazgatója szerint átírta Hollywood szabályait, újradefiniálta a harcművész-filmeket.
A színművész olyan teátrumokban játszott, mint a Szabadkai Népszínház és az Újvidéki Színház. Április 29-én, 9 órakor helyezték örök nyugalomra a magyarkanizsai temetőben.