2025. szeptember 8. hétfő

szept. 8
20:27
Súlyos sérülés az Ázsia Expresszben: Megpecsételődhet a páros sorsa (Ripost)
Ez most sorsdöntő is lehet Metta és párja számára is.
szept. 8
20:27
Saját swinger klub mentette meg a fiatal pár házasságát – De csak szép emberek léphetnek be (Life)
Tanya és Ashley Marum úgy dobták fel a házasságukat, hogy közös swinger klubot nyitottak – persze csak azoknak, akik kellőképpen vonzóak.
szept. 8
20:33
Ed Sheeran új életet kezd az Egyesült Államokban (Blikk)
Ed Sheeran elhagyja a szeretett nagy-britanniai otthonát, hogy Amerikába költözzön. A 34 éves énekes a 2 Johnnies podcastban beszélt erről, ahol elárulta, hogy a feleségével, Cherry Seabornnal és a két lányukkal, Lyrával és Jupiterrel elhagyják a suffolki otthonukat.
szept. 8
20:39
Tragédia: Szívroham végzett a népszerű birkózóval, nem sokkal a mérkőzés után (Metropol)
Mindössze 39 éves volt.
szept. 8
20:39
Lemaradtál tegnap? Mutatjuk, mikor lesz legközelebb részleges vagy teljes holdfogyatkozás Magyarországon (Pénzcentrum)
Az egész ország izgatottan várta a teljes holdfogyatkozás 2025 szeptember 7-i bekövetkezését: tegnap este 19 és 21 óra között mutatkozott az égen a vérholdnak is nevezett jelenség. Járjunk utána, mi a holdfogyatkozás jelentése, milyen égi jelenségeket jósol a holdnaptár, továbbá tudd meg, legközelebb mikor lesz teljes holdfogyatkozás Magyarországon
szept. 8
20:45
Liam Neeson ritkán látott fia nem semmi pasivá érett (Femcafe)
Liam Neeson kisebbik fia, Daniel rendkívül vonzó férfivá érett, akiért rengeteg nő bolondul, ám hölgyrajongói nagy bánatára a fiatal sármőr szíve már régóta foglalt.
szept. 8
20:45
Kötcsén fura alak jelent meg a Tisza Párt rendezvényén, csak most jött a videó a rendkívüli látványossággal (Promotions)
Egy futurisztikus "vendég" lopta el a show-t, a róla készült videó pedig azonnal vitát robbantott ki az interneten.
szept. 8
20:51
"Engem soha nem tartottak kommersz értelemben szépnek" – Cinthya Dictator fájdalmasan őszinte vallomást tett (Metropol)
Cinthya Dictator megosztotta a gondolatait a szépséggel kapcsolatban.
szept. 8
20:57
Ellie Goulding volt férjével jött össze Olivia Wilde — A színésznőt és Caspar Joplingot Londonban látták csókolózni — Fotó (Life)
Úgy tűnik, Olivia Wilde kizárólag fiatalabb férfiakkal tudja elképzelni az életét. A 41 éves színésznő legutóbb Wilde legutóbb a 36 éves Dane DiLiegróval állt romantikus kapcsolatban, 2020 és 2021 között pedig a nála 10 évvel fiatalabb Harry Stylesszal élt együtt. Most pedig Ellie Goulding volt férjével, a 33 éves Caspar Joplinggal látták csókolózn
szept. 8
21:03
A nagy kérdés: reggel vagy este eddzünk? Mindkettő más hatással van a szervezetre, mutatjuk a különbséget (Blikk)
Sokszor felmerülő kérdés, hogy reggel vagy este kell edzeni, de az a helyzet, hogy a legjobb időpont a mozgásra az, amihez tartani tudjuk magunkat. Ami a legjobban számít a szív egészsége szempontjából, az a következetesség. A legnagyobb probléma pedig sosem az, ha rossz időpontban edzünk, hanem az, ha egyáltalán nem mozgunk.
szept. 8
21:15
Rendkívüli, ami kiderült a magyar-portugál előtt, Szoboszlai Dominiket érinti a legjobban, kérdést is kapott róla a sajtótájékoztatón (Promotions)
Következik a magyar-portugál kedden, Magyarország előtt az év egyik legfontosabb erőpróbája áll.
szept. 8
21:21
Elephantisz könyvéhez képest a Káma-Szútra teadélután egy apácazárdában (Life)
Élt egy görög költőnő a kr. e. 1. században, aki olyan pikáns kézikönyvet írt, hogy attól még egy felnőttfilmes is szögre akasztja a combfixet. A Káma-szútra méltó vetélytársra lelet Elephantisz könyvében.
szept. 8
21:33
Vallott a tűzoltó: ezt a 3 szót suttogta Diana közvetlenül a halála előtt (Femcafe)
Xavier Gourmelon volt az egyik olyan mentési feladatot ellátó tűzoltó, aki elsőként ért Diana halálának helyszínére, és ő hallotta utoljára beszélni a hercegnét.
szept. 8
21:33
Szerelem szövődött a TV2 kulisszái mögött, felvállalták a kapcsolatot (Promotions)
Senki nem számított rá, hogy egymás mellett találják meg a boldogságot.
szept. 8
21:39
Vasvári Vivien bomba formában van a szülés után: elárulta, mi tartja fitten (Blikk)
Vasvári Vivien is ellátogatott a Budapest Central European Fashion Weekre, ahol a magyar és a környező régiók tervezői mutatták be a legújabb kollekcióikat. A sztáranyuka a NUBU szombati bemutatóján tűnt fel, és szinte ragyogott, alig négy hónappal fia, Liam születése után.
szept. 8
21:45
Királykék bikiniben tért vissza Bogi, a Házasság első látásra sztárja (Ripost)
2024-hez képest idén behúzta kéziféket Geri exe az Instán.
szept. 8
21:51
Szabó Franciska falatnyi bikiniben mutatta meg kisportolt testét (Metropol)
Szabó Franciska megint elvarázsolta követőit.
szept. 8
22:03
Lebuktak Kulcsár Edináék, mindenki róluk beszél? (Promotions)
Valami gyanús lett a nézőknek, régi felvétel került elő.

Keresés