Megszületett Szoboszlai Dominik gyereke. A Liverpool játékosa ma délelőtt Instagram-posztjában jelentette be a nagy hírt. Még a baba nemét is megosztotta.
Sokaknak ez lehet az utolsó csepp a nyári tervekben: a legfrissebb meteorológiai előrejelzés olyan fordulatot vetít előre, amely alapjaiban írhatja át az augusztusi pihenésről szőtt elképzeléseinket.
Bejelentették a teljes zenei programot a STRAND Fesztivál szervezői. Az idén négynaposra bővült esemény Zamárdi szabadstrandján augusztus 20-án kezdődik. A változatos hazai koncertkínálat mellett Paul Kalkbrenner és a Purple Disco Machine is színpadra lép, Beton.Hofi pedig kiemelt szerepet kap. A “STRAND FAN" program keretében a szervezők öt fiatal
Dobó Ágiék jelenleg Magyarországon tartózkodnak, és a nyaralás mellett egy nagy hírt is bejelentettek. A család ugyanis bővült, nem is akárkivel, hanem egy tündéri kis uszkárkölyökkel.
Mindig is a hiányzó láncszemet kerestünk az emberi fejlődéstörténetben, és úgy tűnik, hogy egy náci tudós meg is találta – de még most szembesültünk a felfedezése jelentőségével.
Öt független jelölt közül Budai Ferencet választották a Fejér vármegyei Jenő község polgármesterévé vasárnap - tájékoztatta Pahola Tünde jegyző az MTI-t.
A magyar rádiózás és diszkókultúra ikonja, Keresztes Tibor vagy ahogy a legtöbben hívták, Cintula halálhíre a szakma képviselőit és a rajongókat is mélyen megérintette. Bárány Attila DJ Facebook-oldalán emlékezett meg a legendáról. A Rádió 1 lemezlovasa személyes hangvételű sorai pedig hűen tükrözik Cintula hatását a hazai könnyűzenei életre.
Odavannak a nők Stohl Andrásért, legalábbis erre lehet következtetni abból az információból, ami eljutott szerkesztőségünkbe. Lapunk ugyanis megtudta, hogy nem kellett sokat keresgélni a leendő Nagy Ő kegyeiért harcoló nőket: amint kiderült Stohl András személye, elkezdtek csörögni a telefonok, s tucatszámra jelentkeztek, akik küzdeni szerettek vol
Balsai Móni idei nyara nem a pihenésről szól, de nem bánkódik, ugyanis főszerepet kapott Herendi Gábor készülő mozifilmjében és a Centrál Színház vadonatúj előadásában is. A Jászai Mari-díjas színművész továbbra is szeret együtt dolgozni rendező a férjével, akivel egy ötéves kisfiút is nevelnek.
Az étkezés ma már jóval több, mint puszta szükségletkielégítés. Egyre inkább önértékelésünk, testképünk és társadalmi beilleszkedésünk tükrévé is vált. A közösségi média felületein nap mint nap találkozunk tökéletesre szerkesztett testekkel, "egészséges életmódot" hirdető influenszerekkel és újabbnál újabb diétás trendekkel. De mi történik akkor, h
A 15. részben ismerős arcok tűnnek fel újra az Exek csatája mólóján. A két kiesett expáros, Zsíros Linda és Noé Viktor, valamint Halastyák Fanni Nemazalány és Fenyvesi Barna újabb esélyt kap arra, hogy megmérkőzzenek egymással és visszatérjenek a realitybe. Nézd meg a következő rész előzetesét, hogy megtudd, mire számíthatsz szerdán!
Sokak szerint összeomlás előtt áll a világunk, bármikor jöhet egy éghajlati katasztrófa, egy aszteroida vagy akár egy nukleáris apokalipszis is. Ez rengeteg kérdést felvet: ha tényleg bekövetkezne valamelyik ezek közül, a továbbiakban mit ennénk? És hogyan maradhatnánk életben?
Átmeneti szünet után nagyjából a déli óráktól késő estig a keleti, északkeleti megyékben alakulhatnak ki zivatarok, néhol lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék (15-35 mm), viharos (60-75 km/h) szél, kisebb méretű jég (< 2 cm) kíséretében.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Ahogy a rendőrségi szóvivő vasárnap beszámolt róla, egy buszsofőr mozgó bőröndöt vett észre egy tervezett megálló során, amikor kinyitotta, ledöbbent a látványtól.
A 33 éves, gépészmérnök végzettségű asztronauta 19 napot töltött a világűrben az Axiom-4 nevű űrmisszió tagjaként. Bár már hetekkel ezelőtt visszatért a Földre, még mindig az Egyesült Államokban tartózkodik.
Kutyát tartani hatalmas öröm, de nem kis felelősség is – különösen akkor, ha a napjaidat munkahelyi megbeszélések, túlórák vagy az állandó rohanás töltik ki. Sok leendő gazdi bizonytalan: vajon meg tudják-e adni azt a törődést és figyelmet, amire egy kutyusnak szüksége van?
Ha szeretnél szuper koncerteken részt venni és megtapasztalni a szabadság szigetének élményét, de nincs rá egy heted, az sem gond. Elmondjuk, mi mindent láthatsz egy nap alatt a 2025-ös Sziget Fesztiválon.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közérdekű adatigénylésre adott válasza szerint a vidéki kocsmák támogatására indított program keretében 393 egység részesült egyenként 3 millió forintos támogatásban, összesen mintegy 1,2 milliárd forint értékben.
Katalin hercegné és Vilmos herceg jelenleg egy olyan lépést latolgat, amellyel Iii. Károly koránt sincs kibékülve – sőt, állítólag a király kifejezetten nehezményezi fia, illetve menye elképzelését.
A beszéd kialakulása korántsem olyan magától értetődő, mint azt gondolnánk. Számos gátló tényező befolyásolhatja az első szavak megjelenését. Mit tehetünk azért, hogy gyermekünk számára megkönnyítsük a beszéd elsajátítását?
Idén nyáron nem kell új sztorik után kutatni: három közönségkedvenc sorozat tér vissza a képernyőre a Sorozatklubon. A Murdoch nyomozó rejtélyei, a Szerelmek Saint Tropez-ban és a Downton Abbey épp azt a komfortélményt adják, amire a nyári délutánokon vágyunk. Régiek – mégis újra jól esik őket nézni. Klasszikusok egész nyáron!
Egy friss fotó tanúsága szerint Meghan Markle és Harry herceg kisfia, Archie herceg már nem is olyan kicsi. A hatéves herceget Kaliforniában kapták lencsevégre, amint épp szörfleckéket vesz, miközben Meghan Markle és Harry herceg a partól figyelik őt.
Volt már, hogy valakire ránézett, és megmagyarázhatatlan vonzódást vagy épp viszolygást érzett iránta? Esetleg megérkezett egy városba, ahol sosem járt, mégis ismerős volt, mintha hazatért volna? Netán félelemmel tölti el a víz, a magasság vagy a tűz, pedig soha nem érte ezekkel kapcsolatban kellemetlenség? Íme, mit mondanak erről a reinkarnáció hí
Megtörte a csendet Luiza Rozova, akiről sokan azt gyanítják, hogy Vlagyimir Putyin eltitkolt, házasságon kívül született gyermeke. A fiatal nő arról írt, hogy a férfi, aki elvette milliók életét, az ő életét is tönkretette, máskor azt kéri számon, hogy családja bűnei miatt hátrányok érik, ám eddig nem nevezte konkrétan Putyint. Azonban több beszéde