A Nyár 25 Hungarikum című állandó, a magyar értékeket középpontba állító tematikus eleme a generációról generációra gazdagodó kalocsai népművészet 150 évre visszatekintő történetét mutatta be. A mára a magyar népi kultúra gyöngyszemévé vált, kezdetben csak fehér színből álló kalocsai hímzést, négy generáció alakította ki.
Épül a híd, a zárványok emlékezete kopni kezd, szülők / mesélik, hogy új világ van, fém és acél, egyre / fényesebb. Minden marad a helyén, semmi sem sikolt a terheléstől, / déli és északi part, szinte összeér. – Szélyes-Pál Dániel képverse az Első közlésben.
Max Porter Shy című, problémás kamaszról szóló könyvéből Cillian Murphy készített filmet, óriási csavarral. Az adaptáció októbertől lesz látható a Netflixen.
Lando Norris és a McLaren kettős sikerét hozta a 40. Formula 1 Magyar Nagydíj. Míg a Hungaroringen Lando Norris volt a legjobb, a mozikban Brad Pitt tarolt. A nemes egyszerűséggel csak F1 – A film című mozijának bevétele elérte az 550 millió dollárt. Így csak a filmeseken múlik, lesz-e folytatás.
A patriarchátus miért szilárd és megingathatatlan egyes társadalmakban már évszázadok óta, míg máshol soha nem vált uralkodóvá? Miért volt a vadászó-gyűjtögető társadalmak többsége egyenlőségelvű, és mi az oka annak, hogy a férfiak hatalma erősödött a mezőgazdaság megjelenésével? Olvass bele Dávid-Barrett Tamás könyvébe!
Minden évben előjön a szállóige, hogy nem ismerünk már senkit a Szigeten – amit a számok, bár nem igazolnak, az tény, hogy rettenetesen friss lineup van. Itt van hat tippünk, akik viszont a kihagyhatatlan kategória.