Dua Lipát a minap Ibizán fotózták le nyaralás közben, egy alig valami takaró bikiniben. A 29 éves énekesnőt egy SUP-on látták jógázni a tengerben: annyira profi, hogy még fejen is állt a deszkán, mégsem veszítette el az egyensúlyát.
Az mk.ru megkérte Anchorage lakosait, hogy írják le a városban uralkodó helyzetet. Azt hallották: semmi különös nem történik, nincsenek biztonsági intézkedések, nincsenek rendőrök, minden nyugodt.
Van, aki imádja, más viszont messziről kerüli, pedig a gomba igazi tápanyagbomba, tele olyan értékes összetevőkkel, amelyek lassíthatják az öregedést, erősíthetik az immunrendszert és támogathatják a bélflórát.
Andy Vajna özvegye, Ráthonyi-Palácsik Tímea közel egy hónappal ezelőtt hozta világra a kislányát, aki csak fél évvel fiatalabb, mint a béranya segítségével született testvére. Haileyt és Bent még nem tudja egyedül ellátni, mint mondta, sokszor az is nehézséget okoz számára, hogy eldöntse, melyikük sír éppen. Timi saját bevallása szerint 20 kilóval
Jennifer Lopez ismét bebizonyította, hogy a stílus és a merészség kéz a kézben járhat. Az Out Magazine szeptemberi/októberi számában két, szinte teljesen áttetsző ruhában pózol, és minden tekintetben uralja a figyelmet. Mutatjuk az elképesztő fotókat!
Felmérés készült a britek körben kialakult vízivási szokásukról. Kiderült sokan már nem is emlékeznek arra, mikor ittak utoljára sima vizet, mert helyette teával, kávéval vagy üdítővel hidratálnak.
Bájos pillanat került újra reflektorfénybe Katalin hercegnéről és Vilmos hercegről, miután a felvétel felbukkant a TikTokon. A rövid videóban a hercegné mosolyogva kér elnézést a férjétől egy közös verseny után, mi pedig egyszerűen nem tudunk betelni a szívmelengető pillanattal!
Miközben gőzerővel forgatja a Pokoli rokonok epizódjait, Dobó Kata tudatosan törekszik arra, hogy a rohanó mindennapokban is időt szánjon magára. A színésznő szerint a külvilág zaját lecsendesítve könnyebb észrevenni azokat a dolgokat, amelyek valóban szolgálják őt – és ebben most nagyon hisz.
Pont az új kenyér ünnepén. Mert a boltok, pékek bezárnak. Augusztus 20-a az új kenyér ünnepe is. Ez a nap az aratás végét és a friss kenyér elkészítését jelképezi, hagyományosan a Szent István napjához kapcsolódva.
A Titanic sztárja ötvenévesen azt állítja, hogy lélekben és érzelmileg még mindig csak 32 évesnek érzi magát. Az a tény, hogy fejben és lélekben fiatalabbnak érzi magát talán magyarázat lehet a sokat kritizált randizási szokásaira is.
A digitális világ által uralt korszakunkban szülőként egyre nehezebb meghatározni, hogy pontosan hogyan védhetjük meg gyermekeinket a közösségi média veszélyeitől. Miközben napjainkra teljesen hétköznapivá vált, hogy a gyerekek már igen korán a digitális világba kerülnek, egyre nagyobb aggodalommal tekintenek szakemberek, pedagógusok és szülők arra
Az Univerzum jelez amikor a Hold találkozik a Vénusszal, és eljön a pihenés ideje, így ennek a három csillagjegy életében végre könnyebb napok következnek. A titok egyszerű: engedd el a felesleges drámát, és koncentrálj saját boldogságodra!
Osztálytalálkozóra nem minden évben jár az ember, éppen ezért különleges alkalom, amelyet izgatottan várhatunk, és éppúgy szorongással is eltölthet a közeledő dátum. Ennek igencsak összetett oka van, de bármilyen meglepő, a kötelező nosztalgia a hasznunkra is válhat!
Halle Berry ismét bebizonyította, hogy a kor csupán egy szám. A színésznő az 59. születésnapját gyönyörű tengerparti fotókkal ünnepelte, és a rajongók szerint valósággal ragyog! A bikiniben, napsütésben és jókedvűen pózoló sztár képei pillanatok alatt elárasztották a közösségi médiát. Nem kétség: Halle Berry ma is ugyanolyan elbűvölő, mint pályafut
A nyaralás gyerekekkel mindig izgalmas kihívás, hiszen két különböző generáció igényeit kell összehangolni. Lilu most Portugáliából, Lisszabonból jelentkezett, és elmesélte, hogyan sikerül mindkét fiának élménnyel teli programot biztosítani, úgy, hogy szülőként is élvezzék a programokat. Az RTL műsorvezetője nem tagadta: pihenésről szó sem volt.
Meghan Markle ismét berobbant a rivaldafénybe! Egy stílusos bordó pulóverben tűnt fel a Netflix új előzetesében, és a rajongók azonnal kiszúrták, hogy lekoppintotta Katalin hercegné stílusát!
Az ördög Pradát visel forgatásán készült friss fotók teljesen ledöbbentették a rajongókat: Emily Blunt vadonatúj frizurával állt kamera elé, amely gyökeresen eltér az első filmben megszokott hajától. A színésznő, aki a 2006-os kultikus moziban Emily Charlton karakterét alakította, most olyan stílusváltást mutatott be, amely biztosan új dimenziót ad
Két magyar csapat van még talpon az európai kupasorozatok nyári selejtezőiben, közülük a Fradi biztos, hogy legalább a főtáblára fog kerülni legalább az Európa Ligában, hiszen a playoffkör vár rájuk a BL-ben. A Győr több mint négy évtized után juthat ki Európába, de nem lesz könnyű dolga Bécsben. Ebben a cikkben most összeszedtük, hogy a két, főtáb
Minden áldott reggel 6-kor hegedűt ragad az egyik lakó és a hangok úgy verődnek vissza a mennyezetről, mintha a pokol zenekara próbálna - mondta az alatta lakó férfi.
Minden áldott reggel 6-kor hegedűt ragad az egyik lakó és a hangok úgy verődnek vissza a mennyezetről, mintha a pokol zenekara próbálna - mondta az alatta lakó férfi.
A szépségipar folyamatosan új megoldásokat kínál azoknak, akik telt, egészséges arcbőrt szeretnének viszont látni a tükörben. Ha épp a botox és a botox hatású krémek között vacillálsz, jó helyen jársz: cikkünkben szakértővel bogozzuk ki a két metódus közötti hasonlóságokat és különbségeket, hogy segítsünk a döntésben!
54 éves korában, hosszú betegség után hunyt el Schmuck Andor, a közélet ismert és szeretett alakja. Temetésén egy szimbolikus máltai lovagi rítus is helyet kapott, amely egyszerre volt megható és tanulságos.
Koppenhága ilyenkor maga a divat Mekkája: kreativitás, design és az ökotudatos gondolkodás otthona. A skandináv főváros bája egyszerre nyugodt és inspiráló, még a divathét ideje alatt is. Ebbe az atmoszférába érkezett meg a Perwoll forradalmi koncepciója is, a The Reclaimed Collection, amely bebizonyította, hogy a divat nem mindig az újdonságról sz
Adrien Brody évek óta festeget, de most először kapott akkora figyelmet, hogy egész TikTok és Reddit rajta viccelt. Nem is feltétlenül a képei miatt, hanem amiatt, ahogy beszél róluk.
Az idei Szent István Nap ünnepségsorozat nemcsak a látványos programok és a hagyományőrzés miatt különleges, hanem azért is, mert a szervezők kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy mindenki – köztük a fogyatékossággal élők és mozgáskorlátozottak – egyformán élvezhessék az eseményeket.
Majoros Péter Majkát a ValóVilág legelső évadában, 2002-ben ismerte meg az ország, ma pedig már szinte nincs olyan ember, aki ne ismerné a nevét, hiszen Majka újra a legértékesebb magyar híresség a Forbes listáján. Nézd meg, hogyan mutatta be magát a villába való beköltözés előtt!
Palvin Barbara egy igazi szépség-kamélon, aki egy-egy fotózás vagy divatbemutató kedvéért képes teljesen átalakulni. Legutóbb például fekete hajjal vonult végig a kifutón, és első látásra alig ismertünk rá - de nem ez volt a legmegdöbbentőbb stílusváltása. Mutatjuk azokat a pillanatokat, amikor leesett az állunk az új külsejétől.
Hiába telt már el ezer és ezer év is az ókori római kori települések alapítása óta, sok építmény, megmaradt rom még ma is áll és az egykori települések elnevezéseivel is lehet még találkozni. Megállók, vállalkozások, rendezvények neveiben még visszaköszönnek a római kori nevek. Kisdiákként sokaknak a fejébe is verték, hogyan nevezték latinul a mai
Carrie Bradshaw mára a popkultúra és a divat egyik legikonikusabb alakjává vált. A ruhatára igazi stíluskavalkád: a tütüszoknyától a vintage kabátokon át a legmerészebb designer darabokig minden megtalálható benne. Mutatjuk azokat a szettjeit, melyekbe első látásra - és örökre - beleszerettünk.